Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hogyan képzeled el Istent?
Elmélkedős téma következik:
Ki hogyan képzeli el Istent? Ha fogalomként, akkor milyen tulajdonságokkal tudnád jellemezni, ha körül kellene írni? Jóság, becsület, szeretet? Ezek szerint Isten egy (vagy több) emberi tulajdonság, jelző? Aki azt mondja, hogy jár ugyan templomba, de neki egyfajta saját, egyedi hite van (és nem istenhit), az mit ért ezalatt (olvastam ilyet itt az nlc-n régebbi topikban, de nem fejtette ki az illető, hogy ez mit jelent.) Ismertek-e olyan műalkotást, legyen az festmény, szobor vagy akármi, ami Istent jeleníti meg? Ha az elmédben meg kellene jeleníteni, Te milyen materiális tulajdonságokat adnál neki? Egyáltalán van neme? Volt egy könyv, melyben nőként beszél az író róla. Elgondolkodtató ez is. Egyáltalán miért kell nemet adni neki? Szerintetek egy nézetütközés esetén kinek kell (vagy lehet) bizonyítani a saját igazát: bizonyítsa be Isten létét, az, aki hisz benne, vagy igazolja a nemlétezését az, aki alapból cáfolja, tehát ateista?
Most ezek a kérdések azok, melyek felmerültek bennem egy érdekes beszélgetés során, gondoltam, megkérdezem itt is a véleményeket. Természetesen, a témával kapcsolatos egyéb kérdések is jöhetnek, ha valakiben felmerülnének még.
Nem parázs vitát akarok, hanem kulturált beszélgetést, mintha mondjuk családi körben vagy egy kávézóban elmélkednének intelligens emberek, barátok a fenti kérdésekről.
Szerintem ezekbol meg
Istenezekbol mar van ket cikkre valod is .
Viszont lassan én megyek aludni, további jó elmélkedést mindenkinek, remélem, sok érdekes válasz születik holnapra. Jó éjt!
A sok igazságtalanság, betegség, szenvedés, balsors, katasztrófák miatt, melyek a Földön vannak- gondolom...
Ezeket nem értem én se, mivel lehetne ilyen dolgokat megmagyarázni, pl. becsületes, igaz emberek szenvednek, betegek lesznek, jó embereket megkárosítanak, meglopnak, megölnek, stb.
Mit kell itt képzelödni. Nézz kicsit körül és már látod is, hogy milyen...
Hogy segítségra van-e szüksége?
Nem tudom... valahogy én is inkább realista vagyok, aki amit csak lehet épp ésszel próbál magyarázni,--> pl. de ja vu vagy hogy írják... ezt tudom h egyszer egy topikban kifejtettem, h semmi különös, csak az agy játszik az emberrel.
Vannak dolgok, amire szerintem nincs REáLIS magyarázat, és akkor jön az, hogy ha nem ember tehet róla, akkor csak "fentröl" jön a dolog, nem?
Es szerintem az ilyen saját tapasztalatok sokkal jobban befolyásolják, h valaki hisz-e valamiben, mint az, ha valaki súlykolja a templomban, vagy mert a faluban illik templomba járni...
Egy furumon egy okos orvos megtalalta nekem azt az idezetet ami szerintem mindent kifejezhet .
Sajnos a szerzot es szoveget is elfelejtettem
Valahogy ugy hangzik : Uram lehet igaz lehetsz nem
Igazsag vagy felrevezetes : En mar elfogadtalak es a rosszat jot is Veled cselekszem /?/
Köszönöm a véleményed! Sokszor mondják, hogy érzik jelenlétét, erő, ami irányít, beteljesült álmok, hirtelen jött segítség formájában. És ehhez nem kell még csak vallásosnak sem lenni. így igaz. Vajon az emberi pszichének van szüksége ilyen "segítségre", mint mondjuk a gyermek egészséges fejlődéséhez kellenek a mesehősök, tündérek, angyalok, manók és mindenféle segítők?
(Most értem haza Csernus előadásáról, és bár más témáról szólt, de a hit és a bizalom fontos momentumja volt annak is. Az istenhitrőll pedig nemrég beszélgettem egy ismerősömmel. Tehát nagyon pörög az agyam, remélem, nem fajul vitává ez a topik.)
A hit magánügy!
Nyílván,aki vallásos egészen mást mond,mint az aki ateista,vagy nem Istenben hisz,hanem Mohamedben,Sívában stb.
A hit érzés,nincs arca,nem lehet/kell "materiális tulajdonságot" adni neki!
Menj be templomokba,imaházakba,mecsetekbe,zsinagógába és meglátod a képeket,szobrokat.
Nem felhon ul es nem szakallban.
Itt
Isten2018 hsz utan bezartak a topicot
http://forum.szkeptikus.hu/viewtopic.php?f=19&t=182&sid=2e0171df84f94c34947e271effd235ac&start=2000
Így van, intim dolog, mint mondjuk a politikai nézet, vagy hogy kire szavaztál, hány gyereket akarsz, mennyit keresel... Intelligens ember ezzel nem nyúzza a másikat. Mégis sokszor feljön témának, itt vagy a kinti életben is, és ebben az esetben, ha állást kell foglalni, illetve azt az állítást megalapozni, akkor melyik fél tegye meg? Aki hisz, vagy aki nem hisz? Nem kell most görcsösen magyarázkodni, meg bizonygatni senkinek semmit sem, csak elmélkedünk!
En amondó vagyok, h számomra létezik Isten-
nem nélküli, vagy inkább férfi- végtelen türelemmel és nyugalommal képzelem el.
Ismerek sokat akik meg vannak gyözödve h nincs isten- aki akarja, higgye.
En már sokszor véltem érezni, hogy egy hatalmasabb erö intéz ezt vagy azt az életemben, ami pl. nem véletlenül történt-.
Valahogy ez nekem vitán kívül áll, h van-e vagy nincs... nem állok meg ezért senkivel sem vitázni.