Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Após-anyós gondok
Létrehozva: 2013. július 27. 18:46
Bölcs tanácsra vágynék:)
Adott egy évek óta tartó após-anyós konfliktus. A helyzet kb ott tart, hogy egymáshoz sem szólunk már, viszont egy telekre építkeztünk, így nap mint nap látjuk egymást, így állandó feszültség és nyomasztó légkör vesz körül a saját otthonomban!
Férjem engem okol a kialakult helyzetért, nem mondom, hogy nem vagyok ludas a dologban, de egyetlen olyan megnyilvánulásom sem volt, amiért évek óta köpködniük kellene rám, de volt, hogy após elküldött melegebb éghajlatra, mert mertem megjegyezni valamit (pl: ne vasárnap 6 órakor nyírja a füvet az ablakom alatt., hisz az az egyetlen szabadnapom, amikor 9-ig alhatnék..).
Csöndes kislányként kerültem 10 éve a családjukba, de közben felnőtt nő, majd feleség lettem. Évekig visszafogtam magam, és sosem tettem szóvá nekik semmit se, ha valamivel megbántottak vagy nem tetszett volna.Anyósék úgy vélik én totál kifordultam magamból, pedig milyen aranyos kislány voltam, nagyon szerettek régen. Amikor Feleség lettem valóban kinyílt a szám, hiszen teljes jogú családtaggá váltam, már mertem venni a bátorságot és kifejeztem sok dologban a nem tetszésemet (pl: kopogtassanak ha bejönnek hozzánk, a házasságkötésünk előtt csak jöttek-mentek, folyton ránk rontottak,kiugrasztottak a házból, hogy mit kell rögtön a ház körül tenni. Ez volt konkréten az 1. feketepontom,anyós ekkor vérig sértődött, hogy ő építette két kezével a házat ahol élünk, hogy jövök én ahhoz, hogy megmondjam neki, hogy kopogjon...)
Türelmes vagyok nagyon, de voltak ismétlődő helyzetek, amikor a 10. "beszólás, bántás" után már nem tudtam visszafogni magam és elmondtam a véleményemet. Persze anyóséknak soha nem tetszett a véleménynyilvánításom, hisz nekem semmiben sem lehet igazam, csak nekik, ők a csöndes, "szófogadó" kislányt szerették, akinek még 17-18 évesen oszthatták az észt.
Elismerem, hogy nem mindig találtam el a megfelelő hangszínt (sokszor flegma tudok sajnos lenni-de ezt a fáradtság hozza ki belőlem, valahogy minden konfliktus helyzetben hullakimerült voltam), illetve ha valamiért nem szóltam, akkor látványosan elkezdtem "húzgálni a számat". Ez az évek alatt kiverte a biztosítékot...
Őszintén mondom, hogy sosem akartam velük tiszteletlen lenni, hisz ha nem lennének akkor a párom sem lenne nekem! Sosem gyűlöltem őket, most is szeretném én őket, de úgy érzem, hogy én nem tettem semmi olyat amit ne lehetne megbocsájtani, nem érdemleg meg ezt a viselkedést.
2 éve már volt egy békülésünk, após átjött hozzám beszélgetni a fűnyírós jelenet után, 2 hónapig bírta, hogy hozzám se szóljon, én pedig úgy voltam vele, hogy neki kell bocsánatot kérnie, amiért így reagálta le a jogos mérgelődésemet. Persze a beszélgetés arról szólt, hogy én kifordultam magamból, fejembe szállt a 2 diploma, a jó munkahely...mivel már nem vagyok többé az a szerethető kislány, aki voltam, ők már nem fognak többé szeretni engem, de azért felejtsük el a történteket, ha visszaváltozok azzá, aki voltam, akkor fognak szeretni.....
Ezek után volt egy kisebb normális időszak, majd következett anyóssal a konfliktus, mert amikor 2 hétre ágyba került (mint utólag kiderült sztrókkal-2 hónap után diagnosztizálták!), akkor ő olyan beteg volt, hogy nem emlékezett a látogatásaimra, amiért annyira haragudott rám, hogy ezért félévig alig szólt hozzám úgy megsértődött. Ezt a konfliktust is megbeszéltük, elmondtam neki(miután sógorom elmondta, hogy miért haragszik rám anyós, sokáig nem is tudtam ugyanis), hogy én többször voltam nála látógatóban, mindennap érdeklődtem felőle, de olyan beteg volt, hogy ő erre nem emlékszik és kértem, hogy ne haragudjon rám azért, ami nem is úgy történt. A férjem akkor maximálisan kivette az ápolásból a részét, ő főzött rá, ő gondozta az anyját, míg én mindennap túlóráztam! Persze anyós azóta sem emlékszik a látogatásaimra, nem tud megbocsájtani.
