Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A harisnya, a csábítás esz

sophiee77
Létrehozva: 2006. november 29. 07:17
Tapasztalataim szerint a nylonharisnya igen csak vonzza a férfitekinteteket. Úgy vettem észre, hogy igen gyakran még a mély dekoltázsnál is jobban.

Ti vetettetek már be harisnyát kifejezetten hódítás céljából? Most nem kifejezetten arra gondolok, hogy a saját pasitokkal szemben.

Vannak olyan saját történeteitek, amikor felszaladt a (férfi)szem a harisnyátokon?
  1. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. Április 2. 07:45401.

    Szia  

    Valóban a talpam alatt van.   De Aida, én a saját tapasztalatomból tudom, hogy ha nem otthon veszed le a cipőd, az a bizonyos férfiember egyáltalán nem a lábfejednél fogja figyelni a cipő nyomát, de ha észre veszi is, hát minden bizonnyal azt fogja hinni, hogy annak olyannak kell lennie.

    Kivéve persze azt a fajta harisnyát, amit én keresek, de azt ugye alkalom előtt veszik fel, és max 15-20 perccel előtte egy szandál, vagy papucs. Az meg nem hagy nyomot.

    Szóval azt hiszem amíg megtalálod a probléma megoldását, addig is nyugodtan tekintheted periférikus jelentőségűnek.  

    előzmény:
    Aida84 (397)
    2007-03-31  18:24
  2. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. Április 1. 08:56400.
    Olyan 1500Ft körül van.Ha beirod a keresőbe,hogy mintás harisnya,sok lapot kiad.Ott lehet keresgélni.Gyönyörüek!!!! 
    előzmény:
    Aida84 (399)
    2007-04-01  08:41
  3. 2007. Április 1. 08:41399.
    ez nagyon szép gondolom, nem lehet túl olcsó 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_605220 (398)
    2007-03-31  19:53
  4. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. március 31. 19:53398.
    Szió.Ez,és még sok hasonló harisnya kapható Magyarországon is.Tettem fel a másik haris topicra,nézd meg!!!!
    előzmény:
    Aida84 (397)
    2007-03-31  18:24
  5. 2007. március 31. 18:24397.
    lehet, hogy félre értettem, de az a szivacsbetét a talpad alatt van, nem? az én harimat a cipőm a lábfejemen fogja be, nem a talpamon egyszerűen kirajzolódik a félcipő vonala a lábfejemen. erre attól tartok nem jó a betét maradok a mosásnál 
    előzmény:
    T.X. (395)
    2007-03-29  07:44
  6. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. március 29. 08:17396.
    Nekem kék virágosban van ilyesmim.Imádom!!!!   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_617957 (390)
    2007-03-26  18:34
  7. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. március 29. 07:44395.
    Lehet, hogy baromság amit írok, de talán hasonló volt a problémám nekem is ( mondjuk nem harisnyával ) és azt csináltam, hogy lehet kapni olyan textilborításos szivacsbetétet. Azt tettem a cipőbe, és hát miután az ára szinte semmi, hetente cseréltem a betétet.
    előzmény:
    Vuk (393)
    2007-03-26  22:08
  8. 2007. március 27. 08:57394.
    igen,ezek szuperek leginkább az első tetszik.
    előzmény:
    papírcica (392)
    2007-03-26  19:36
  9. Vuk
    Vuk
    2007. március 26. 22:08393.
    Nekem békalábaim vannak (hideg és nedves
    ), ezért szinte mindig megfogja a cipőm a harisnyát... és a lábujjaimat. Talán nem zavarna ennyire, ha mindig csak otthon vetném le, és akkor gyorsan eltüntethetem, dehát ugye nem mindig van ez így.
    Azért még próbálkozom majd.
    előzmény:
    Aida84 (387)
    2007-03-26  16:18
  10. 2007. március 26. 19:36392.
    akkor ilyenre gondolsz?
    előzmény:
    Aida84 (389)
    2007-03-26  18:15
  11. Torolt_felhasznalo_617957
    Torolt_felhasznalo_617957
    2007. március 26. 18:41391.
    Közben utánanéztem, és mintha egy irodaszeres (!) cég forgalmazná ezt a márkát, szóval lehet, hogy érdemes náluk érdeklődni!  http://www.addel.hu/template/temp1/products.php?storeid=71&prcategory=4386 Bár ez a harisnya pont nincs a kínálatukban, de lehet, hogy a kedvedért behozzák! (Trasparenze Bamboo Tights - ez a hivatalos neve)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_617957
    Torolt_felhasznalo_617957
    2007. március 26. 18:34390.
    Aida, esetleg nem ilyesmire gondoltál véletlenül?  Sajnos nem vagyok benne biztos, hogy Magyarországon is lehet kapni...  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2007. március 26. 18:15389.
    asszem ilyet láttam már rózsaszínű virágokkal. nekem egyszínű kéne. tudom, sok bajom van
    előzmény:
    papírcica (388)
    2007-03-26  17:34
  14. 2007. március 26. 17:34388.

    pont most láttam törtfehéret, zöld virágokkal az oldalán. csak én vidéki vagyok, szóval ez nem segítség Neked

    de a márkája talán ennek is Gabriella volt.

