Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Klimax-nem alvás-segítség
Sziasztok !
Anyukám 51 éves. Két hete nagyon rosszul alszik. Sokszor felriad és nem bír visszaaludni.Szapora szívdobogás, izgatottség, nyugtalanság. ( Tegnap éjazaka azt mondja egy órát sem aludt.) Attól fél, hogy mostmár teljesen kimerül a nem alvástól. Tudom ilyen korban ez általában klimaxhoz kapcsolódó tünet. Akinek volt ilyenvagy szülőnek hogy sikerült ebből kikeveredni? Mi a megoldás, hogy az ember legalább tudjon aludni?
Előre is köszi
iszt
Szia!
39 éves korom óta "klimaxolok" kb. 10 éve küzdök a nem alvással.
Esti séta, mézes tej, stb. semmi nem jött be.
10 éve szedek eunochtin altatót!!!
Sajnos a szerveztem úgy tűnik hozzá szokott, egy erősebb van ennél, most azt kezdem el.
Általában (karácsony óta, hajnali 2-3ig a konyhában olvasok, 3-kor lefekszem és 4-kor úgy kipattan a szemem, mintha teljesen friss és kipihent lennék. kb. megint egy óra olvasás, utána viszont 11-ig 12-ig aludtam. Ez lassan elviselhetetlen, és viszont most újra munka van, fél 6-kor alig tudok felkelni!!!!! Hétvégére teljesej kikészülök!!!!! Aludnék, ha tudnék.
Mikor kórházban voltam, reggel a hőmérőzésre felkeltettek, utána meg jött a doki, és mondtak "álomszuszék" ébresztő, átaludtam majd egy hetet!!!!
Megéretek mindenki, anyukám 80 éves és még mindig vannak klimaxos tünetei!!!! Ez örökölhető nagyjából, sajnos.
Erre számíthatók!!!!!
részvétem mindenkinek, aki ebben szenved és még szerencséje, hogy más baja nincs. Mindig álmos, fáradt, kimerült vagyok!!!!
Semmiféle gyógynövény cseppek, egyebek, természetgyógyásztól isten ment, nem is lehet, és nem is használ.
Jó alukálást a hétvégére!!!!!!
Én Új Zélandon lakom. Meggoogoltam, úgy látom német, tuti, hogy itt nincs.
Én a Bach cseppekre álltam rá egy ideje, egy ismerősöm ért hozzá, ő mondja mindig, hogy mit szedjek. Van egy kis készletem már. A Crab Apple és az Olive nagyon jó télen, amikor érzed, hogy beteg akarsz lenni. Akkor szedem szintén 4x4 cseppet és nagyon jó!
Erre a nemalvásra a férjem talált egy helyi készítményt, abban is B vitaminok vannak és 5HTP, ami egy olyan anyag, amiből szerotonin lesz és ez fontos a jó alváshoz. Valamint kálium, magnézium, cink, aminósavak .
Ez is sokat segít.
Te hol laksz?
Biztos, hogy van nalatok is. Usd csak be valamelyik helyi keresotokbe, pl: Bach RESCUE. aztan ott talalsz minden bajra.
Na vegul is megkerestem az ausztraliai googlet neked.
http://www.google.com.au/search?hl=en&source=hp&q=bach+rescue+remedy+sleep&meta=&aq=4&oq=Bach+rescue
Mivel eme felen nem kaphato, igy az anyosom kuld nekem mindig Mo-rol, ha elfogy.
Jajjj , es te egyaltalan Mo-on elsz? Amig ezt kinyomozom, addig kuldok neked jo kis citromfu teat. Na az meg nyugtatohatasu, es javaslom a komplex B Vitamint, bar majd jon semiramis aztan leveszi a fejemet. De egy biztos, hogy a B-vitamint a termeszetgyogyaszok is hasznosmak tartjak kleemax idejen.
Nekem SOHA nem volt problémám a vérzéssel, erre nincs ilyen szabály.
Viszont tudom, hogy anyukám hasonló problémákkal küzdött ebben a korban.(rosszul alvás)
Nekem az izzadásra a Bach cseppek közül a Dió jött be nagyon. Amióta szedem, szinte alig izzadok. A Remifemin kutyagumit sem ért.
