Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hajszín kérdés?
Sziasztok!
Csatolom a képen a jelenlegi hajszínemről.
Az előzménye: Eredetileg középbarna színű a hajam, de sajnos nagyon korán elkezdtem őszülni, muszáj festetnem. A fodrászom kitalálta, hogy kicsit világosítsuk ki, így lenövéskor nem lesznek annyira feltűnőek (a következő festésig) a fehér szálak.
Belementem."Koktélozás" technikával leszedte a színét, annyiban szerencsém volt, hogy nem tette tönkre a hajam, de a színe iszonyú répavörös lett. Azt mondta, hogy nem lehet mit tenni, valószínűleg nagyon sok a vörös pigment természetesen a hajamban, és ez ezt eredményezi.
Csalódottságom miatt elmentem pár alkalommal egy mesterfodrász szalonba, és ott "helyreállították" a képen látható állapotba. Ez természetesen már sokkal jobb az előzőnél, de még mindig nem az igazi.
Először Koleston Perfect 10/1 -világos hamvas fényszőke színnel lett festve, de ettől csak sárgásabb lett, másodszor 8/1-hamvasszőke árnyalattal festették. Festés után hamvasító samponnal, hamvasító pakolással elérték egy elfogadható színt, de sajnos a hamvasítók hatása csak az első hajmosásig tart, utána ismét sárgás-narancs árnyalatú lesz a hajam.
Tanácsokat, ötleteket várnék, hogy hogyan lehetne végleg eltüntetni a sárgás-narancsos árnyalatot a hajamból-sötétre festés nélkül. Kifejezetten örülnék fodrász(ok) tanácsának! Vagy bárkiének, aki otthon van a hajfestésben illetve hasonló problémája van a hajával.
Igen, a profi cuccok jóval többe kerülnek. De ha tényleg jók...
Szóval, most jól elbizonytalanítottatok!
Te milyen sampont használsz egyébként?
Hello kislinda!
Loreal-nak van egy lila szinű szívatópora amit vízzel kell kikeverni és a kívánt hatás függvényében 5/10 percig rajta hagyni. Nekem ez szedte ki a szőke hajamból a borvöröset..Miután kimostad mehet rá a festék olyan mintha egy új lappal indulnál..Nekem bejött , hátha nálad is segít valamennyit.
Lea
Nekem az a "gondom", hogy ha mindenből profi cuccot vennék, akkor nem győzném anyagilag...
Nekem egyébként a Dm-ben kapható Alverde márka nagyon sok terméke bejön, többek között a samponja is. Annyit kell róla tudni, hogy nagyon sok terméke tisztán növényi alapanyagot tartalmaz, ún. natúrkozmetikum.
Ennyit tudok írni a samponról:
"Az alverde hajápolási termékek nem tartalmaznak szintetikus illat- és színezőanyagokat, tartósítószereket, valamint állati eredetű összetevőket. Bőrgyógyászatilag teszteltek, így az érzékeny fejbőr igényeinek is megfelelnek. "
Persze drágább, és én is arra gondolok, hogy mi lehet benne 3száz valamennyi forintért, de ha egyszer jó a hajam tőle akkor jó a hajam tőle. Tök mindegy mennyibe kerül.
Kipróbáltam én már a 2ezer valamennyibe kerülő Bonacure sampont is. Hát mit mondjak, hihetetlen szar lett tőle a hajam...
Szóval erről ennyit.:))))
Igen, fodrászkellékesnél lehet kapni. Felénk 1690.-Ft. Én a festett hajra valót / color save/ vettem, de nagyon jó
Amivel a padlómat mosom fel,az drágább termék!Szerintem 3-400 ft-ért nem lehet normális hatóanyagokat beletenni egy samponba!!
Egyébként nem egy olyan hajjal találkozom napi szinten,ami az ilyen termékektől kezelhetetlen!
Hát azzal tudnék vitatkozni hogy a sunsilk egy nagy rakás szar.
Eddig a sunsilk barna hajra való samponja jött be nekem a legjobban, pedig én már próbáltam vagy ezer félét.
Én szeretem ha sejmes, könnyű, fényes és puha a hajam és a Sunsilktól ilyen lesz.
