Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Összegyűjtöttem néhány bolgár receptet, itt találjátok:
http://www.bolgaringatlanok.hu/konyha.shtml
Szia!
A kebabcseta nem szárad ki, ha a húsba egy kevés szódavizet v ásványvitet is keversz! Roston süsd
A szilveszteri süt sztem banyica lesz. Úgy készítem, h sima rétestésztába a töltelék fele szirene-fele tehéntúró, egy tojással és joghurttal elkeverve. De szirene helyett használhatsz sima juhtúrót is. Én mindig teszek bele egy csipet csubricát is.
Z.
Kapros burgonya
Sütőben 1-2 evőkanál vajat (nem margarint) felolvasztok, beleteszem a kockákra vágott burgonyát, kaprot szórok rá, megsózom és teszek hozzá egy kevés vizet. Sütőbe teszem, alufóliával letakarom. Amikor már majdnem kész, teszek bele pár gerezd apróra vágott fokhagymát, összekeverem és már nem teszem rá a fóliát, hogy kicsit megsüljön a krumpli. Ez is nagyon egyszerű és finom vacsi.
Töltött paprika (ez a kedvencem)
1 hagymát apró darabokra vágni, olajban megsütni. Beletenni 30-40 dkg darált húst, 1 húsleves kockát, sót, majd amikor elolvadt a kocka, hozzáteszek 1 bögre rizst. Pár percig kevergetem, addig kicsutkázom és kicsit besózom a paprikát. Beleteszem a tölteléket és egy darabka paradicsommal zárom le a lyukat. Sütőbe teszem, kb a paprika feléig megtöltöm vizzel, letakarom alufóliával. Kb. félidőben megforditom a paprikákat.
Egy gyors és fonom vacsi:
Joghurtos (vagy tejfölös) tojás
A tányérra 1-2 kanál joghurtot (én tejföllel jobban szeretem) tenni, erre jön a tükörtojás, és só. Mi a tetejére szoktunk tenni egy bolgár fűszerkeveréket (coriander, fokhagyma, hagyma, bors, petrezselyem, kapor), de enélkül is nagyon finom. Próbáljátok ki, megéri.
Sziasztok!
Hát a kebapcse hol marad? Én szoktam csinálni a barátnőm útmutatása alapján (ő bolgár). Fele-fele arányban darált marha és sertséhúsba teszek hagymát, sót, csumbricát (alias csombor) és őrölt köményt (de római köményt, nem a magyar köménymagot!!!) majd kis hengereket formázok és grillsütőben megsütöm. Vigyázni kell, hogy ne száradjon ki.
Aztán nagyon finom volt még amit a barátnőm csinált szilveszterkor, sajnos nem tudom a nevét. Hagyományos szilveszteri sós "sütemény", inkább olyan levelestészta-szerű lepény, amibe syrene volt töltve és elrejtve benne az új évre szóló üzenet, kívánság. Ha érdekel valakit, megkérdezem, hogy készül.
Én bolgároktól tanultam egy pár dolgot: a tarator-ba ők is tettek durvára vágott diót. Nagyon finom benne.
A szirene nagyin hasonló a feta sajthoz - ha ugyan nem ugyanaz.
A csuski = sült paprika - jó külön magában is, kis olivaolajjal, de sopszkába is volt hogy tették. Nagyon sok dolog hasonló a görög konyhával, illetve az erdélyivel (pl. padlizsánkrém). Balkáni kaják :-)
Megnéztem a latin neve alapján: ugyanaz, mint a Csombor/Borsikafű. De ami Bulgáriában terem, mégis teljesen más ízű...
4dl joghurt
1 nagyobb kígyóuborka
4-5 gerezd fokhagyma
kevés kapor
só
1 e. k olivaolaj
hideg víz
Az uborkát, fokhagymát apró kockákra vágjuk. Beleteszünk egy levesestálba, hozzáadjuk a joghurtot és anyi hideg vizzel öntjük fel, hogy se túl sűrű, se túl híg ne legyen. Hozzáadunk egy evőkanál olajat, kis kaprot és összekeverjük. Nagy melegben isteni finom!
3/4 kg burgonya
1 hagyma
1 paprika
1/2 kg darált hús
2 reszelt paradicsom (vagy paradicsomlé
Só, petrezselyem, bors,
1 natur joghurt (nagy doboz)
1-2 tojás
A hagymát megpiritjuk, beletesszük a darált húst. Kicsit piritjuk, utána összekeverjük a paradicsommal, fűszerekkel, majd végül a kis kockákra vágott krumplival. Tehetünk hozzá egy kis vizet és egy kevés olajat is.
Tepsibe öntjük, és sütőben megsütjük. Ha megpuhult, a tetejére öntjük a joghurtot, amit előtte elkeverünk a tojásokkal. Visszatesszük a sütőbe, és addig piritjuk, amig megsül a teteje is.
Gyüvecs
(ehhez létezik egy külön bolgár tál, de szerintem a sima tűzálló tál is megteszi)
Nem irok mennyiségeket, én mindig találomra csinálom.
Sertéshúst, vagy csirkemellet apró kockákra vágjuk, olajon kicsit megpiritjuk, fűszerezzük. (ha ismeritek a dzsodzsan nevű fűszert, amit babból készült ételekhez szoktak használni, az nagyon jó bele, mert az hasonlit legjobban a bolgár csubrica nevű fűszerre, amit ehhez az ételhez használnak. )
Ezután a húst összekeverjük apró kockákra vágott sárgarépával, hagymával, gombával, hozzáöntünk jó sok paradicsomlét (vagy reszelt paradicsomot) és egy kis vizet, hogy legyen egy kis leve is, majd tűzálló edényben a sütőbe tesszük. Amikor már majdnem megpuhult, hozzákeverünk apró kockákra vágott burgonyát, és még kb. fél óra hosszat sütjük, amig a krumpli is megpuhul.
Ha még van hely az edényben, a végén ráüthetünk még egy-két tojást a tetejére, ami ha megsül, olyan lesz, mint a tükörtojás.
Nem mindenhol tesznek bele paprikát, mi sem szoktunk.
Kihagytad a paprikát és a sült paprikát
zaju
Tarator.
Nem tesznek bele kaprot. Olajat, fokhagymát és néha diót tesznek bele
Zaju
Nem tudom, mi a neve...de egy bolgár barátom készített ilyet:
Kis cseréptálakba rakott savanyú káposztát, több fajta sajtot, virsli karikákat, megint káposztát és a tetejére ráütött egy tojást. Addig sütötte, míg a tojás teljesen meg nem sült. Fincsi volt. (de hogy ez mennyire bolgár kaja, nem tudom)
Ja...és az uborkaleves. Natúr joghurtba, vagy kefírbe belekeverik az ubit (kockákra vágva) némi fűszer (kapor, só és kész is.
Most jól rám ijesztettél, azt hittem, hogy tényleg elirtam.
A legjobb az lett volna, ha véletlenül azt irom, hogy BOGÁR ÉTELEK
Nanaisz,
a sopszka receptje:
Hozzávalók: kigyóuborka, paradicsom, hagyma, bolgár sajt, kis olaj, só.
Kigyóuborkát, paradicsomot felkockázzuk, hagymát apró darabokra vágjuk, az egészet összekeverjük. Belekeverünk egy kis olajat, sót. Tetejére bolgár sajtot (feta is jó reszelünk.