Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Tartanátok a kapcsolatot?
Létrehozva: 2016. október 14. 21:28
Nem akarok részletesen belemenni a történtekbe, mert írhatnám napestig, a lényeg: nem vagyok jóban a szűkebb-tágabb családommal. Nálunk mindig is az volt a szokásos alapgondolat, hogy a "gyereknek" legyen csönd, ne legyen önálló véleményünk, saját akaratunk, mindenben rendelődjünk alá és mindent tegyünk úgy, ahogy mondanak. Nagyszülők, szülők, nagybácsik-nénik szinte kivétel nélkül ezt vallják.
És itt jön a gond: én jóformán mindenben teljesen eltérő nézeteket vallok mindenről, más az értékrendem, más dolgokat tartok fontosnak, másképp állok a dolgokhoz. Ezt mindig meg is mondtam, tehát gyerekkorom óta állandóak voltak a konfliktusok, mert amíg otthon éltem, egyértelműen kihasználták azt, hogy anyagilag függök és ha nem azt tettem, amit mondtak, jöttek a szankciók (volt testi is alkalmanként, de főleg lelki terror, megalázás). Ha kitaláltam valamit, az hülyeség volt. Ha lázadni mertem, ordítottak. A többiek - velem egykorúak, tesók-unokatesók - hallgattak, alárendelődtek, szóval csak én voltam a család feketebáránya. Az utolsó 2-3 évben, amit otthon éltem, kb. hozzám sem szóltak...
A nagykorúságom után hamar elköltöztem, utána munka mellett tanultam tovább, sokszor semmire nem futotta, de megoldottam. Messzire is költöztem, ritkán járok otthon, a kapcsolatot velük is ritkítottam, évente kb. 2 alkalommal találkozunk. Már szinte beszélni sem tudunk semmiről, a dolgaimról nem nagyon tudnak. Viszont interneten keresztül és élőben is folyamatosan jön a bűntudatkeltés, én vagyok a sz*r, hálátlan gyerek, semmibe nézem őket, ők bezzeg felneveltek, tudjátok... Főleg anyámmal vagyok rosszban, nagyon sok a sérelem, és igen, rossz anyának tartom, nagyon durva dolgokat mondott és tett, én elképzelni sem tudom, hogy így viselkedjek másokkal, főleg nem a gyerekemmel.
Egy ideje gondolkodom azon, hogy megszakítom végleg a kapcsolatot. De nyilván nehéz, mert az embernek mégiscsak a családja, és van néhány normálisabb személy, akivel jóban vagyok, ráadásul ott van ez az örökös bűntudatkeltés. Mielőtt megjegyeznétek, hogy gondolkodjak el, nem bennem van-e a hiba, ha az egész családdal rosszban vagyok...? Meggondoltam, nem az én hibám. Ha életképtelen, sikertelen ember lennék, azt mondanám, bennem a hiba, de a valóság épp ellenkezőleg az, hogy minden velem egykorú rokon egy helyben rostokol, otthon él, se párkapcsolataik (eddig sem volt, mert mi nem nagyon járhattunk ismerkedni ), se barátaik, se karrier, mert ők a szülők tanácsait követik, nekem férjem van, lakásom (hamarosan, ha visszaköltözünk családit szeretnénk helyette), jól fizető munkám, sok barátom. Szóval azt gondolom, én haladok normálisan az életben, nem ők, ezért sem értem az állandó kritikát a család részéről.
Néha úgy érzem, semmi értelme tartani a kapcsolatot, csak nehéz elfogadni, hogy a saját családom így viselkedik, elutasít. Szeretnénk hamarosan gyereket, már most látom, micsoda bűntudatkeltést és patáliát levágnak majd, mert nem fogunk gyakrabban menni, vagy mert ők sem jöhetnek gyakran és a gyerekre se vigyázhatnak.... ti elvágnátok a kapcsolatot, ha semmi pozitívat nem kapnátok, csak kritikát és bántást?
