Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
43-as női lábak!
Drága Fórumozók!
Nő létemre 43-as a lábméretem, évek óta nem tudok magamnak cipőt venni. Most megint kerestem, nem találtam. Akad persze néhol 42-esben pár példány, de többnyire idétlenek, a legcsúnyább modellek, amik gyakorlatilag nem összeegyeztethetők egy nő öltözködésével 70 éves kor alatt. A cipőboltosok azt mondják, erre nincs kereslet (jó hogy nincs, mindenki esztétikus cipőre vágyik), nem hozzák be az országba akkor sem, ha egy adott modellből gyártanak nagy méretet. Csak közvélemény- kutatás gyanánt kérlek benneteket, ha valaki ilyen téren "nyomorék", mert nagyon pici vagy nagyon nagy a lába, kérem írjon. Kicsik- nagyok, nők férfiak, bárki! Kíváncsi vagyok, hányan vagyunk mi, nem figyelembeveendő vásárlói (illetve NEM vásárlói) szegmens.
Szia!
Nekem 44-es lábam van nő létemre. Igaz nem szegeden, de Miskolcon 2 boltba is tudok nézegetni. Cipő és csizma is van. A cipők kb 13000 ft-os áron Vannak, mert csak valódi bőrből készültet árulnak. Az egyik a sötétkapu mellett az OTP szomszédságában a másik a Batóház földszintjén a Centrummal szemben.
Sziasztok! Egy elég nagy problémám van. Mégpedig, hogy nő létemre 43-44-es lábam van, és nem találok magamnak női cipőt! A sportcipőkből pedig elegem van. Szeretnék valami olyat, ami szép, kényelmes, divatos, és megfizethető. Tudnátok mondani olyan szegedi üzleteket, ahol lehet ilyen cipőket kapni? Előre is kösz a segítséget!
Orsi
Sziasztok! Nem tudom írta-e már valaki, de talán egy próbát megér:
http://www.kisesnagylabuakboltja.hu/
(Én nem voltam még itt, csak hallottam róla.)
Hejj, ha nekem csak 43-as lenne... :3 (45-ös lábbal koptatom a betont xD)
Viszont amit boltot én tudtam, azt már valaki leírta... de itt egy trükk, amivel lehet 1 méretet nagyítani a lábelik nagy részén (szóval vehetsz maganak 42-es cipőt is):
http://www.youtube.com/watch?v=qf5mJ7aR2t8&NR=1&feature=fvwp
Köszi!
Rendeltem is innen, de még nem jött meg!
Aki esetleg Bp-i!
http://www.cipeszmester.hu