Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mikor fekszik le a gyerek?

eső
Létrehozva: 2011. augusztus 25. 15:32

Sziasztok!

 

A végső lökést az IKEA-s topik adta, hogy megkérdezzem , kinél hánykor fekszik le aludni a gyerkőc? Nem tudom, engem úgy neveltek, hogy este 8-ra mesére már "kész" voltam. A saját gyerkőcömnél is próbálom ezt tartani, hogy 8-kor már ágyban van. Viszont mostanában rendszeresen hallom más fiatal szülőktől, hogy este 9-kor van fürdetés. Mikor rákérdek miért -a válasz, mert nyár van , később sötétedik, tovább lenn van a gyerek játszani. Jó de mi lesz télen, akkor meg hopp előre hozom, mert előbb sötétedik, és ha elkezd bölcsibe, oviba, suliba járni akkor nem lesz ez gond? Sztem ezt nem évszakhoz kéne kötni normális esetben, hiszen a gyerek az fáradt este 8-kor nyáron is, meg télen is. Max nyáron nehezebb rávenni hogy elnyúljon az ágyba , de ha igen 5 perc alatt alszik is.Itt a szomszédba is van egy 2 éves, hát szegényt mindig hallom a  fürdőbe amikor már én fürdök, a manóm meg alszik, hogy bizony rendre sírva történik a fürdetés. Szóval tapasztaltabb anyukák, van téli meg nyári altatás? Mi a jobb?

  1. Torolt_felhasznalo_595470
    Torolt_felhasznalo_595470
    2011. augusztus 25. 22:4353.

    Mint gyerek tudok hozzászólni a dologhoz.

    Kisgyerekként 7-kor fürdés 8-kor alvás volt.

    Kisiskolásként 9-kor kellett ágyba menni, és a suli miatt 7:30-kor volt a kelés. Erre az időszakra visszaemlékezve azt kell mondjam, órákig ment a kiabálás velem, hogy aludjak, de legalább maradjak ágyban, és nyáron hajnalonta felébresztettem a családot a TV bekapcsolásával 7-kor. Valójában 4:30-5 óra fele már felébredtem, de akkor még mese sem volt egyik csatornán sem, tehát unatkoztam pár órát. Délutáni alvás nálam ismeretlen volt. Azóta ha csak ágyat látok, összesek, és alszom 10 órát egyhuzamban. :)

    előzmény:
    eső (1)
    2011-08-25  15:32
  2. 2011. augusztus 25. 22:1252.

    1/akkor minek olvasod, ha nem bírod ezeket a topikokat?

    2/ Biztos azért sír a manó a szomszédban este 9-1/210-kor, mert úgy élvezi a fürdetést, de hagyjuk. 

    3/ nem ítélek el senkit -írom újra-csupáncsak megjegyeztem azt amit tapasztaltam esténként. A sírás tény, de ezzel nem minősítettem az anyukát nem írtam olyat hogy de lelketlen  hogy későn fekteti a gyereket, csupán tényt közöltem.  

    4/üdv neked is

    előzmény:
    sercli (49)
    2011-08-25  20:52
  3. 2011. augusztus 25. 21:1451.

    mi nálunk,változó..sohe nem erőltetem az alvást..kicsi korában még probálkozgattunk,de nem jött be,a tentikézés

    a gyerek már pár hónaposan is csak akkor volt hajlandó aludni dél után ha babakocsiba tologattam kinnt.vagy mikor ..ko volt és elaludt max.45-50 percre

    altatni nem lehetett..

    most egyáltalán nem alszik dél után,persze van kivételes eset,amikor kiüti magát pl..úszás után akkor alszik a kocsiban hazafelé úton

    (2és fél)

    este változó 20h-21-22-22h30) amikor elalszik

    erőltetés sosincs

     

    mi mindíg korán feküdtünk és korán keltünk otthon,de ez abból adódott hogy szüleim és én is a suli miatt,ill.ők a munkahely miatt korán keltek hogy beérjenek.ezért korán kellett le feküdni,de nem tudtam elaludni korán,olvastam vagy ilyesmi..