Ezt a Bonacure-t is gondolom fodrász kereskedésben lehet kapni, ugye?
Én is jót röhögtem azon, hogy ráírták a Fructisra, hogy vízálló!
Egyébként nekem éppen egy fordrász javasolta a Fructist. Előtte próbálgattam mást is. Rám nem hatnak a reklámok... nem hiszem, hogy olyan lesz a hajam, mint amit a tv-ben mutatnak. Viszont tényleg, aki nem jártas ezekben a dolgokban, kénytelen abból választani, ami az üzletek polcain van. Csatlakoznék kislindához, és én is megkérdezném, hogy ami az üzletek polcain van azok között azért van olyan, amit ajánlanál?
Köszönöm szépen, így is sokat segítettél
Még annyi, hogy lehet egyből hamvassal a szőkítés után, vagy először natúr színt kellene használnom? A szőkítéshez milyen erősségű oxi kell? Bocsi a sok kérdésért, nem zaklatlak már többet
Szia!
Én biztosra mennék,és enyhén szőkíteném.Muszáj,mert sok festékréteg van egymáson,és festék a festéket nem szívja le.Mivel vastag a hajad ,valószínűleg 7-es árnyalatot vinnék fel(vastag haj esetén 1 árnyalattal sötétebbet kell használni)3%-kal.De ez ugyebár csak telefonos segítség...
Sziasztok:)
Figarina, szeretnék egy kérdéssel hozzád fordulni. Most kb 6-os színmélységű,enyhe arany csillogású festett hajam van, ebből szeretnék 8.1-es szőkét. Igora Royal festékkel festeném, megoldható előzetes leszivatás nélkül, vagy ne is reménykedjek? Ha lehetséges, milyen erősségű oxi+ milyen színmélységű festék kellene hozzá?Vastagszálú, nagyon erős hajam van, de a vége szálkásodásra hajlamos. Jah és az eredeti színe olyan seszínű, hamvas közép/sötétszőke.Ez előtt a barna előtt pedig világos szőkére volt festve.
Még kb egy hónap múlva lenne esedékes, addig is kopik belőle a 6-os barna. Tudom, hogy nem szeretsz látatlanba "praktizálni", de azért a válaszod előre is köszönöm:)
Igen és ennek az az oka,hogy tudom melyik mit tartalmaz!
A schwarzkopf termékek még úgy ahogy jónak mondhatók,mert azok mögött régebbi profi cuccok állnak,de pl FRUCTIS,SUNSILK egy nagy rakás sz@r!!!Általában mit hirdetnek a reklámokban?
Szuper fény,csillogás ,selymesség!!!Hogyne ,a rengeteg szilikon,amit ezek tartalmaznak,frankón kirakódik a hajra,és elnehezül,plusz jön a vendég,hogy nem tart a dauer pl:ez mind ettől van!!
A gliss kur kétfázisú balzsam spray nem olyan rossz,de pl a neki megfelelő profi cucc(bonacure hidratáló balzsam)még sokkal jobb!
Látom, hogy a hozzászólásaidban szinte kívétel nélkül csak a professzionális termékeket ajánlod. Gondolom ezek a sokéves szakmai tapasztalatodból adódnak. Viszont tényleg ennyire rosszak a közönségtermékek? Nincs semmi olyan márka vagy termék, ami közönségcikk, de még általad is "elfogadottak"?
Pl. a Swarzkopf közönségtermékei? A Gliss Kur pumpás hajápoló balzsamot nagyon szeretem, meg a Got2B hajfényt is. De igazából szinte mindenféle termék érdekelne: sampon, balzsam, fixálók, vax, hajfény, hővédő, hajfesték.
Próbáld ki a Bonacure smooth control samponját ,kimondottan szőrösödés ellen van!
Fructis?? egy nagy rakás....kedvenc feliratom rajta:....vízálló....egy sampon...
Sziasztok,
eredeti hajam aranybarna vöröses beütéssel, őszülő hajszálakkal. Eddig, ha megpróbáltam szőkére festeni, narancsszínű lett. Nemrég kipróbáltam a Garnier 8.1 hamvas világosszőkéjét, bejött
Most sötétszőke, "aranyos" beütéssel. Jó lett. Semmi vörös.