Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hétköznapi ebédek

Laura-1
Létrehozva: 2009. december 17. 07:17

Lehet, hogy csak nekem jelent gondot a mindennapi főzés, de bizony mindannap fejtörést okoz, hogy mi is kerüljön az asztalra.

Olyan társakat keresek, akik szívesen megosszák velem egyszerű, gyors, és változatos receptjeiket.

Így kora reggel, hogy esetleg még aznap elkészíthető legyen.

Mondhatnátok, hogy vegyek elő egy szakácskönyvet, de az nem olyan, mintha "személyesen" megdumcsiznánk.

Tegnap például rakottkáposztát készítettem, amit sikerült alaposan elsózni, (tán szerelmes a szakácsné )

Így mára ki kell találnom valami mást.

 

Szép napot kívánok mindenkinek

 

Laura

 

 

 

  1. 2013. március 7. 09:1323651.

    Köszönöm Zsuzsa!

     

    A párom épp valamelyik nap emlegette, hogy milyen lehet az a császármorzsa. Még sosem csináltam. Megosztanád velünk a HotPlate-es módszert. Szívesen felavatnám már azt a sütőt. Kitalálhatjátok mióta áll nálam, ha elárulom, hogy édesanyám Eszter....

     

    Tegnap a kollégákkal a sült krumpli készítését ecseteltük, azt is mindenképpen ki fogom próbálni benne.

     

    Puszi

    előzmény:
    Zsumama (23648)
    2013-03-06  16:30
  2. 2013. március 7. 09:0923650.

    Szia!

     

    Nagyon szépen köszönöm, hogy megosztottad velem a trükköt. Van még a fagyasztóban tavaly eltett paradicsomlé, ki fogom próbálni a kolbászos változatot. Ha más nem majd én megeszem.

     

    Hüsi

    előzmény:
    csitar (23649)
    2013-03-06  16:33
  3. 2013. március 6. 16:3323649.

    Semmi különös, csak kevesebb cukrot teszek bele  és kolbásszal fő meg. Általában a  lágyabb parasztkolbásszal az igazi.

     

    Amikor kicsik voltunk, csak akkor ettük meg a paradicsomlevest, ha volt benne valamilyen hús, így került bele kolbász és ez a mai napig megmaradt, az én családom is megszerette. 

    előzmény:
    hüsi (23647)
    2013-03-06  15:24
  4. 2013. március 6. 16:3023648.

    Szép napot mindenkinek!

    Engedjétek meg, hogy a kibic belekotyogjon. Régóta olvaslak benneteket, de most két olyan téma is van, hogy úgy éreztem bele kell szóljak.

    Az egyik a HOT-Plate sütő edény. Nekem is van évek óta, (lányom is vett és otthon derült ki, hogy kettő, egyik jött hozzám) ez még nem kerámia betétes, de egy papírtörlővel simán kítörölhető főzés - sütés után. Mindent lehet benne sütni, mi a kertbe is kivisszük nyáron grillezés helyett ebben készítünk sülteket. Kell hozzá egy olaj permetező, amivel be lehet fújni az edényt és annyi. Leginkább császármorzsa sűtésre használjuk, - nálunk nagy kedvenc - és egy komoly mennyíség belefér, egyszerűen, gyorsan elkészül benne, nem kell órákig kevergetni. Ha konkrét recept kérésetek volna ígyekszem válaszolni.

    A másik az étkezési keményítő. Nem használom túl sok mindenhez, de nem lesz a vele készült ételnek más állaga, másnapra sem változik. Legtöbbször a nagy kedvenc meggymártás készül vele, ígaz ehhez egy dl. vörös borba elkeverve kell a már elkészült mártáshoz keverni és azzal kíforralni, semmi idegen íz nem marad utána. Egyéb ételeknél is a főzés vége előtt kell folyadékban elkeverni simára, ne legyen csómos és egy forralás után kész. (meggymártás receptjét ha valaki kéri előkeresem és pontosan leírom, sült pulyka felsőcomb körete, puliszka és meggymártás, nálunk minden családi ünnep elmaradhatalan része)

    üdvözlet minden konyhatündérnek:) Zsuzsa

     

  5. 2013. március 6. 15:2423647.
    Kolbászos paradicsomleves?????? Ez igencsak felkeltette az érdeklődésemet. Megosztanád velem a receptet?
    előzmény:
    csitar (23646)
    2013-03-06  15:13
  6. 2013. március 6. 15:1323646.