    előzmény:
    Aida84 (387)
    2007-03-26  16:18
  15. 2007. március 26. 16:18387.
    nekem sima öblítéssel kijön. nem értem. biztos a cipőtől is függ. de azt sem értem, hogy miért csak esős időben fogja be nekem gyanús dolgok ezek és ezeket te kidobod? mert ha nem jön ki, attól még téli harisnyának jó lesz, csizmában úgyse látszik.
    én még mindig nem jutottam el addig, hogy törtfehér harisnyám legyen. már azon vagyok, hogy veszek valami párszáz forintos sima fehér teszkósat (ott van egyáltalán harisnya?), csak legyen, mert egyszerűen nem tudok utánajárni. sehol se látok olyat, ami tetszene. igazából olyat szeretnék, aminek virágminta van az oldalán. de ilyet csak feketében látni
    előzmény:
    sophiee77 (385)
    2007-03-25  21:33
  16. 2007. március 25. 21:34386.
    Vadóc, mit szólt hozzá a barátnőd, mikor megtudta, hogy a kedvbesed nylonharisnyát hord? Hogyan fogadta?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_825212 (379)
    2007-03-23  16:06
  17. 2007. március 25. 21:33385.
    Nem tudom, hogy mit lehet vele kezdeni, amikor megfogja a cipő. Nekem sajnos sohasem jön ki a mosásban. Lehet, hogy nem jó a mosóporom? Pedeig kézzel mosom.
    előzmény:
    Aida84 (384)
    2007-03-25  10:21
  18. 2007. március 25. 10:21384.
    szia
    nekem csak esős időben fogja be,nem tudom miért. de egy sima mosással ki szokott jönni. hát tényleg nem szép látvány, de nem tudom, mit lehetne ellene tenni
    előzmény:
    Vuk (380)
    2007-03-24  20:05
  19. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. március 25. 00:05383.
    Szia! Azt hiszem hogy az Intersparban láttam sötétkék színű nylonharisnyát. Bár ez az a vékony típusú, talán 15 denes? Több színű is van, narancssárga, piros, világoskék, zöld, nagyon tuti színűek, máshol még nem találkoztam velük... Ja és az ára is viszonylag baráti, 499 Ft körül van...  
    előzmény:
    papírcica (381)
    2007-03-24  20:20
  20. Torolt_felhasznalo_977391
    Torolt_felhasznalo_977391
    2007. március 24. 21:03382.
    Ezek nagyon klasszak!Hol lehet ilyet kapni?
    előzmény:
    papírcica (381)
    2007-03-24  20:20
  21. 2007. március 24. 20:20381.
    sziasztok!

    ismét harisnya-beszerző körúton jártam, csatolok egy képet is. vettem egy jópofa, piros-fekete pöttyös harit is

    valaki priviben kérdezett a múltkor feltett harisnyáról. akkor nem jutott eszembe a márkája, de most jártam abban a boltban: Gabriella. ez is lengyel márka, honlapjuk:

    www.gabriella.com.pl

    most sötétkék harisnyát körözök, de nem találtam eddig megfelelőt. a világos-bézses változaton is töröm a fejem, de még abból se láttam olyat, amit magamon el tudok képzelni.

    és jó lenne egy új miniszoknya is persze, csak a legtöbb, ami kapható, olyan extrémen mini, amit nem vehetek fel munkába
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Vuk
    Vuk
    2007. március 24. 20:05380.
    Sziasztok!
    Tanácsot szeretnék kérni. Az lenne a kérdésem, h tudtok-e valamit tenni az ellen, h a harisnyát befogják a bőrcipők? Nekem a lábujjam is tiszta fekete lett a zárt orrú szandálomtól.
    Meg lehet ezt előzni valahogy? Vagy ha nem, akkor hogy lehet szépen eltüntetni? Úgy gondoltam eddig, h dobhatom ki....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_825212
    Torolt_felhasznalo_825212
    2007. március 23. 16:06379.
    Sziasztok!

    Már rég jártam erre, de látom azért pezseg az élet. Olvasgattam, hogy milyen sokan hordtok harisnyatartót. Hát nálam ez érdekes dolog, mert én csak nem régiben próbáltam ki. Tulajdonképpen egy gyönyörű fehérnemű szettet vettem aminek csak a bugyija tetszett igazán. Amolyan igazi csoda ráadásul lila, fekete csipkével. Na ennek egy darabja volt egy csinos harisnyatartó. Combfix nélküli olyan igazi harisnyatartóhoz való harisnyát viszont alig tudtam venni, ugyanis nemigen találtam ....A csatokkal nekem is meggyűlt a bajom, de végül is sikerült. Hát elég szokatlan érzés viselni. Én inkább maradok a harisnyanacinál. Bécsbe voltunk a vállattól 3napig a kolléganőmmel, és jutott idő vásárolni is. Nagyon szexis harisnyanadrágokat vettem, például egy olyant ami tényleg olyan mint egy harisnyatartó a fenék részen és elöl is nyitott. Nagyon kényelmes, de ehez majd jobb idő kell, és vettem egy másik darabot is aminek van bugyi része a saját anyagából, de nem olyan mint egy tanga fazonú. Ez tényleg nagyon praktikus. Azért történt nem túl vidám dolog is, a párom lebukott egyik nagyon jó barátnőm előtt, mármint hogy női harisnyanadrágot visel. Szerencsére a barátnőm nagyon rendes. Hát ennyi...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2007. március 22. 11:34378.
    ma szoknyában és harisnyában voltam végre felavattam azt a sötétbarna kockás darabot, amit még hetekkel ezelőtt szereztem, csak eddig nem volt hagnulatom fölvenni. de nagyon szép