     

    most nem kell még korán kelni,így fennt vagyunk,minket nem zavar.ha majd ovi lesz és korán kell kelni,és kifárasztja magát a gyerek úgyis magától le fog dőlni és alszik..minek erőltessem?

    előzmény:
    eső (1)
    2011-08-25  15:32
  4. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2011. augusztus 25. 21:1150.

    most szélsőséget írsz.

     

    de adott esetben egy újszülöttnél ha eleve többet van ébren, akkor el van rontva? most ne szélsőségekben gondolkodj. hanem mondjuk amikor 16 órát ír a nagykönyv, csak 14 et alszik... ez akkora baj?

     

    én továbbra is tartom átlagról beszélünk alvásigényben. és habár dokaknak hihetelen, hogy van akinek nagyobb, van akinek kisebb az alvásigénye. ez már a gyerekeknél is így van.

     

     

    szóűval az, hgy mi az extrém kevés. nyílván, ha csak 6 órákat alszik rendszeresen, az gyanús. de a 10 órát alszik 12 helyett, és kipihent, fejlődik, ügyes. hova gyanakodni? csak mert nincs meg az a 2 óra plusz? ez már órákkal kevesebb az átlagnál, de bőven elégséges mégis sokaknak a fejlődéshez. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (47)
    2011-08-25  19:46
  5. 2011. augusztus 25. 20:5249.

    Igen, borzasztóan megkeseredett ember vagyok. Biztosan ezért nem bírom azokat a topikokat, ahol álszent módon ilyeneket írnak: "nem tudom, de minket úgy neveltek....múltkor a szomszédnál láttam...és szegény gyerekeik....hajaj....

     

    Nem ugyanaz, mintha simán megkérdeznéd. Ti hogy csináljátok?

     

     

     

    "Itt a szomszédba is van egy 2 éves, hát szegényt mindig hallom a  fürdőbe amikor már én fürdök, a manóm meg alszik, hogy bizony rendre sírva történik a fürdetés."

     

    Ezekről beszélek, a jóindulat jegyében ugye...

     

    Nem kell válaszolni, további jó csámcsogást! 

     

    Üdv: egy olyan anyuka, akinek szintén alszanak 8-kor a gyerekei, de nem itéli el, azt aki másképp csinálja. ;)

    előzmény:
    eső (40)
    2011-08-25  18:34
  6. Torolt_felhasznalo_667442
    Torolt_felhasznalo_667442
    2011. augusztus 25. 20:4748.

    Szia,

     

    Érdekes olvasgatni a hozzászólásokat.

     

    Mi "esti" emberek vagyunk. Az este a kedvenc napszakunk, akkor érezzük a legjobban magunkat, szeretjük, ha besötétedik és kigyúlnak a fények, vacsora után kiülünk a teraszra, beszélgetünk, társasjátékot játszunk, de néha kedvünk kerekedik, és elmegyünk sétálni egyet.  Nekem elképzelhetetlen lett volna, hogy kizárjam a gyereket az esti programból, és nyolc órakor lefektessem.  Vagy kilenckor. Elment ő magától 10 körül, anélkül, hogy küldtem volna.

     

    Én világéletemben nagyon keveset aludtam, gyerekként is, felnőttként is, viszont szerintem aludni jó dolog, elhelyezkedni a jó illatú ágyneműben, ellazulni, de csak akkor, ha tényleg álmos vagy. Én nem láttam értelmét annak, hogy a gyerek az esti ágybamenést valami kellemetlen dolognak élje meg, és annak sem, hogy ébren feküdjön egy órát még a sötét szobában, mielött elalszik, csak azért mert rendnek kell lenni.  Amúgy sötét  sem volt a szobájában, mindig égett egy apró lámpa,  és mikor már nagyobb volt, könyvet is vihetett magával az ágyba. 