    Szia!

     

     

    Sajnos nem tudok tanácsot adni, mert talán egyszer használtam keményítőt, de valamilyen krémhez és nem főzésre.

     

    Én inkáb" staubolok "- lisztet szórok a megpárolt főzelékekre és úgy engedem fel, rántást csak a köménymagos leveshez csinálok, egyébként habarok és  zöldségekkel sűrítek. 

     

    A lisztnél és gondolom a keményítőnél is nagyon fontos, hogy jól kiforrjon, mert egyébként " ritka " lesz és érezni a nyers anyag ízét.

     

     

    Ma zöldségleves  volt túróscsúszával, ez utóbbi még maradt holnapra is, valami leves kell majd, talán főzök kolbászos paradicsomlevest.

    előzmény:
    kanyuka (23645)
    2013-03-06  00:06
  7. 2013. március 6. 00:0623645.

    Szia!

    Örülök, hogy az étkezési keményítő szóba jött. Ennek kapcsán kérdezném, hogy nem tapasztaltad-e, hogy a keményítővel súrített leves, vagy főzelék, az újra melegítés során folyós, "löttyedt" lesz, nem olyan mint a liszttel berántott? Lehet, hogy valamit nem jól csinálok? Kérlek homályosíts már fel, Te hogy sűrítesz a keményítővel?

    Amúgy nem vagyok keményítő ellenes, a családom kedvence egy japán recept szerint keményítővel készült rántott csirkecomb.

    Üdv. Kanyuka, és előre is köszönöm.

     

     

    előzmény:
    csitar (23626)
    2013-02-28  18:46
  8. 2013. március 5. 13:5923644.

    Szabadnapot kaptam mára a főzésből, a párom anyukáját megkértem, hogy főzzön nekünk egy fazék töltött káposztát. Szóval kevés munkával lesz finom kajánk. Mikor kapod meg a serpenyőt?

     

    Szép napot!

    előzmény:
    Banánka (23643)
    2013-03-04  18:58
  9. 2013. március 4. 18:5823643.

    Szia! Örülök,hogy írtál,gyere gyakran! Majd együtt "serpenyőzünk"!

    Az a gombás hús biztos finom volt ,én is terveztem a hétre ilyesmit. A gomba már meg van hozzá. Szép estét! 

    előzmény:
    hüsi (23642)
    2013-03-04  09:04
  10. 2013. március 4. 09:0423642.

    Sziasztok!

     

    Nagyon szépen köszönöm, hogy befogadtok, igyekszem majd rendszeresen jönni és főzésről is beszámolni. A hétvégén kivettem egy jó nagy darab husit a fagyasztóból. A feléből palóc leves lett (nagyon szeretjük) a másik felét megfőztem borsosan, egy kis üveg gombával javítottam, aztán az egészet nyakon öntöttem egy doboz tejszínnel. Tésztát főztem mellé, nagyon finom volt. Én annyit hoztam belőle a munkahelyemre, hogy 2-3 napra biztosan elegendő lesz.

     

    Banánka! Örülök, hogy belevágtál a serpenyő rendelésbe, majd kíváncsi leszek mire jutsz vele. Én nagyon megörültem neki, mikor megláttam, hogy 2 van a dobozban és nem csak anyukám ajándékát vettem meg, hanem nekem is lett egy, de azóta csak megtörölgetem szépen, és mindig odébb teszem. Remélem Veled együtt majd én is felbátorodom. 

     

    Sziasztok! Még valószínűleg benézek ma.

    előzmény:
    Sarapod2 (23632)
    2013-03-01  21:18
  11. 2013. március 3. 14:5223641.
     kommnóuniumusba  = kommunizmusba 
    előzmény:
    Sarapod2 (23640)
    2013-03-03  14:50
  12. 2013. március 3. 14:5023640.

    Sziasztok, szép napot kívánok mindenkinek 

     

    Anyukám még kórházba van, 2 vizsgálata lesz még. De én is olyan vagyok, hogy még a kan szúnyog is qurva. 3 napig feküdtem, nem voltam lázas, nem folyt az orrom, nem köhögtem, de olyan gyenge voltam, mint a lepke fing. No ez egy főzös topik. 