A fenet van a temetesnel siras rivas. Az, hogy az ember elengedi a mergezo csaladjat felszabadit. Es nem lesz mit megbanni amin siras rivas lenne. Az elet nem hollywoodi film.
Komolyan birom az akkor is csaladozokat... ezt olyanoknak is mondanatok akit folyamatosan vertek vagy mondjuk abuzus aldozatai csaladon belul? Hogy de akkor is csalad es halatlan???
Topikindito, te tudod neked mi fer bele. De hidd el, felnottkent te vagy a felelos a sajat eletedert. Igy nyilvan kapcsolatot se kell tartanod ha megtehetrd es nem akarsz.
F@szt. Épp az elengedés a lényeg. Szarházikkal nem tartjuk a kapcsolatot. Aki képes ezt meglépni,az szabaddá válik és annak már nem kell álszenteskedni.
Ennyi.
Nincs jelentősége hogy ki kivel ért egyet és ki mit mond.
Tények, amit írtam.
Tudom, hogy a szülők temetésénél lesz sírás-rívás, megbánás és gyertyagyújtás.
Jaaaaaaaaaaaaaj, az olyan szép és megható lesz, látszik majd hogy azért nagyon szerette a szüleit......
Megmondom őszintén sokszor nem ertek veled egyet de most igazad van valahol...
"tehát gyerekkorom óta állandóak voltak a konfliktusok, mert amíg otthon éltem, egyértelműen kihasználták azt, hogy anyagilag függök és ha nem azt tettem, amit mondtak, jöttek a szankciók (volt testi is alkalmanként, de főleg lelki terror, megalázás)"
"Már szinte beszélni sem tudunk semmiről, a dolgaimról nem nagyon tudnak. Viszont interneten keresztül és élőben is folyamatosan jön a bűntudatkeltés, én vagyok a sz*r, hálátlan gyerek"
"Főleg anyámmal vagyok rosszban, nagyon sok a sérelem, és igen, rossz anyának tartom, nagyon durva dolgokat mondott és tett, én elképzelni sem tudom, hogy így viselkedjek másokkal, főleg nem a gyerekemmel"
Olvass! Mielőtt kopogtatod a körmeidet a klaviatúrán.
Te miért vagy ennyire görény?
Egy gyerek az gyerek. Főleg kamaszként. NA akkor meg igazán. Ha a szülők ellöknék maguktól a kamasz gyerekeiket, akkor nagyon szörnyű világot élnénk!
És ezek a sérelmek általában nem a kamaszkortól kezdődnek, hanem egészen kicsi kortól. Amikor még semmi más feladata nincs a szülőnek csak hogy feltétel nélkül szeresse a gyerekét.
Kíváncsi lennék a famíliádra, mert nagyon az az érzésem, hogy te egy efféle elhagyós szaranya vagy, aki a gyerek első rossz lépésénél hátat fordított neki.
Te pedig mindenben ártatlan vagy, ugye?
Felnőtt emberként miért a gyermekkori vélt vagy valós sérelmeidet melengeted?
A szüleidnek persze soha semmit nem kellett lenyelni tőled? A hebrencs és hülye valaszokat, a vállvonogatást, a juszt is megteszem dolgokat,Naná hogy nem. Ha soha semmi infót nem kapnak tőled úgy igazán, akkor mégis mi a lófüttyöt vársz tőlük?
Nagyon az az érzésem hogy lustaságból vagy kényelemből sokkal egyszerűbb neked nem törődni a familiáddal, mert az nagyon fáradságos.Igaz hogy "CSAK " a szüleid, de miért is kéne meglátogatni őket mondjuk évente egyszer.
Ézért inkább jobb gondolatnak tűnik eltünni a szemük elő.
Ha meghalnak, majd egy szép gyertyát gyújtasz az emlékükre, ( milyen szép és megindító is az), nem annyira fáradságos mint még éltükben kapcsolatot tartani.........................
