Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Korai magömlés
(Először is a viccelődni próbáló topiktársakat kérném, hogy menjenek máshová, épp elég hülye topik nyílt ma, ez komoly! Köszönöm!)
Szóval a probléma adott, erre keresek megoldást. 4 éve vagyunk együtt, a helyzet azóta semmit nem javult!
Sok mindent olvasgattunk már e témában, de eredménytelenül, bízom benne, hogy azért van erre megoldás a párom lecserélésén kívül, azt ne is ajánljátok!
Főleg olyanok segítségét keresem, aki találkozott már ezzel a helyzettel, esetleg sikeresen meg is oldotta! 1-2 régebbi topikot olvastam korábban, de ott is olyanok adtak tanácsot, akik csak olvastak erről, de tapasztalatuk kevés volt.
Szóval, léteznek olyan emberek/párok, akik találtak megoldást?
Nem láttam még élőben férfit dugni, csak azt tudom hogy egy szexfilmnél is ami kb közel két órás, olyan 5 órán keresztül veszik fel , mert több merevedés kell hozzá.
A 3 és félórás merevedés, az szerintem már egy beteges valami lehet, és kizártnak tartom, de azt sem tudom elképzelni hogy egy nőnek az jól esik, hogy egy férfi akár 60 percen keresztül is csak ki be huzogatja neki. Ne tévesszük össze az előjátékkal, és lehet olvasni az átlagidőket is szaklapokban.
A nők nagytöbbsége megfelelően ki tud elégülni egy 30 perces ki betologatással is ez biztos.
Nem szoktam stopperral mérni, és köztudott hogy a férfiak között beszédtéma a szex, de még amikor fiatalként katona voltam ott sem hallottam ilyen meséket mint itt hallok most.
Igen, nekem azért nem olyan rossz, mert a párom tényleg tök figyelmes minden téren, nem is azt várom, hogy majd így jussak csúcsra, de azért az aktus, az önmagában is jó. Ha hosszabb, akkor meg még jobb. De tudom, hogy el tudnék jutni, ha lenne rá időm, de most nem ez a gond, hanem szimplán a 30 msp.
De én sem érzem azt, hogy bármi bajom lenne.
Szervi ok alatt mit értesz?
Biztos lehet, csak még nem nagyon írták le :)
Figyi, elképzelhető a szervi ok, de extrém ritka lehet. Ilyenekre ajánlanak bugyuta netes oldalak lidocainos spray-vel való érzéstelenítést, és hasonlókat.
Írtad, hogy szoktatok róla beszélni. Nem ez a lényeg. Ez csak frusztrálja a pasit.
Hogy álltok pl. az orális szex terén? Ot pl. te könnyebben tudod szabályozni a doglokat. Van az a sokszor ismételt stop-and-go technika. Próbáltátok már? Ha a te kezedben van az irányítás, akkor tudod abbahagyni, amikor még éppen nem megy el....kis pihenés...addig tudod simogatni, megcsókolni, stb...majd amikor kicsit megnyugszik, lehet folytatni. Ez nem a te örömödet szolgálja az elején.....hosszútávú módszer. Ha van sikerélménye (és nem kell megbeszélni rögtön), akkor nagyobb lesz az önbizalma. Amikor ezt már tökélyre fejlesztitek, lehet próbálkozni koknrét aktussal...de csak óvatosan először. Pl. jöhet a tantra. Vagy csak mutasd meg magad egy kicsit, és aztán megint pihenjetek.
Ismétlem, itt is a tanulás a cél. MERT A FÉRFI ORGAZMUS KÉSLELTETÉSE TANULHATÓ. A pasid maga nem tanulta meg, vagy segítesz neki, vagy nem.
DE: nem beszélgetni kell róla. Tedd a dolgod, figyelj rá, és érd el, hogy maximálisan elengedje magát, és ne azon görcsöljön, hogy mindjárt elmegy.
Ha már tapasztal némi javulást, maga hozza fel a témát...na, akkor lehet beszélgetni, meg dícsérni, milyen ügyes.
Köszönöm, hogy eleget tettél kérésemnek és megálltad szó és poénkodás nélkül!
De elég jó a hangulatom, meg már úgyis némileg eltértünk a témától, szóval mondjad, ne kímélj, milyen vicc jutott az eszedbe?
"Na ezt az egy órán is képes volt akciót én nagyon kétlem.
Kizárt hogy egyetlen férfi is képes lenne keményen álló farokkal 60 percen keresztül dugni. Az mese."
Magadból indulsz ki amikor ezt írod, ugye?
Vagy ha nem, akkor mondd meg, hány férfit láttál élőben dugni?
Csak azért kérdem ezt, mert ha nem magadból indulsz ki, akkor honnan van a viszonyítási alapod?
Köszönöm, az ilyen hozzászólások miatt nyitottam a topikot, ilyeneket várok!
ÖTLETEKET!!!! Nem véleményt! ÖTLETEKET!
Tudom és köszönöm!
De ne akard bemagyarázni nekem, hogy nem jó a kapcsolatunk, mert nem igaz. Nem vagyok naív, nem hordok szemellenzőt, 4 év alatt sok minden történt már, hogy ezt valóban így gondoljam.
Nem vagyok elkeseredett. Úgy tűnt? Szerintem viszonylag sokat viccelődtem is. Na mindegy, de szerinted ennek tényleg nem lehet szervi oka, csakis lelki? Hogy gond van velem, vele, kettőnkkel?
A szex sem szar, csak vannak gondok. Amire keresek megoldást. Én is, ő is és együtt is! Most én éppen itt...
Na ezt az egy órán is képes volt akciót én nagyon kétlem.
Kizárt hogy egyetlen férfi is képes lenne keményen álló farokkal 60 percen keresztül dugni. Az mese.
Akkor amikor a 27 évet olvastam, azt akartam válaszolni hogy majd ha 54 éves lesz a fickó nehezebben fog tudni elélvezni.
Hogy kétszer képtelen valaki, az nem biztos hogy a férfi hibája.
Nekem is volt már olyan barátnőm akinek este azt mondtam hogy majd reggel, reggel pedig hogy majd este.
Nagyban befolyásol az hogy mennyire kivánunk egy nőt.
A kor sem mond semmit, én pl fiatal koromban soha nem törekedtem az ismételgetésre, de 60-hoz közel manapság volt egy fiatal barátnőm akivel 8 óra leforgása alatt képes voltam 5 behatolásra , viszont ő egy olyan nő volt,hogy a 18-20 orgazmust simán átélte ez idő alatt.
Na nem azt jelenti hogy az mind a faroktól volt.
Még egy jó tanács: amikor a nő beszól hogy még még, az minden férfiben felgyorsítja az orgazmuskészséget, ez is biztos.
Libri könyvajánló:
Én majdnem mindig csúcsra jutok (máshogy), ezzel nincs gond, mert odafigyel ő rám, csak szeretnék már egy jót dugni is, na.
Én se lettem hipphopp szerelmes, de én amíg nem lettem, nem is szexeltem. Szóval valahol itt a különbség a kettőnk véleményében.
A tantrát most kezdtem olvasgatni, az Illatos Kert az micsoda? Utánanézek ám, ha már nem pörög ez a topik, csak gondoltam, hátha írsz róla véleményt!