    sophie: a bememen van egy kép egy táskáról, ami a tesóm vállán lóg, arról beszéltünk
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2007. március 22. 10:46377.
    Szerintem T.X. kolléga arra gondolt,hogy mielőtt a tartós-combfixes korszakotokat éltétek azelőtt hogyan áltatok a dologhoz. Mellesleg szép a szemnek is a látvány és jó a léleknek is. (aki viseli, és aki kapja )
    Jön a jóidő újra, lehet kivillantani a kis csipkéket
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  26. 2007. március 22. 09:29376.
    Nem hinném, hogy butaságokat beszélsz. Csak néha nem vagy egyértelmű, és nehezen értem, mire gondolsz. De nem butaság.
    előzmény:
    T.X. (375)
    2007-03-22  08:55
  27. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. március 22. 08:55375.
    Csak azt, mielőtt azt hallanám butaságokat beszélek.  
    előzmény:
    sophiee77 (374)
    2007-03-22  08:40
  28. 2007. március 22. 08:40374.
    Te, nem nagyon értem a hozzászólásodat. Mit kellene meggondolnunk? Nem tiszta. Fogalmazd már meg pontosabban, légy szíves!
    előzmény:
    T.X. (372)
    2007-03-22  08:32
  29. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. március 22. 08:33373.
    Micsoda tastvérpár!    
    előzmény:
    Aida84 (369)
    2007-03-21  19:58
  30. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. március 22. 08:32372.

    Azt hiszem Szofi mindenki így viszonyul hozzá, ha megszokta a gondolatot, hogy szexis.  Lehet lehurrogtok, de mielőtt megteszitek, gondoljátok meg mielőtt comfixeztetek, meg harisnyatartóztatok volna, hogyan viszonyultatok ehhez.

    előzmény:
    sophiee77 (368)
    2007-03-21  17:41
  31. 2007. március 21. 20:13371.
    Igen, van olyan is, aminek 8, 8, 10, sőt 12 pántja van. Ha jól emlékszem, a www.touchable.co.uk oldalon láthatsz ilyeneket.

    Hát, én is térd fölött érőhöz szoktam leggyakrabban combfixet hordani. Olyanhoz, ami alól csak épp, hogy kivillan, és még csak nem is minden esetben. Ami épp, hogy csak megmutatja a szép combfixet. Ami a sejttet-mutatnak nagyon a határán van. De szeretem a hasított szoknyák alá is.
    előzmény:
    Aida84 (369)
    2007-03-21  19:58
  32. 2007. március 21. 20:11370.
    Aida, melyik képről beszéltek? Kicsit lemaradtam, mint a borravaló.
    előzmény:
    Aida84 (369)
    2007-03-21  19:58
  33. 2007. március 21. 19:58369.
    van olyan tartó, aminek hat pántja van? hát, nem lehet túl kényelmes. úgy érted, elöl, oldalt, hátul?
    milyen szoknyákhoz szoktál combfixet hordani?
    én is szeretem, persze, hogy sokkal nőiesebb a harinacinál, de hát nagyon minihez nem lehet. meg ugye hidegben azért kényelmesebb a harinaci.

    T.X.: azon a képen a tesóm van, de tök úgy néz ki,mint én
    előzmény:
    sophiee77 (368)
    2007-03-21  17:41
  34. 2007. március 21. 17:41368.
    Nekem hőmérsékletfüggő. Ha nincs túl hideg, szeretek tartóval hordani harisnyát. Szellősebb is, meg szexibbnek érzem magam benne. Valahogy ad egy kis magabiztosságot is. Pláne amikor látom, hogy "szalad a szem a harisnyámon". Ezt átvitt értelemben értsd!

    Csak a harisynafelcsatolás ne lenne! Azzal sokat bajlódom. El sem tudom képzelni, hogyan csatolják fel azokhoz a tartókhoz, amelyeknek hat pántjuk is van. Mert annál hátulra is esik pánt.

    Szóval szeritnem nagyon szexxi a combfix, és sokat dob a nőiességen, meg a női öntudaton is. Én úgy érzem,hogy pozitív energiát ad nekem. Te hogy viszonyulsz hozzá?
    előzmény:
    Aida84 (365)
    2007-03-21  08:41
  35. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. március 21. 17:36367.

    Üdv.Lányok!

