Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lehetséges?! ( Ezoterika)

Patrécikus
Létrehozva: 2009. augusztus 23. 20:25

Sziasztok!

 

Én a véleményeteket szeretném kikérni abban, hogy szerelmi oldást

én is csináltathatok-e és hatásos lehet-e, mert egyre biztosabb, hogy az  élettársamat a tudtán kívűl a volt barátnője szerelmi kötéssel magához láncolta.

Egy igen rosszindulatú csajsziról van szó, azt másoktól is tudom, hogy sokat drukkolt a kapcsolatunk ellen, mert nem tudta megemészteni, hogy a párom dobta ki. Rengeteget próbált kavarni a kapcsolatunkban és sokáig zaklatott is minket.

A párommal tökéletesen megvagyunk, addig a pontig, amíg megnem jelenik a környezetünkben ez a csaj, egyből akaratunkon kivűl elkezdünk civakodni és marni egymást.

A célját tökéletesen eléri, mert ügyesen belerondít a lelkibékénkbe.

Légyszi, csak olyanok válaszoljanak, akik tényleg tudnak valamit a szerelmi oldásról .

 

Köszönöm segítő soraitokat!

 

  1. Torolt_felhasznalo_605445
    Torolt_felhasznalo_605445
    2021. november 11. 18:0341.

    Szerintem túl van ez dimenzionálva. Velem annyi történt, hogy rámtört a depresszió, de sikerült egy kicsit egyedül lennem nyugiban, és így kipihentem magam nagyjából. Végülis ez is siker, csak nem olyan fényes, mint amekkora hype van körülötte...

    előzmény:
    Varga Lilla (40)
    2021-11-11  10:48
  2. Torolt_felhasznalo_411316
    Torolt_felhasznalo_411316
    2009. augusztus 24. 15:5539.
    Lehet elment gyakorolni. Ezzentul irányitja majd a gondolatait. Ha eszébe jut az ex áldást küld rá és behelyetesitéssel gondolatot cserél
    előzmény:
    lizavank (38)
    2009-08-24  15:47
  3. 2009. augusztus 24. 15:4738.
    Látom ez már így nem izgalmas...
    előzmény:
    lizavank (37)
    2009-08-24  14:44
  4. 2009. augusztus 24. 14:4437.
    ronáts=rontás, bocsika
    előzmény:
    lizavank (36)
    2009-08-24  14:41
  5. 2009. augusztus 24. 14:4136.
    Röviden: mivel rettegsz, hogy a csaj bekavar, és vita lesz a pasiddal, be is következik. Nem ronáts, kötés hanem simán (hétköznapian) pszichológia. Szóval programozd át a gondolataidat, mert a gondolatnak teremtő ereje van.
    előzmény:
    lizavank (35)
    2009-08-24  14:37
  6. 2009. augusztus 24. 14:3735.
    Hogyan használd?
    Fordítsd előnyödre – és mások előnyére – azáltal, hogy igazán higgy valami jó dolgot a másik emberről, és eszerint kezeld őt, ahányszor beszéltek, találkoztok, vagy nyilatkozol róla. Ezzel elérheted, hogy az illető rendelkezzen azzal a tulajdonsággal, így neked is jobb lesz. A párodból, a gyerekeidből, a barátaidból jobb embert faraghatsz ezáltal.

    Hogyan védd ki?
    Amikor észreveszed, hogy a környezeted egy bizonyos tulajdonságod alapján kezel, döntsd el, az kedvező-e számodra vagy sem. Ha azt veszed észre, hogy egyre többen mondják, hogy neked mindig jó kedved van, ne tiltakozz, még ha nem is érzed úgy. Előbb-utóbb igazzá válik, és ez jó neked is, másoknak is. Viszont ha olyan tulajdonságot próbálnak rádaggatni, ami rossz neked, nyugodtan kérd ki magadnak, és nyilatkoztasd ki az ellenkezőjét. Nem kell bizonygatni, egyszerűen csak hidd el, hogy nincs igazuk, és erősítsd magadban az ellenkezőjét.

     

    előzmény:
    lizavank (34)
    2009-08-24  14:35
  7. 2009. augusztus 24. 14:3534.
    3. dia .O {color:black; font-size:149%;} a:link {color:red !important;} a:active {color:#FFCF01 !important;} a:visited {color:#3333CC !important;}

    Merton (szociológus) 1957-ben fogalmazta meg az önbeteljesítő jóslat fogalmát, mely szerint az elvárásoknak megfelelően fog alakulni a viselkedés.

    Annak ellenére is, ha az elvárásnak nincs valóságos alapja.

    Amit elhiszünk magunkról, vagy gondolunk másokról, az sokszor valóra is válik. Ez nem varázslat, valójában nem is jóslat, egyszerűen így működik az elme.