Hat ez az igazsag. Csak az ember nehezen tud ebbe belenyugodni, ujra meg ujra remel, hogy hatha megis. Pedig dehogy. Hagytam, hogy bantsanak, amit el is kerulhettem volna, ha oly messzire megyek, mint kesobb. Az ilyen csalad is csalad, de van, amelyikbol eleg evente vagy tob evente egy alkalom. Szappanoperakban van a vegulis osszeborulas, az eletben sajnos nincs. Vagy csak keves csaladtaggal.
Nem mondom hogy meg kell szakítani az ilyen családdal minden kapcsolatot, de én nem keresném őket. Soha többé. Minél messzebbre költözni tőlük, hogy ha netán akarnának akkor se tudjanak túlságosan belefolyni az életembe. Évi egy pl. karácsonyi pofavizitet kibír az ember, ha nagyon muszáj. De arra vigyáznék hogy a leendő gyermekem ne kerüljön a közelükbe. Neki még véletlenül se kelljen ilyen mérgező környezetbe felnőnie.
En nem vagnam el a kapcsolatot. Hanem szepen lassan ellazitanam. Hagynam, hogy kimuljon, ha ki akar mulni. Ebben a tavolsag segit a legjobban. Nalam bevalt, minel ritkabban lattak, annal jobban hianyoztam. Nem eleinte, hanem kesobb, amikorra is talan ok is elgondolkodtak. Mai eszemmel azt gondolom, fiatalon kellett volna eljonnom elerhetetlen tavolsagra. Mert volt naluk valamifele szeretet, de nem igazi szretet. Erre nem mindenki kepes. Hol erezted, hogy szeretnek, hol meg, hogy azt elvezik, ha bantanak, vagy nem is erdekled oket. Ez a nehezebb, mert ha csupan egyertelmu gyulolet, megvetes van, az tiszta sor.
Egyet nem ertek. Visszakoltozni ongyilkossag, miert tenned?
Masreszt meg ha millioan is mennek szeliranyban, hadd menjenek, ha az igazsag szellel szemben van, ha erted, amit mondok.
Tényleg nem egyedi az eseted. Én/mi megszakítottuk a kapcsolatot 22 év kínlódás után, ennek 11 éve és nem bántam meg. Nincs hiányérzet, van béke és nyugalom.
En csak az utolsó mondatodra reagálnek, mert azt ne hidd h egyedi eset.
En nem szakítottam még a kapcsolatot... próbáltam kerülni, terelni, elviccelni, ha nem bírtam tovább kifakadtam, de tartottam. Nem mondom h nem okozott pár álmatlan éjszakát! És most is azt gondolom ez volt a helyes döntés. Jo sok idő eltelt, ő is változott én is, és hát milyen az élet, ha nem is mindig szemtől szemben de azért segítjük a másikat és ennyi. A család az család.
Én azt látom, hogy a rokonság alapvetően szinte kizárólag csak mérgezik az életedet. Azt szeretnék távolról is folytatni, amit gyerekkorodban elkezdtek. Mi liberális szellemben nevelkedtünk, felnőttek tisztelete OK természetesen, szülőé a végső szó, de messze nem volt ilyen elnyomás, felnőttként meg gyakorlatilag egyenrangúak lettünk.
Szóval mérgezik az életedet és nagyon bántja őket, hogy Te jól érzed magad, sikeres életed van, hogy jössz Te ahhoz... nem azt mondom, hogy tagadd meg a szüleidet, véletlenül se.... de ha ennyire rossz a légkör és így állnak hozzád amikor hazamész, én biztos nem mennék a helyedben... nem kötelező. Az ember tiszteli a szüleit és slussz. Szeretetet nem lehet kicsikarni. Pláne nem így. Telefonon néha bejelentkezel, sziasztok hogy vagytok, köszönjük mi is, vigyázzatok magatokra, puszi! Én a magam részéről kb ennyiben meríteném ki a kapcsolatot. Kár gyomorgörcsben ellátogatni hozzájuk és állni a nyílzáport. Nem kötelező megtenned és nem kötelező elviselned ha csúnyán viselkednek veled.