     

     

    előzmény:
    eső (1)
    2011-08-25  15:32
  7. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2011. augusztus 25. 19:4647.
    Én se stopperrel figyeltem, mennyit alszik a gyerekem, de szerintem abban egyetérthetünk, hogy ha pl. egy gyerek extrémen keveset alszik, vagyis mondjuk órákkal kevesebbet a társainál, akkor okkal gondolhat a szülő valamilyen idegrendszeri, lelki okra, nem? A bölcsiben is volt már olyan gyerek, aki két és fél éves létére nyolc órát sem aludt egy nap, ki is derült, hogy súlyosan hiperaktív. Ennyi (nyolc óra) pedig egy felnőttnek ajánlott, nem egy gyereknek. Ugyanígy a gyereknek is van egy ajánlott mennyiség, amit persze, hogy nem kell stopperrel betartatni, plafont nézetni vagy hamarabb felkelteni, de mindenképp ajánlott pl. felkeresni egy gyerekpszichológust, vagy elgondolkodni, mit rontottunk el már a kezdet kezdetén a gyerek napirendjében, ha ettől extrémen eltér a csemeténk. Szóval annyira szerintem nem lett volna szar dolgod, ha az én gyerekem lennél, bár mondjuk szerintem ez már életkorunkból adódóan is kizárt... :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (46)
    2011-08-25  19:30
  8. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2011. augusztus 25. 19:3046.

    hát örülök, hogy nem te voltál az anyám... se a nagymamám.... sok, és hosszú plafonnézés lett volna a sorsom az ideális alvásmennyiség jegyében..... szegény tesőm, meg mindig kialvatlan lett volna....

     

    de, hidd el, átlagot vesznek a pszichomókusok is. pszichiáterek is. vagy hogy képzeled máshogy ezt a 12 órát??? agyrém....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (44)
    2011-08-25  19:08
  9. 2011. augusztus 25. 19:2745.

    Hidd már el, hogy tankönyvi gyerek nincsen. Szoktam én is javasolni a dednek reggel hatkor, hogy aludjon még egy kicsit, de nem hajlandó. És a délutáni alvással együtt sincs meg  napi 12 órája. Pedig aztán békén van hagyva, aludhat, amíg jólesik neki. 

    És igen, fektettem már le 8-kor este. Akkor annyival korábban is kelt reggel.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (44)
    2011-08-25  19:08
  10. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2011. augusztus 25. 19:0844.
    Ez nem egy statisztikai átlag, hanem egy gyerekpszichiáterek által megfigyelt és javasolt alvásmennyiség egy kisgyereknek. Annyiban átlag, hogy napra lebontott eloszlás variálható, van gyerek, aki kétszer alszik nap közben keveset, van, aki egyszer egy nagyot, van, aki egyszer sem, de éjjel többet. Az ember valóban nem statisztikai lény, hanem biológai, és minden kornak megvan az ideális időbeosztása. Más kérdés, hogy a felnőtt már legtöbbször nem engedheti meg magának, hogy a számára ideális alvásmennyiséget megadja magának, pláne nem az ő életkorában ideális alvásidőben. De talán a gyerekeinknek még nem árt megpróbálni megadni, és kezdettől fogva így szoktatni őket. Tudom, vannak kivételek, de szerintem elenyésző, én pl. személyesen egy ilyet sem ismerek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (39)
    2011-08-25  18:34
  11. Torolt_felhasznalo_822629
    Torolt_felhasznalo_822629
    2011. augusztus 25. 18:5843.
    Persze, nálunk is megy az ágyba, de még hosszú ideig ébren van. ÉS bár pörgős és izgága, "sajnos" ő tényleg a kis alvásigényű gyerekek közé tartozik. Heti 5-ször sportol, kiválóan teljesít és így sem alszik el korábban. Még akkor sem, ha iskolaidő van, bár most a nyári szünet elején néha belehúzott reggelenként, de az utóbbi hetekben legkésőbb 7-kor magától ébred. Ez van:)
    előzmény:
    rolabona (36)
    2011-08-25  18:05
  12. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2011. augusztus 25. 18:5242.

    hja, nálunk nincs altatás. lefekvés van, aztán mindenki alszik magának:) (bár ebben a fiam volt a durva igazán, ő el se aludt ölben már születése után egyből. csak ha letettük, és elheléyezkedhetett ahogy ő akart)

     

    fürdetésnél kiabálás. na az nem feltétlen a fártadtságtól van ám. tudnék mesélni nálunk zserencsére kedvesek a szomszédok (a többség) így csak jókat kavcagnak, amikor lázadnak a fürdetés ellen a gyerekek. pedig mint írtam, az nálunk nincs későn. nem az alváshoz kötött közvetlen.

    előzmény:
    eső (40)
    2011-08-25  18:34
  13. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2011. augusztus 25. 18:4941.

