Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Zéró teljesítmény

pompidouenne
Létrehozva: 2015. július 29. 21:14

Sziasztok!


 


Amióta második gyerkőcömmel visszamentem dolgozni, de már előtte is kezdődött, úgy látom teljesen meggajdult a világ.


Azt én értem, hogy nem lehet élet- és versenyképes az a cég, vagy gazdaság, ami úgy működik, mint régen: azaz irodások bementek dolgozni, és a sok kávé és cigiszünet és traccsparti közé beiktattak egy kis munkát...


Manapság viszont úgy látom ennek a brutál ellenkezőjét éljük. Minden normázva, s nem csak a tárgyakkal való foglalatosság, hanem az emberekkel való is, ami nem túl életszerű.


Mostanában, kiindulva a saját munkámból és az ottani elvárásokból, már bárhol járok azon gondolkodom, hogy vajon az ott dolgozók is normában vannak-e? Vajon már a pénztárost is "mérik", hogy hány vevőt szolgált ki, netán hány árut húzott át a kasszaszalagon?! És büntetik, ha alulteljesít? Vagy a hentesáru eladó teljesítményét is értékelik aszerint milyen gyorsan szeletel vagy vágja fel a húst?!


 


Tudtok példákat valós helyzetekre, amik be vannak normázva, s aminek a teljesítési kényszere állandó nyomás alatt tartja  a dolgozókat?!


 


És tudtok olyan foglalkozásokat, ahol nem halsz éhen, van egy tisztes kereseted, de nem suttognak 8 órán át a füledbe, hogy még, még gyorsabban?!


 

  1. 2015. július 30. 11:1326.

    Én sem nagyon szeretem ezt a rohanó világot, de nem tudunk mit csinálni. A bolti vásárlás már egyre nagyobb rémálom. Mondjuk nem is annyira az, amit te írsz, hanem sorban álláskor utálom, hogy a mögöttem álló már a nyakamba liheg. Mikor olyan közel állnak hozzád, hogy már érzed az illető szagát, de némelyik még hozzád is dörgölőzik, mintha attól előbb végezne.


    Mondjuk egy pénztárossal sem cserélnék, az is tuti.

    előzmény:
    cabron (7)
    2015-07-30  08:07
  2. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2015. július 30. 10:2825.

    Najah. És a munkáltató úgy állítja be mindezt, mintha azokon a félórákon múlna a világ. 


    Nincs annyi munka egy átlag irodában, ahol ne lehetne megállni félóra ebédszünetre, 3-4 cigiszünetre..


    Ez egy nagy bullshit és a munkaadó azt hiszi ezzel tesz jót. Pedig dehogy!

    előzmény:
    Bástya (23)
    2015-07-30  10:18
  3. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2015. július 30. 10:2524.

    Pár hónapja keringett az éterben egy érdekes cikk. Érdemes elolvasni. A magyarokról szól, és hogy miért ilyen az ilyen.


    Nem az a baj, hogy a munkaadó azt hirdeti "mindenki pótolható", hanem hogy ezt a magyar ember el is hiszi. Általában azért, mert nincs meg a tudása. Aki jól dolgozik, azokat a munkaadónak esze ágában sincs kirúgni, mert bazinagy macera jó munkaerőt találni..


     

    előzmény:
    KN18 (22)
    2015-07-30  09:52
  4. 2015. július 30. 10:1823.

    Teljesen egyetértek azzal amit írsz.


    Én még egy dologtól kapok hülyét: mindig megy a hatalmas elvárás, pl. egy-egy projekttel kapcsolatban, teljesíthetetlen határidők, fölösleges kényszeres plusz feladatok, amikről mindig kiderült, hogy nem is kellett volna, stb. aztán ha végeztünk, akkor jön a jól ismert duma: ezt megcsináltuk, de most majd még jobban kell teljesíteni, még többet kell dolgozni, nem lesz  mindig ez a láblógatás, most még inkább ki kell hozni a maximum teljesítményt magunkból, stb. Senki nem akar folyamatosan láblógatni, de mondjuk egy-egy hatalmas projekt után jó lenne 1-1 percre hátradőlni, és azt mondanák: ezt megcsináltátok, megérdemlitek a dícséretet, stb.


     


     

    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2015-07-29  21:14
  5. 2015. július 30. 09:5222.

    Nem, soha nem mennénk én sem a postára dolgozni, ahogy írod alig pénzért szét dolgozzák az agyukat. És akkor ellenőrzik őket, hogy elég kedvesek-e! Próba vásárlásokkal, ügyfelek felhívásával levélpostai küldemények előírásszerű kézbesítését vizsgálják felül az ellenőrök. Minden csatornán hallgatják, figyelik felügyelik őket. A leveles postásunk mondta, hogy készítenek róluk statisztikát, hogy hány ajánlott/tértivevényes levelet kézbesítenek sikeresen? De ha napközben nincs otthon senki? Hát menjen vissza 18 óra után a postás és vetesse át a levelet.


