Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Látni akiért ELHAGYOTT!

elhagyottt
Létrehozva: 2006. március 9. 12:16

Elhagyott.

Pár hete még azt hittem boldogok vagyunk együtt, nem tűnt fel semmi.

Azután kb. 1 hete, este azt mondta minden előzmény nélkül, hogy beleszeretett valakibe, és összecsomagolt. Elment. Utána nem láttam.

Tegnap találkoztam vele, azaz velük egy plázában. Szembe jöttek kézenfogva, boldogan.

És az a nő.... Sírni tudtam volna, sírni tudnék. Sajnos nem csúnya, nem csúnyább nálam. És szemmel láthatólag szeretik egymást. Én egy odabiccentős köszönést kaptam, a lány részéről csak egy pillantást, valószínű nem tudta ki lehetek.

Hogy lehet ezt feldolgozni? 8 évig éltük együtt.

  1. Torolt_felhasznalo_261961
    Torolt_felhasznalo_261961
    2006. március 10. 14:31101.

    Természetesen ne azért maradjon mert mi sírtunk, csak nem hiszem el, hogy nem jelentünk neki semmit. Azt vettem észre, hogy talán megbánta, hogy elment, de a büszkesége nem engedi visszajönni. Most ez a helyzet neki nagyon jó, mert egyik erre, másik arra és nincs felelősség. Este hazamennek, találkoznak és elvannak egymással. Ez így jobb neki, mint az, hogy a gyerekével lenne?

    Persze én is észrevettem már egy ideje (kb. ősz óta), hogy nem a régi és próbáltam megtudni az okát, de nem mondott semmit. Így utólag most már tisztázódtak bennem dolgok, hogy mit miért csinált. Az este volt otthon, ő vigyázott a gyerekre (én elmentem a barátaimmal egy kicsit kikapcsolódni, ők szorgalmazták), és még az otthon maradt cuccait elvitte. Mondtam, hogy maradjon ne menjen el, mert láttam rajta, hogy valahol megbánta, de azt felelte, hogy ő már elment. És ha elment, nincs visszaút. Ez ő rá vall, az ő makacsságára és önfejüségére. Eredetileg albérletbe akart elköltözni, nem a nőhőz. Mert azt mondta neki a nő, hogyha minden kötél szakad, akkor oda mehet hozzá. Ő a kötötségből akart menekülni, elege volt abból, hogy megmondják neki mit és mikor csinálja. Pedig oda ment és akkor, amikor csak akart. Hát, az lett, hogy oda ment a nőhőz, mert ott nem kell albérletet fizetnie. Mondtam neki: egyik kötötségből a másikba? És mélyen maga alatt volt. Remélem, hogy meg fogja egyszer magát gondolni, csak félek, nagyon késő lesz.

     

    előzmény:
    macskafül (95)
    2006-03-09  16:27
  2. 2006. március 10. 13:18100.

    Csajok nem szabad ezt annyira melre szivni. En egy kisfiuval maradtam egyedul kulfoldon. Meg egy evig eltunk egy tengerparti faluban a fiammal ketten. Hazajottunk magyarba. Tart a valas lassan vege. a fiam erot adott a tulelesre. S nektek is erot kell meritenetek a folytatashoz. Mert az elet nem all meg. S az arjaval mi is sodrodunk tovabb. Az exem most is kint el. neki sajat maga fontosabb mint a fia. Azert nem haragszom ra hogy meg csalt, elment. De azert nagyon hogy o jol elvan lent delen eli az o nagy eletet nekem meg nem maradt mas csak a fiam. Ez ugybol viszont egyet megtanultam, ertekelni azokat akik egyedul nevelik gyerekuket.

    ugy hogy csak semmi panik! Fela fejjel es elore! Mindenkinek aki hasonlo helyzetben van!

    előzmény:
    elhagyottt (1)
    2006-03-09  12:16
  3. 2006. március 10. 11:1798.
    Bocsi, nagyon félreírtam: NE LÁSS ELLENSÉGET A MÁSIKBAN!
    előzmény:
    munkatars (97)
    2006-03-10  11:16
  4. 2006. március 10. 11:1697.

    Legyél erős, és láss ellenséget a másikban!

    A férjem 1 éve költözött el tőlünk, ott maradtam két gyerkőccel. Persze mindketten hibásak voltunk.

    Ma már van új kapcsolata, a gyerekek is ismerik, szeretik. Én nem akarom látni, pedig tudom, semmiről nem tehet az a lány, de mégis.....

    Magamban azzal zárom le, hogy nem jobb, nem szebb, mégis velem élt 15 évig, ha ő itt találja meg a boldogságát, tegye! 

    Minden rossz után jön valami jó.....Nekünk is!!!

    előzmény:
    elhagyottt (1)
    2006-03-09  12:16
  5. 2006. március 9. 16:4496.
    Szemét volt ez a pasi , mert 8 év nagyon hosszú idő ahhoz hogy ha neki nem voltál jó akkor azt megbeszélje veled.

    Csupán csak ezért hibáztatom, mert az hogy beleszeretett valakibe ez emberi tulajdonság, ami ellen védekezni sem lehet.
    előzmény:
    elhagyottt (1)
    2006-03-09  12:16
  6. 2006. március 9. 16:2795.
    Azzal együtt, hogy sajnálom és együtt érzek Veled (főleg a kislányoddal), szerinted az megoldás lett volna, ha a zokogásotokat látva gondolja meg magát és marad mégis...?
    Ahogy a hasonló topikokban sokszázszor leírták már, biztosan voltak előzmények, csak talán nem vetted észre...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_261961 (94)
    2006-03-09  16:22
  7. Torolt_felhasznalo_261961
    Torolt_felhasznalo_261961
    2006. március 9. 16:2294.

    Sziasztok,

    Sajnos én is abban a cipőben járok, hogy a férjem egyik napról a másikra elhagyott egy nála 10 évnél fiatalabb kolléganőjéért. 15 év házasságot hagyott magaután és egy 8 éves gyereket, aki imádja az apját és akit lelkileg nagyon megviselt az egész történe. 3 hét leforgássa alatt történt az egész. Nagyon jó házasságban éltünk, soha nem volt veszekedés. Egy ideje észleltem változást, de faggattam, hogy mi baja van, mi történt, és az volt a válsz, hogy semmi. Annyira fáj az egész, hogy még ma is sokat sírok titokban. Sőt van, hogy együtt sírunk a kislányommal, aki felnőtt módon gondolkozik és folyton azt kérdezi, hogy apucika miért kellett beleszeressen egy másik nénibe? Amikor kiderült a dolog, elmondtunk mindent a kislánynak és zokogott az apjával együtt (persze én is), de még ez sem hatotta meg őt. Én próbálom nem az apja ellen nevelni, de van amikor nem bírom és én is elbőgöm magam. Még nem ismerem a nőt, de nem is szeretném megismerni. Telefonon hívtam egyszer és gratuláltam, hogy sikerült neki szétszedni egy csalásott és elvette a gyerekem apját. Erre ő: nem az én döntésem volt, ez a ....... (férjem neve) döntése volt. Igen, de ha te nem vagy, akkor ez meg sem történi - mondtam én.

