Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Csalános kert
Torolt_felhasznalo_770932
Létrehozva: 2003. Április 10. 11:51
Mikor társaimat málnásban nem lelem
bánatomat sírom el ezen a helyen
ezentúl magányom ide vezényeljen
magányos medvéket ide vezéreljen
sors, ha csalán csípte vörösre,
s vele senki nem törődne
csalitosba visszavágyna
barátokat odavárna.
Az ötlet lopott bevallom,
de nevéből kihallom
mélabút, romantikát,
s fogadom intrikát
melyek majd érnek érte,
kinek nem lesz kedvére.
bánatomat sírom el ezen a helyen
ezentúl magányom ide vezényeljen
magányos medvéket ide vezéreljen
sors, ha csalán csípte vörösre,
s vele senki nem törődne
csalitosba visszavágyna
barátokat odavárna.
Az ötlet lopott bevallom,
de nevéből kihallom
mélabút, romantikát,
s fogadom intrikát
melyek majd érnek érte,
kinek nem lesz kedvére.
(ismeri valaki a jelét?)
Most elmegyek ebédidőre,
aztán jövök, s majd meglátjuk,
magamhoz térek-e?!
((((((((((S))))))))))********
Lovam horkantva köszönt engemet,
s gyorsan teának valót szedek,
azzal gyógyítsam majd kedvesemet.
Közben elindul gondolatom,
csapog szabadon, hát hagyom.
Mi köztünk volt, tán messze már,
talán elszállt, mint a madár.
Butaságon vitázva,
csúnyákat a másik fejéhez vágva,
s vérig sértve erősen
felöltözte sietősen
elrohantam mérgesen,
csak mentem nagy sebesen,
később lassan, poroszkálva,
magamban úgy elmélázva.
Úgy éreztem, megsértett,
Úgy érezte, megsértem.
Nem hagytam hát magamat.
Ebből lett a haddelhadd.
Szeret nagyon, már látom.
Elindult hét határon,
hogy engem megtaláljon,
újra karjaiba zárjon.
Mérgem már elpárolgott,
így hát elmosolyodok,
amikor a házba toppanok,
megpillantom a szép kis arcot.
Halkan tűzön teát főzök,
s mikor már jók a gőzök,
kicsit hűtve odaviszem
az ágyhoz, és ébresztgetem. . . . .
tompán érzékelek minden történést.
Érzem, ahogy egy erős kéz
óvón felemel, mindentől megvéd.
Köpenyébe beburkolva
lova nyergébe ültet,
ismét álomba zuhanok,
s már egy házban ébredek.
Hirtelen eszembe jut,
hogy is lehet most itt velem,
hiszen pár napja csak, hogy elhagyott,
fekete lován elvágtatott
Nem, nem lehet itt, ez csak álom,
lehanyatlik fejem a párnámon,
s visszarepülök a múltba,
boldog emlékek közt csapongva
szárnyal a képzeletem,
s hogy mi történik velem,
nem érzékelem.
Nagyon szép!
:-)))
(((((((((((((((((Salget, Krisz)))))))))))))))))
Leguggolok, a már látszik,
hogy ki Ő, s a szívem
verni kezd oly hevesen.
De szegénnyel mi történt??? :-(
Arcán, nyakán, s a kezén
karcolások, csúf sebek,
mit a tüskék ejtenek. . . .
Elbújva egy bokor alá
már a végét várta talán,
de erre hozott a szerencse,
van már, aki megmentse.
Elalélve fekszik, s piheg,
nem alszik Ő, talán lebeg
élet s halál határán,
arca olyan halovány,
arca, lába csupa kosz,
ruhájában bogáncsok,
de így is egy csodanő,
szívem közepén levő. . . .
Két karomba veszem hát,
igazítom a paripát,
s ketten ülünk már rajta,
kedvesem a karomba'.
Indulok visszafelé,
oda, ahol nappal elébb
erdészházat találtam,
benne egy éjjelt háltam.
Talán addig kibírja,
nem lehet már sok híja,
hogy a lelkét kilehelje,
érzem, milyen hideg a teste.
Megyünk hárman, gondolkodom.
Ez a nő hát szeret nagyon,
biztosan utánam indult,
ily messzire hogyan gondolt
eljönni egyedül, utánam??
Nem volt nyugta tán a házban,
pedig csúnya volt a helyzet,
miért otthonról eljöttem.