    A futároknak napi 12 órát kell

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_140624 (19)
    2015-07-30  09:37
  6. Torolt_felhasznalo_974317
    Torolt_felhasznalo_974317
    2015. július 30. 09:4221.

    Ezt én is így szoktam, de azért szerintem röhej, amikor a kasszással "versenyzek", hogy ő pakol gyorsabban, vagy én...


    Lehet, hogy gyorsabb így és rohanó világunkban ez sokaknak megfelel, de az biztos, hogy nem emberibb!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_556636 (12)
    2015-07-30  08:38
  7. Torolt_felhasznalo_799254
    Torolt_felhasznalo_799254
    2015. július 30. 09:3820.

    Így-így :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (14)
    2015-07-30  09:12
  8. Torolt_felhasznalo_974317
    Torolt_felhasznalo_974317
    2015. július 30. 09:3719.

    A postások tuti nem láblógatnak! Jelentkeztem hozzájuk (szerencsére nem vettek fel) - a munkaidő változó: ez azt jelenti, hogy összevissza osztanak be, nehogy meg tudd szervezni az életedet, meg van adva, hogy adott hónapon/cikluson belül hány órát kell ledolgozni, és szombat de. is van meló; nem hiszem, hogy nagyon lazulnának, amikor hosszú sorok állnak csekkbefizetésre mondjuk - és erre jön nekik is a teljesítménymérés, ugyanis ajánlaniuk kell a postai biztosításokat, meg minden sz@rt, amit újonnan találtak ki termékként (és az átlag ügyfél szerintem őket utálja ezért legjobban, mert tőlük nem ezt szoktuk meg az előző rendszerben) - mindezt sz@ros 100.000 bruttóért kb. (a kezdő fizu egy évig, minimálbér).


    Amelyik meg nem a pultban ül, az kihajtja a belét a levélhordással... szuper lehet! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (11)
    2015-07-30  08:34
  9. Torolt_felhasznalo_799254
    Torolt_felhasznalo_799254
    2015. július 30. 09:3618.

    Azt nemtom, soha nem jártam olyanban.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (13)
    2015-07-30  08:47
  10. 2015. július 30. 09:3417.

    Én szétnyitós műanyag kosarat is szoktam magammal vinni, abba tényleg egy mozdulat rendszerezve rakni a cuccot és csak átemelem a csomagtartóba.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (14)
    2015-07-30  09:12
  11. 2015. július 30. 09:3216.

    Én azért nem bánom, hogy még sor esetén is belátható időn belül végzek. :-)


    Aztán mindenki rendezgessen békésen a saját idejéből.


    Szalagra rendszerezve pakolás valóban hasznos.


    (Tudom, nincs mindenhol erre lehetőség, de Tecsó házhozszállítás! És akkor ember lepakol az előszobámban, és meg békésen rendezgetek kedvemre. 15 perc alatt elintézem a vásárlást 400 Ft díjért, ami annyi kb. hogy beindítom az autót, a szabadidőm pedig megfizethetetlen. :-))

    előzmény:
    pompidouenne (4)
    2015-07-29  23:32
  12. 2015. július 30. 09:2315.


     


    Én is így csinálom. :-)


    Sőt: a piros-cetlisen leárazott termékeket legelőre teszem, mert akkor még tudom figyelni, hogy beüti-e a pénztáros a -30, vagy -50%-os gombot (aldi, lidl). Ugyanis ezeknél a vonalkód az eredeti árat olvassa.


    De egyébként a felpakolásnál tényleg van idő, úgyhogy ott érdemes rendszerezni. :)


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_556636 (12)
    2015-07-30  08:38
  13. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2015. július 30. 09:1214.

    Én is így csinálom. A szalagon még simán van időm átrendezni, nehezebbeket előre, táska aljára, törékenyebbeket, apróbbakat a végére, a tetejére. :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_556636 (12)
    2015-07-30  08:38
  14. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2015. július 30. 08:4713.

    Ki volt az a nagyonhülye, aki az auchanokban beszüntette azt, hogy a pénztáros pakol!?!??! Annak volt értelme, ma már szinte hely sincs, ahova a szatyrodat letedd, hogy bepakolj..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_556636 (12)
    2015-07-30  08:38
  15. Torolt_felhasznalo_799254
    Torolt_felhasznalo_799254
    2015. július 30. 08:3812.

    Én azt a taktikát találtam ki erre, hogy eleve úgy rakom föl a szalagra a portékát, amilyen sorrendben majd a szatyromba akarom pakolni, miután lecsippantotta. Múkodik.

    előzmény:
    cabron (7)
    2015-07-30  08:07
  16. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. július 30. 08:3411.

    Azok az allasok engednek meg logast , amiket az allam fizet havi fix fizetessel .
    Van meg Magyar Posta ? Keress ott allast .
    Allamvasutak ? Ott penztarnoskodjel , az cool lehet .
    Adozasi hivatalok stb... A "nem dolgozom-de penz kell" , az egy elmult ido zeneje : a konkurrencia nelkuli buntetlen kollektiv logas miatt  mult ki az elozo rendszer....