    Próbáljuk magunkat túltenni ezen az egészen, de nagyon nehéz. De az élet megy tovább és a gyermekem az első, ő rá kell gondolnom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_688712
    Torolt_felhasznalo_688712
    2006. március 9. 15:5793.
    szia. neked meg at kívánom, hogy te pedig találd meg a testi-lelki társad, aki megérdemel TÉGED!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277011 (92)
    2006-03-09  15:53
  9. Torolt_felhasznalo_277011
    Torolt_felhasznalo_277011
    2006. március 9. 15:5392.
    Köszi, minden erőmmel ezen vagyok!! Én is "arculatot" váltottam, levágattam a hajam, más színűre festettem, igyekszem összelapátolni magam. Az vágta haza leginkább az önbecsülésemet hogy öregebbre cserélt le. Mert az sok pasinál előfordul hogy egy fiatal friss husinak nem bír ellenállni és a gatyájába száll az esze. ( Miért nem tudok smiley-t tenni ide???) Na de egy öregasszonyon mit talált vonzónak? A nő tiszta ősz, leginkább úgy néz ki mint egy öregedő pasi, férfias arcvonások, nagy darab test, stb... Az én férjem meg 1,70 és vékony. Tök jól néznek ki egymás mellett. Mindamellett nem vitatom, hogy a lelki társát megtalálhatta benne.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_688712 (91)
    2006-03-09  15:45
  10. Torolt_felhasznalo_688712
    Torolt_felhasznalo_688712
    2006. március 9. 15:4591.

    miért lenne csúnya dolog?! 

    csak szerintem hajrá, előre. 10 évvel vagy fiatalabb a másiknál. neked még jobb is akad, mint a volt férjed a másik nőnek.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277011 (89)
    2006-03-09  15:40
  11. Torolt_felhasznalo_688712
    Torolt_felhasznalo_688712
    2006. március 9. 15:4390.

    bocsi, ha lecseszésnek hatott. nem annak szántam. ébresztőnek. ébresztőnek, hogy héééééé, megérdemli az a másik, hogy szenvedj, magányos légy, stb?! gondold végig, hogy mit csesztél el te, lépj tovább és igyekezz nem elcseszni a következőt. és élj boldogan.

    egyébként véleményem szerint mindenkin túl lehet lépni és kell is. ha te hagytad el, azért, mert beláttad nem ő a társad. ha ő hagyott el, azért, mert be kell látni, nem kellesz neki és meg sem érdemli, hogy kinlódj. ha pedig (és ez nagyon-nagyon borzaszt&oacute elhunytm, akkor azért, mert ő sem akarná, hogy hosszú időn át, életen át szenvedj.

    saját tapasztalatból beszélek. egy pasin kinlódtam úgy 2-3 évet. aztán túlléptem.....és hogyan lehettem akkora marha, hogy "neki adtam" ezt a 2-3 évet is, amikor meg sem érdemelte. (ez nem haragból szólt, nem haragszom egyik volt pasimra sem, arra sem, aki megcsalt)  

    előzmény:
    egérke84 (87)
    2006-03-09  15:31
  12. Torolt_felhasznalo_277011
    Torolt_felhasznalo_277011
    2006. március 9. 15:4089.
    Szia Zsu, ne gondold hogy én nem próbáltam rájönni hogy mi volt a baj? Alighanem beletrafáltál a közepébe, mert én is erre jöttem rá, hogy bizony ez volt a gond! A munkahelyi állandó strapa, a gyerekek, a házimunka, sajna ebbe annyira belefulladtam hogy rá már nem volt időm. Tudom én hogy hibáztam, de attól még nem fáj kevésbé. Mindamellett annak a nőnek már könnyű ebben a tekintetben. Nyugdíjas, a gyerekei már kirepültek, semmi más gondja nincs mint a férjemet tutujgatni. Csak tudod ha belegondolok hogy én végiggüriztem mellette 20 évet, a nő meg leartja ennek a gyümölcsét, hát kicsit ideges leszek tőle. Nagyon csúnya dolog??
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_688712 (85)
    2006-03-09  15:14
  13. 2006. március 9. 15:3688.

    Legfeljebb elmondás alapján. Persze a helyzeten egyáltalán nem változtat, legfeljebb az illető megítélésén, hogy volt mondjuk bátorsága szakítani még AZ előtt. Talán akkor még több esély van egy normál emberi viszony kialakítására az elhagyottal.

    Valahol azért úgy érzem, hogy ha nem csak "megakad a szeme" egy párkapcsolatban élő embernek valaki máson, hanem azt érzi, hogy ő az igazi, és a korábbi társ már nem társ, nem tudja szeretni, bátrabb dolog tiszta vizet önteni a pohárba, mint húzni a dolgot a végtelenségig, érzelmek nélkül. A szüleim ebbe fásultak bele... ha 10 éve elvátak volna, még lehettek volna boldog emberek. Így két elégedetlen ember fog egymás agyára menni nyugdíjas korukra  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_672896 (74)
    2006-03-09  13:44
  14. 2006. március 9. 15:3187.
    Szia, van akinek több idő kell ,nekem az lenne furcsa,ha megnyugvást okozna ha tudom mit hibáztam, ha tudom is az érzelem nem változik olyan gyorsan. Ráadásul sztem ez annyira magányügy,hogy rá kell bízni a ki mikor nyílik ki újra,nem kell lecseszni ha valaki nem tud.
    Van akinek 16 év nem volt elég,lehet hogy egy élet is kevés lesz:
    http://attila741010.freeblog.hu/
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_688712 (85)
    2006-03-09  15:14
  15. 2006. március 9. 15:2286.
     
    előzmény:
    elhagyottt (1)
    2006-03-09  12:16
  16. Torolt_felhasznalo_688712
    Torolt_felhasznalo_688712
    2006. március 9. 15:1485.

    nem kötözködésképpen: de te komolyan mondod/írod, hogy 4 éve nem bírsz túllépni valakin, aki elhagyott és új életet kezdett?! 

    továbbá, amikor elhagynak, megcsalnak mindig van oka a 3. közbenjöttének. veled sem stimmel valami. ezt kell belátni, a hibát kiküszöbölni és újrakezdeni.

    amikor engem csaltak meg, fájt, de már másnap logikusan végig gondolva beláttam, hogy hol szúrtam el. mit hibáztam el, hogy ez lett belőle.

    egy párkapcsolat 2 emberből áll. és ketten szúrják el.

    gondolj bele: lehet, hogy az a ronda nő meghallgatta, te pedig nem? csak magaddal voltál elfoglalva, vele nem? gondold végig, lásd be és tudsz új életet kezdeni, más felé nyitni.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277011 (84)
    2006-03-09  14:55
  17. Torolt_felhasznalo_277011
    Torolt_felhasznalo_277011
    2006. március 9. 14:5584.
    Szia Te szegény!

