Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Karácsonyi menü
Tavaly volt ilyen fórum, de nem találom... Gondolkoztatok már azon, hogy mi lesz az ünnepi menü? Milyn adventi és karácsonyi süteményeket csináltok?
Én most hétvégén ülök le és írom össze, hogy miket akarok sütni-főzni. Ha valakinek van olyan ünnepi étele, ami még nem olyan ismert, az ossza meg velünk a receptjét! Én majd felteszem, hogy miket akarok csinálni és, ha valaki kéri az adott étel receptjét, akkor szóljon!
Viszont két éve Apósom nálunk karácsonyolt,ő viszont a karácsonyt hal nélkül nem tekinti karácsonynak (), úgyhogy sütöttem neki citromos pisztrángot. Nagyon jó lett, pedig halból én is erősen válogatós vagyok
Kifilézett pisztrángot vettem (na, a belezésre semmivel nem vesznek rá...), a belsejét bekentem sóval, borssal, és jól teletömködtem citromkarikákkal (a citromot jól megmosni!). Kívül is megsóztam-borsoztam, kivajazott tepsibe tettem, melléraktam annyi krumplit (felnégyelve), amennyi fért, arra is sót, meg némi citromlét tettem, lefedtem, és megsütöttem. Asszem, olyan 180 fokon úgy 40 percig, de ez csak rémlik, nézegettem, hogy jó-e már Kicsit rá is pirítottam a végén fedő nélkül.
Én is a karácsonyi menüt tervezgetem.
Halászlé természetesen lesz, ezen kívül még pisztrángot szeretnék, ha van jó , kipróbált receptje valakinek, nagyon egköszönném.
Nálunk még lesz töltött képoszta, eesetleg rántott dolgok. Meg még amiket tőletek ellesek...
szalalkáli: hát pont azért kezdett el kavarogni a gyomrom A végeredménnyel semmi bajom, csak amíg sül
Érdekes, engem a karfiol meg a káposzta nem szokott zavarni főzés közben, ellenben a húsok...
Ne haragudj, hogy beleszólok, de ez olyan mint az Én férjem nem eszi + a gombát semmilyen formába, de melegszendvicskrémbe csak azt szereti, mert abba nem érzi annyira az ízét. A szalakáli sütésnél elég büdös, de a karfiol főzésnél is elég kellemetlen illat terjeng, a káposztával együtt.
Sziasztok!
Nekem van karácsonyi receptgyűjteményem, aki kéri, írja meg priviben az e-mail címét, szivesen elküldöm!
Naná, hogy kérem Köszi
És a méz nagyon érződik rajta? (nem vagyok hülye, azért kérdezem, mert Anyu nem szereti a mézes cuccokat, csak a mézes krémest, mert szerinte abban nem érzi annyira a mézet...)
Részeges pogácsa
Hozzávalók: 48 dkg liszt, 20 dkg fagyos zsír, 1 tk só, 1 egész tojás, 1 csomag sütőpor, 2 dl tejföl
A hozzávalókat összegyúrjuk, ezután a tésztát ujjnyi vastagra kinyújtjuk, pogácsaszaggatóval (minél kisebb lyukú, annál gusztusosabb lesz) kiszaggatjuk. Tetejüket felvert tojássárgájával megkenjük, majd reszelt sajtot vagy lenmagot, szezámmagot szórunk rájuk. Kb. 35 percig sütjük.
Van egy másik részeges pogi receptem is, az némileg különbözik ettől. Azt is kéred?
Pontos mennyiségeket nem tudok mondani, ezt én is mindig úgy szemre csinálom, elrontani sztem nem lehet
Előző nap megfőzöm a krumplikat (jóóóóó sokat, mondjuk 2,5-3 kilót), plusz egy kisebb fej zellergumót, megpucolok hagymát (na ez tényleg ízlés dolga, hogy mennyit...), majd félkarikákra vágom.
Amíg fő a krumpli, megcsinálom a páclevet: ecet (ne a 20%-ost!!), só, kis cukor, bors plusz víz (kóstolás útján állítom be, hogy elég savanykás-édes legyen, és elég sós, azt a krumpli úgyis beszívja), legalább másfél liter szokott kelleni.
Ha kész a kolompér, megpucolom, és karikákra vágom, a zellert meg kis kockákra.
Aztán egy nagy salátástál aljába öntök egy kis lét, arra egy réteg krumpli, egy réteg hagyma, kis zeller. Lé, hogy lefedje. Majd így tovább, míg minden el nem fogy. Letakarom egy folpackkal, és érlelem másnapig.
Akkor szűrőkanállal kimerem a "sűrűjét", és majonézzel (vagy tartárral, mégiscsak láááájtosabb ) óvatosan összekeverem.
(egyébként a majonézetlen rész is nagyon finom )
Szentestére nekem ez is tetszik:
Pulykatekercs aszalt sárgabarackkal
Hozzávalók: 125 g csíkokra vágott aszalt sárgabarack, 6 cl sárgabaracklikőr, 4 szelet filézett pulykamell, só, bors, currypor, 2 tk mustár, 4 szelet füstölt szalonna, 1 ek főzővaj, 1/8 l kókusztej, ¼ l tyúkhúsleves kockából, 5 ek száraz fehérbor, citromlé, cukor, 2 tk ételkeményítő
A likőrben kb. 1 órán át puhítjuk a sárgabarackot. Azután kiszedjük, alaposan lecsepegtetjük, és félretesszük a felfogott likőrt. Kiverjük a húst, mindkét oldalát sóval, borssal és curryvel fűszerezzük. Megkenjük mustárral és befedjük szalonnával. Kevés curryt szórunk rá, majd ráhalmozzuk a sárgabarackot. A húst felcsavarjuk, majd a roládot cérnával átkötözzük. A felhevített vajon erősen megpirítjuk a roládokat, ráöntjük a kókusztejet és a levest, majd az egészet fedő alatt kb. 20 percig pároljuk. A roládokat kivesszük, és melegen tartjuk. A sárgabarack félretett áztatólevét, azaz a likőrt a borral együtt a pecsenyeléhez keverjük és felforraljuk. Citromlével, cukorral, sóval és curryporral ízesítjük. Szükség szerint simára kevert ételkeményítővel besűrítjük. A mártást a roládokkal együtt tányérokra osztjuk. Ízlés szerint megszórjuk petrezselyemmel. Basmati rizzsel nagyon finom.
Hogyan készíted a marinírozott, majonézes krumplisalátát?
Köszi a recit