    Franciaorszagban ilyen helyeken lenne kedved felakasztani magadat , vagy megolni a lusta es szemtelen , de irto magabiztos alkalmazottat....

    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2015-07-29  21:14
  17. 2015. július 30. 08:3210.

    Dolgozz a saját vállalkozásodban, ahol magad osztod be az idődet.


    Annyit keresel, amennyi akarsz, csak rajtad múlik. Jó döntéseket kell hozni, és sokkal több értékes időd marad a gyerekeidre is.

    előzmény:
    pompidouenne (5)
    2015-07-29  23:34
  18. 2015. július 30. 08:299.

    Igen a világ nagyot változott. Ma már mindenkinek meg kell küzdenie a megrendelőkért, vásárlókért. Mindíg egy kicsit többet kell adni, mint a konkurencia, hogy sikeres légy.


    Mi zavar? Olyan állást szeretnél ahol nincs norma?


    Édesanyám a nyolcvanas években egy vidéki ruhagyárban dolgozott. Ott, már akkor az NSZK megrendelő "itt állomásozó" meósai felügyelték és irányították a gyártást. Pontosság, precizitás időnormában. Pedig annak már 30 éve. Sokat tanultam tőlük.

    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2015-07-29  21:14
  19. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. július 30. 08:258.

    Sokkal kényelmesebb - és szerintem gyorsabb - lenne, ha már eleve rendszerezve tudnál visszapakolni a kosaradba és aztán úgy elrakni szatyrokba


     


     


    ?????????
    Amikor kapirgalsz es "mit-hova" pakolsz , az ido.


    Ha mindenki a kassza elott rendezgetne a sajat igaza szerint a megvett dolgokat , akkor mindenki lopna a mogotte sorbanallo idejebol... Ha a parkoloban rakosgatsz , akkor a tobbiek idejet nem lopod es a magadebol is megtakaritasz , mert : ha a huszadik nagyszaju vagy a kassza elotti sorban , akkor 19 cabron rendezgeteset kellene "kenyelmesen" vegigallnod...

    előzmény:
    cabron (7)
    2015-07-30  08:07
  20. 2015. július 30. 08:077.

    Én meg hülyét kapok ettől a rohanástól.


    Szerintem sokkal idegőrlőbb, hogy nem tudsz normálisan visszapakolni a kosaradba, mert már a nyomodban a mögötted álló vásárló cuccai.


    Hajigálod be ész nélkül a dolgokat, aztán kint bogarászhatsz a kosaradban, hogy akkor most mi hol van, mit milyen rendszerben pakolj el.


    Sokkal kényelmesebb - és szerintem gyorsabb - lenne, ha már eleve rendszerezve tudnál visszapakolni a kosaradba és aztán úgy elrakni szatyrokba stb.

    előzmény:
    Lillaréka (6)
    2015-07-30  06:48
  21. 2015. július 30. 06:486.

    Hány évig voltál otthon, hogy ennyire lemaradtál az ÉLETből?


     


    a kasszások feje felett  meg  ősidők óta  ott a kamera, ha nem elég gyorsak kivágják őket- ezren állnak sorban a helyükre.
    És Te mint vevő  bizony nyűgnél  ha  többet kéne sorban állnod, mert   álmoslassú lenne a pénztáros.


    Nem is értem a topikinditást

    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2015-07-29  21:14
  22. 2015. július 29. 23:345.

    A láblógatást mondjuk nem bírom...Egy egészséges középút kéne.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (3)
    2015-07-29  22:27
  23. 2015. július 29. 23:324.

    Akkor jól sejtettem, hogy van ilyesmi, bár konkrétan nem hallottam így róla. A cikk alapján most már tudom, hogy az elmúlt években tényleg miért is kell kapkodni a pénztárnál a rakodással...


     


    Na meg az ebédidő. A nincs kajaszünet, meg a lopva bekapott falatok...


    Nálunk 20 perc kajaidő van-amikor ki tudod venni-de akárhogy nézem, noha egy fogást viszek csak mindig, a végén már szinte csak nyelek..

    előzmény:
    antironia (2)
    2015-07-29  21:25
  24. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2015. július 29. 22:273.

    Nézz szét a közszférában...ott még mindig megy a láblóga...heti 40 órában.

    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2015-07-29  21:14
  25. 2015. július 29. 21:252.

    Vajon már a pénztárost is "mérik", hogy hány vevőt szolgált ki, netán hány árut húzott át a kasszaszalagon?!


     


     


    Ezt már ősidők óta mérik! Kb. rendszerváltás óta, mikor a multi ker.cégek megtelepedtek itt Mo-on.


     


    http://hvg.hu/plazs/20140409_penztargep_pittyeges_perc


     


    ....... az Auchannál viszont hivatalos információkkal szolgált atermék-perc mutatóról, amin a pénztárosok prémiuma alapul. Ez jelenleg 22-24 termék/perc, de üzletenként változó lehet –....

    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2015-07-29  21:14

Címlap

top