    Akár a vonzás törvényének is hívhatnánk, hiszen ugyanabból az alapvetésből táplálkozik: az elme hatalma sokkal nagyobb, mint hinnénk. A gondolatok ereje teremtő hatású, és ha valamit igaznak vélünk, az valószínűleg úgy is lesz. Az önbeteljesítő jóslat a következőképpen néz ki: akár igaz, akár nem, amit egy helyzettel kapcsolatban igaznak vélünk, az így, vagy úgy megvalósul. Ezért sokszor fordul elő az is, hogy egy-egy jóslat csak azért válik valóra, mert az illető, akinek jósolták, annyira hisz benne. Az önbeteljesítő jóslatoknak két típusa létezik. Az úgynevezett pygmalion-hatás arról szól, hogy úgy kezeljük a másikat, amilyen a véleményünk, a gondolataink, az elvárásunk vele szemben, és ő erre reagálva válik olyanná, amilyennek mi hisszük őt. A második típusú önbeteljesítő jóslat akkor valósul meg, amikor az emberek maguktól megváltoztatják a viselkedésüket, hogy egyetértsenek egy önmaguk által felállított igazsággal. Az ember nem egyszerűen egy adott helyzetre reagál, hanem arra, ahogyan érzékeli és értékeli ezt a szituációt, és amilyen jelentőséget tulajdonít neki. Aki azzal vág neki egy feladatnak, hogy "na, ez nekem biztosan nem fog sikerülni", akkor nem is ad bele apait-anyait, nem hajt annyira, mert már elkönyvelte magában a kudarcot. Ha viszont azt mondja: "Sikerül, mert akarom!" - mindent elkövet, hogy bebizonyítsa: igenis igaza volt. Tehát egy-egy helyzettel kapcsolatos reakcióinkat sokkal inkább a gondolataink határozzák meg, mint a helyzet maga.
    Amit mondunk, ahogy viselkedünk, az befolyásolja azt, ami történni fog velünk. Ha egy adott helyzetbe meghatározott elvárásokkal lépünk be, valószínűleg olyan viselkedést fogunk produkálni, hogy elvárásaink valóra váltsák önmagukat.

    n
    előzmény:
    Patrécikus (1)
    2009-08-23  20:25
  8. 2009. augusztus 24. 14:2233.
    Kíválóan meg lehet élni emberek hülyeségéből.
    előzmény:
    Patrécikus (1)
    2009-08-23  20:25
  9. 2009. augusztus 24. 13:0032.
    Teljes tisztelettel, de nem földöntúli badarságok.. attól, hogy Te nem hiszel dolgokban, attól még léteznek és működnek. Szerintem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
    2009-08-24  12:43
  10. 2009. augusztus 24. 07:4131.
    Hidd el cscacskaságot mondott.....de ez nem vita téma. Ha igen nyiss erről egy topicot, hogy ilyen alapon lehet e? Ez a topic másról szól.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
    2009-08-24  07:36
  11. 2009. augusztus 24. 06:1030.

    Csak meg ne lepődjetek, ha esetleg a vudu után is veszekedtek. Természetesen akkor is az akaratotokon kívül....:)))

     

    előzmény:
    Patrécikus (1)
    2009-08-23  20:25
  12. Torolt_felhasznalo_242583
    Torolt_felhasznalo_242583
    2009. augusztus 24. 04:5329.
    szerintem ilyen nem létezik, vagy mégis elhiszed, és annyira akarod, hogy bejön...de szerintem csak féltékeny vagy, ami egy bizonyos szintig még normálisnak is tekinthető, főleg ha az excsaj provokálja, de egy szinten túl terhes és idegölő.
    előzmény:
    Patrécikus (1)
    2009-08-23  20:25
  13. Torolt_felhasznalo_721506
    Torolt_felhasznalo_721506
    2009. augusztus 24. 00:0028.

    Szerelmi kötés, nem vagyok benne biztos, hogy létezik ilyesmi mostanság. Az én véleményem is hasonló a többiekéhez, ha minden rendben lenne köztetek akkor semmilyen módon nem hatna rátok. Nem vagy Te, egy kicsit féltékeny?  Mert valami gubanc tuti, hogy van köztetek.

    Mert, ha igaz amit írsz, hogy amikor nincs jelen a csajszi, minden oké, és miért nem oké akkor is amikor jelen van. Miért zavar a jelenléte, hiszen Ő már a múlté??? Vagy nem ???

    előzmény:
    Patrécikus (1)
    2009-08-23  20:25
  14. Torolt_felhasznalo_800048
    Torolt_felhasznalo_800048
    2009. augusztus 23. 23:3927.

    Egyáltalán nem áll(t) szándékomban bántani a topic indítót, mindenesetre én úgy gondolom, hogy ha már ők veszekszenek egymással, arról konkrétan nem az ex tehet, hanem ők ketten, hogy hagyják hogy az ex ott legyen az életükben, mégha csak beszéd szintjén is.

    Ha ennyire zavarja őket (vagy csak a topic indítót), akkor próbálják meg kiiktatni az életükből, vagy ha tényleg látszólagos a nyomulás, akkor a pasinak kellene leállítani a csajt.

     

    De arról nem az ex tehet hogy problémáznak rajta, túl kellene rajta lépni, ha erős, szilárd talajon áll a kapcsolatuk, akkor tehet bármit a csaj, nem lesz eredménye.

     

    Szerintem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
    2009-08-23  22:54

Címlap

top