Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kiheverni - meddig tart?

anreppa
Létrehozva: 2007. február 24. 17:14

sziasztok!

tanácsot szeretnék kérni tőletek a következő ügyben: kb. tavaly nov. végén szakítottunk véglegesen a barátommal. azt megelőzően 3 hónapig ment a huzavona, hogy vége vagy nem vége. 4 évig jártunk, és már 2 éve az esküvőt tervezgettük, hogy milyen lakásunk lesz, hol és hogy hány gyerekünk lesz és mi lesz a nevük stb. szóval komolynak tűnt a dolog.

De ennek most vége van (a kapcsolatot azóta nem tartjuk és nem is fogjuk), és tapasztalt (nem feltétlenül vén rókalányoktól/rókáktól szeretnék tanácsot kérni, hogy meddig tart az, míg az ember ezen túlvan...? hogy ne legyenek rosszak a hétvégék, mert egyedül érzem magam és ne álmodjak róla heti min. egyszer... próbálok minden estére progit szervezni és sokáig is dolgozom.

ez az összesen elmúlt fél év szerintetek sok? kevés? türelmetlen vagyok netán?

köszi előre is a hozzászólásokat!

 

  1. 2010. február 16. 19:4064401.
    Akkor félrenéztem, mert most én sem találom. Ez már a szenilitás jele? Mi lenne, ha még innék is?
    előzmény:
    Amálka40 (64398)
    2010-02-16  19:29
  2. 2010. február 16. 19:3364400.
    Mennyi ideje vagytok már együtt?
    előzmény:
    every (64399)
    2010-02-16  19:31
  3. 2010. február 16. 19:3164399.

    Sziasztok!

    Igen, ez nagyon jó hír! Végre nem lesz táv közöttünk! Meghát egy lépcsőfok a kapcsolatban!

    előzmény:
    Amálka40 (64394)
    2010-02-16  19:18
  4. 2010. február 16. 19:2964398.

    Én is szívesen néznék képeket Meli! És Hamuci is jó lenne, ha jönne, meg Anda meg a többiek is!

    Milyen új nick? 

    előzmény:
    norcogo (64397)
    2010-02-16  19:27
  5. 2010. február 16. 19:2764397.

    Meg azért mesélni is jobb úgy, hogy csak mi olvassuk. Meg babaképeket is nézegetnék! Meli, te még jársz erre?

    Az új nick kit takar?

    előzmény:
    Amálka40 (64396)
    2010-02-16  19:23
  6. 2010. február 16. 19:2364396.
    Igen, nagyon jó kis csapat voltunk!
    előzmény:
    norcogo (64395)
    2010-02-16  19:18
  7. 2010. február 16. 19:1864395.

    Nekem is hiányoznak a vidám estékTúl sokat vagyok itthon.

    Talán mindenki észre veszi és kedve is lesz belépni!

    előzmény:
    Amálka40 (64393)
    2010-02-16  19:13
  8. 2010. február 16. 19:1864394.
    Helló Every! Ez nagyon jó hír, hogy összeköltöztök! :)
    előzmény:
    every (64389)
    2010-02-16  16:55
  9. 2010. február 16. 19:1364393.
    Remélem még a többiek is visszajönnek és újra klassz csapat leszünk! :)
    előzmény:
    norcogo (64391)
    2010-02-16  19:07
  10. 2010. február 16. 19:1264392.
    Nyitok egyet, csak még 11 hozzászólásra van szükségem, most írta a gép.
    előzmény:
    norcogo (64391)
    2010-02-16  19:07
  11. 2010. február 16. 19:0764391.

    Én benne vagyok! Mármint a zárt topicban.

     

    előzmény:
    Amálka40 (64390)
    2010-02-16  19:05
  12. 2010. február 16. 19:0564390.

    De jó, hogy ilyen sokan lettünk! Mit szólnátok egy zárt topichoz?

     

    Vadmacs, nálunk sem jött össze a baba és szenvedek rendesen a nőgyógyászati gondoktól. Én már le is mondtam róla! :(

    előzmény:
    every (64389)
    2010-02-16  16:55
  13. 2010. február 16. 16:5564389.

    Szia!

    Már nagyon jó lenne, de most meg Pesten leszünk színházba, meg márciusig az (össze)költözéssel bajlódunk, de utána remélem hogy végre összetudjuk hozni!

    Akkor ez azt jelenti, hogy minden rendben van veletek!

    előzmény:
    gavalda (64388)
    2010-02-16  16:31
  14. 2010. február 16. 16:3164388.

    Szia Every!

     

    Majd írd meg neked mikor lenne jó, ha találkoznánk... Pl.most hétvégén is  megyek arra.

    előzmény:
    every (64386)
    2010-02-16  16:18
  15. 2010. február 16. 16:2264387.

    Szió!

    Semmi kül...Sok meló egy nagy kamasz lány.Néha undok férj...

     

    A baba sehogy se akar összejönni.25.-én be kell feküdnöm a kórházba és 26.-án lesz egy laparos átjárhatósági műtétem.A férjem eredménye rendben.Három hete leszokott a cigiről.

    Nekem még sajnos nem sikerült.De rajta vaggyok az ügyön.

     

    A húgom augusztusra várja a második gyerkőcöt,a sógornőm szintén.A legjobb barátnőm heteken belül megszül...Ennyi kb

     

    És veled mizujs?

    előzmény:
    Amálka40 (64383)
    2010-02-16  14:43
  16. 2010. február 16. 16:1864386.
    És szintén hahó mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2010. február 16. 16:1164385.

     

     

    Hali

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2010. február 16. 14:4464384.
    Jajj de jó, Te is itt vagy? Veled mizujs?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
    2010-02-16  13:01
  19. 2010. február 16. 14:4364383.

    Szia Vadmacs!

    Mizuj van Veled? 

    előzmény:
    vadmacs77 (64382)
    2010-02-16  14:26
  20. 2010. február 16. 14:2664382.

    Sziasztok csajok!

     

    Jó lenne ha felltámadna a topic!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2010. február 16. 13:1964381.
    Milyen szófos. társaság jött itt ma össze
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2010. február 16. 12:5264380.
    Hali!
    előzmény:
    norcogo (64379)
    2010-02-16  09:15
  23. 2010. február 16. 09:1564379.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2010. február 15. 18:4964378.
    Tudod, azért vannak csodák! Lásd Süsü és Hamu esetét! Ki a fene gondolná, hogy pont itt találhatja valaki meg a párját!
    előzmény:
    norcogo (64377)
    2010-02-15  18:15
  25. 2010. február 15. 18:1564377.
    NEM! Ebben a városban nincs elvált v. szabad férfi sem az én korosztályomban, ezt már lassan 3 éve tapasztalom. Legalább is én még eggyel sem találkoztam Miért pont egy ilyen rendezvényen lenneahova kicsit elvárásként megy el az is aki elmegy.
    előzmény:
    Amálka40 (64376)
    2010-02-15  18:05

Címlap

top