    mi alakulunk a nyárhoz, meg a világoshoz. én így nőttem fel, félig falun. nyáron később feküdtünk le, sötétedéskor még locsoltunk a kertben gyümölcsfékat, veteményest. reggel korábban keltünk, déli órákat átsziesztáztuk. télen más menetrend, hamarabb fekvés (de sötét is van hamar) korábbi kelés, mert más a rendszer. egy 4 és egy két évesem van, ugyanígy a napjáráshoz igazodunk , bár most laküótelepen lakunk. de részint nem szeretnénk örökre ittmaradni, részint nyáron a melegben nem szívesen töltöm kinnt az időt. inkább reggel, vagy este. így nyáron 8 -fél kilnec között van fürdés, télen 7 fél nyolc közt. és semmi gond nincs e az óraátállítással, se semmivel. mert a vnaplemente az tuti, akármit mutat az óra. illetve télen egyszerűen egynlőre villanykapcsoló van:)

     

    ellenben a nagyobb nagyon ébredős, pörgős, kevésalvós (mint én) csendespihenőhöz ragaszkodunk, de nem fogom odakötözni az ágyához, az tuti. szerintem amint megtanul majd olvasni, egész biztosan azt fog elalvás előtt. a kicsi hpicit nagyobb alvásigényű (de csak picit) úgy vannakm, hogy hagyja a nagyobb aludni, ha a kisebb szeretne. persze már ő se igényli mindig, de a csendespihenő az kötelező. nem lehet egésznap pörögni, kell a pihenés. 

     

    szerintem sokmindentől függ ki hogy alszik. mindenki külön eset. én azt gondolom este este van, nappal meg nappal. de nyáron mikor nyolckor még világos van bőven, nincs este. főleg nagymelegben, mikor nappal ki se dugja az ember az orrát a hőgutáért ugye..

     

    amúgy alvásra meg senkit se lehet kényszeríteni. az ok, hogy lefeküdni ágyba, vagy max csöndbenlenni. de ha valakinek nincs akkra alvásigénye, akkor pedig nem fog aludni, ha a fejetetejére áll a másik akkor sem. nálunk ezért van csendespihenő. én se aludtam már picinek se sokat. csendespihenő volt, mai fejjel is értem miért, akkor is megértettem. de örülök hogy az alvással nem szekáltak. sokfélék vagyunk.

     

    az meg hogy a szülők a saját ritmusukat "kényszerítik2 a gyerekre... dehát könyörgöm, ők a szülők! hacsak nem rörkbefogadott a gyerek, még valszeg eleve hasolnlítani is fog ez az a gyerekbőlű is rájuk... szóval az a "kényszerítés" kb annyi, hogy jééé, mit erőlködöm, ugyanúgy sokat alszik a gyerek, vagy ugyanúgy keveset. átlaggyerek csak papíron létezik ugyanis.

    előzmény:
    eső (1)
    2011-08-25  15:32
  14. 2011. augusztus 25. 18:3440.
    sercli ez a topik nem azért nyílt, mert elítélem azt ahogy más neveli a gyerekét, ez csak egy kiváncsiskodó topik ki mikor altatja a gyerkőcét. Ennyi se több se kevesebb, nem kell bele mást magyarázni. Ezt rajtad kívül mindenki megértette, neked ez miért olyan nehéz?  Nem kell minden mögött negatívumot keresni, pihenj , olvass , kapcsolódj ki, elég megkeseredett ember lehetsz.
    előzmény:
    sercli (29)
    2011-08-25  17:34
  15. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2011. augusztus 25. 18:3439.

    evvel az egésszel az a bbaj, higy az emberek nem egy tankönyvi tétel. a ygerekek se.

     

    az átlag 12 óra alvás úgy jön ám ki, hogy van ameliyk gyerek az 15 öt is alszik még 5 évesen is, van amelyik csak 8 at... ÁTLAG!!!! ez a kulcsszó. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (18)
    2011-08-25  16:04
  16. 2011. augusztus 25. 18:2138.

    2 es 3 eves gyerekek nalunk 8-8.30ra vannak agyban, kb egy oraval elotte kezdjuk a ceremoniat (furdes, olvasas, parnacsata stb).

