Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Frappáns válaszok császár

Bambino3
Létrehozva: 2015. július 14. 12:19

Sziasztok, egy nagyon közeli rokonom szült egy hónapja. Sajnos, bármennyire is még csak a gondolata sem merült fel a császárnak, végül az lett (köldökzsinór nyakon). Még szinte ki se mozdultak a picivel de már belerohantak az első császáros megjegyzésbe. Nézegettem a neten, de nem találtam olyan frappáns válaszokat, amiket el lehetne lőni a császárosokat fikázó, fanyalgó, szájhúzó emberek felé. Lehet erősebb és finomabb megjegyzés is. Sajnos senki homlokára nincs kiírva, hogy miért is kellett a császár, ahogy neki sem. Megkérdezni már senki nem kérdezi, hogy miért is kellett a császár csak löki a megjegyzést a szájhúzást. És még csak most fog jönni az az időszak, amikor nagyobb séták lesznek, tavasztól játszótér a jóindulattól hemzsegő anyukák körében.


Én a magam részéről inkább bevállalnék két szülést mint egy császárt, nem irigylem őket, főleg ezt a rokonomat nem, mert látom min ment keresztül és épphogy helyrerakta magában a dolgot, hogy hát így sikerült és végülis a gyerek életét mentették meg így, máris jönnek a lehúzó megjegyzések. Azt gondolom talán neki is könnyebb lenne, ha egy-egy jól irányzott visszaszólással helyre tudná rakni az illetőt. Megkönnyebbülne.
Köszönöm előre is.

  1. 2015. július 14. 23:2926.

    Én nem tapasztaltam "tömegesen" a rosszallást a császárt illetően, talán csak 1-2 ilyenbe futottam bele. De valahogy engem sosem zavart, tudtam, hogy így biztonságosabb volt mindkettőnknek, így egy pillanatra sem bántam a dolgot. Mondjuk nekem annyival könnyebb volt a helyzetem, hogy nem ért hideg zuhanyként a császár, mert arra is készültem, programozott volt. Szerintem az az anya, akiről az ilyesmi nem pereg le, az magában próbálja meg helyretenni a dolgokat, mert ha ő kiegyensúlyozott és megbékélt a helyzettel, akkor mások megjegyzései sem fogják zavarni.

    előzmény:
    Bambino3 (1)
    2015-07-14  12:19
  2. 2015. július 14. 23:1725.

    Ne emlegesd  gerébágnest,  mert   cikk lesz róla 33.


    Amugy én sem hiszem el, hogy  vadidegenek  kérdeznék  meg, hogyan  szült egy kismama...


     


    De egymást ismerő  nők között ez a téma bizony előfordul.  Sokan szeretik elmesélni a saját szülésélményüket.   Se szeri se száma hányat hallottam már.. 20-25 év alatt. De olyan még nem volt, hogy bárki leszólta volna a másikat, ha az császáros volt,  vagy nem fejenállva gerébbel szült,  vagy nem tudott szoptatni .


    Az ilyen topik csak  kattintás-szám növelés az nlc-n. Folyton előrángatják.


    Mindjárt lesz egy nyilvános- szoptatásos, mert az  vagy 2 hónapja volt utoljára.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (9)
    2015-07-14  15:29
  3. 2015. július 14. 23:0524.

    Ne is mondd! Nálam a szoptatás volt ilyen téma, egyszerűen fel nem fogtam, hogy vadidegen embereknek mi köze hozzá. Erről kérdezett a szomszéd pasi, a pénztáros a boltban, olyan kollégák, akikkel egy hónapot dolgoztam együtt, rég nem látott ismerős, és tök ismeretlenek is.  Komolyan, attól, hogy szültem, a mellem már közügy lett?
    És mikor megtudták, hogy egyáltalán nem sikerült szoptatni, akkor jöttek a vigasztalások, hogy ne aggódjak, így is felnő a gyerek. Köszi a megnyugtatást, eddig azt hittem, hogy örökre 52 centi marad. Bár ennél csak az volt meglepőbb, amikor a kolléganőm gratulált hozzá, és azt mondta, hogy örüljek neki. Azt hiszem én sem tudom már, mit akarok (de tudom, azt, hogy hagyjanak békén), de most jól kidühöngtem magam :)


    előzmény:
    ladybird65 (8)
    2015-07-14  15:27
  4. 2015. július 14. 22:5823.