    Annyira tudom mit érzel! Engem négy éve hagyott ott a férjem, 20 év házasság után egy nálamnál 10 évvel öregebb!!! nőért. Na az volt a nem semmi! Azt is nehéz kiheverni ha egy fiatalabbért hagynak el, ez meg maga volt a KO! A nagy bejelentést, mármint hogy nem akar velem élni tovább, aranyosan a gyerek ballagásának napjára tartogatta. Ezt kapta szegénykém ajándékba az apukájától. Gondolhatjátok mit érezhetett. Négy év alatt nem tudta elintézni hogy elköltözzön a nőhöz. A mai napig elfoglal egy szobát a lakásban, annak ellenére hogy csak éjszaka tartózkodik "otthon" akkor sem mindig.
    Én is úgy voltam vele, hogy két hét alatt 14 kg-t fogytam, remegett kezem-lábam és állandóan bőgtem. Úgy higyjétek el, hogy odáig fajult a dolog, hogy már a gyerekekkel sem tudtam igazából törődni csak a magam hülye sebeit nyalogattam. Amikor én megláttam először a nőjét, magam sem tudtam hogy sírjak vagy nevessek. Ugyanazzal szembesültem mint itt többen, hogy a nő egyszerűen RONDA! Én egyetemen dolgozom, a nő valami kocsmában mosogat. Az én férjemet ezalatt a 4 év alatt magához öregítette, olyan ruhákat hord amit azelőtt fel nem vett volna. Ha megkérdeztem mit eszik ezen a nőt, csak a vállát vonogatta. Elég neki az az élet, hogy elmennek vásárolni a Tesco-ba, és otthon tv-t néznek. Most már kezdek eljutni arra a szintre hogy magammal is tudok és akarok törődni. A gyerekekhez szerencsére gyorsan visszataláltam, azzal nincs baj. Azzal van a baj, hogy még mindig görcsbe ugrik a gyomrom, és a sírás kerülget ha meglátom. A nőt meg egyszerűen széjjel tudnám tépni. Amikor az őrület közepén voltam, még arra is gondoltam mérgemben hogy jól megveretem valakikkel. De aztán rájöttem hogy a világon semmi értelme. Amúgy is hiszek abban hogy az ilyesmi visszaüt, de most már azt is tudom hogy aki menni akar annak segíteni kell csomagolni. Ettől függetlenül tartok tőle hogy rajtam is egy új kapcsolat segítene csak, de egyenlőre még senki felé nem tudok nyitni.Vigyázz magadra, az idő majd segíteni fog ha el nem is múlik, de enyhül a fájdalom.
    Üdv: Jucmák
    előzmény:
    elhagyottt (1)
    2006-03-09  12:16
  18. Torolt_felhasznalo_149099
    Torolt_felhasznalo_149099
    2006. március 9. 14:0483.
    Persze, teljesen értem.
    Csak azt mondtam, lehet talán az a baj, hogy úgy érzed elszalasztottál valamit, holott, te döntöttél így, hogy nem akarsz tőle komolyabbat. Annak pedig biztos jó oka volt!
    Akibe fülig szerelmes vagy annál nem latolgatod, hogy elfogadd e gyűrűt és azzal járó "kötelezettségeket".
    előzmény:
    Angyalka75 (81)
    2006-03-09  14:01
  19. Torolt_felhasznalo_662442
    Torolt_felhasznalo_662442
    2006. március 9. 14:0382.

    Szia!

    Szerintem ritka az aki leéli az életét az első nagy szerelemmel. Engem 6 év után hagyott el a vőlegényem. Akkor azt hittem belehalok, -10 kiló, nyugtató stb...Rá 2 hétre megismertem a mostani párom, akivel már másfél éve együtt vagyunk. Hát, most fáj neked tudom, és hiába mondtak nekem is bármit, nem hittem hogy ezek után még van élet de hidd el van.

    Különben is milyen jellemtelen az ilyen ember, aki csak úgy lelép. És gondolj arra, hogy mi lenne ha gyerekkel hagyott volna el. Mert az ilyen embert az sem érdekelte volna. Még van értelme felkelned, és továbblépned. Semmiről sem késtél le. 

    előzmény:
    elhagyottt (1)
    2006-03-09  12:16
  20. 2006. március 9. 14:0181.
    Mást mond az ész, és mást a szív...gondolom, sejtitek milyen érzés...És, hát leginkább akkor érezzük a másik hiányát, ha már mincs melletünk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_149099 (78)
    2006-03-09  13:53
  21. Torolt_felhasznalo_759756
    Torolt_felhasznalo_759756
    2006. március 9. 14:0080.

    Arra, hogy "hol rontottad el" egyszerűen nincs válasz. Én olyan 13 évig törtem a fejem - semmi!! Nem kell elrontanunk bármit is, sajnos a férfiak jó része nem ismer más érzést, csak a lángoló, friss szerelmet. Ha az kezd elmúlni már veszik is a kalapjukat. Szívből tanácsolom neked - bár tudom, hogy nem egyszerű, sőt...- hogy mielőbb "gyógyítsd a kutyaharapást szőrivel". Nekem csak akkor sikerült egészen túllépnek az exen, amikor megismertem a mostani páromat. És most már csak azt az elvesztegetett 13 évet sajnálom.... Pedig már azt hittem, hogy soha többé nem leszek szerelmes. Most meg ott tartok, hogy ránézek az exre és egyszerűen nem értem mit is szerettem benne olyan vakon és kitartóan. Pedig elhiheted, hogy nagyon szerettem.

    előzmény:
    elhagyottt (73)
    2006-03-09  13:40
  22. Torolt_felhasznalo_149099
    Torolt_felhasznalo_149099
    2006. március 9. 13:5879.
    Sajnos ezt nem szabad csinálni pedig...
    Legalább tanulhatsz belőle, hogy attól, hogy ketten lesztek egypár és az én+te=mi. Attól még a Minek ugyanúgy két része van.
    előzmény:
    elhagyottt (73)
    2006-03-09  13:40
  23. Torolt_felhasznalo_149099
    Torolt_felhasznalo_149099
    2006. március 9. 13:5378.
    Nos talán nem elküldeni kellett volna őt akkor, hanem csak egy kicsit gondolkozni. 
    Viszont elgondolkozató, ha akkor megijedtél és elküldted őt, csak tudhattad, hogy nem akarsz vele élni. Nem az a bajod neked, hogy rágódsz a mi lett volna kezdetű fejtörő játékon? 
    A beteljesületlen dolgok néha sokkal jobban kísértenek. Szerintem áss a lelked mélyére, és idézd fel pontosan miért is szakítottál vele.
    előzmény:
    Angyalka75 (70)
    2006-03-09  13:34
  24. 2006. március 9. 13:5377.