     

    Semmi se úgy jött össze a héten ahogy kellett volna. De gondolom másnál is van ilyen. Pénteken vidéken voltunk orvosnál, én meg egyik rokonom meglátogattam, mert ugye csak akkor van idő, ha úgy is arra jár az ember. Aztán megbeszéltünk, hogy neki szombat-vasárnap ki kell menni Nagyváradra, és engem is kivinnének. Már régen készülök ki velük és most még mivel nem jött fel a munka, jó is jött - vóna - !

    Aztán pénteken még gyors főzés szombatra, vasárnap meg gondoltam esznek amit találnak. Még mondta is a párom, hogy úgy készülök mint a szűz lány az első éjszakára! Mikre nem emlékszik még?

    Aztán korán lefeküdtem és reggel korán ébredtem, fürdés, gyors öltözés, és már épp nyitom az ajtót, mikor csörög a telefon. Unokaöcsém, hogy Baja és Kalocsa között igazoltatták és 2013.03.01-én lejárt a forgalmija a kocsijuknak. Ez volt a nagy kirándulásom. Egész nap nem találtam helyem, csak ide-oda ültem. 

    Ez van ha én készülök valahová. Teljesen mint a kommnóuniumusba. Ha van vödör nincs víz. A van víz, nincs vödör. Ha van víz, akkor a vödörnek nincs alja! 

    Ma aztán már észheztértem. Felraktam az ebédet. Elővettem egy szép nagy tüsköspecsenyét, felszeleteltem, és a maradkból - amit már nem tudtam szép szeletbe vágni - abból lett egy kis finom leves. A husit kirántottam és tejbefőt-sajtos burgonya volt mellé. Most csináltam először, de nem utoljára ezt a köretet. Sütni nem sütöttem semmit, van még almás süti, fogyjon el. 

    Megfogadtam, hogy nem is tervezek ezután semmit. Se kaját, se utat, semmit. Amúgy meg a héten úgy is fel lesz húzva a fólia - munkahelyem - nem sok mindent tervezhetek mellette. 

    Mindenkinek jó egészséget kívánok!  

    előzmény:
    PNE-KATA (23638)
    2013-03-02  22:08
  13. 2013. március 3. 09:1423639.

    Köszi a biztatást! Már elképzelem,milyen finomakat fogunk enni! 

    Nem tudom,kerámiabetétes-e,nem volt/ vagy csak én nem olvastam/ a hirdetésben. Szép napot mindenkinek! 

    előzmény:
    Sarapod2 (23635)
    2013-03-02  13:42
  14. 2013. március 2. 22:0823638.

    Rendben van az Anyukád? Otthon van?

    Vagy lemaradtam valamiről?

     

    Minden jót neki!!

    előzmény:
    Sarapod2 (23635)
    2013-03-02  13:42
  15. 2013. március 2. 22:0623637.

    Szia! Sziasztok!

     

    Én is úgy vagyok, hogy valahogy semmi sem jó.

    Az elmúlt hét végén volt egy kis lázam, a vérnyomásom kritikusra leesett,  jött a köhögés, orrfolyás, aztán a héten csak nyamvatoskodok. Nincs erőm semmihez, nincs kedvem semmihez …

     

    Jó, hogy az eredményetek normális lett, bár ez nem mindig jelenti azt, hogy jól is van az ember. (Magamból kiindulva…)

     

     

    Ma paprikáskrumpli maradékhoz sütöttem pár palacsintát – egy részét lekvárosan, egy részébe reszeltem almát.

    A héten ettünk húsleves maradékot, rizses húst, tökfőzeléket sült hússal, rizi-bizit halrudacskákkal (hogy az milyen sz...r volt).

     

    Sütöttem egy piskótát és málnás krémet tettem bele (vettem egy kis doboz friss málnát), jó az illata, remélem az íze is. 

     

    A vadasodra vevő lennék, nagyon szeretjük, gombóccal, tésztával, mivel köríted? Így is, úgy is jöhet.

     

     

    előzmény:
    csitar (23636)
    2013-03-02  20:12
  16. 2013. március 2. 20:1223636.

    Sziasztok!

     

     

    Túl vagyunk/ vagyok a vizsgálatokon. Minden leletünk negatív. Ez jó hír, de a fájdalom még  nem mult el.

     

    A héten nem sokat főztem, a tarhonyás húsból még mindig van egy adag.