     

    Mi alakulunk az evszakhoz, illetve az idojarashoz: 40 fokban hosszabb a delutani pihi, kitolodik az esti seta/jatek es kb egy oraval kesobb mennek agyba.

     

    Mi onzo szempontokat tartunk figyelembe: miutan elaludtak lehetunk egyutt, felnottes programokra...

     

    A kivetel igazibol nagyon ritka, ha szorakozni vagyunk azt hazon kivul tesszuk, vacsoravendegek eseten ok elotte vacsoraznak, koszonhetnek a vendegeknek aztan irany az agy. (8ra hivjuk a vendegeket) De a ferjem szigorubb ebben, ha nelkule vagyunk hajlamos vagyok elcsuszni...

     

    Ja, es a nagy rossz alvo, kb fel orat magyaraz meg fektetes utan, a kicsi bealszik egybol -es ez nem a koruktol fugg, ilyen a habitusuk. Reggel orulunk, ha 7ig alszanak - meg sosem ebresztettem oket. Oviba 8.30ra jarnak.

    előzmény:
    eső (1)
    2011-08-25  15:32
  17. 2011. augusztus 25. 18:1637.
    Nagyon jól mondod!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (18)
    2011-08-25  16:04
  18. 2011. augusztus 25. 18:0536.

    Lemaradt:

     

    Két fiam van, a nagy 14 éves és ő kis alvásigényű volt mindig is. A kicsi az többet igényel.

     

    De a nagy is, ha én azt mondtam, hogy itt a fekvés ideje, ment aludni hiszti nélkül.

    Egy kisgyerek akármilyen kis alvásigényű, igenis tanulja meg, hogy este legkésőbb fél 9-kor ágyban a helye. Mert amíg progi van neki este, esze ágában nem lesz időben lefeküdni.

     

    Egyébként nem biztos, hogy egy gyereken feltűnően meglátszik, hogy nem elég neki az alvás. 

    Nem mindegyik gyerek ásítozik, vagy levert. Sok gyereken csak az látszik, hogy izgága, pörög, mozgékony, így próbálja felpörgetni magát, közben pedig már fáradt. Vagy egyszerűen nem tud úgy koncentrálni mint amire egyébként képes lenne.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_822629 (33)
    2011-08-25  17:51
  19. 2011. augusztus 25. 18:0335.

    Én kislányom detto, csak ő 11 körül alszik el:) 7 éves minden reggel 6 kor kelünk és 1 éves kora óta nem alszik du. sem. Eéleinte küzdöttem már nem neki ennyi elég és kész, nem nyügi semmi. Este 8 kor fürdik fél 9 kor van mese uténa lámpaoltás. Bölcsis orában minden egy órával hamarabb volt este, ennyi engedményt kapott. Ennek nellenére, este 11 ig nyomja az ágyban sötétben. Még ha úszás edzése van akkor is.  És nálunk épp ezért van nyáőr menetrend, és akkor lehet ésőbb is feküdni, mint fél 9, 9 óra, mondjuk 10 kor de akkor is 11 kor alszik el.

    Kisfiam sokkal jobb alvónak látszik ( most lesz 3 hós), remélem megtartja a szokását, de nála is azt tervezem hogy ha nagyobbacska lesz este 8 kor ágyban a helye. Aztán majd kiderül.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_822629 (33)
    2011-08-25  17:51
  20. 2011. augusztus 25. 17:5934.

    Pontosan erről beszélek én is. Lefektetem és ha nem is álmos, eldumálgat magában fél-1 órát és elalszik. Van amikor azonnal.

    De sok szülőt ismerek aki megvárja, míg álmos lesz a gyerek....

     

    Emlékszem, anyám is ugyanezt csinálta velem és nem volt vele semmi bajom. Végig gondoltam szépen a napom, aztán elaludtam.

    De ezek a halálra kifárasztott gyerekek akiknek addig kell futni amíg ki nem dőlnek (mert különben nem fektetik le őket)....ez nekem abszurdum.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_822629 (33)
    2011-08-25  17:51
  21. Torolt_felhasznalo_822629
    Torolt_felhasznalo_822629
    2011. augusztus 25. 17:5133.

