Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
én épp ezért megkértem szépen Vőlegényt, hogy ha aknavetővel is, de akadályozza meg, hogy bármely szalonba is betegyem a lábam
mondjuk nem is érdekel... akkora szerelem az a ruha
A piros cipellő azért is tetszik, mert pont ilyen színe van a menyecskeruhámnak (csak a képek nem igazán adják vissza)
sziasztok,
Megkaptuk a meghívókat és a véleményem: ezekért egyszerűen megérte várni. Lefényképeztem a telefonnal, de nagyon gáz képek lettek, azért megmutatom ígérem hozok majd normális képet is, ha fényképezőhöz jutok.
Gigi, baromi jól áll a ruci!!
Jól látom, h Princessitánál is vannak menyaruhás képek? Akkor kérnék szépen jelszót
puszi
Nagyon szépek a cipőid, nekem is főleg a piros tetszik! Még nem tudom, milyen lesz a menyecskerucim színe, de ez a cipőfazon nekem is bejönne! Bár a magas sarka miatt nem tudom, nekem praktikus lenne-e.
Igaz, februártól járunk majd táncórákra Párommal, lehet, hogy oda felveszek majd valami magassarkút, hogy szokjam. Igaziból a valódi menya- és menyecskecipőmet is be kéne avatni, különben feltörhet!
Az Ázsia Center miatt kénytelen leszek felmenni Pestre! Csak olyan bazi messze van... Mármint relatíve. A másik, hogy ha ottvagyok, tutira bemegyek majd valami esküvői szalonba és ha addigra már készül a ruhám, és közben találok valami mást, ami tetszene... És ahogy hallom, ott tök olcsón lehet új ruhákat kapni! Akkor ott leszek, ahol csoki, csak éppen én nem fogom tudni visszamondani a készülő ruhámat, mert nekem fogják varrni. Komoly dilemmák ezek...
hello mindenkik, ujak es oreg rokak egyarant.
gyors osszefoglalo, mielott visszaolvasnek:
- vettem uj menyaekszer kollekciot, abszolut beleszerettem, es ami a vicc, hogy majdnem tok ugyanaz, mint az elozo volt, csak nagyobb kovek vannak benne, rajottem hogy nekem tul visszafogott volt az elso (ha valaki megvenne nem hasznalt ekszerkollekciomat, irjon egy privit, a kepeket elozo hszeimnel meg lehet nezni)-kepet ne koveteljetek, orulok hogy net van, majd ha hazamentem
- viragos: talaltam egyet, ami jonak tunik, csak orchidea csokor 85 font, a masik ketto nagyobb orchideas 125 font (kepek a tabloimnal megtekinthetok, amit mult heten toltottunk fel)
- anyakonyvvezeto: megkaptuk a valaszthato ceremonia szovegeket (van vagy 5 fele, valaszthatunk mit mondjon, kaptunk egy CD-t a legnepszerubb eskuvoi zenekkel) talalkoztunk mindket anyakonyvvezetovel, iszonyuan aranyosak voltak
- torta: voltunk a tortas csajnal, aki eloszor nem akart beengedni, mert elfelejtette, hogz megbeszeltunk idopontot, de aztan ott ragadtunk egy orat, nagyon jo fej volt, es ami nagyon tetszett meg, hogy H2B teljesen aktivan reszt vett a tervezesben. csajok olyan eskuvoi tortas ujsagokat lattam meg jo, hogy volt alap elkepzelesunk, mert egyebkent meg mindig ott lennenk. a torta teljesen at lett tervezve, az eredeti tervbol csak annyi maradt meg, hogy lesz egy nagy torta, es sok kicsi, minden mas valtozott. kep nincs, met abszolut ott brainstormingoltunk, ugyhogy max az eskuvo utan tudok barmit is mutatni
es ez csak a mai nap merlege na megyek visszaolvasni
Nem tudjátok, hogy mennyi a Lilly ruhák kölcsönzési ára? -tól-ig
Csokinyúl: grat a döntéshez, szerintem sokkal jobb a 2. ruha, mint az eredeti . és főleg tökjó, h végülis jól jöttél ki a csereberéből
Princ: maradj a fehérnél az ekrü tényleg nem passzol vhogy a bőrszínedhez. volt szívdobbanás? nekem nagyon tetszett az 1. sz. ruha, de azért még próbálj fel pár tucatot nehogymár ilyen könnyen megúszd
Mandu: péntek dél, de már "sz@rok rá" stádiumban vagyok...
Nálunk még Mr. Vőlegény egész türelmes, sőt: a szervezés oroszlánrésze is (eddig) az övé volt. A ruha mizériát nem értette, szerinte már akkor le kellett volna foglalni, nem másnap visszamenni.
Én eleve nem beszélek senkivel az esküvőről túl sokat általában (vagy csak nekem nem tűnik annak? ), viszont ha esküvőszervező menyasszonyokkal találkozok...