Férjem nem fog beavatkozni a konfliktusunkba, mert szerinte ez az én harcom az anyjáékkal, rá persze semmiért sohasem haragszanak, csak nekem nem tudnak semmiért se megbocsátani, elköltözni sem akarunk, a kerítést már kezdjük építeni a 2 ház közé, de persze ebből még nagyobb a balhé, mert ezzel felhúzzuk a kínai nagyfalat-szerintük még jobban el fogunk zárkózni!
Nagyon makacs és roppant sértődékeny/haragtartó emberekről van szó. Az utóbbi 1 évben próbáltam "meghúzni" magam, de a múltkori balhé egy "NEM!" szóból robbant ki, após kérdésére kapásból rávágtam, hogy NEM!, hiszen olyan dolgot kért, amit százszor megbeszéltünk, hogy NEM, de mivel én mondtam ki, nem a férjem, egyből robbant is a "hidegháború":( 1 hónapja már köszönni se köszön nekem (ez amúgy általános, hogyha van valami bajuk velem hónapokig nem köszönnek, nem szólnak hozzám se!). Mit tegyek? Bánt a helyzet, mert úgy érzem, hogy megbocsájtható dolgokat vétettem ellenük, nem érdemlem meg azt, hogy így viselkedjenek velem:( Mindennap ez foglalkoztat, hogy hol hibáztam, hogyan tehetném jóvá. Nem tudom mi tévő legyek?
Sikerült már valakinek hasonló após-anyós konliktust megoldani?Mit tanácsoltok???
Igazság szerint félek átmenni hozzájuk leülni beszélgetni, mert lehet meg se hallgatnának, vagy kiosztanának...de akkor hogy lépjek túl mindezen?Hogy legyen béke és harmónia körülöttem?
Segítsetek!!!
Tényleg.. kifejezetten érdekelne engem is..
mit csinálna a TI, ha nem após lenne a szomszédja, és az akárkiszomszéd reggel 6kor nyirná a füvet... mert ugye mostanában kánikulában eléggé képtelenség a kertben bármit csinálni. Tehát marad a reggel 6.
De igazából még ezer más dolgot fel lehetne sorolni amit müvel a szomszéd...
fát vág, malacot öl, elindul valahová, autótszerel, játszik a gyerekével a saját udvarán.
Borzasztó... hogy az ember nem parancsolhat a szomszédjának... még akkor sem ha az illető történetesen após státuszban van.
- após a saját portáján akkor nyírjon már füvet, amikor neki jó.
- a topiknyitó is aludhat nyugodtan kilenc óráig.
Vagyis száz szónak is egy a vége: nem szabad ilyen közel lakni egymáshoz.
Nem irigylem a topiknyitót, főleg, ha már gyerek is lesz. Tuti, hogy a gyereknevelésbe is bele fognak szólni.
Talán el kellene költözniük..
Nekünk meg baglyunk van:)
Mert ha nem apósl enn ea szomszéd, akkor az nem akkor nyírná a füvet amikor ő akarja, hanem akkor amikor a szoptatós kismamának megfelelne?
Ó, hát persze...............
Arról nem szól a nyitó anyósék mennyi idősek, dolgoznak-e még, de
akármilyen szorgalmas vagyok és szeretem korán letudni a házi-meló,
vasárnap reggel 6 kor kell füvet nyírni???
Az meg, aki egész héten húzza az igát, minden reggel csörög a vekker, úgy adódik vannak túlórás munkái is, tehát duplán jogosan elfárad,
az had aludjon már legalább vasárnap addig, amíg jól esik.
---------
Nekünk most szarkáink vannak, hajnali 5 kor
, rossazab, mint az óra, azon legalább lenyomom a gombot. 
A szomszédunk egy nagyon rendes fazon, 51 éves -most-
De már negyven akárhány évesen is mindíg zugott nála valami, fűnyíró, magasnyomású mosó, porszvó (hetente 2x takartja az autóját, amiből 2 van neki
)
+ taxizik, tehát a leglehetettlenebb időpontkban nyitja és zárja az elektromos garázskapuját és a kovácsoltvas nagykapuját ,aminek persze bőven hangja van.
főleg nyáron nyitott ablaknál :-(((
Soha nem szólnék neki.