    csatok.sajnos énis voltam ijen cipőben nem kivánom senkinek.de ha valami elromlik arrol mind a két fél tehet ha hejre áll ahhoz is két ember kell.24 év és 2 gyerek.még most sem tudom feldolgozni.de vissza szereztem mert a szerető nem minden.az csak 1 dologra jó.a probléma a gyerek marad a feleségre.de ha a szerelem igaz és tiszta akkor az legyőzi.főleg ha ojat fogsz ki aki dörzsölt jó az ágyban mert nem mai csirke.tehát eltudja csábitani.mert csak szex és szerelem van.ott nincs gond amit megkell oldani.az ágyba nem mindegy mit adsz egy férfinak.énse tudtam de sok mindent megtanultam főleg azt ha akarsz mindent elérhetsz csak akarni kell és tenni.anélkül nem megy.de csak anyit várj el a másiktól amenyit te adsz.az életben legfontossabb a szeretet és az odafigyelés.türelemén végignéztem hogy megy el tudtam hova megy mit csinál.sokat szenvedtem nagy gyermekeim is tudták.mindig is szerettem és sha nem adtam fel hogy visszakapjam pedig 3 évig tartott de hála k volt.és volt egypár dolog amiért nem tartott tovább át változtam csak azért hogy észre vegyen a férjem.mindenem megváltoztattam testem lelkem ruha fazonom hajam szine fazona minden más lett. volt sikere elhiheted.a korom most tiz évvel fiatalabb.s szeretem magamat addig gyülöltem mindenem.nem voltam boldog.megérte.mert a gyerekeim is boldogok és a férjem ujra belém szeretett.de ez nem márol holnapra ment sok energia van benne és hittem hogy még szeret a férjem.valahol éreztem.biztos hogy nyom nélkül nem mult el mert mindenröl tudtam minden jelenetről.eltudod képzelni min mentem keresztül.de már boldog vagyok s bizom ez marad is .egy angyal  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2006. március 9. 13:5176.
    Talán az, hogy ezek szerint nem is volt "önálló" életed mellette, saját barátok, hobbik, amitől Te igazán Te lettél volna... Bármi, amit szenvedélyesen csináltál volna, amit te hozol létre, ilyesmi...
    Hol voltál Te az egészben? Ki vagy Te? Kit szeressen Benned?
    (Bocs, ha durván hangzik, tényleg csak kérdezek az alapján, amit írtál magadról...!)
    előzmény:
    elhagyottt (73)
    2006-03-09  13:40
  26. Torolt_felhasznalo_818518
    Torolt_felhasznalo_818518
    2006. március 9. 13:4575.
    Én is rá tettem fel az életem, igaz nem 8 év, hanem 4,5. Olvasd el a topicom...
    előzmény:
    elhagyottt (73)
    2006-03-09  13:40
  27. Torolt_felhasznalo_672896
    Torolt_felhasznalo_672896
    2006. március 9. 13:4474.
    Honnan tudja az ember, hogy megcsalta-e? Főleg, ha valakiért hagyták el.
    előzmény:
    manka1979 (55)
    2006-03-09  13:04
  28. 2006. március 9. 13:4073.

    Az a legszörnyűbb, hogy én rá tettem fel az életemet. Nem is gondokodtam másban, nem is néztem másfelé.

    Nincsenek barátaim, minden időm vele töltöttem. Erre most itt ez az arculverés, itt a magány, üresség, azt sem tudom mere induljak el, és én nem tudom mit és hol ronthattam el, hogy máshoz fordult....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  29. 2006. március 9. 13:4072.
    Ez a jobbik, hogy te újra tudsz nyitni más felé.Én nem tudok.Sajnos, orvosi eset vagyok, tudom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_563059 (71)
    2006-03-09  13:35
  30. Torolt_felhasznalo_563059
    Torolt_felhasznalo_563059
    2006. március 9. 13:3571.

    Sziasztok! Istebnem mennyire ismerős ez a szitu  Igaz és  2 évvel fitalabb voltam , mikor 6,5 fél év után hagyott el a z exem, egy nálam 6 évvel fitalabb csajért  

    Igaz, nálunk volt egy féléves szünet, de újra egymásra találtunk. És a poén za egészben, hogy az exem 1,5 év után újra ahhoz a csajhoz ment vissza , akit akkor hegyott el, amikor újra egymásra találtunk. (Azt azért hozzá teszem, hogy nekem csak jóval később mondta el, hogy akkor ő nem volt facér)

    Akkor azt hittem belehalok, rámtört még ráadásul a kapuzárási pánik is. Őrjöngtem, bőgtem, stb. 1,5 évembe telt, míg talpra álltam, most viszont már boldog vagyok az új párommal lassan egy éve  

    De még mindig nem tudom, hogy hogyan reagálnék, ha szembetalálkoznánk az utcán. Egyszer messziről láttam őket, hát a csaj totál ellentétem  , mármint külsőre. De azért két év után még hajnalaban néha felcsörög. Hogy miért, máig nem tudom  

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. 2006. március 9. 13:3470.

    Igen, szeretem még most is.Megkérte a kezemet és én megilyedtem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_149099 (67)
    2006-03-09  13:24
  32. 2006. március 9. 13:3369.
    de tényleg nem tehet róla
    előzmény:
    elhagyottt (10)
    2006-03-09  12:33
  33. 2006. március 9. 13:2668.
    OKI!!!

    előzmény:
    Nodinnyú (66)
    2006-03-09  13:23
  34. Torolt_felhasznalo_149099
    Torolt_felhasznalo_149099
    2006. március 9. 13:2467.
    Megkérdezhetem, hogy miért hagytad ott pontosan? Mert az egyértelmű, hogy biztosan szeretted mikor lezártad a dolgot, ha még nem vagy rajta túl..
    előzmény:
    Angyalka75 (59)
    2006-03-09  13:15
  35. 2006. március 9. 13:2366.
    Látod Zsófi, erről beszéltem Neked pont..   Legyél nagyon boldog, az érzelem, az érzés és a szerelem a lényeg.    
    előzmény:
    Zsófi-v. (64)
    2006-03-09  13:21
  36. 2006. március 9. 13:2265.
    Bocsáant, picit szét offoltam a topicodat, ha én inditok legközelebb, nyugodtan jöhetsz, visszadhatod.
    előzmény:
    elhagyottt (1)
    2006-03-09  12:16
  37. 2006. március 9. 13:2164.
    Szia!

    Én ígyekesztem volna beszélgetni, de ő már nem akarta, vagy csak a lámpákról vagy a motorokról.

    Ez van.