. . . . .
Itt van a ház, megállunk.
Óvatosan leszállunk,
Karjaimaban beviszem,
ott az ágyra fektetem.
Gyorsan tüzet csinálok,
pattog már a zsarátnok,
vizet teszek melegedni,
meg kell szegénykét fürdetni.
Meleg víz a dézsába,
kis galambom még kába,
rongybabaként vetkőztetem,
alaposan megfürdetem.
Befektetem az ágyba,
nyakik bebugyolálva
fekszik most már, és nézem.
A tűzfénytánc a kicsi kézen.
a fátyolködön át rád nézek.
Talán csak egy látomás,
vagy tényleg végre rám találsz?!
Lázasan gondolkodom,
de karomat mozdítani nem bírom.
Megszólalni sem tudok,
újra mély álomba zuhanok. . .
Várom hamar a folytatást!
:-))))
((((((((((((((((Salget, Krisz))))))))))))))))
Fejemben a gondolatok,
mint megvadult, bősz bolondok
verik, rázzák a kolompot.
Szemem nyílik, felpattanok,
pár pillanatig csak hallgatok,
lovamra nyerget felrakok,
s a sötétben elindulok.
Nem tudom, hogy mi az ok,
de nem is gondolkozok,
hogy megint miért vándorlok,
ismét lovon-úton vagyok.
Valami patakparton járok,
patak partján tán virágok,
de a holdfény olyan álnok,
nem mutat ily szépet ám most.
Kis patakon átléptetek,
pata kopog, kövön billeg,
fejlehajtva baktatok:
szembe, ágak, ne csapjatok!
Üres szívem, magam vagyok,
fejem fölött ti, csillagok
hideg sugarat bocsátotok
a földre. Majd megfagyok!
Tisztás szélén lovam megáll.
Fejlóbálva beleszaglál
a levegőbe, s csak áll.
S mert ráérek, a kantár
s a sarkam nem indítja,
tovább figyelni csak hagyja.
Aztán megelégelem végül,
csettintek, s mozgásba lendül.
Tisztást a hold világítja,
szemem lassan hozzászokva
jobban lát már, s ahogy
átérve elballagok
egy bokros rész, a lovam
hirtelen most felhorkan,
földhöz szögezve megáll.
"Mit találtál, ki komám?"
Tényleg, mintha valaki
ott lesné az álmait,
aludna szép csendesen. . . .
Nőformájú, azt hiszem. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
nyugtalan az álmom,
üres az ágy mellettem,
hová lettél Kedvesem?
Kivet az ágy, felpattanok,
istállóba kirohanok,
üres a karám, nincs itt a lovad,
gyorsan felnyergelem én is
Csillagomat.
Vágtatok a hideg éjszakában,
kereslek az erdő minden zugában,
kétségbeesve rohanok,
de a lovammal felbukok.
Egyedül folytatom utam,
visz a lábam, céltalan,
mindenütt árnyakat látok,
tüske kiszaggatja a ruhámat.
Úgy érzem, tovább nem bírom
merre lehetsz, nem tudom.
Egy bokor tövébe "vackolódom"
s ekkor egy hűvös kéz érinti
homlokom.
köröttem zord vadon,
közel s távol sehol egy nyom,
egyedül vagyok, tudom.
Több napja már vagyok úton,
célom nincsen, csupán hagyom
hogy a ló menjen, baktasson,
nincs, hová vigyen, tudom.
Fák lombja sűrű nagyon,
nem engedi, hogy haladjon
a fénysugár, így vállamon
sem érzem. Hideg van nagyon.
Éjjel van már, gondolom,
de nem állok meg, nincs okom,
pata kopog, hallgatom.
Hogy vigyen a ló, hagyom.
Aztán később elfáradok,
nyeregből lekászálódok,
bokor tövén vackolódom,
lovam eszik, hallgatózom.
Közben elgondolkodom. . .
E vadon most otthonom?
Miért kellett elindulnom?
Nem volt miért maradnom. . . .
Ott sem volt jobb, tudom,
itt velem van magányom,
most az út az otthonom,
s marad talán, nem tudom. . . .
mindenkit tisztel, szeret.
Én is megmaradok a szeretetnél,
abból van sok - nem kell több ennél. :)
Leveledet megtaláltam,
de idő híjján nem válaszoltam.
