Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Véradók vagyunk.....
Torolt_felhasznalo_306905
Létrehozva: 2008. szeptember 11. 08:26
Sziasztok.
Egy másik topicban felmerült a véradás lehetősége,és arra gondoltam,h. gyűljünk mi véradók össze egy topicban,és meséljük el,ki hogyan kezdte,mikor és hányszoros.
Én hatszoros véradó vagyok.Sokáig nem adtam,de mára eljutottam oda,h. 3* megyek egy évben,mert ugye ennyit szabad. Kicsit mondjuk sokallom a 4 dcl-t,de nincs választás.Én azért kezdtem anno,hogy ha mással nem is,ezzel tudok segíteni embertárasimnak.
meséljetek!
Először is, szeretnék köszönetet mondani minden kedves véradónak, akik közül sokan nem is tudják, milyen nagy segítséget nyújtanak embertársaiknak! Túlvagyok életem első véradásán, 2009. szeptember 5-én elmentem a párommal a Városmajorban tartott Retro véradásra. Sajnos korántsem olyan okokból tettem, mint a nagy többség, akik jó szívvel, önzetlenül nyújtják karjukat a véradásra. Jómagam igen vegyes érzelmekkel viseltettem a véradás iránt, mert bár tudtam hogy fontos, én mégis ódzkodtam tőle, úgy voltam vele, hogy ott vannak a 20-30 éves, életerős férfiak, adjanak ők vért; én a gyenge, alig 50 kilós, mindig sápadt, enyhén vérszegény lány ezt inkább kihagynám, amúgy is irtózom a tűtől. Adjon inkább az, aki fitt, életerős, jó kondiban van.Ugyanakkor mindig felnéztem azokra az osztálytársaimra, akik az egyetemen szervezett véradáson rendszeresen nyújtották a karjukat, mint ahogy édesanyám és a nővérem is rendszeres véradók. De rossz érzések is voltak bennem, mert nem tudtam feledni nagymamám halálát, aki hepatitisszel fertőzött vért kapott még gyerekkorában, és ez később májrákhoz vezetett nála, amibe belehalt. Így a véradás számomra olyan dolog volt, amit bár bizonyos fokig becsültem, mégis tisztes távolból tekintettem rá. Történt azonban valami, ami megváltoztatta az életemet.
Július végén édesapám kórházba került, eleve nagyon beteg volt, de kiderült, hogy ráadásul nagyon súlyosan vérszegény is. Tudtuk, hogy vért kell kapnia. Pénteken került kórházba, és szerencsétlenségemre másnap volt unokatesóm esküvője, amire a nővérem, én és a párom rossz érzésekkel a szívünkben, de elmentünk. Amikor a lagzin vacsoráztunk, édesanyám telefonált, hogy édesapámnak 4 egység vért kellene kapnia, de csak 2 egységet tudnak adni, mert vérhiány van. Aggódni kezdtem, hogy ez hogy lehet, amikor az A+ vércsoport a leggyakoribb Magyarországon... Próbáltam megnyugodni, és anyu is, én is, a nővérem is ajánlkoztunk véradásra. Másnap ezt a szándékot azonnal közöltük a kórház felé is. Azt mondták rendben, majd ha kell szólnak. Nem szóltak. Vasárnap estére édesapám szokatlanul alélt lett, anyu nagyon rossz szívvel hagyta ott éjszakára. Másnap reggel bement hozzá korán, én később indultam volna, amikor megszólalt a telefon. Egy nővér keresett, aki közölte, hogy édesanyám megkérte, hívjon föl engem, és közölje velem: édesapám állapota súlyosbodott, és átkerült az intenzív osztályra. Nagyon súlyos belső vérzései voltak, mai napig nem tudjuk mitől. Rohanás a kórházba! Órákig nem tudtuk, hogy mi van vele, és amikor tájékoztattak a helyzetről, tisztában voltunk vele, hogy nagy a baj. A részletekbe nem megyek bele, lényeg az, hogy az intenzíven kapott 5 egység vért és 5 egység plazmát. (Ez rengeteg!) Egyfolytában az orvosokon lógtunk, hogy szóljanak, ha kell vér, azonnal adunk. Nem szóltak. Senkinek nem kívánom átélni azt a rettegést, hogy azon kelljen izgulnia, esetleg nincs elég vér, és nem tudják ellátni a szívének oly kedves embert...
Mérhetetlen fájdalommal a szívemben átértékeltem a véradás fontosságát, és egy életen át lelkiismeretfurdalásom lesz amiatt, hogy lehet, hogy valakin azért nem tudtak segíteni, mert én olyan nagyon féltettem magamat egy tűszúrástól... És ugyanakkor roppant hálás szívvel gondolok arra a kedves ismeretlenre, és minden véradóra, akinek azt a vért, azt a segítséget köszönhetem, amit édesapám kapott ott bent a kórházban! Sajnos nem tudták megmenteni... De köszönöm a segítséget! Nagy szeretettel gondolok a véradókra! És külön köszönet mindazoknak, akik mindezt maguktól teszik, nem sajnálják magukat, és nem voltak olyan szűklátókörűek, mint én, akinek csak egy személyes tragédia átélése nyitotta fel a szemét! Nagyon sajnálom...
Én is mennék, ha tehetném. De messze van és én sem adhatok most, mert nemrég adtam.
Nálunk november 10-én lesz legközelebb, oda biztosan elmegyek.
Hajrá mindenkinek!
én pénteken voltam, így számomra sem lehetséges.
DE!
A központi vérellátó, Budapesten a Karolina úton meghosszabbította a mindennapi nyitvatartását, így munkanapokon 7-19h-ig, és SZOMBATON: 8-12h-ig lehet menni.
így már jobban alkalmazkodnak például a dolgozókhoz, én is ezen felbuzdulva mentem péntek délután, munka után vért adni!
Hajrá, a vonatbaleset ismét egy jó indok, hogy az ember ne halogassa, hanem menjen segíteni, ha tud és akar.
Sziasztok!
A tegnapi vonatbelesetek számár rendkívüli véradást szerveznek holnap 3tól a Nyugati pu Királyi termében.
Nem telt el még 3 hó, ezért én nem mehetek, de hátha valaki kedvet kapott.
Segítsünk máskon!
Esetleg tudja valaki, hogy van-e olyan jogszabály, amely szerint a véradás napjára a munkáltató cég köteles szabadnapot adni a dolgozójának?