Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Állatbarát szállás
Sziasztok!
Állatbarát szállást keresek !
Konkrétabbban: nyáron (július) 1 hetet szeretnénk eltölteni a zalai térégben vagy Hajdúszoboszlón olyan panzióban, vagy apartbanban, ahol szívesen látnak bennünket a 2 cicánkkal együtt.
Korábban már nyaraltunk a Balaton partján cicával, de most a zalai gyógyvizek térségben vagy Hajdúszoboszlón szeretnénk pihenni.
Olyan szállást keresek, ahol valóban szívesen látnak és nem vág pofákat a tulajdonos, és nem kér el annyit a cicákért, mint egy emberért félpanziós ellátásban.
A cicáim nagyon jól neveletek, szobatiszták, rengeteget utazunk velük, szóval nem mai nyaralók, hétvégézők.
Ha valakinek van ajánlata szívesen várom direktben is, a neten található Állatbarát szállásként hirdetett helyeket már e-mailen megkerestem.
Köszönettel: Macskalány
Szia! Epp ma nezegettem hoteleket, a soproni Lover is allatbarat szallasnak hirdeti magat.
En is sokat utazok a kutyammal, rendszeresen repul is velem, ugyhogy meg lehet oldani. (a kutyusom is macskameretu)
A kérdés az, hogy ezt akarjátok, tudjátok-e vállalni vagy sem?
Ezt kell a pároddal eldönteni. Nekünk ez nem teher, nem nyűg a cicáink a gyerekeink így természetes, hogy visszük magunkkal őket hétvégén és nyaralni is. Ha külföldre megyünk akkor a szüleimnél vannak vidéken Kényeztető programon !
Kérdezz nyugodtan, szívesen írok.
Szia!
Persze mindent meg lehet oldani! Én azt a mondást, hogy a macsaka a helyhez ragaszkodik a kutya pedig az emberhez nem osztom. Nekem nem a mostani cicáim az első cicák az életemben. Eddig egyik cica sem okozott gondot utazás szempontjából. Volt olyan macsekom, akivel BKV-n, vonaton, buszon is utaztam.
Jelenleg kocsival utazunk mindenhová, ráadásul úgy, hogy ezeket a cicákat nem kiscicakétn fogadtam örökbe. A kandúr 10 hónapos korában került hozzánk a lányka pedig 2,5 évesen.
Szóval ne aggódjatok nagyon-nagyon sok türelemmel, következetes neveléssel rengeteg mindenre lehet tanítani a cicákat. Nálunk a kandúr ha meglátja az utazótáskát, azonnal tudja, hogy kirándulás lesz a hétvégén. Olyankor leül a táska közelébe és elkezd mosakodni, készülődni, hogy őt is vigyük magunkkal. Ekkor előveszem a szállítókosarát, beleteszem a plédjét és tudja, hogy ha hazjött a papája (férjem) azonnal indulunk. A lánykát pedig csak egyszerűen bele kell tennem a saját szállítókosarába és már indulhatunk is.
Viszek nekik almot, alomtálcát, lapátot, tányért, itatót, kaját és játékot, egy kisebb kaparóbútort és sehol sem érezhetik hiányát a megszokott életüknek.
Tavalyelőtt a balatoni panzióban a kandúrnak hatalmas sikere volt, a tulajdonos egész családja el volt ájulva a cicától, hogy milyen tiszta, szép és milyen rendsen viselkedik.
Azt, hogy nem megyünk asztalra, nem wc-zünk máshová mint az almostálba természetesen nem felejtik el, attól, hogy elutaztunk.
Azt viszont pontosan betartjuk ilyenkor is, hogy ugyanabban az időszakban kapnak reggelit és vacsorát.
Szia!
Sajna nem szállást mondok neked, csupán kérdésem lenne: tényleg meg lehet oldani a nyaralást cicával? Hogyan oldjátok meg? Én most szeretnék örökbefogadni egy macsekot, párom is nagy cicabarát, nincs is ezzel gond, csak pont a 7 végén kérdezte, biztos akarom-e, mert akkor nem tudunk menni soha sehova...