A piros cipő nagyon ott van! De nem hiszem, hogy én kibírnám benne az egész estés táncot, meg magas is vagyok alapból...(most elképzeltem, ahogy az alapból alacsonyabb rokonokkal a magas sarkú cipőben ropom)
Ja, rám is elég furán tudnak nézni, hogy a "milyen szép idő van ma!" -tól fél perc alatt jutok el odáig, hogy "És a meghívók..."
Nem mellesleg megtaláltam a meghívónk papírját, ami gyönyörű almazöld, és sötét barna szalaggal lesz átkötve. Lassan elkezdjük gyártani, aztán február közepe felé nekiállunk kiosztani őket.
Igen, ez nálunk is valami ilyesmi. Főleg akkor látom a páromon, amikor elbizonytalanodok valamiben, pl. menyaruha... De jó fej, meg türelmes, meg minden, de ők nem értik ezt annyira, hogy nekünk igenis fontos ez a ruhadolog, hiszen egyszer az életben lehetünk igazán "királylányok".
(Most már tényleg megyek, mert ha nem lesz már megint vasalt ingje a drága vőlegényemnek, lehet, hogy elmegy a kedve az esküvősditől. )
Más: tudtok olyan céget, ahol kifejezetten lehet készíttetni marcipánfigurákat menyatortára???
Köszike
A 3.-4. csak a type...meg a style akar lenni...hogy pántos is, meg hátul is van cipőrész, meg elől is és lehetőleg nem ez a hosszú orrú.
Lehet nyitott, és kerek és félkerek orra is, de félő hogy a hosszúval rá találok lépni a ruha elejére.
Mondanom se kell, felénk Marks&Spencer sincs...
Abban viszont igazatok lehet, hogy az eleve pánt nélkülinek tervezett melltartó talán jobban tarthat, mint egy olyan, amiről levehető a pánt. Majd nézelődöm.
Harisnya/combfix dilemma: találtam egy olyat, ami a kettő kombinációja...
http://www.harisnyadiszkont.hu/components/com_virtuemart /shop_image/product/369005a904ce348e9b42ffa71d6caa20.jpg
N em akartam képet feltenni, mert lehet, hogy 18+ lehetne... De ez talán nem csúszik le és talán nem annyira meleg, mint egy harisnya, meg szerintem talán jobban is mutat.
Apropó: ha mondjuk piros vagy bordó menyecskeruhám lesz, akkor az alá hasonló színű fehérnemű is szükséges. Tehát nem csak egy fehér szettet kell venni, hanem egy ilyet is. Arról nem is beszélve, hogy nekem a fehér jobban tetszene, már ami a nászéjszakát illeti... Másik megoldás: fehér lesz a menyecskeruhám is!
Ez nagyon jó ötlet!!!
Én sem tudom szinte senkivel megbeszélni ezeket a dolgokat, főleg, hogy szinte állandóan ez jár a fejemben, és csak erről beszélnék!
Egyetlen kollégám van, akit érdekel a téma, de ő is fiú, úgyhogy egy kicsit fura vele beszélni ezekről a dolgokról.
S.z.o.n.j.a: Véletlen volt, hogy rábukkantam a cipőre, mert nem azt kerestem, hanem nyakláncért mentem (azt persze nem kaptam, de nem is baj, mert készíteni fogom végül). Szóval: szerencsém volt.
Ugye, hogy a MenyaPower megint működött!!! Én megmondtam drukkolni nagyon tudunk
Örülök hogy ilyen jó fejek voltak!
sziasztoook
csoki, gratgratgrat az álomruha elintéződéséhez + menyecskeruhához is, ügyesek voltatok
sybelle, nagyon tetszik a ruhád, az anyaga hasonlít az enyémére, bjúúútiful
My, megnéztem ezt a négy cipőt, első maximálisan te vagy , a második is hajaz, viszont a harmadik-negyediket hogy tudnád felturbózni, h "elkapja" a stílusod, csak érdeklődöm
üvegcica, ez a szerelés olyan, hogy a cipő külön WOW nekem sosincs ilyen mázlim, hogy ilyen kis csodát 3900ért..
Szia!
Ez így van bár vannak olyan tervezők itthon akik kezdők jó referenciával és még az áraik is jobbak mint a külföldi tervezőknek.
Szoktam is ajánlgatni őket csak nem akarok mindent tele spamelni:)
De ahogy olvasgatom a topikokat mindig dühös leszek, hogy itthon is itt a sok tehetség de a menyasszonyok külföldi tervezőktől vásárolnak . Mondjuk sajnos a legtöbben nem ismerik a fiatal tervezőket :(
Mert a média 5-6 tervezőt nyomat :(
A jobboldali épület (remélem, csak egy iránból lehet bemenni), az elsőre kell felmenni. Ha lépcsőn mész fel, akkor jobbra indulj, és a baloldali soron lesz, kb. a 3. cipőbolt. Az ilyen kicsi üzlet, meg fogod látni egyből a cipőt, mert középen volt kirakva. Remélem, még lesz, amikor mész.
És remélem, hogy érthetően írtam le, mert magyarázni azt nem nagyon tudok...