     

    Ma jött az unokatesóm a férjével, tegnap este jelezték. Főztem karajcsontból levest, a fagyasztóból levettem a brassóit, csináltam hozzá krumplit, sütöttem csirkedarabokat.  Készítettem egy piskótát, szerettem volna megtölteni citromos, joghurtos krémmel, de a tejszínt nem lehetett felverni, mindig ezt a márkát használom, de most valami miatt nem működött, így csak baracklekvárt használtam.  Elfogyott igy is ! 

     

    Holnap megyek a piacra, veszek abált szalonnát. A héten hoznak 7 kg marhahúst, különböző felhasználásra, majd csinálok egy jó vadast a férjem névnapjára, azt elkészítem és aki jön, mindenki azt kap, legalább nem lesz gondom a főzéssel. 

     

    Valahogy nyűgös vagyok, éjjel nem alszom, nem lelem a helyem, lehet már megint mennem kellene utazni, aug.-ban voltam utoljára, de a a férjem nem akar jönni velem sehová, pedig neki is jó lenne egy wellness, vagy egy jó sétálós kikapcsolódás. Noszogat, hogy menjek  külföldre, de most oda sincs kedvem, most semmi sem kerek, de  hogy miért, nem tudom.

     

  17. 2013. március 2. 13:4223635.

    Így is kell. Csapj bele a lecsóba!

     

    De ugye már ezt a kerámia betéteset rendelted?  

    előzmény:
    Banánka (23634)
    2013-03-02  11:59
  18. 2013. március 2. 11:5923634.

    Sziasztok!

    Nem bírtam magammal,megrendeltem a serpenyőt. Nagyon várom,kíváncsi vagyok rá! Egy csomó jó véleményt találtam róla különböző fórumokon. Remélem tényleg beválik!

    Szép napot mindenkinek! 

    előzmény:
    Banánka (23633)
    2013-03-02  07:48
  19. 2013. március 2. 07:4823633.

    Szia Hüsi!

    Rendelted a serpenyőt vagy személyesen vetted? Nekem is nagyon tetszik,szívesen vennék egyet. Nyáron a nyaralónkban jól jönne,nincs főzési lehetőség,max. bográcsozni lehet,de ha 100 fok meleg van,már az sem esik jól.

    Szép napot mindenkinek! 

    előzmény:
    hüsi (23629)
    2013-03-01  11:40
  20. 2013. március 1. 21:1823632.

    Szép estét 

     

    Miért írsz ilyet, hogy "ide pofátlankodok"? 

    Itt mindenkit szeretettel várunk. Akár ötletekkel akár kéréssel, mert végül is ez a topik arra született, hogy segítsünk egymásnak. 

     

    Nem kell semmit kisérletezgetni hidd el. Kicsit be szoktam olajsprayvel szórni, vagy bekenni kenőtollal olajjal. Majd bele a szalonna, - ha reggeli készül - alá persze kis víz, megpárolódik, közbe dobálom mellé a paprikát, paradicsomot, hagymát, gombát, majd ráütöm a tojást.

     

    Vagy hurkát - kolbászt, netán tartját rakok bele - én ezek előtt is megolajozom - és már sülhet is. Általába kis fokozaton szoktam használni, mivel a fedő alatt szépen minden megpuhul. De sütöttem már oldalast, tarját is benne.

     

    Írd meg mi az amit szeretnél benne csinálni. Az látod te is, hogy a magassága nem lábas méret, tehát csak olyat lehet benne csinálni, aminek nem kell, hogy a mártás ellepje - pl: töltött paprika - de krumpli is nagyon finom benne.  

     

    Várunk máskor is. 

     

    Mindenkinek kellemes estét kívánok!  

     

     

    előzmény:
    hüsi (23629)
    2013-03-01  11:40
  21. 2013. március 1. 17:4823631.

    Sziasztok!

     

    Kicsit off, de gondoltam hátha valakiknek hasznos lehet:

     

    Van 2*2deci felesleges tejoltóm házi sajtkészítéshez. Kicsit sokat vásároltam belőle:D Kezdő sajtkészítőknek is bátran ajánlom, én is mindössze pár hete kezdtem el otthon sajtok készíteni és jóval egyszerűbb, mint gondoltam.   

     

    Egy 2 dl-es adag 2500 Ft, 2013 novemberig áll el hűtőben tartva. 650-700 liter tej oltásához elegendő. Budapesten személyes átvétel megoldható, mert postán nem szívesen adom fel.