    Mindeki marhajól nézki harisnyában!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. március 21. 10:44366.
    Hát Aida, ha azt a kék ruhát Te viseled, szerintem azt veszel fel, és akkor amit csak akarsz.  
    előzmény:
    Aida84 (365)
    2007-03-21  08:41
  37. 2007. március 21. 08:41365.
    hát elég ritka, inkább alkalmi viselet. bár az is hozzátartozik, hogy én a miniszoknyákat szeretem, és ahoz kénytelen vagyok harinacit venni, mert a combfix kilátszik belőle. azért van pár térdig érő szoknyám, azokhoz lehet viselni bármit, de azok meg inkább elegánsabb, alkalmi darabok. és te?

    visszajöhetne már a jó idő
    előzmény:
    sophiee77 (364)
    2007-03-20  16:30
  38. 2007. március 20. 16:30364.
    Aida, te milyen gyakran szoktál harisnyatartóval hordani harisnyát? Nagyon ritka? Jobban szereted a harisnyanadrágnál? (Persze természetesen ha nincs túl hideg, mert akkor nincs mese, kell a harinaci.)
    előzmény:
    Aida84 (363)
    2007-03-20  09:17
  39. 2007. március 20. 09:17363.
    ja, értem. hát, nekem sem szokott elsőre sikerülni, még nem találtam ki, hogy lehet a legkényelmesebben és leggyorsabban becsatolni. én nem tudom, hogy bírtak felöltözni a nők régen, amikor nem volt harinaci és mindenki harisnyát hordott tartóval
    előzmény:
    sophiee77 (360)
    2007-03-19  20:34
  40. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. március 20. 07:42362.

    Lányok, hát ne vegyétek szűk szoknyához!  

    Vagy minihez, de akkor ugye a kérdés fel sem merül, vagy bő szoknyához, akkor meg nem látszik a dudor.  

    előzmény:
    sophiee77 (358)
    2007-03-19  15:38
  41. 2007. március 19. 21:46361.
    Egyébként meg, Aida, ne csinálj olyan nagy gondot abból, ha átlátszik a tartó. Nem hiszem, hogy annyira átlátszana. Szerintem ahhoz már direkt azt kell figyelni. Mondom, szerintem egy férfi álmában sem gondolná meg, hogy harisnyatartóban vagy.

    Viseld csak bátran! Azt hiszem, hogy igazán megérdemeljük, hogy szexinek érezzük megunkat a harisnyatartónkban meg a combfixeinkben azok után, hogy megszenvedtünk a harisnya felcsatolásával.

    Legfeljebb néhény férfinak szerzel egy-két különösen izgatott órát. Mondom, nem fogják elhinni. Csak egy módon bizonyosodhatnának meg róla, ha megérintenék a combodat, azt meg nem engedjük. Épp ebben áll az erotikája a dolognak. A bizonytalanságban.

    Hidd ell, nem fognak rosszan megítélni, ha átsejlenek a tartópántok, egyrészt mert nem lehetnek benn biztosak, másrészt meg azért, mert ez nem ugyanaz a kategória, amikor felfújja a szoknyád a szél, aládlátnak, te meg égsz, mint a Reichstag.
    előzmény:
    Aida84 (359)
    2007-03-19  19:10
  42. 2007. március 19. 20:34360.
    Nem. Azt, hogy nem marad benne a tartóban, úgy értettem, hogy tudod, a tartónak van az a gombszerű része, amire ráhelyezed a harisnyát, és amikor megpróbálnám rázárni a csatot, akkor ugyebár a harisnyatartónak a pántja ruganyos, és vissza akar ugrani. Vagy pedig a gomb nem megy bele teljesen a csatnak a szűkebb részébe. Attól függ, hogy melyik oldalról veszem a kezembe. Szóval nem egyszerű. Teljesen kitekeredik bele a derekam. Csoda, hogy eddig még nem fájdult meg bele. Én is próbálom előrefelé csavarni a harisnyát. Van amikor sikerül, de sokszor csak sokadjára.

    Ezzel szemben meg filmekben keresztbetett lábbal csatolják be a harisnyát az oldalsó csatokba. Jó vicc! Ilyen a világon nincs!
    előzmény:
    Aida84 (359)
    2007-03-19  19:10
  43. 2007. március 19. 19:10359.
    igen, ilyesmire gondoltam. persze topicunk férfitagjait nem zavarná a látvány, sőt de engem nagyon zavar. bővebb szoknyához még nem próbáltam (nincs is ) de akkor tényleg csak ez lehet a megoldás

    tudom, mire gondolsz, nekem is kifordul a derekam mire becsatolom egy kicsit el szoktam fordítani a harisnyát, becsatolom, és visszafordítom. persze nem nagyon lehet. más megoldást én se tudok.
    hogyhogy nem marad bent a tartóban? úgy érted, hogy nem tudod normálisan becsatolni? nekem csak a combfixekkel nehéz, a csipke részt nem nagyon tudom beletuszkolni abba a csatba, de ami sima harisnya, azzal nem szokott gond lenni. különben annyira nem vagyok gyakorlott, el tart egy darabig, amíg magamra rángatom a cuccot
    előzmény:
    sophiee77 (358)
    2007-03-19  15:38
  44. 2007. március 19. 15:38358.
    Szia Aida!