    Én is császárral szültem, beszólást ugyan nem kaptam, de volt, aki megjegyezte, hogy nem is szültem. Hát persze, belőlem úgy párolgott ki a gyerek... 
    De mondok én valamit, aki emiatt beszól, megjegyzést tesz, az vagy sík hülye, vagy egy beszólogatós troll, és tök mindegy milyen frappánsat szól vissza az ember, egyik csoportnál sem fog elérni változást, kár ezen emésztenie magát az embernek. Egyébként ezek az gyökerek, ha nem a császár miatt, majd más miatt fognak beszólni.

    Halkan jegyzem meg, hogy ha emiatt a rokon a védelmedre szorul, akkor csúnya meglepetések fogják még érni a gyereknevelés során, mondom mindezt úgy, hogy mögöttem is csak 9 hónapnyi tapasztalat van. 

    előzmény:
    Bambino3 (1)
    2015-07-14  12:19
  5. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2015. július 14. 22:1322.

    Amugy meg miféle sutyerákfalván lakik a rokon, h a császárt igy megszólják??? 


    Tessékmondani az nem ugyanolyan kinkeserves sz@rság, mint a term.szülés??

    előzmény:
    Bambino3 (19)
    2015-07-14  19:22
  6. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2015. július 14. 22:0621.

    Bocsi, de rokon, tán hülyeszegény? Hogy neked kell a szájába adnod a szavakat?


    Kinek mi a lof@sz köze van egy szüléshez!?!?


     

    előzmény:
    Bambino3 (19)
    2015-07-14  19:22
  7. 2015. július 14. 21:2720.

    Ha valaki ekkora pofátlan bunkó, hogy megjegyzést tesz a császár miatt, az megérdemli, hogy ne frappánsan szóljanak vissza neki, hanem nyers durva bunkósággal. Például egy olyat, hogy azért császár, hogy ne legyen ő is ilyen agyrokkant! Vagy kandurnyul visszakérdezése is megfelel, az még nem is bunkó.

    Nekem a gyerekkel sétálva szoktak gratulálni, ha megtudják, hogy hüvelyi úton szültem, és tudom szoptatni. Mintha ez egy érdem lenne. Nem az.

    Csak az ügyeletes kis rezidens picsa megszülesztett természetes úton, pedig a gyerek nyakán és a hátán volt a köldökzsinór. Erről basztak tájékoztatni, a zárójelentésen olvastam. Ezek után annyira leszarták a gyereket, hogy nem vették észre, hogy az oxigénhiány miatt károsodott az agya, idegrendszere. Hazaadták úgy, hogy anyuka, ez egy tökéletes baba. Mostanra, így fél évvel később már csak összeállt a kép, hogy olyan fogyatékos, mint a betyárkurvaisten. Még jó, hogy tudom szoptatni, mert enni sem fog tudni.

    A kis picsa, mivel még rezidens, varrni se tud normálisan. Szétroncsolódtam alul, hüvelyi szülésnél nem ritka, de ez meg még szarul is varrt össze. Szexelni most már biztos nem fogok többet, de legalább az inkontinenciabetét pár éven belül nagyon jó barátom lesz, mert hólyagsérvem is lett.

    Lehet gondolkodni, hogy a hüvelyi szülés melyik eredményének örüljek jobban a fentiek közül. Milyen szar is lett volna, ha ehelyett megcsászároznak. A sok hülye szerint biztos.

    előzmény:
    Bambino3 (1)
    2015-07-14  12:19
  8. 2015. július 14. 19:2219.