Orulok hogy te ezt az osszes 19 eveddel ilyen okosan meghataroztad.
Mi az hogy a menstruacio felkeszitese?????????????????
Hiaba keszitenek fel ra valakit, van aki ugy gorcsol mint az allat napokig es van aki szinte eszre sem veszi.
Aztan sokaknak a klimax lezajlik par ev alatt van aki meg 20 ev mulva is tunetekkel szenved. Vannak akiknek mutetjuk volt azoknal teljesen mas mint akiknel termeszetes uton all be a klimax.
Es meg sorolhatnank estig csak hogy nehany peldat mondjak.
Probald ki a NERVENPFLEGE-t. Szintiszta gyogynoveny. Az egyik ismerosomnek hasonlo tunetekre hasznalt, na egy masiknak meg ez sem. Szoval egy probat meger. Ejszakara 3 szemet kell bevenni belole.
En idonkent nappal szedem, amikor nyugosebb vagyok a kelletenel, vagy ha ingerult, ideges vagyok. Panik betegseg eseten is hatasos. Nekem legalabbis hasznalt.
Szia! Hogy van anyukád? Én is hasonló problémával küzdöm.
Használ neki valami?
Ez egy durva általánosítás. Ráadásul semmitmondó.
Nem pszichés probléma a klimax és tünetetei!!!!!
Ez bőven lehet placebo hatás.
Nem azt kapta, mint amit ajánlottak neki, egyből úgy érezte, hogy nem is használ annyira.
szimpla pszichológia.
Mindenek elott nem art ha csinaltatt egy aktigrafia vizsgalatot.
Azt mondjak kinek milyen volt a menstruacio felkeszitese olyan lesz a klimaxa is. Akinek termeszetes volt ,mint az elet velejaroja, annak nem igen lesz baja a klimaxal sem.
Remifemin Plus:
http://www.hazipatika.com/gyogyszerek/termek/REMIFEM IN_Plus_filmtabletta/13123
Hatóanyagok:
Cimicifugae rhizomae izopropanolos extractum siccum 2,5-5 mg, megfelel 1 mg triterpénglikozidnak, ill. 30 mg natív drognak;
Remifemin:
http://www.hazipatika.com/gyogyszerek/termek/REMIFEM IN_tabletta/8939
Hatóanyag: 1 tabletta 0,018-0,026 ml folyékony rövidágú poloskavész (Cimicifuga racemosa) gyökértörzs kivonatot tartalmaz, ami 20 mg növényi hatóanyagnak felel meg
A biztonság kedvéért szerintem kérjen egy laborbeutalót a háziorvostól. Az izzadás - szapora szívverés - néha remegés lehet pajzsmirigy túlműködés jele is. Azt pedig nem szabad kezeletlenül hagyni, mert súlyos szívpanaszokhoz vezethet. :-(((
Nem állítom, hogy ez van neki, de ilyenkor a változókorban nemcsak a nemi hormonok "bolondulhatnak meg", ezért érdemes megcsináltatni ezt a vizsgálatot. Egy sima vérvétel, a TSH-t ikszelje be a doki. De úgyis tudni fogja. :-)
Ne haragudj, de ezt honnan veszed???
A gyártó írja!!!
http://www.phytotec.hu/parbeszed_remifeminplu s.php
A Remifemin plus tablettánként 50%-kal több iCR hatóanyagot tartalmaz, mint a Remifemin
Ráadásul van benne orbáncfű kivonat is, ami nyugató hatású, és éppen az éjszakai nyugodt alvást is segíti.
Valóban lehet klimax tünet, de ez egyáltalán nem biztos, mert ugyanilyen tünete van a tartós káros stressz hatásainak is.
Alvászavarra, és a nyugalom helyreállítására a "méregmentes" legjobb megoldások a relaxációk, ezek közül is az autogén tréning. Napi háromszor 6 percet bárki képes az egészsége érdekében erre fordítani.
Sziasztok!
homeoptiával nagyon jól lehet kezelni a klimaxot,jó homeopata orvost keressetek,alkati szert talál rá,és nemkell hormont,meg minden féle káros gyógyszert szedni.
egy kis nyugtató, vagy este egy pohár vörösbor, vagy sétáljon egy órát este.