Látom írják itt, hogy Te mész szembe az autópályán. Én nem hiszem, de ha mégis így lenne - akkor sem. Akkor Te vagy a hülye, nem baj, nem tudtok kiegyezni, nem értitek meg egymást, ennyi. Akkor meg az ő érdekükben ne járj haza.
Most pont baromságot írtál.
TI azt írja hogy ő társadalmilag elfogadott életet él: párkapcsolat, munka, külön lakás, életcél.
Míg a család többi hasonlókorú tagja ingyenélő típus, akinek még egy pasi vagy csaj sem jut..
Érthető a vívódásod.
Ugyanakkor nem fogod tudni eldönteni sem magadtól, sem mások tanácsára.
Akármilyen is a kapott család, - amit nem mi választunk, - köt bennünket érzelmileg. Sőt sokszor azok a ragaszkodóbbak, akiknek kevesebb jó jutott.
Ki kell várnod, hogy az élethelyzetek teremtsék meg azt, hogyan tovább.
Elszakadóban vagy, és ezt a család is tudja, tehetetlen.
A következő események megmutatják, merre tartotok.
Egyre messzebbre egymástól, vagy inkább újra egymás felé.
Várnod kell, és tényleg az idő megoldja.
Ilyen dolgokrol mindig a belga autopalyas vicc jut az eszembe : az autopalyara rossz iranybol belepett pacak hulyezi le a szembenjovo kocsikat ...
Az ilyen panaszkodasbol nekem az ugrik be, hogy ha MINDENKINEK veled van baja a csaladban, akkor valoszinuleg veled van valami nagy hiba.
Ha ennyire vakar az, hogy valahol leteznek es hogy valahol mit gondolnak, vagy mit gondolhatnak , akkor probalkozz : vagy kiloknek, vagy megbocsajtanak... Es talan probalj meg alkalmazkodni : Tarsadalomban vagy , irott s iratlan szabalyokkal , s mindenkinek van irott s iratlan helye ebben .
Nezzed meg, hogy viselkedik altalaban a veled egy idos mezei tarsadalomtag es az lesz a jo : a kozeput , az altalanos , az elfogadott.
Ha persze mindenkit lehulyezel es toporzekolsz, akkor meg fogsz maradni magadnak .
Oszinten : az iromanyodbol nekem valami energiavampir kodlik elo
Ilyen dolgokrol mindig a belga autopalyas vicc jut az eszembe : az autopalyara rossz iranybol belepett pacak hulyezi le a szembenjovo kocsikat ...
Az ilyen panaszkodasbol nekem az ugrik be, hogy ha MINDENKINEK veled van baja a csaladban, akkor valoszinuleg veled van valami nagy hiba.
Ha ennyire vakar az, hogy valahol leteznek es hogy valahol mit gondolnak, vagy mit gondolhatnak , akkor probalkozz : vagy kiloknek, vagy megbocsajtanak... Es talan probalj meg alkalmazkodni : Tarsadalomban van , irott s iratlan szabalyokkal , s mindenkinek van irott s iratlan helye ebben .
Nezzed meg, hogy viselkedik altalaban a veled egy idos mezei tarsadalomtag es az lesz a jo : a kozeput , az altalanos , az elfogadott.
Ha persze mindenkit lehulyezel es toporzekolsz, akkor meg fogsz maradni magadnak .
Oszinten : az iromanyodbol nekem valami energiavampir kodlik elo
Nehéz ezt így kimondanom, de én nem keresném most egy darabig őket. Meglátod, hiányzol-e majd nekik.
Ha ennyire keserves és negatív a velük töltött idő, akkor minek erőltetni?
Miért akartok visszaköltözni? Én nem tenném.
Hogyne tudnék érdemben hozzászólni.
Hagyd a faszba a hülye faszokat! Mi közük beleugatni a dolgaidba ? 1 életed van? Igen. Akkor van rájuk szükséged ebben az életben? Ha erre nem a válaszod, akkor tudod is mit kell tenned. :)
Majd ha ők kaparnak az ajtód előtt. Na, akkor talán....De még így is kellő távolságtartással.
mucika drága! miért érzel kényszert, hogy ide IS kotyognod kell? szerinted másnak nem lehet problémája, csak jucó-mucónak?