Szerintem ez a helyzet leginkább valami rendkívűli esemény, krízishelyzet kapcsán változhat meg. (gyermekszületés, betegség, stb.)
---
Az egyik már meg volt, a másikról nem esett szó, de pont ez nem fogja oldani a krízis, inkább elmélyíti, minthogy ki is derült.
(anyós amnéziás volt, a család meg szintén, mert senki nem védte meg a ti., hogy de igen érdeklődött mindennap stb.)
Ebbe a helyzetbe még bele egy gyerek, maga a pokol...
Ne így legyen,
de képzeld el azt a szitut, hogy éppen szoptatni akarsz és őrséget állnak feletted vagy altatni akarod a gyereket és megszólal a fűnyíró,
de mondom, ne így legyen, de a nyitóból akár ez is kiszűrhető lenne...
Amikor nálunk alszanak a lányomék, korán kelek, mert hozzászoktam, de lábujjhegyen, halkan ténykedek:)
Kölcsönös tisztelet - igen, csak így lehet béke.
Az idősebbek koránkelők, szeretik, ha időben végeznek mindennel, így a fűnyírással is. Ők nehezen viselik el, hogy valaki, jelen esetben a menyük, 9 óráig aludjon. Szerintem ez is bánthatta az apóst.
Mellesleg én is koránkelő vagyok, szeretek időben kész lenni a dolgaimmal:)
Ezért nem laknék a lányommal, vejemmel:) Negyedórányi távolságra lakunk egymástól, és ez nagyon tökéletes:))
Pocsék helyzet. Ha jól értem, diplomát is úgy szereztél, hogy ott laktál náluk. Sokat tettek érted, így ez azért nem egy szimpla anyós-meny viszony. Ugyanakkor az is elképesztő, hogy azt gondolják, cserébe uralhatják az egész életeteket. (Nekem már 10 éves koromban is kopogott anya a szobám ajtaján.)
Ez a gyűlölködés biztosan rengeteg energiát elvesz tőletek. Szerintem azon kívűl, hogy elviseled a helyzetet, nem nagyon tudsz mit tenni, mert teljesen jogos dolog, hogy bizonyos apró dolgokban nekik is kellene alkalmazkodni (kopogás, fűnyírás, stb), mindent azért nem lehet rájuk hagyni. Ráadásul, ők tipikusan vidéki értékrend szerint élő emberek lehetnek, ahogy én az írásod szerint gondolom (korán kelés, kerti munka, jószágok, stb.), s valószínűleg nehezen érthetik meg, hogy máshogy is lehet élni. Pl. nem örödögtől való dolog 9 óráig aludni. (Lehet, hogy ezt csak én látom bele az írásodba.)
Szerintem ez a helyzet leginkább valami rendkívűli esemény, krízishelyzet kapcsán változhat meg. (gyermekszületés, betegség, stb.)
Ha a férjed nem áll ki melletted, mert ő is úgy látja hogy Te vagy a hibás akkor annyi. Mindig is Te leszel a rossz, és esetleg mér a férjeddel is megromlik a kapcsolatod.
Szerintem csak úgy lehet megoldani a helyzetet hogy négyen ültök össze megbeszélni a dolgokat.
A telek valószínű anyósodéké amire építkeztetek, ha apósod hétvégén reggel korán nyírja a füvet el kell tűrni. Ilyen hülyeség miatt nem érdemes összeveszni, délután pótolod az alvást.
Persze, hogy nem!
Itt anyósék nemcsak, hogy egy házat biztosítottak a ifjú párnak, de etették, ruházták és lakhatást is adtak a leendő menyüknek.
Gyakorlatilag míg nem lett kereső, nevelték.
Mi szükség van az ilyen helyzetekre?
Ezek nagyon kényes kérdések, pont ezért kell tisztázni.
Ha te a saját házadon kívül még építessz egyet a fiadnak is, akkor joggal érezheted azt, hogy "közöd" van hozzá.
Az ilyen helyzetekben mindíg az a vesztes aki pucér seggel ment a kapcsolatba.
Azt viszont igen, hogy 17 évesen nem kellene hagyni a lányt összebútorozni senkivel.
Szerinted mennyi esély van arra, hogy ha egy srác haza cigől egy 17 éves lányt, akkor majd a szülők eladják a lány szüleinek vagy a lánynak a fél házukat?