    Nem tudom, miért kételkedsz abban, hogy van kis alvásigényű gyerek? A nagyfiam kezdetektől az volt, most sem alszik el 10-nél korábban, pedig ágyban van, lásd lentebb. És negyed 7 körül ébresztem iskolaidőben.

     

    Nálam sincs apelláta, mennek ágyba, de ő akkor sem alszik el hamarabb. 

    előzmény:
    rolabona (32)
    2011-08-25  17:48
  22. 2011. augusztus 25. 17:4832.

    A kicsi(5) kezdi a fürdést fél7-kor, aztán megy a nagy(14).

     

    A kicsit 8-kor fektetem le, a nagy fél10-kor megy aludni.

     

    Van aki azt mondja, hogy nem dudja 10 előtt lefektetni a gyerekeit, nem álmosak.

    Na erre szoktam azt mondani, hogy minden reggel keltse fel őket fél 7-kor és két nap után 8-kor úgy fognak az ágyba dőlni :)

     

    Az én gyerekeim sem álmosak még lefektetés előtt, mégis tudják, hogy a szabály az szabály.

     

    Fürdés, mese és alvás. Nincs apelláta.

    előzmény:
    eső (1)
    2011-08-25  15:32
  23. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2011. augusztus 25. 17:4131.

    Persze,nem a néhány kivételről van itt szó szerintem, aki nem is igényli az átlagos alvásmennyiséget. Az alaptéma az ikeás topikból jött, ahová álmos, nyűgös gyerekeket cipelnek a szüleik éjnek évadján, akiknek bizony igenis igényük lenne a korábbi lefekvésre - már csak a viselkedésükből ítélve is. De sok szülő annyira önző, hogy azalatt a néhány év alatt is, amíg pici a gyereke, magával hordozza borfesztiválra (éjjel), ikeába, barátnőzni, akárhova, csak mert képtelen annyi időre is inkább ő alkalmazkodni. Persze, hát "könnyebb" is egy háromévesnek, mint egy harmincháromnak... :(( Biztos, hogy van olyan, akinek nem alszik el a gyereke, csak tízkor, bármennyire is elfárad. De gondolom, ő se tolja ettől még felnőtt rendezvényeken mások orrá alá a gyerekét, vagy nem akkor indul el (jusztis!) bevásárolni.

     

    Minden kornak megvan a maga szépsége, tiniként imádtam bulizni, nem okozott gondot a havi egy-két éjjel kimaradása az alvásidőmből, de most viszont sokkal nagyobb örömet találok egy meghitt, nyugalmas családi estében itthon. Néha ugyan elmegyek barátnőzni vagy táncolni, de akkor is megoldom, hogy a gyerekem biztonságos, otthoni környezetben ugyanúgy le tudjon feküdni nyugodtan, ahogy szokott. Egy kisgyereknek még a szilveszterezés se hiányzik, ráér majd ő is tiniként "élvezni" az ilyeneket. Mert kisgyerekként ez még tuti nem élvezet és egyáltalán nem tesz jót, még akkor sem, ha el is lézeng a felnőttek között, mert ő is felspanolódik a vendégektől meg a bulihangulattól. 

     

    Mici...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_804768 (25)
    2011-08-25  16:40
  24. Torolt_felhasznalo_822629
    Torolt_felhasznalo_822629
    2011. augusztus 25. 17:4030.

    9, 7 és 3 évesek a gyerekeim, "szorgalmi időszakban" fél 7-7 környékén fürdenek, nyári szünetben ez kicsit tolódik, fél 8 körül, de ha nyaralunk vagy valami egyéb családi/baráti program van (bográcsozás stb.), akkor rugalmasan kezeljük a kérdést.

     

    Ami a lefekvést illeti, iskolaidőben fél 9-3/4 9-re mind ágyban van, a középső pillanatok alatt elalszik, a kicsi (főleg, ha alszik ebéd után) jó fél óra alatt, ellenben a nagy 10 előtt ritkán. Ágyban van, mert ott kell lennie, és mivel úgysem tud elaludni, olvashat. 

     

    Nálunk a nyár kicsit lazább, mivel a reggelek kitolódnak, kicsit az esték is, viszont nincs ikeázás és hasonló. 

     

     

    előzmény:
    eső (1)
    2011-08-25  15:32

Címlap

top