    Mostani páromtól nem fogok 2naponta ajándékot kapni, de a törödése 1000szer többet ér és a szavai, mint a volt párom ajándékai.
    előzmény:
    Nodinnyú (61)
    2006-03-09  13:16
  38. 2006. március 9. 13:1963.
    Rendben... én csak leírtam mit érzetem.

    Még szerencse, ahány emer anyni szokás és gondolat és érzelem.
    előzmény:
    macskoszka (62)
    2006-03-09  13:16
  39. 2006. március 9. 13:1662.

    ha vkit egy másikért hagynak el, ott egyértelmű, hogy elhagyó fél kevésbé szenved, hisz őt már várja új szerelem, új izgalom, új kalandok.  Továbbra is fenntartom, hogy elhagyott fél sínyli meg jobban szakítás 

    előzmény:
    Zsófi-v. (54)
    2006-03-09  13:03
  40. 2006. március 9. 13:1661.
    Egy kapcsolat milyensége két emberen múlik. A kommunikáció hiánya vezet oda, hogy derült égből a villámcsapás és már egyedül is maradtam. Na ez a tetűség, hogy a miértekre nem kapok választ  és nem az, ha megbeszéljük, hogy nem sok keresnivalónk van egymás mellett. Engem sem  lehetne az anyagiakkal megvesztegetni. Majd én veszek magamnak mobilt és oda utazom ahová és akivel én szeretném.
    előzmény:
    Zsófi-v. (57)
    2006-03-09  13:09
  41. Torolt_felhasznalo_759756
    Torolt_felhasznalo_759756
    2006. március 9. 13:1560.

    Szia Sorstársam! Én is hasonlóan jártam: 11 év házasság, 2 éves gyerek - apuci balra el a közös munkahelyünk k...-jával. A kollégák döbbenten bámultak: ezért a libáért hagyott ott téged??? A kisujjad hegye többet ér, mint ő teljes egészében! A főnököm ki akarta őket rúgni, én nem hagytam, minek?

    Aztán eltelt olyan két év, kapcsolatnak vége, egyszer egy beszélgetés alkalmával azt mondja exem: - az eddigi életemben az egyetlen amit megbántam az Éva (libácska) volt. KÉSŐ BÁNAT!! És min ment tönkre a dolog? Évike drága piszokul féltékeny volt - rám!!! ---Nem messze lakunk egymástól, időnként összefutunk. Úgy néz rám, mintha én tettem volna tönkre az ő házasságát és nem ő az enyémet!!----Lányom mostmár 18 éves, múltkoriban megláttuk Évikét és mutatam neki: ezért hagyott ott minket apád! - De hát ez a nő nagyon csúnya! - mondta a gyerek döbbenten. Hát ez van... TÉNYLEG csúnya, sose volt szép, de valami mégis volt benne, ami megérte exemnek.---- Na, ő a másik: újra nősült, 3 gyerek, válás, újra nősült: per pillanat 2 pici gyerek. 46 éves, összesen 6 gyerek (5 lány 1 fi&uacute szerintem még nincs vége...... A mostani neje pedig....háát....  A családja örült, hogy végre sikerült férjhez mennie, mert 38 éves koráig nem volt senkije!!!! Úgyhogy egy ilyen férfi, két tönkrement házassággal, 4 gyerekkel főnyereménynek számított...

     

    előzmény:
    josephin01 (29)
    2006-03-09  12:43
  42. 2006. március 9. 13:1559.

    Hátborzongató amit leírtál....iszonyú ilyet olvasni.

    Én több, mint másfél éve szakítottam az akkori párommal-én tettem a dolog végére pontot-de még a mai nap sem jutottam túl rajta.Ő boldog már, nagyon is boldog.

    előzmény:
    elhagyottt (1)
    2006-03-09  12:16
  43. Torolt_felhasznalo_182312
    Torolt_felhasznalo_182312
    2006. március 9. 13:1258.

    Gratulálok! Erre csak azt tudom mondani, hogy én, a csontváz kertitörpe, aki mindig egy alacsony szőkéről álmodott, hozzáment egy két méteres macihoz, aki meg egy nagyseggű szépségről álmodott... Úgyhogy sose szabad feladni, én is éreztem már magam leértékelt árunak, de sebaj, mindenki kell valakinek  

     

    Hajrá, hajrá!

    előzmény:
    Nodinnyú (30)
    2006-03-09  12:44
  44. 2006. március 9. 13:0957.
    Nem, én vhogy., mikor szakítottam, felmentéseket kerestem, hogy miért tettem, nem hiszem, hogy tetű vki., mert felmerte válalni a döntését és szebe mert nézzni azzal az illetővel, akit eddig szeretet, de már nem jó eggyüt, nem boldogok.
    Én a volt páromat 3-szor probáltam meg elhagyni, mindig visszafogadtam. Ha a páromat nem ismerem meg, még mindig a langy meleg párkapcsolatban úszkálnánk, kapnám az új mobiltelefonokat, vinének el nyaralni és közbe engem baromira nem akarna senki figyelembe venni.

    Szóval, genya vagyok, de boldog akarok lenni, és egy életem van és ha van is újjászületés egy új testben, akkor is a jövömet most alapozom meg.

    Vagy nem így van?
    előzmény:
    Nodinnyú (56)
    2006-03-09  13:05
  45. 2006. március 9. 13:0556.
    Az már csak lelkiismeret furdalás, hogy milyen tetű volt 
    előzmény:
    Zsófi-v. (54)
    2006-03-09  13:03
  46. 2006. március 9. 13:0455.

    Bíztatásul: állítólag 2 hét "gyászmunka" után mindenképp javul egy kicsit a szerelmi bánat.

    Ha az előtt lépett le, hogy megcsalt volna, talán jobban is tette, nem?...

    Tényleg sajnállak, de gondolj arra, hogy idővel jön valaki, aki majd odalesz érted, és akkor minden újra rendbe lesz, vagy még "rendebbe" 

    M.

    előzmény:
    elhagyottt (10)
    2006-03-09  12:33
  47. 2006. március 9. 13:0354.
    én szerintemj meg az is szenved aki elhagyjka a másikat.
    előzmény:
    macskoszka (51)
    2006-03-09  13:01
  48. 2006. március 9. 13:0353.
    A "szívja meg jobban" azért nem feltétlenül...:-)
    előzmény:
    macskoszka (51)
    2006-03-09  13:01
  49. 2006. március 9. 13:0252.
    KÖSZÖNÖM!
    előzmény:
    BDia (50)
    2006-03-09  12:58
  50. 2006. március 9. 13:0151.
    szerintem tökmindegy ki hagy el kit. Mindig az elhagyott fél szenved és szívja meg jobban.....
    előzmény:
    Zsófi-v. (37)
    2006-03-09  12:49
  51. 2006. március 9. 12:5850.
    :-) de ugye nem azt, amit már én is idéztem valakitől? :-)
    Persze.