    Gondolom erre gondoltál. Ha ezt a képet megfigyeled, láthatod, hogy ezen a ruhán is elég szépen átüt a harisnyatartó. Nos igen, ezzel vigyázni kell. De azért ez inkább a szűkebb szoknyáknál, vagy ruháknál probléma. Oda kell figyelni, hogy ne túl szuűk szoknya alá vedd fel. Egyébként meg nem kell nagyon aggódni miatta, mert azért nem olyan mindennapos viselet. Lehet, hogy sok férfi ha meglátja azt a kis dudorodát, el sem meri hinni, hogy harisnyatartóban vagy.

    Én egy másikk kérdést tennék fel. Kérem, aki tud, válaszoljon. Hogy lehet a harisnyát úgy felcsatolni az oldalsó pántokhoz, hogy közbe a derekad ne csavarodjon ki? Néha azt hiszem, mindjárt becsípődik a derekam a nagy kicsavarodásban. Az a nylonharisnya meg csak nem akar bennemaradni a harisnyatartó csatjában.
    előzmény:
    Aida84 (347)
    2007-03-18  19:38
  45. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. március 19. 08:28357.

     Könnyebb lenne azt megmondani, mi nem.  

     1-2. kép.  Fehérnemű, ami kápráztat. 

     3. kép  Harisnyatartó  

     4-5. kép  Szemek, szájak. ( Ne feledkezzünk meg arról, hogy közvetlen a szemkontakt )

     6. kép kimondott célirányos "alkalmi" viselet

    előzmény:
    sophiee77 (343)
    2007-03-14  08:14
  46. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. március 19. 08:16356.

    Valóban így van. Ma már amióta van harisnya nadrág, a harisnyatartós viselet kimondottan az erotikához kötődik, látod férfi kollégám is ennek megfelően reagált.   

    Szóval ha átüt a harisnyatartó, átütő lesz a sikered is.  

    előzmény:
    Aida84 (347)
    2007-03-18  19:38
  47. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. március 19. 08:14355.
    Tökéletesen   Szerintem nincs olyan férfi akinek nem.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215600 (349)
    2007-03-18  21:36
  48. Torolt_felhasznalo_514946
    Torolt_felhasznalo_514946
    2007. március 18. 23:03354.
    Hidd el, tudom, miről beszélsz... néhányszor már kerültem balesetveszélyes szituációba szép lábú, harisnyás lányok miatt...  de szerencsére eddig megúsztam! Esetleg Te már okoztál ilyen módon tömegszerencsétlenséget?  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  49. Torolt_felhasznalo_366747
    Torolt_felhasznalo_366747
    2007. március 18. 22:55353.
    Hát igen felesleges tagadni, amit meg lehet mutatni azt mért ne hangsúlyozzuk ki, mutassuk meg.. Csak azért sajnálom azokat a férfiakat akik a vezetés helyett a látványt részesítik előnyben, és a szép látvány egy darabokban lévő kocsi rossz látványát hozza pár pillanat múlva..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_514946 (352)
    2007-03-18  22:34
  50. Torolt_felhasznalo_514946
    Torolt_felhasznalo_514946
    2007. március 18. 22:34352.
    A Calzedoniának nagyon szép harisnyái vannak, úgyhogy nem csodálkozom, hogy megfordulnak utánad a pasik... bár gondolom ez egyébként is így van  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  51. Torolt_felhasznalo_366747
    Torolt_felhasznalo_366747
    2007. március 18. 21:59351.
    ...persze az egyetlen hátránya hogy néha olyan mintha tetoválva lenne a lábad.. De meg is érdemli az a béna pasi aki nem tudja megkülönböztetni a harisnyát a tetoválástól.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_366747 (350)
    2007-03-18  21:54
  52. Torolt_felhasznalo_366747
    Torolt_felhasznalo_366747
    2007. március 18. 21:54350.
    Legjobb! Mostanság nagyon fordulnak utánam ha a Calzedonia mintás harisnyáit húzom fel...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  53. 2007. március 18. 21:36349.

     Akkor most mesélj! Vékony vagy vastag vagyok? 

    JJJJa és úgy ,amúgy ez a látvány megfelel/ne?  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_514946 (348)
    2007-03-18  20:45
  54. Torolt_felhasznalo_514946
    Torolt_felhasznalo_514946
    2007. március 18. 20:45348.
    Ha látnék egy csinos nőt, akinek átüt a szoknyáján vagy a nadrágján a harisnyatartó körvonalai... szóval az engem bizonyisten nem zavarna!   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  55. 2007. március 18. 19:38347.
    szépen beindult a topic

    haritartóval kapcsolatban egy kérdés: nektek nem látszik át a szoknyán? már úgy értem, hogy a formája átnyomódik. mert nekem majdnem mindegyik szoknyámmal ez a helyzet, emiatt nem is nagyon merem hordani (különösen a csat része, vagy hogy hívják, abból virít mind a négy) remélem, érthető a kérdés
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  56. 2007. március 16. 20:58346.
    Hölgytársaim, ha valakinek vannak milliói harisnyavásárlásra, és ezért szeretne szebbnél-szebb darabokat beszerezni, itt egy link: www.touchable.co.uk.