    Figyelj, ha nem olvasod el a sztorit, ne írj. Leírtam: nem erre készült és a gyerek nyakára tekeredett a köldökzsinór.


    Na, pont az ilyenektől akarom megvédeni ezt a rokont.

    előzmény:
    Nikita 666 (14)
    2015-07-14  16:59
  9. 2015. július 14. 19:1818.

    Ez nagyon szuper:)

    előzmény:
    kukacapja (2)
    2015-07-14  12:33
  10. 2015. július 14. 19:0117.

    Pedig egyszerűbb lenne , ha megtanulná ignorálni ezeket a beszólásokat, mint hogy frappáns választ keressen.. Hiszen ez még csak a kezdet.. majd jön a szoptatás vagy  tápszer, hányszor kel éjjel / miért ilyen sokszor/úgysem hiszem el, hogy ő már átalussza az éjszakát,  miért hordozod/miért nem hordozod , szupinált, vagy nem szupinált cipő, bili vagy wc szűkítő problémakör.. és még sorolhatnám..


    szóval kb felnőtt koráig bele fog botlani tök indiszkrét anyukákba, bármilyen ( vele ellenkező) meggyőződéssel..


    és majd végighallgathatja, hoyg nem elég a Dévény, a Gekko,  babaúszás, a gyereke az életben nem megy át egy alagúton, + nem lesz normális párkapcsolata a császár miatt.. :)


    úgyhogy az a legegyszerűbb, ha egyszerűen elengedi a füle mellett ezeket a kérdéseket, megjegyzéseket, és próbál találni egy másik, normális anyukát..


     


     


     


     

  11. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2015. július 14. 17:2516.

    És  ha kérdeznek valamit, akkor ki kell mindent pakolni mi minden történ és hogy hogy történt???????????????????????????????


    Komolyan nevetséges, hogy felnőtt emberek nem tudnak helyzeteket kezelni.


    Ha megkérdezik tőle hogy hány forint van a bankszámláján, akkor egyből elmondja nekik hogy éppen 1.254.113.-Ft????????????????


    Vagy akármennyi??????????????


    Komolyan röhej az egész.


     


     


    És még csak most fog jönni az az időszak, amikor nagyobb séták lesznek, tavasztól játszótér a jóindulattól hemzsegő anyukák körében.

    előzmény:
    Bambino3 (1)
    2015-07-14  12:19
  12. 2015. július 14. 16:5915.

    Én is! ;-)

    előzmény:
    cabron (10)
    2015-07-14  15:52
  13. 2015. július 14. 16:5914.

    Na, szép kis anyuka az ilyen! Manapság divat lett a császár, nehogy már fájdalmat okozzon a gyerekszülés és a gátmetszés. Talán gömbölyűbb fejet akart a babának, vagy épp akkor ért rá, így programozott szülés volt? Sajnálatos, hogy nem élte át az igazi szülés élményét.

    előzmény:
    Bambino3 (1)
    2015-07-14  12:19
  14. 2015. július 14. 16:5813.

    A TI kért egy alternatívát. Én adtam. 


    Nem emlékszem, hogy írtam, én ezt mondanám. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (11)
    2015-07-14  16:07
  15. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2015. július 14. 16:4512.

    Hát igen, és akkor még lehetne folytatni a sort. Miért fogytál/híztál, miért nem akarsz még vagy öt gyereket, de biztos vagy-e benne, hogy nem akarsz, miért is, majd megbánod, nem bánod meg, én csak jót akarok, én csak az egészségedért aggódom blablablabla. És közben tényleg kb. a nevedet se tudja.

    előzmény:
    ladybird65 (8)
    2015-07-14  15:27
  16. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. július 14. 16:0711.