    Bocs, az offért szintén.
    előzmény:
    Zsófi-v. (24)
    2006-03-09  12:41
  52. 2006. március 9. 12:5849.
    NA ez még nem jutott eszembe, de ez tényleg jó tanács, köszönöm.
    előzmény:
    macskafül (46)
    2006-03-09  12:57
  53. 2006. március 9. 12:5748.
    oksi, de örülök, hogy túl avgy rajta.
    előzmény:
    josephin01 (45)
    2006-03-09  12:55
  54. 2006. március 9. 12:5747.
    Az nem olyan biztos...:-)
    előzmény:
    Limecitrom (40)
    2006-03-09  12:51
  55. 2006. március 9. 12:5746.
    Mint a sakkban...

    Az Igazi? Sztem több lehetséges alannyal is találkozunk az életünk során és mindig kettőnkön múlik, kivel leszünk egymásnak "AZ"...:-)
    Bekopogni A Tökéletes Ember/Nő soha nem fog, mert éppenhogy együtt kell egy igazi egységgé csiszolódnunk, miközben már együtt vagyunk... Szóval aki olyasmire vár, mint a mesében, nagyot csalódhat. Szerintem.:-)
    előzmény:
    Zsófi-v. (37)
    2006-03-09  12:49
  56. 2006. március 9. 12:5545.
    Ohh engem ő már régen hidegen hagy és van egy új kapcsolatom, de ezeket a szitukat csak az tudja átérezni, aki benne volt.
    előzmény:
    Zsófi-v. (42)
    2006-03-09  12:53
  57. 2006. március 9. 12:5444.

    Hát sejtem mit érezhettél, bár engem nem hagyott el a párom másért, de pár héttel ezelőtt én is nagyon féltékeny lettem. A pasim pár este egy volt ovistársával messengerezett ahelyett, hogy velem foglalkozott volna. Kíváncsi voltam vajon ki lehet az, és megnéztem róla képeket az iwiw-en. Na ekkor akadtam ki, mert nagyon szép lány , tudom hogy bejön a barátomnak. Jópár este veszekedtünk emiatt, de szerencsére megértett engem, és közölte a lánnyal hogy inkább ne beszéljenek, mert engem zavar. Egyébként nem vagyok féltékeny típus, teljesen megbízom benne, de ez alkalommal nagyon bepánikoltam..... 

    Nagyon durva lehet látni az új csajt. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  58. Torolt_felhasznalo_215278
    Torolt_felhasznalo_215278
    2006. március 9. 12:5443.

    Húúú, látod milyen sokan együttérzünk Veled! (Sovány vigasz, de ezek szerint nem egyedi az eset.&nbsp Ne szomorkodj!     Biztosan így kellett lennie! Semmi nem történik ok nélkül. Állítólag. 

    Többen többfélét tanácsolnak, így én is írok egyet (ami nekem segített annak idején), és választhatsz majd közülük vérmérsékletednek, beállítódásodnak megfelelően:

    KUTYAHARAPÁST SZŐRÉVEL.

    De előbb sírj egy nagyot. Az jót tesz. És -mint mások is írták-nehogy begubózz!

    előzmény:
    elhagyottt (1)
    2006-03-09  12:16
  59. 2006. március 9. 12:5342.
    Nem tudhatjuk, minden emebr más és más. Lehet megváltozot.

    ÉS azért csak kell tudnia vmit., ha a volt érjedet 10 év után rávette, hogy váljon el tőled.

    Na de mindegy, most is boldog vagy, picit még keserű pirula megvan, de a gyerek nálad maradhatot.

    Probáld nézzni a jó oldalát.
    előzmény:
    josephin01 (36)
    2006-03-09  12:49
  60. 2006. március 9. 12:5341.
    Ez igaz, mert, ha valaki könnyen odébb áll ott sem fog megmaradni, mert jön majd egy újabb érzelem a szerelem nem tartörökké és akkor marad a rideg valóság....
    előzmény:
    Nodinnyú (39)
    2006-03-09  12:50
  61. 2006. március 9. 12:5140.
    Nem tudom hány éves vagy, de ha még 30 alatt és már 8 éves kapcsolatod volt akkor várható volt, hogy ez nem fog egy életre szólni.
    előzmény:
    elhagyottt (1)
    2006-03-09  12:16
  62. 2006. március 9. 12:5039.
    Szerintem az új csajok is rettegnek az ex-szel való találkozástól! Ők is összehasonlítgatják az elődeikkel magukat...  Max kifelé mutatják, hogy "most én vagyok a pasival" Na de meddig? 
    előzmény:
    Riocska (35)
    2006-03-09  12:47
  63. 2006. március 9. 12:5038.

    De durva  Tanácsot nem tudok adni, ne haragudj, de ez tényleg kegyetlen érzés lehetett....

    A szakítás már önmagában is megviseli az embert, de rettenetes lehet, hogy te szenvedsz ő pedig boldogan és meghitten sétálgat az új szerelemmel 

    előzmény:
    elhagyottt (1)
    2006-03-09  12:16
  64. 2006. március 9. 12:4937.
    Én azon gondolkodtam, hogy normális, ha egy nő hagyja el a férfit és nem a férfi a nőt?

    Szerintem egy férfinak gázabb , ha a nő lépp le, ott nagyobb gondok vannak.

    Szerintem nincs veled gond, férfiakban benne van, hogy tovább lépnek, biztos neki se könnyü, neki is 8 év volt, sokat gondol rád stb. jó pár közös emléketek van.

    A kulcsokat legalább vissza adta?

    Én akkor döbentem rá, hogy milyen mulya voltam, hogy milyen fura volt a volt párom, mikor előző héten, leültünk beszélgetni, kb. 5 perc után már mentem volna be, hogy ez mindig ekkora tapló volt-e vagy csak most nekem.

    Szóval férfiakból sok van, van paraszt meg van lovag.

    Szerintetek létezik a nagy Ő és érdemes rá várni?
    előzmény:
    elhagyottt (1)
    2006-03-09  12:16
  65. 2006. március 9. 12:4936.
    Persze ahol lakik ott szutyoknak becézik, amúgy mindenkivel lefeküdt, aki az útjába akadt és füvezett meg ivott biztos vonzóbb, mint egy igényes normális feleség.
    előzmény:
    Zsófi-v. (31)
    2006-03-09  12:45
  66. 2006. március 9. 12:4735.

    Sziasztok,

    én folyamatosan rettegek egy ilyen találkozástól, az egyetlen szerencsém, hogy külföldön él a csaj, akiért elhagytak.