Bocs, nem követek nyomon minden topikot és nem is értem, hogy jön az anyós a kérdéshez. Amennyiben nem tudsz érdemben hozzászólni a kérdéshez, nyugodtan tovább léphetsz. Nem kell trollkodni és szétoffolni egy kérdést.
Mutasd meg szépen, mennyivel intelligensebb vagy te, "Mucika", és keress másik topikot.
Úgy örülök mucika, hogy nyomon követed a többi topikot. Még szerencse, hogy épp ezt a témát taglalták 2 napig az anyósos topikban.
Mit vártok? Újra essen egymásnak a troll meg az nlc-tag?
Alapvetően próbálkoztam. Én még mindig meglátogatom őket, ha arra járok, pedig az elmúlt években senki egyszer annyit nem mondott, hogy menjünk el egy ebédre vagy valami. Ez valahogy úgy működik, hogy ha én nem keresem őket, akkor ők csak azért keresnek, hogy elmondják, milyen sz-r vagyok, amiért semmibe nézem és nem keresem őket. Szóval abszolút egyoldalúnak érzem a dolgot, és most tartok ott, hogy ennek semmi értelme. Mert ha elfogadnák, hogy felnőttem, hogy másképp gondolkodom dolgokról, ha szimplán el lehetne beszélgetni bármiről, azt mondanám, hogy pké, legyen egy laza kapcsolat - de nem, a vége mindig az, hogy belekötnek valamibe és mindig kifejtik, miért hülyeség éppen, amit mondok vagy csinálok.
A tiszteletről szintén azt gondolom, hogy kétoldalú dolog. Aki nem ad tiszteletet, az kapni sem fog. Ők soha nem álltak tisztelettel felém, én meg ezt a "ki ha én nem"-hozzáállást nem tudom tisztelni. Egyébként érdekes dolog ez, kamaszkoromban többször szóltam, hogy ha nem változtatnak ezen a hozzáálláson, felnőttként nem fogom tartani velük a kapcsolatot. Aztán elköltöztem, valóban keveset találkozunk, és mégsem néznek magukba. Amikor folyton cseszegettek, akkor is elmondtam, hogy épp azért nem megyek már, mert rosszul vagyok attól, hogy állandóan kritizálnak, de erre nem az volt a reakció, hogy legközelebb nem kritizáltak, hanem megsértődtek és már annyira se érdeklődtek utánam, mint korábban.
Nem fogom-e megbánni? Na látod, ezen elgondolkodom néha. Nem tudnak rólam szinte semmit, mert már kedvem sincs elmesélni a dolgaimat azért, hogy úgyis leszólják, anyagilag se számíthatnék rájuk gond esetén, hogy emiatt tartsam a kapcsolatot, csak az a fránya érzés, hogy az ember egyedül van, hogy a családja sem képes elfogadni, hogy annyira sem szeretik, hogy legalább egy évben 2 órára tartsák a szájukat és semmi bántót ne mondjanak... hát nem tudom. Az a baj, hogy mint mondom, hamarosan visszaköltözünk, babát is szeretnénk, és biztos vagyok, hogy akkor újabb viták lesznek ebből.
Nem szakítanám meg a családommal a kapcsolatot. Inkább megpróbálnám helyrehozni.
Szerintem mindannyian másmilyenek vagyunk, ezért gondolom, hogy nálatok sem lehet mindenki egyforma. És sajnos, ma már nem divat tisztelni a szülőket.
Ugyan nem ismerem az előzményeket, de azt gondolom, ahhoz nagyon nyomós indok kell, hogy valaki elfelejtse a családját. Szerintem gondold át! Tényleg mindig és kizárólag csak rosszat kaptál tőlük? És azt is gondold végig, nem fogod-e később megbánni?
Köszönjük, Emese!