    "Én kértem, hogy császár legyen, mert nem akartam, hogy így megnyomódjon az agya, mint neked..."

    idézet:
    kukacapja (2)
    2015-07-14 12:33:45

    ugyan kukac! Es utana ? Behuznak egyet  ?
    Kepzeld mar el a jelenetet : paneludvar , porolo , szuszogo macskapisis szonyeggel az udvar kozepen  , zaj, por , meleg s egy fiatal anya , kispadon uldogelve egyhonapos kukaccal a csecsen , aki szemetsegeket uvolt egy masik cselednek.... nem elrettento ?
    Ez nem negro-villogtatas... hmmm?

    előzmény:
    kukacapja (2)
    2015-07-14  12:33
  17. 2015. július 14. 15:5210.

    Helló!

    előzmény:
    kukacapja (2)
    2015-07-14  12:33
  18. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. július 14. 15:299.

    Erre csak egy valasz adhato : a gyerek erdekeben tortenik a csaszarmetszes.
    Es kesz. Ennyi.

    Visszamondogatni az ugyanolyan emberre vall , mint az , aki ilyen ugyben odamondogat.
    Gyerekagy fole tunder hajol, jokivansagokkal, nem pletykas boszorkany


    Valami gerebagneses , bio-natur-szerelmi koteses-paleos- homeopata-antalvalizo  ujmedicinas megaszondta ?
    Nem kell a korpaba keveredni es nem szolnak meg a disznok....
    Intelligens ember ilyet nem csinal....


    De nem hiszem el a tortenetedet , nagy reszet hozzatetted , kitalaltad...

    előzmény:
    Bambino3 (1)
    2015-07-14  12:19
  19. 2015. július 14. 15:278.

    Ezt a manapság oly divatos intimpistáskodást én sem értem. Ez régen nem volt szokás se munkahelyen, sem máshol. Most meg olyan emberek is tesznek fel intim kérdéseket, akiknek még a nevét sem tudom, csak látásból ismerjük egymást.


    Mondjuk engem sose érdekel, ha valaki belép a személyes szférámba, simán megmondom, hogy magánügy. Vagy csak annyit, hogy 8 betű. És az se érdekel, ha megbántom vele. Őt sem érdekelte, hogy esetleg a tolakodásával a másikat megbántja.


    Én lassan betöltöm az 50. évemet. (Eh, még kimondani is szörnyű!). Tudod, hányan kérdezik meg még mindig, hogy mikor fogok szülni????? Áááááááááá. Egy, semmi közük hozzá, kettő: én még egy 35 éves nőt se kérdeznék meg, nem egy annyi időset, mint én. De állandóan vájkálnának, hogy miért nincs gyerek.


    Nekem volt egy barátnőm régen, akinek 8 éves házasság, 12 éves kapcsolat után született gyereke. Soha egyszer sem kérdeztem meg tőle, hogy miért nincs még baba, mikor jön már. Amikor megszületett, már nem voltunk jóban, de elmentem mégis megnézni a babáját, mert végre boldognak láthattam. Akkor se kérdeztem tőle, hogy természetes úton vagy császárral született. Nem is érdekelt. Rá meg az orvosára (meg a férjére) tartozik. Nekem csak az a volt a fontos, hogy ő is és a baba is jól vannak. Meg hogy boldogok, semmi más nem számít.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (7)
    2015-07-14  14:45
  20. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2015. július 14. 14:457.

    Egyébként tőlem csak egyszer kérdezték meg, hogy császárral szültem-e, amikor először mentünk el a dm-be babakocsival pelenkáért, és még látszott a lányomon, hogy nagyon friss kis csibe még, mégis nagyon szép, formás feje volt. Emiatt kérdezték, hogy tán császár volt-e, hogy nem lapult szét tojássá, de én meg mondtam, hogy nem volt az és ennyiben maradtunk. Azért szerintem nem kérdezgetik azt úton-útfélen, hogy hogy szült egy nő. Sőt, aki bunkó, az szerintem a hüvelyi szülésre is be tud szólni, kérdezheti, hogy már minden rendben van-e vagy a férjed éppen szűzlány után kutat... szóval a bunkóság nem császár kérdése, hanem néhány ember velejárója. Őket meg jobb kerülni inkább. :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (6)
    2015-07-14  14:37
  21. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2015. július 14. 14:376.