    Csak fényképet láttam kettőjükről, de az valami borzalmas volt. Főleg, hogy 17 év korkülönbség van közöttük, a csaj javára.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  67. 2006. március 9. 12:4734.
    8 év együttélés után hipp-hopp elköltözik és épp hogy odaköszön...???
    Atyaég, de jó, hogy megszabadultál tőle!!
    előzmény:
    elhagyottt (1)
    2006-03-09  12:16
  68. 2006. március 9. 12:4633.

    Nézd a jó oldalát.

    Történhetett volna úgyis, hogy nem néz a szemedbe, nem hagy el, hanem még hónapokig/évekig él veled úgy, hogy már nem téged szeret, nem veled tervez, de te ezt nem tudod.

    Ennél csak jobb, hogy legalább te is visszakaptad a szabadságod.

    Igaz nem vágytál rá, de kaptál egy új esélyt az élettől, mindent újrakezdeni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  69. 2006. március 9. 12:4532.
    Nagyon nehéz. Hosszú és fájdalmas lesz, amikor azt hiszed már túl vagy rajta, megint jön valami, aztán megint, csakhogy a sebek még nehezebben gyógyuljanak. Sajnos tapasztalatból tudom..(
    előzmény:
    elhagyottt (1)
    2006-03-09  12:16
  70. 2006. március 9. 12:4531.
    Lehet volt benne vmi. ami benned nincs.
    előzmény:
    josephin01 (29)
    2006-03-09  12:43
  71. 2006. március 9. 12:4430.

    Fundy én már tudom, hogy van ilyen pasi!!!   

    Rám talált.... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_182312 (26)
    2006-03-09  12:41
  72. 2006. március 9. 12:4329.
    Szia! Nagyon át tudom érezni a helyzetedet. Én 10 évnyi kapcsolat után 7 év együtt élés 3 év házasság után 1 pici gyerekkel jártam így. És utána kiszállt a csaj a kocsiból, amikor a gyereké jöttek láthatásra és bemutatkozott hát sejted, hogy letudtam volna köpni őket, ja és ráadásul annyira ronda a nő, hogy mindenki hüledezik, amikor meglátják, hogy erre a nőre lecserélte a feleségét.
    előzmény:
    elhagyottt (1)
    2006-03-09  12:16
  73. Torolt_felhasznalo_284336
    Torolt_felhasznalo_284336
    2006. március 9. 12:4228.

    Hát igen ez nem lesz egyszerű.

     

    de most ne az előjelekkel foglalkoz. erre ráérsz akkor ha már kibőgted magad, és csillapodott. Addig ugyse tudod józan fejjel visszanézni az egészet.

    Tényleg elfoglaltságot kell keresned.

    Nálunk 2éve történt ez. Én még nem találtam meg az új páromat.

    Nálam hullámvölgyek voltak. Végleg szerintem csak akkor fog elmúlni ha találok valakit.

    Görcsösen most ne keress. Inkább proóbáld túlélni a napokat, és egyre könnyebb lesz.

    előzmény:
    elhagyottt (1)
    2006-03-09  12:16
  74. Torolt_felhasznalo_724787
    Torolt_felhasznalo_724787
    2006. március 9. 12:4227.

     Sziaszto!

    Engem is elhagytak...13 év után, 3 kölökkel. 

    Nekem egy kineziológus segített.2 hét után átlépett a közömbös sikra.Jelenleg is ott lézeng és a legjobb dolog, hogy élvezem nélküle az életet.

    Elhagyottt kitartás az idő megold mindent - tudom ez csak egy szlogen...de milyen igaz! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  75. Torolt_felhasznalo_182312
    Torolt_felhasznalo_182312
    2006. március 9. 12:4126.

    Ó, igen, hajlamosak agyunk rögtön sokkal rondábbnak, kövérebbnek, butábbnak...stb. látni magunkat.

    De vígasztaljon a tudat, hogy valaki pont egy ilyenre vár!  

    előzmény:
    Nodinnyú (21)
    2006-03-09  12:39
  76. Torolt_felhasznalo_149099
    Torolt_felhasznalo_149099
    2006. március 9. 12:4125.
    Sajnos ez a baj, hogy valóban nem festheti az ember az ördögöt a falra, hogyha a másik szótlan akkor már automatikusan valami baj van. Viszont az egy idő után gyanús lehet ha mindig szótlan, és kedvtelen - ott többnek kell lennie, mint egyszerű fáradtság -. Saját bőrömön tapasztaltam ezt, pedig még fiatal vagyok
    Remélte, hogy Te majd észreveszed magad:S Milyen kedves.
    De a kérdésedre válaszolva:
    Mindenesetre ne zárd be magad a 4 fal közé! És ne is menekülj a gond elől vmi más elfoglaltságba, hanem azért csináld, mert jól esik. Mindenképp saját magadért és a boldogságodért tedd
      
    előzmény:
    elhagyottt (10)
    2006-03-09  12:33
  77. 2006. március 9. 12:4124.
    OFF: Nem müködik nekem most a privi, de a bemeden levő szövegedből lemethetek?
    előzmény:
    BDia (19)
    2006-03-09  12:38
  78. 2006. március 9. 12:4123.

    Nemrég én is voltam ilyen helyzetben. Mikor még az ember szereti a másikat, akkor rémes a találkozás a "másikkal", majd' meghal az ember a látványtól... 

     

    Aztán idővel már nincs hatással. 

    előzmény:
    elhagyottt (1)
    2006-03-09  12:16
  79. Torolt_felhasznalo_182312
    Torolt_felhasznalo_182312
    2006. március 9. 12:3922.

    Ja, nem a nőcit kell hibáztatni, én csak azt mondtam, hogy nem az a lényeg, hogy volt-e előjel, hanem hogy a topikindító padlón van. És ilyenkor minden  más századrangú.

     

    Én kb. 2 évig nem hevertem ki egy szerelmemet. SZörnyű, iszonytató és megértem a helyzetet abszolut.

    előzmény:
    -m- (15)
    2006-03-09  12:38
  80. 2006. március 9. 12:3921.

    Szia!

    Én sem tudok mit mondani, mert ez tényleg nagyon rossz lehetett.  Sírd ki magad, talán oldja a benned lévő feszültséget. Ilyenkor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy akiért elhagytak bennünket, az szebb és jobb és mittudomén... Az önbizalmunk meg a béka feneke alatt van egy szinttel. Ahhoz, hogy valamennyire kilábalj ebből az érzelmi káoszból, magaddal kezdj el foglalkozni. Ha lehetőséged van rá, moccanj ki otthonról, vásárolgass magadnak, találkozz a barátnőiddel és mondd el ami a szívedet nyomja. Ne tarts magadban semmit, add ki magadból ami bán . Sztem ez az első lépés a felépüléshez. 

    előzmény:
    elhagyottt (1)
    2006-03-09  12:16
  81. 2006. március 9. 12:3920.
    Oksi, akkor minden rendben.
    előzmény:
    balnika (16)
    2006-03-09  12:38
  82. 2006. március 9. 12:3819.
    egyébként még mindig jobb a te eseted, mint a sógórnőmé, akit ugyanígy hagyott el a férje 20 év után, 4 gyerekkel...
    megjegyzem, a sógornőm akkor jött csak rá, hogyan kell egy jó házasságot fenntartani, fogalma sem volt sajnos alapvető dolgokkal, amiket már a 18 évesek kívülről fújnak.... de legalább tudja, hogy ebből tanulnia kell.
    előzmény:
    elhagyottt (10)
    2006-03-09  12:33
  83. 2006. március 9. 12:3818.
    látodlátod??? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_384380 (11)
    2006-03-09  12:34
  84. Torolt_felhasznalo_775384
    Torolt_felhasznalo_775384
    2006. március 9. 12:3817.