    Nézzetek rá, és csábuljatok egy kicsit! Itt van minden, ami szem-szájnak ingere!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  57. Torolt_felhasznalo_514946
    Torolt_felhasznalo_514946
    2007. március 14. 21:04345.

    Hú, én ma a postán láttam egy szőke szépséget. Furcsa, de a lábai miatt figyeltem fel rá. Szépen fénylő testszínű harisnyájára  közepes nagyságú necc harisnya volt ráhúzva. Szóval dupla látnivaló. Azért próbáltam nem nagyon bámulni. De szerencsére nap, mint nap látok gyönyörű harisnyás lányokat, embert próbáló így a vezetésre koncentrálni. :D

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  58. 2007. március 14. 20:34344.
    Én ma nagyon harisnyatartós kedvemben voltam. Úgyhogy elő is bányásztam a vajszínű csipkés haritartómat, meg hozzá egy szép testszínű combfixet. Illetve, a pontosság kedvéért, nem is combfix volt, hanem tatóval hordható harisnya. Ha jól tudom, ezt szokták harisnyának nevezni, de én az egyszerűség kedvéért csak combfixnek hívom, hogy meg lehessen különböztetni a harisnyanadrágtól.

    Kinek milyen harisnyás élménye volt ma? Urak, láttatok valami szépet? Hölgyek, vettetek fel valami szép harist?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  59. 2007. március 14. 08:14343.
    Ha érdekel, vannak még más képek is. Milyen érdekelne leginkább?

    Tudod, mi nők azért is vagyunk, hogy a férfiak kedvéban járjunk harisnyacsodáinkkal!
    előzmény:
    T.X. (342)
    2007-03-14  07:41
  60. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. március 14. 07:41342.
    Nekem tetszik.  
    előzmény:
    sophiee77 (341)
    2007-03-13  21:06
  61. 2007. március 13. 21:06341.
    Igen, jól látod, nem magamról készítem. A neten találtam, illusztrációnak tettem ide. Mért érdekel?
    előzmény:
    T.X. (333)
    2007-03-13  14:25
  62. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. március 13. 17:28340.
    Köszönöm. Feltétlen megnézem. Feltétlen.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_617957 (337)
    2007-03-13  15:50
  63. 2007. március 13. 17:25339.
    ...hát ezaz, én sem tudom, az oldalukon, csak news letter működik
    előzmény:
    munyu (338)
    2007-03-13  16:22
  64. 2007. március 13. 16:22338.
    Amit a 330 hsz. mellé raktál képet gyönyörű! Akarom! Hol kaphatom meg? 
    előzmény:
    Yogibear (330)
    2007-03-13  09:08
  65. Torolt_felhasznalo_617957
    Torolt_felhasznalo_617957
    2007. március 13. 15:50337.

    T.X.! Akkor ide írom a címeket:      Andrássy út 41.,  Váci utca 11/b,  Mammut Üzletház

     Örülnék neki, ha sikerülne megtalálnod azt a harisnyát, amelyre vágytál!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  66. 2007. március 13. 15:16336.
    Naná, gondolom , de azért jóleső, ha pl. egy színházban megnézik a kedvesedet (jó értelemben) Nagyon kényes darabok de, ha vigyáznak rájuk sokáig "jó szolgálatot" teljesítenek . A mosás, a mindennapi használat...a szilikonbetét egy idő után kinyúlik, nem tapad, márpedig az úgy szép, ha nem csúszkál.Tehát a drágább darabokat, egyedi alkalmakra
    előzmény:
    T.X. (334)
    2007-03-13  14:28
  67. 2007. március 13. 14:37335.
    Sajnos a jó minőségű harisnyák egy vagyonba kerülnek!!! Érdekes, az erre szakosodott boltok valami miatt sosem fognak tönkremenni....
    előzmény:
    sophiee77 (1)
    2006-11-29  07:17
  68. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. március 13. 14:28334.
    Gondolom sejted azért, hogy nem kiránduláshoz keresem.  
    előzmény:
    Yogibear (330)
    2007-03-13  09:08
  69. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. március 13. 14:25333.
      Ugye nem saját magadról készíted ezeket a képeket.  
    előzmény:
    sophiee77 (323)
    2007-03-12  22:36
  70. 2007. március 13. 11:27332.
    Figyelj, Aida!

    Megértem az álláspontodat,és el is fogadom, csak azt nem értem, hogy mi szégyellnivaló lenne egy nylonharisnyás lábfejen. Nem értem,hogy mért ne illene. Nincs abban semmi csúnya. Sőt, szerintem még fel is dobja a lábat.