    De hát nincs az ráírva az ismerősödre, hogy császárral szült, le meg már csak nem vetkőztetik, bármilyen vehemens játszótéri anyukák legyenek is. :) Ha olyan a közeg (bár kezdjük ott, hogy minek mennék bunkók közé, de ha mondjuk valami miatt muszáj lenne), akkor simán azt hazudnám a hogy szültél kérdésre, hogy sámándobbal, gátvédelemmel, dúlával, békében, oszt jónapot. Bár nem tudom, egy kismamának miért kellene olyan közegbe mennie, ahol bunkó embereknek magyarázkodhat. Játszótér még szintén nem való egy mászni sem tudó babának, szóval bőven ki tudja kerülni az ismeretlen tahókat, ha akarja.

    előzmény:
    Bambino3 (1)
    2015-07-14  12:19
  22. 2015. július 14. 14:225.

    Jó ötlet!!:))


    Nem is értem hogy jut eszébe valakinek ezért beszólni, én is császáros voltam, hálát adtam érte egyrészt hogy pár óra vajúdás után kivették a babát és nem kellett tovább szenvedjek, másrészt, de elsősorban, hogy a gyerek teljesen egészséges lett így a szintén nyakára tekeredett köldökzsinór miatt.


    Mert és ha valaki csak külön kívánságra szülne császárral? Az nem ér? Kötelező szenvedni, nem anya aki nem? Egyszerűen nem értem.


    Nekem egy megjegyzés volt ezzel kapcsolatban, nem baj az ne bándd! Mondták nekem... Ki mondta, hogy bánom?? Bánta a fene... Mert ha nem szakadok szanaszét, akkor nem fogom úgy szeretni? Jaj istenem...

    előzmény:
    kukacapja (2)
    2015-07-14  12:33
  23. 2015. július 14. 13:484.

    Az én lányom is pont a nyakra tekeredett köldökzsinór miatt jött világra császárral 2,5 éve. Én senkitől nem kaptam negatív megjegyzést. De ha valaki ilyennel jön, én tuti pofán csaptam volna.


    Mondjuk megkérdezném a beszólogatóktól hogy talán irígylik-e a hasamon lévő 15 centi hosszú, mély vágást, mert akkor szívesen nekik adom.


    Mellesleg az egyik unokatestvérem pont amiatt született súlyos oxigénhiánnyal, mert az ügyeletes doki lusta volt megcsászározni az anyját. (Farfekvéses baba, többszörösen a nyakán a köldökzsinórral). Szegény már 37 éves, intézetben él, mert a súlyos agykárosodása miatt nem tud beszélni, mozogni meg alig, súlyosan szellemi fogyatékos (kb. egy 1,5 éves gyerek szintjén).


    A jóindulatú emberektől azt is megkérdezném, hogy a hüvelyi szülésért cserébe vajon bevállalnának-e egy súlyosan agykárosodott gyereket, aki komoly oxigénhiánnyal született, és soha nem lesz belőle ép ember.


    BRRRRR. Nagyon dühös tudok lenni, ennyi emberi butaság és rosszindulat láttán.

    előzmény:
    Bambino3 (1)
    2015-07-14  12:19
  24. 2015. július 14. 12:483.

    Nekem a 3. is az lesz eü. ok, de soha senki arcán nem láttam hasonló, akkor sem, ha nem mondtam el az okot.


    Aki beszólna, annak javasolnám próbálja ki, milyen egy nagy hasi műtét után 4 órával elindulni és csecsemőt ellátni.

    előzmény:
    Bambino3 (1)
    2015-07-14  12:19
  25. 2015. július 14. 12:332.

    "Én kértem, hogy császár legyen, mert nem akartam, hogy így megnyomódjon az agya, mint neked..."

    előzmény:
    Bambino3 (1)
    2015-07-14  12:19

Címlap

top