    Ez a zűr is elmúlik egyszer!

    Addig is kitartás!!!!!

    előzmény:
    elhagyottt (1)
    2006-03-09  12:16
  85. 2006. március 9. 12:3816.

    Dehogyis  azért gyógyultam meg másfél év  után mert megismertem a férjem ez már 6 éve...akkor 21 voltam.

    De tényleg cask ez feledtette, egy új, igazi szerelem.

    előzmény:
    Zsófi-v. (12)
    2006-03-09  12:34
  86. -m-
    -m-
    2006. március 9. 12:3815.
    Olyan szempontból igen, hogy nem a másik nőt kell hibáztatni.. (bocs, nem nagyon vagyok itt, csak be-benézek, lehet h erről nem volt sz&oacute
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_182312 (8)
    2006-03-09  12:31
  87. 2006. március 9. 12:3714.
    Sajnálom, bocs, én csak 19 vagyok.

    És érdekelt, ne szeretnék ilyen csapdába sesni, de tutti fogok.

    Most könnyen beszélek, decemberben szakítottam, 2 év után, új párom van.

    Én azért léptem, mert a volt párom önzö, lekezelő, saját véleményét nem tudta kifejezni és ha nem értett velem egyet kiröhögöt, amit gyűlőlők, mert így vitatkozni se tudtam vele.

    30évesen már idöben vagy, biztosan nagyon fáj, sajnálom.
    előzmény:
    elhagyottt (10)
    2006-03-09  12:33
  88. 2006. március 9. 12:3413.
    Szia!
    Voltam ilyen helyzetben.
    A lány egy évvel később a főnököm lett az új munkahelyemen.
    Persze addigra ők már nem voltak együtt, és letagadta, ki ő, de felisemrtem. Nem tartott sokáig az a helyzet sem, nem volt borzalmas, inkább vicces.

    Évek távlatából csak az jut eszembe, hogy hol volt az eszem, a szívem, a szemem, amikor úgy odavoltam azért a pasiért, és semmi másra nem tudok következtetni, minthogy egy kis liba lehettem, ha egy olyan amúgy minden téren "gyenge minőségű" (emberileg, és nem a szakítás miatt) férfi kellett annyira ...
    Nyilván nem véletlen, hogy így alakult.
    előzmény:
    elhagyottt (1)
    2006-03-09  12:16
  89. 2006. március 9. 12:3412.
    és a baba tőle van?
    előzmény:
    balnika (9)
    2006-03-09  12:32
  90. Torolt_felhasznalo_384380
    Torolt_felhasznalo_384380
    2006. március 9. 12:3411.
    hogy én miket megnem tudok rólad????? 
    előzmény:
    balnika (9)
    2006-03-09  12:32
  91. 2006. március 9. 12:3310.

    30 vagyok.

    Az a baj, hogy az előjeleket vagy nem vettem észre, vagy ha észrevételeztem, hogy szótlan, vagy rosszkedvű, akkor valamit mondott rá. Fáradt, rosszul van, azért nincs szex, mert hulla....Ilyen régebben is volt, nem volt semmi olyan konkrétum, ami egyértelműen utalt volna rá.

     

    Annyival elintézte, hogy nem tehet róla, szerelmes. Engem szeret, de nem úgy....ez inkább már csak megszokás. Hát köszi.

    előzmény:
    Zsófi-v. (5)
    2006-03-09  12:29
  92. 2006. március 9. 12:329.

    Pedig akár hiszed akár nem, én is pont így jártam!!!4 év együttélés után.....volt egy kis vita, amire én azt hittem, és akkro közölte hogy viszlát......és én is belehaltam amikor az utóddal láttam....

    most nagyon nehéz, de idővel könnyebb lesz...nekem másfél évembe telt.

    előzmény:
    ironia (2)
    2006-03-09  12:24
  93. Torolt_felhasznalo_182312
    Torolt_felhasznalo_182312
    2006. március 9. 12:318.
    Nem ez a lényeg...
    előzmény:
    -m- (4)
    2006-03-09  12:29
  94. Torolt_felhasznalo_781063
    Torolt_felhasznalo_781063
    2006. március 9. 12:317.

    Muszáj továbblépned, ha nem akarsz belebolondulni. De az nagyon nehéz lesz. Leginkább sok erőt kívánok Neked!

    Talán valamilyen terápia - (nem túl zajos) emberek között. Sport, mondjuk úszás, vagy konditerem, ha megteheted.

    előzmény:
    elhagyottt (1)
    2006-03-09  12:16
  95. Torolt_felhasznalo_215994
    Torolt_felhasznalo_215994
    2006. március 9. 12:306.

    Uuuuhhh.... 8 év után ennyivel rendezte le, hogy beleszeretett vkibe és ezzel a lendülettel el is cuccolt??? Korrekt...

    De sztem is lehettek előjelei... ha már most mással van, akkor valszeg nem tegnap ismerte meg....

     

    Sajnálom!

    előzmény:
    elhagyottt (1)
    2006-03-09  12:16
  96. 2006. március 9. 12:295.
    Hány éves vagy?
    előzmény:
    elhagyottt (1)
    2006-03-09  12:16
  97. -m-
    -m-
    2006. március 9. 12:294.
    Attól, hogy nem láttad, még voltak előjelei.. 
    előzmény:
    elhagyottt (1)
    2006-03-09  12:16
  98. Torolt_felhasznalo_182312
    Torolt_felhasznalo_182312
    2006. március 9. 12:283.
    Kegyetlen érzés ez, és én se fogok tudni semmi használhatót mondani. Az idő elrendezi. Meg kell próbálni nem rá gondolni, még ha lehetetlennek tűnik is. Tereld el a gondolataidat, és bízz benne, hogy minél hamarabb túlleszel rajta.  
    előzmény:
    elhagyottt (1)
    2006-03-09  12:16
  99. 2006. március 9. 12:242.
    nagyon-nagyon sajnállak mert fájhat a dolog kegyetlenül. de ennek a szakításnak kizárt, hogy nem voltak előjelei.
    előzmény:
    elhagyottt (1)
    2006-03-09  12:16

Címlap

top