Most ültem le nézelődni,
s már szeretnék hazamenni.
Túl sok volt a munka mára,
hagynom kéne már holnapra.
Hamarosan elmehetek,
de előbb turmixot eszegetek'.
Várom, hogy szóljanak,
hogy hamar pakolgassak,
s menjek haza,
mert vége a munkának mára.
Erre még egy kicsit várni kell,
mert egy banda még zenél, énekel.
Táncolnak az emberek,
s addig engem el nem engednek. . .
nekem is kedves misibea.
Egy barátja új topikban,
imádja, de én azt mondtam,
nem imádom, csak szeretem,
remélem, ezzel meg nem sértem.
Neked meg prózában írtam,
remélem, hogy elolvastad.
melyben gyomot találni nem lehet.
Gondosan kezeled ezt a szép kertet,
nem véletlen, hogy itt mindenki szeret. . .
:)*
de csak esőt küld, nem meleget.
Várom a napot, de még álmodik,
s néha a felhők mögül fázósan kitekint.
Nézem a fénylő csillagot,
s közben a kedvesre gondolok.
Várom, hogy lássam, s öleljem szorosan,
amíg a szívem egyet is dobban. . .
Halamat a vízbe zárni.
Madarat az éjbe várni.
Jó magot, kő mellé szórni.
Virágot, fénnyel locsolni.
Megterhelt szívvel repülni.
Koporsó mellé leülni.
Szétfolyni annyi érzésben.
Megütközni egy nézésben.
Veled, csókkal egyesülni.
Hullámsírban elmerülni. .
Méhek elől fára mászni.
Jó mély sírgödröt ásni.
Megölni a lelkem bennem,
végre mindent elfelejtsen,
ne kússzon ki a kín belőle,
legyen a semmi legelője.
Könnyet adni a világnak.
Enyhülést egy jó barátnak,
ki engemet cserben hagyott,
én mégis szeretem nagyon.
Sebet tépni ki a szívből.
Ájulást ismerni hírből,
hozzá szólni, fázó ajkkal,
forrón imádkozni halkan.
Nézni lebukón a napot.
Szakadékba esni nagyot.
Vagy megbélyegezve menni.
Beskatulyázottnak lenni.
Egyedül, megértés nélkül.
Leverődés majd bekékül.
Üszkös lábat sárral kenni.
Bicegve, sínek közt menni.
Jól megnézni azt, ki bujtat.
Visszatekerni a múltat,
és kitöröltetve lenni,
még a nevemet is feledni.
Dehogy jönnék többé ide,
hol a gazság ígér, hitet.
Eltakarodni szép csöndben,
legördülni a sós könnyben,
sárrá válni lent a porban,
szétfoszlani a seholban.
Onnan jöttem, de nem kértem,
igazságom így elértem.
Gondozom a virágoskertet,
közben gyorsan peregnek a homokórában a szemek.
De lopok néhány pillanatot,
s rohanok, ha a csalánosban gazt látok! S gyomlálok! ;o)
((((((((P)))))))))*******
Őnt csak néha-nap látom.
Jázmin és Boróka védelmezője,
boldogság szálljon e jótevőre.
ki poéta lélekkel él, s cseverész
könnyedén versben, rímekkel.
Szerencse, ha egy nő találkozik íly hímekkel. . . :o))*****
kedve el, sosem vész.
(((L)))))
"Adj egy verset" - megtalálok.
Meszes eszem nekem is van,
megyek, lesek tovább a topicban.
Rímeket faragva edződik az ész.
Meszesedek, nem eszesedek,
ezért szerzek eszperente verseket.
Abba a topikba is nézz bele,
meghozza versíró kedvedet.
(Cime: Eszperente versek)
Te harmatnál és dérnél kevesebb,
mit nap emészt, holtabb, mint a halott,
ki egykor élt. Nem hagytál soha ott,
mert nem jöttél, el sem vesztettelek,
mert nem bírtalak; nem hirdetheted,
hogy egész vagy, nem őrzi hát tagod
a föld, hol lábad nyomot nem hagyott,
mert hol test nincs, ott lélek sem lehet.
Délibáb vagy benső pusztám fölött,
bolyongtál csak, míg meg nem alkotott
hűsége elmém hullámainak.
Mert ha hiányod búsít, rájövök,
hogy csak magamból egy részt gyászolok,
ki nulla lettem mínuszod miatt.