    A fiúkat kellene megkérdezni, szerintem ők kifejezetten örülnek egy nylonharisnyás lábfej látványának.
    előzmény:
    Aida84 (331)
    2007-03-13  09:26
  71. 2007. március 13. 09:26331.
    meg is vagyok döbbenve

    munyu: szerintem nyugodtan vegyél farmerszoknyához combfixet, én is szoktam. végülis úgysem látszik, hogy az combfix vagy harinaci, aki meg látja, az csak örül neki én egyedül nadrág alá nem veszek, mert átlátszik a csipke rész de nincs olyan szoknya, amihez nem illene

    sophie: hát, hogy őszinte legyek, ez sem jön be. mármint ne érts félre, másokon nem zavar, de én fel nem venném. nem tudom miért, de úgy érzem, hogy harisnyához nem illik, ha kilátszik a lábujj rész. ja, és ha már itt tartunk: nekem a boltokban is olyan furcsa,hogy az eladólányok gyakran harisnyában vannak és papucsban
    előzmény:
    T.X. (329)
    2007-03-13  07:30
  72. 2007. március 13. 09:08330.
    A Wolford; GoldenLady;Victoria Secret és társai tényleg aranyárban vannak, imho ugyanúgy felszaladhat. Max. nagyon exluzív alkalomkor, mondjuk színházban, és/vagy utánna Ilyesmi merrefelé lehet, Aristoc (?)lycrás és 8-10 denes lehet.
    előzmény:
    T.X. (329)
    2007-03-13  07:30
  73. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. március 13. 07:30329.
    Ugye Aida, hogy nem volt annyira elrugaszkodott dolog a 10 rugót feltételezni?  
    előzmény:
    Aida84 (312)
    2007-03-12  21:13
  74. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. március 13. 07:28328.
    Semmi különös, csak egyszerűen nem beszéltem eléggé világosan. A szégyenlősséget csak úgy mondtam.  Nem vagyok pirulós fajta.  
    előzmény:
    Aida84 (311)
    2007-03-12  21:08
  75. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. március 13. 07:26327.
    Azt írja a kísérletezésre:  a lap nem jeleníthető meg  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_617957 (317)
    2007-03-12  21:28
  76. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. március 13. 07:23326.
    Hol lehet kapni. Azt hiszem ezt keresem.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_617957 (303)
    2007-03-12  20:31
  77. 2007. március 13. 01:14325.

    Én csakis olcsóbbakat veszek, mert sajnos van, hogy egy fél nap alatt elpusztítok egy harisnyát  Pl. az oldaltáskám tépőzárja rendszeresen beleakad az egyetemen Most a Bellinda a kedvenc, egy barátnőm mondta, hogy olcsó és jó, és láss csodát..van, amelyiket még egy ilyen tépőzáras manőver se tudta szétszedni

    előzmény:
    sophiee77 (321)
    2007-03-12  21:40
  78. 2007. március 12. 23:07324.

    Lányok! Mindenki fórumozik itten, közben a pasiaitok, meg már kivannak éhezve Egyébként a Sarah Borghi is egy elég jó darab, igaz nem olcsó,de tartós Végre jóidő, elő a combikkal Üdv.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  79. 2007. március 12. 22:36323.
    Szia Aida!

    Neked ez is elfogadhatatlan látvány? Szerintem a harisnya nagyon feldobja a lábat, még szandálban is. Sokkal izgatóbb egy férfinek, bár ezt inkább ők tudnák megmondani. Kicsit elhomyályosítja a kontúrokat, ezért sejtelmesebb. Bár ez csak az én véleményem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  80. Torolt_felhasznalo_617957
    Torolt_felhasznalo_617957
    2007. március 12. 21:42322.
    Hm, nekem is bejön a Calzedonia! Imádom a színeit, mintáit, és minőségben is megfelelnek. Bár februárban vettem náluk egy csíkosat, az egy napig bírta, de ebből nem vontam le messzemenő következtetést. Nyílván én voltam az ügyetlen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  81. 2007. március 12. 21:40321.
    Na. úgy látom, csak fel kellett vetni néhány harisnyát, és azonnal izzik a fórum, mindenki el akarja mondani a véleményét.

    Ami engem illet, a Calzednoiát én is tudom mindenkinek ajánlani, nagyon jó minőségűek, én nagyon sokáig hordtam őket. És amikor felszaladtak, akkor bizony én voltam a hibás.

    Szerintem jó, hogy van ez a fórum, ahol megbeszélhetjük a harisnyaviseléssel kapcsolatos dolgokat, tanácsot adhatunk és kérhetünk, néha meg még a fiúknak is szolgálhatunk egy kis kellemes látvánnyal, meg némi izgalommal.

    Végül is a szép szexi harisnyák értük is vannak!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  82. 2007. március 12. 21:34320.

    Nekem a Calzedonia minőség is tök jó. Annyira más, mint a régi vacak krepp harisnyák.

    Vajon élőben is így  csillog ez a Wolford?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  83. 2007. március 12. 21:31319.
    Köszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_617957 (317)
    2007-03-12  21:28
  84. Torolt_felhasznalo_403611
    Torolt_felhasznalo_403611
    2007. március 12. 21:29318.

