Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nagyon szépet hoztál.
Nagyon szeretett Tóth Árpád csodálatos sorai jutnak eszembe:
"... Isten veled!.... E végső szavakat
mik úgy lüktetnek,
mint sebből a vér;
fogadd el még,
hisz' úgyis elapadnak,
s jajongó bánatom
fehér halott lesz:
———— hideg, és szótlan...."
"... Nem az a nagy fájdalom, aminek súlya alatt nyög az ember,
hanem amit mosolyogva, szótlanul hord ———— haláláig...."
(Ind legendák)
Szépen, lassan, az egyre jobban elembertelenedő világban, mindenki inkább magába zárkózik....
Amikor az ember a környezetében csak szidalmazást, tartalmatlan karattyolást hallhat, akkor inkább a csend a jó... Ahogy szegény Domján Editünk is énekelte...
A csendben legalább az ember tud a saját lelkével is foglalkozni, amit ugyancsak megtépáztak már az emberszabású szörnyetegek...
Barátot, igaz, hűséges, érzékenylelkű társat csak az állatvilágban találhatunk... Ott nincs hazudozás: őszinték, egyeneslelkűek!...
Hiszen ezt te ugyanolyan jól tudod, mint én...
Hozd helyre a zenei egyensúlyodat!
De magányos ez a "Magány"... Ma már elmagányosodik a MAGÁNY is...
Mert már az is csak zavar, már nem segít, csak idegesít...
Kissé kibillentem híres egyensúlyomból...
Most mi van a zenével, ha régen az használt? Miért nem hallgatsz?
Hiába van társaságban az ember, ha az nincs az ő lelki szintjén...
Iszonyatos a lelki magány, és ezt csak az értheti, aki ebben úgyanúgy szenved...
A közeledő rosszidő, ami megintcsak szobába szorítja az embert, a legjobb táptalaja a depressziónak, ami nagyon csúnya végbe torkolhat...
Régebben jó ellenszer volt erre a zene, ma már csak a csend, kívül - belül...
Lassan - lassan "zombi" - vá válik az ember....
"... Hová, hová tűnt el a Tavasz napja...
Ki mondja meg, hogy merre szállt...
Sorsunkat sűrű fátyol rejti,
Nem láthat által azon senki....
(Puskin: Anyegin; Csajkovszíj operaszövegéből Lenszkíj búcsúdala)
......... Újabban folyton ez van a fülemben- lelkemben....
Ami szar, az szar!! ÜDV: NLC.!!!
Nos: miután nagyobb kárt nem tudott tenni pillanatnyilag, legalább minden sort kettévágott! JUSZT - IS!!!
Mégegyszer megpróbáltam "rendre utasítani"; a "visszanézés" - nél még rendben volt, MOST, mikor ezt írom, nem tudom, hogy őszemétsége megint mit fog változtatni...
EGY SZOMORÚ VERS
Melyben a költő azon
panaszkodik, hogy nincsen barátja.
Nekem
nem volt barátom,
tőlem
mindenki fut,
társaim
elkerültek
mint
idegen fiut,
idegent,
megvetettet,
ki
mindég mostoha,
kit
senki sem szerethet,
nem is
szeret soha.
Magányosnak
születtem,
baráttalan
vagyok,
így
l ettem, ami lettem,
mindentől
elhagyott,
mindég a
szenvedésre
vitézül
víni kész:
magányosság
vitéze,
magam
ellen vitéz,
barangoló
borongó,
ki bamba
bún borong,
borzongó
bús bolyongó,
baráttalan
bolond.
Nekem
nem volt barátom,
nem is
lehet soha,
örökre
már belátom,
maradtam
mostoha
nincs
szem, amely szememben
a lelket
lelje meg,
szív,
mely setét szivemben
lakozni
nem remeg,
lelkekkel
lelkesülni
lelkem
hiába vágy
lelkeknek
egyesülni
nincsen
menyasszonyágy.
Babits Mihály
EGY SZOMORÚ VERS
Melyben a költő azon
panaszkodik, hogy nincsen barátja.
Nekem
nem volt barátom,
tőlem
mindenki fut,
társaim
elkerültek
mint
idegen fiut,
idegent,
megvetettet,
ki
mindég mostoha,
kit
senki sem szerethet,
nem is
szeret soha.
Magányosnak
születtem,
baráttalan
vagyok,
így
l ettem, ami lettem,
mindentől
elhagyott,
mindég
a szenvedésre
vitézül
víni kész:
magányosság
vitéze,
magam
ellen vitéz,
barangoló
borongó,
ki
bamba bún borong,
borzongó
bús bolyongó,
baráttalan
bolond.
Nekem
nem volt barátom,
nem is
lehet soha,
örökre
már belátom,
maradtam
mostoha
nincs
szem, amely szememben
a
lelket lelje meg,
szív,
mely setét szivemben
lakozni
nem remeg,
lelkekkel
lelkesülni
lelkem
hiába vágy
lelkeknek
egyesülni
nincsen
menyasszonyágy.
Babits Mihály
Fiatalkorom óta ez a "hitvallásom..."
Benézek minden nap, de, ha nincs senki....
Pedig:
"...Ketten is lehet egyedül lenni,
Belső magányt nem viszi el semmi...."
Nincs szem, mely szememben
A lelket lelje meg,
Szív, mely setét szívemben
Lakozni nem remeg;
Lelkekkel lelkesülni
Lelkem hiába vágy:
LELKEKNEK EGYESÜLNI
NINCSEN MENYASSZONYÁGY!!!........
(Babits Mihály)
Az igazgyöngyöt is fájdalmában termi a gyöngykagyló...
Szép jó reggelt kívánok mindenkinek.
Isten éltesse nagyon sokáig az Édesanyákat, Nagymamákat.
Akik már nem lehetnek közöttünk: gondoljunk rájuk szeretettel:
MAMA
Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.
Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.
József Attila
Mesélj valamit magadról, ha lehet ...
Sajnos, nekem is ez a tapasztalatom :(
Azért az ember megpróbál alkalmazkodni, hozzászólni a bejegyzésekhez. Megy is egy darabig, de aztán csak erőlködés lesz a vége, és annak semmi értelme nincsen.
Szia!
fogalmam nincs, hogy miből gondolhatták, de egy d olgot megfigyeltem: nyíilik egy topic egy témából, amiben kb. maximum az 5. hozzászólástól már egészen másról van szó.
Sziasztok! Egyszer nyitottam egy topikot, ami a -legtöbbnyire- szomorú magányosságól akart szólni. Nem volt hiány kommentelőkben. Unokákról, boldogságról és vidám dolgokról írtak bele az odalátogatók.
Nem arra vágytam, hogy mások is együtt sírjanak velem, de miből gondolhatták, hogy az ő örömüktől majd én is boldog leszek.
Mekkora tévedés!