Hű, tuti nagyon szép lesz a ruhád! De májusig tényleg nagyon nehéz lesz várni!
Én február közepén megyek az első próbára, de addig is nagyon nehéz türelmesnek lenni!
Ma bementem a varrónőhöz, levette a méreteket, mondtam neki, hogy organza bolerót szeretnék. Azt mondta, oké, csak azzal jó nehéz dolgozni, de szerencsére ugyanannyiért készíti el, mintha normál anyagból lenne.
Huha, most elkezdtem örvendezni, megnézném ezt ekrüben, hozzá beszerzek egy ilyen textilrózsát, és ezzel meg is van a keresett cipő, már csak kényelmesnek kéne lennie Legalább egy kicsikét
Velem az a gond, hogy én 36,5 ös méret vagyok, így a 6os az szorít, a 7esből meg kijön a lábam ha nincs pántja...
Elárulod melyik ÁCs boltban volt, legalább épület és emelet
Ma ahogy jöttem haza, egy lakberendezési boltban láttam valami érdekeset.
A csokromba gondoltam: aranyszínű, csillogós ágak-levelek. Elég extrém volt, de azt hiszem, nagyon érdekes hatása lenne a rózsák mellett. Még meggondolom, de azt hiszem, szombaton veszek belőle néhány ágat.
Ezek is nagyon jók, de üvegcica a te cipőd is nagyon édi!
erről jut eszembe, hogy 8cm-s sarka van a menya cipőmnek (azzal együtt 190 cm-es menya leszek , mindenkihez le kell hajoljak! - mondjukmár így is ), úgyhogy kell valami kényelmesebb pipőke is. Simán kibírokekkora sarokkal 3-4 órát, de utána azé kezd fárasztó lenni, uh veszek majd egy alacsonyabb sarkút is a vacsihoz, hogy mégse mezitláb üljek az asztalnál
A ruhám fehér lesz totál, ilyen mint a képen. Itt látható, hogy a mell alatt gyönggyel van egy csík. Na az ezüstből lesz egy szalag és a hátán egy fűzőben fog lemenni a csípőm magasságáig. A szoknya 3. rétegének az alja (amiből az uszájban is van) swarowsky gyöngyökkel lesz kirakva. jaaaaaaa, olyan szép lesz, de csakmájusban mehetek próbálni!!! Há hogy tudom én azt kivárni?????
Ezek nagyon jól néznek ki, és különlegesek! Menya cipőnek én valami tök egyszerűt akartam, olyat, ami azért szép, de kényelmes, nincs olyan magas sarka.
Menyecske cipőnek viszont kimondottan szexit kerestem. És nekem ezek a bokánál vastagabb pántosak nagyon bejönnek.
Az Ázsia Centerben vettem a menyecske cipőt, a második emeleten. Csak egy helyen volt ilyen. Volt ekrü és fekete színben még.
3900 forint volt.
Tetszik a menyecskecipőd, hol vetted, nem volt ekrüben is esetleg?
Ilyen cipőbe zúgtam bele, de nem találom hol van, mert csak egy cikk mellett volt képanyag
És ilyen típusnak örülnék, akkor is ha tökegyszerű, majd én felturbozóm
És a barnítószalon szintén nem engedélyezett? Az egyáltalán más, mint a Mississippi?
Amúgy tényleg jól állsz, szóval no para!
tanárképzés...sajnálom, de megbántam, hogy egyáltalán elkezdtem
Neked milyen vizsgád lesz?
Mi most nagy cukrászda próbálgatásban vagyunk. kaptunk pár egészen baráti ajánlatot! talán mégsem lehetetlenség 40 körül kihozni 100 szeletes tortát!
Ami nálunk még pipálásra vár:
- bejelentkezés a polgárira (februárban)
- bejelentkezés a templomira (a polgárira való bejelentkezés után gondoltuk)
- zene
- torta
- meghívók elkészítése
- menyasszonyi + koszorúslány csokrok
- vőli cuccai
- menyecske ruhához cipő
- ékszerek
- koszorúslányok ruhája
- smink
- autóbérlés
- tömények megvétele
képzeljétekmúlt hétvégén végre elkezdtem a ruhámat intézni! Voltam a varrónőnél és megbeszéltünk mindent! Oda adtama foglalót a menyasszonyi és a menyecskeruhámra is! Ő fogja varrni a fátylam és a menyaruhához egy szütyőt is,plusz elképzelhető, hogy a harisnyakötőmet is. nagyon szimpi volt a nőci, mindent megbeszéltünk. Az álom ruha, ha valaki nem ismerné:
Asszem a fodrászomat is megtaláltam. 2 hete voltam nála először és szuper hajat vágott nekem! A menyahajra nagyon jó áruk van és a munkája alapján abszolute megfelel!
Ez igaz
Akkor homjakpajtihoz fordulok helpért
Pénteken melyik szakból ávizsgázol? (fúúúúúú, nekem már csak 4 hónap a vizsgáig )