Bár, itt a topikban ellentmondás, hogy egyszer egymás mellé építkeztek, aztán meg anyós építette fel a két kezével.
Most akkor kié a ház?
Ezt alapjaiban véve a szüleid rontották el, sajnos.
Nekem is van egy 17 éves lányom, de az biztos, hogy nem engedném elköltözni egy másik családhoz. Míg minimum le nem érettségizik.(ha semmiképp nem bírnánk vele....bár szerintem ez is nevelés kérdése)
Ha oda költözne egy férfi kész házába, akkor pedig mindenképp próbálnám tisztázni hivatalosan is a tulajdon viszonyokat. pl. megváltani a fél házat stb...
Soha nem hagynám, hogy a lányomra bárhol is rákiabálják, hogy kinek a tulajdonában lakik, nem hagynám, hogy ilyen szinten kiszolgáltatott legyen.
Négyesben kellene leülni és tisztázni a továbbiakra vonatkozó, mindenkire érvényes magatartást.
Nehéz eset, az biztos.
Ha ti is építkeztetek a telken, akkor azt is be lehet dobni, hogy eladjátok a részeteket, mert ez minden csak nem élet ha így telnek a mindennapok.
A mai világban már nem olyan egyszerű a helyzet, hogy "költözzetek el", gondolom, a legolcsóbb megoldást választottátok ezzel a közös telekkel, nincs nagyon lehetőségetek mozdulni.
Lehet, hogy cinikus napom van ma, de én a helyedben inkább beletörődnék, sőt örülnék neki, hogy nem szólnák hozzám. Addig is békén hagynak (jobb, mint amikor rátok nyitottak rendszeresen - szerintem.) Szerintem érzik rajtad azt is, hogy téged ez a csendes haragszomrád bánt, ezért alkalmazzák ezt a módszert. Ha megtanulod elengedni belülről is, hogy ezen bosszantsd magad, már nekik sem lesz olyan hatásos ez a gyerekes viselkedés. Az meg, hogy megpróbálnak visszalökni a 17 éves szintedre, megint csak butaság, és ezt megint csak nekik kéne belátni. Még jó, hogy a férjeddel nem "nőttétek ki" egymást, ami ilyen fiatalon egymásra talált párokkal gyakran megesik - szerintem tiszta szerencse, hogy csak anyósékkal alakult ki ez. Én a helyedben tényleg bevenném a leszarom tablettát, és örülnék, hogy nem kell velük jópofiznom. Ha nem megy, akkor viszont költöznék, kerül, amibe kerül. Mert egy sokkal kisebb, rosszabb helyen lévő lakáska is jobb, ha béke van, mint egy ház sok konfliktussal.
na, már az első mondat értelmetlen lett :D
természetesen nem magadból, hanem magadért :) (tovább már inkább nem olvasom amit írtam)
Tudom, ez már utólag nem vigasztal, de szerintem ott "rontottad el" a dolgot, hogy nem az elejétől kezdve álltál ki magadból, trendin fogalmazva, nem adtad önmagad. Persze hogy úgy látják, hogy kifordultál magadból, amikor eddig mindent lenyeltél, nyilván nekik eszükbe se jutott, hogy te ezt egyébként másként gondolod legbelül.
Innen már nagyon nehéz lesz a dolog, főleg ha tényleg csak a szófogadó csendes kislányt szerették benned, lehet már az elejétől kezdve nem szerettek volna, ha vállalod önmagad, de legalább tisztább lett volna a helyzet és valszeg elkerülöd azt a végzetes hibát, hogy belemenj abba, hogy egy telken lakjatok.
Nem szeretnélek elkeseríteni (és lehet nincs is igazam), de nem jó jel, hogy a férjed nem áll ki melletted, sőt, egyenesen téged okol a kialakult helyzetért. Nagy valószínűséggel ebből már csak vesztesként jöhetsz ki, aztán továbbra is folythatod el magadban a felgyülemlet indulatot.
Én a helyedben/helyetekben azért megfontolnám azt az elköltözést, mert hiába húztok kerítést, ismered azt a mondást, miszerint anyóséktól/szülőktől jobb olyan messzire költözni, ahova már nem lehet papucsban átmenni. Persze vannak ritka és szerencsés kivételek a boldog többgenerációs együttélésre, de sajnos ezek nem ti vagytok/lesztek.