    Megnézem hétvégén németországban hátha ott kaok olyan fehér csillogosat amire vágyakozok 

    Olcsóbb ott sem lesz pld a wolford,de nézni lehet az ott is ingyen van 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  85. Torolt_felhasznalo_617957
    Torolt_felhasznalo_617957
    2007. március 12. 21:28317.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  86. Torolt_felhasznalo_617957
    Torolt_felhasznalo_617957
    2007. március 12. 21:26316.
    Azt mondják -én nem tudom biztosan, hiszen még nincsen-, hogy igen tartós, minőségi darab. Nekem eddig a legstrapabírobb harisnyám Marks & Spencer gyártmány. 10 denes, de egyszerűen elnyűhetetlen. Na jó, egyszer sikerült, de összességében közel egy évig hordtam heti rendszerességgel. Volt úgy, hogy leültem egy padra és azt hittem, na most vége, de hősiesen állta a sarat (vagyis a szálkát ).
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  87. 2007. március 12. 21:25315.
    Leggingsről vélemény?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  88. 2007. március 12. 21:24314.
    Az Andrássyn hol?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_617957 (308)
    2007-03-12  20:46
  89. 2007. március 12. 21:22313.
    Pl. farmerszoknyához ódzkodok csipkés combfixet venni. Bár most vettem a Calzedoniában (50%-os áron) nem csipkés tetejűt, de testszínű-kockásat, az még elmegy egy ilyen összeállításhoz: farmerszoknya, Scholl mokaszin (sajna öregasszony vok, kényelmes cipő köll de ezt ellensúlyozza a combfix) egyszerű top. 
    előzmény:
    Aida84 (311)
    2007-03-12  21:08
  90. 2007. március 12. 21:13312.
    mégis MI olyan drága ezen a wolfordon? nem szalad fel? mert szép, de van szép hari olcsóbban is. homályosítsatok fel ja, ha 50%-ra le van értékelve, nekem még az is rengeteg egy egyszerű harisnyáért. de tényleg, mi benne az extra?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  91. 2007. március 12. 21:08311.
    szerintem combfixet bármihez lehet hordani, amiből nem látszik ki. de konkrétan milyen sportos cuccokra gondolsz? bizonyos hőmérséklet fölött én is a combfixet szeretem, de én nagyon fázós vagyok, úgyhogy most még harinaci ezerrel, abból is a vastag jöhet szóba
    ha nyáron harisnyát kell venni, azt úgy oldom meg, hogy olyan cipőt veszek hozzá, aminek a sarka nyitott, az orra zárt. ez így kényelmes, nem meleg, de nem látszik ki a lábujjamnál a hari varrása szandállal semmiképp.

    T.X.: nem értem, mire írtad, hogy talán szégyenlős vagy? vagy csak nem olvastam figyelmesen?
    előzmény:
    munyu (301)
    2007-03-12  18:47
  92. Torolt_felhasznalo_617957
    Torolt_felhasznalo_617957
    2007. március 12. 21:07310.
    Hát igen, sajnos nekem is hasonló tapasztalataim vannak. Főleg az én méretemben nehéz bármit is találni akciós termékekből. De egy próbát megér, nem? Majd beszámolok róla, hogy sikerrel jártam-e.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  93. Torolt_felhasznalo_403611
    Torolt_felhasznalo_403611
    2007. március 12. 20:58309.
    ez tuti nincs leértékelve... általában ami tetszik az sosincs legalább is én igy szoktam járni vele 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_617957 (308)
    2007-03-12  20:46
  94. Torolt_felhasznalo_617957
    Torolt_felhasznalo_617957
    2007. március 12. 20:46308.
    Ausztriában 34€ 2 pár, ami 255-tel megszorozva majdnem 9000 jó magyar forint. Jó hír lehet viszont, hogy most mintha a magyar üzletekben 50-70 %-os leárazás lenne. Legalábbis az Andrássy útón a kocsiból így láttam. Lehet, hogy benézek oda a héten, mert még sosem volt Wolford harisnyám...  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  95. Torolt_felhasznalo_403611
    Torolt_felhasznalo_403611
    2007. március 12. 20:39307.
    Mennyiért adják??mert ez valami csodaszép darab
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_617957 (303)
    2007-03-12  20:31
  96. 2007. március 12. 20:37306.
    Húúúú!!!! Na látod, ez aztán igazán csillog. Az egyetlen hátránya az, hogy Wolford, amiről ugyebár tudjuk, hogy méregdrága.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_617957 (303)
    2007-03-12  20:31
  97. 2007. március 12. 20:37305.

    Én meg olyan lábat....

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_617957 (303)
    2007-03-12  20:31
  98. 2007. március 12. 20:36304.

    Azt csináltam 

    előzmény:
    Lilith_ (302)
    2007-03-12  19:32
  99. Torolt_felhasznalo_617957
    Torolt_felhasznalo_617957
    2007. március 12. 20:31303.
    Na egy ilyen harisnyát el tudnék képzelni magamon! Csak az árát, azt tudnám feledni valahogy...  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  100. 2007. március 12. 19:32302.

    Keress olyan combfixet, aminek a teteje nem annyira csipkés Bár a ruhából nagyon úgyse látszik ki,  nem üt el..csak az illetékes látja, amikor a sportos ruha már úgyis lekerült

    T.X., hasonlót vettem, csak feketében az Aranypókban, nézd meg itt! Nem volt olcsó, és otthon vettem észre, hogy az egyiken kis anyaghibák vannak..de már késő lett volna visszavinni De a Párom így is díjazta  

     

    előzmény:
    munyu (301)
    2007-03-12  18:47

Címlap

top