     

    A mosonmagyaróvári Magyar Tejgazdasági Kisérleti Intézettől vásároltam, aki szeretné a számlát skennelve el tudom küldeni. 

    Típusa: Naturen Premium 145 folyékony, állati eredetű tejoltó. 

     

    csillaggy@freemail.hu 

  22. 2013. március 1. 13:5623630.

    Szia! 

    Akkor még is jól emlékeztem,van ilyen serpenyőd!

    Tulajdonképpen azért gondolkozom,hogy vegyek-e,mert itt a topikon láttam már nálad. Te adtad az ötletet! Most is nagyon jók a fotók,mindet láttam,nem volt madár egyiken sem. Minden nagyon guszta!

    Kicsit a postai rendeléstől félek,szívesebben vennék úgy,hogy látom,mire adok ki pénzt! Főleg ennyit!

    Még egyszer köszönöm a segítséget! Szép napot! Az első tavaszi nap,de itt be van borulva! 

    előzmény:
    Sarapod2 (23624)
    2013-02-28  17:49
  23. 2013. március 1. 11:4023629.

    Sziasztok!

     

    Ne haragudjatok, hogy idepofátlankodok. Már jó ideje olvasgatlak Titeket, de most úgy tűnik, hogy nagy problémámat sikerül megoldanotok.

     

    Tavaly az anyukám névnapjára vettem egy HotPlate serpenyőt. Nagyon odafigyeltem, és csak a csomag átvétele után derült ki, hogy kettőt küldenek. Így van nekem is. Kipróbálását húzom-halasztom, munka és elsős gyerek mellett nem sok időm van kísérletezgetni, de ha kaphatnék kipróbált recepteket, ötleteket nagyon-nagyon szépen megköszönném.

     

    UI. Ez a nyavalyás madár vagy mi nálam is itt figyel a jobb alsó sarokban, nem lehet valahogy eltűntetni?

     

    Szép napot Mindenkinek!

     

    Hüsi

    előzmény:
    Sarapod2 (23624)
    2013-02-28  17:49
  24. 2013. március 1. 10:0123628.

    Nagyon köszönöm az ötleteket, ez eszembe se jutott!

     

    Répát, zellert főzök még bele julienne-re reszelve, zöldborsót, zöldbabot. krumplit darabokban.

     A szalonna-csips meg egyszerűen őrjítően hangzik...

     

    Második töltöttpaprika lesz a mélyhűtőből, még a nyárról.

     

    Köszi még egyszer!
    Zajec

    előzmény:
    Laura-1 (1)
    2009-12-17  07:17
  25. 2013. február 28. 20:2723627.

    Nálunk is csak a sűrű levesek kelendők.

     

    Ahogy Csitár írta, bármelyik zöldséget lehet turmixolni, én a helyedbe - krumplit de lehet, hogy a sárgaborsót - választanám. Szalonnából meg sütnék a tetejére chips-et. Igazi finom tavaszi leves lenne a bulgurral.

     

    Nálunk a héten nem volt főzés, maradék, ma pedig a barátnőm küldött gulyáslevest, kakaós kalácsot és bolognait, mert félt, hogy a család kipusztul.

     

    Dögrováson vagyok már 4. napja, de talán már kifelé megyek belőle. Majd meglátjuk.

     

    További szép estét mindenkinek.  

    előzmény:
    Zajec (23625)
    2013-02-28  18:04
  26. 2013. február 28. 18:4623626.

    Sziasztok!

     

     

    Mindeb zöldség, ami turmixolható / szinte mindegyik, amit felsoroltál / egyben sűrítő is. Puhulás után a botmixerrel pűrésíted és összefőzöd a levessel.  Rántáson kívül, -  ha akarod, - étkezésí keményítővel is lehet sűríteni.

    előzmény:
    Zajec (23625)
    2013-02-28  18:04
  27. 2013. február 28. 18:0423625.

    Sziasztok!

    Új látogató vagyok itt, de régebben sokat forogtam - más, hasonló néven - a "Mit főzek holnap?" on.

    (megsúgom, én vagyok az, aki mindenbe kakukkfüvet tesz, jó spenótos receptjei vannak és irrrrtózatosan fegyelmezetlen topiclátogató)

     

    Szóval van pontosan fél csésze sárgaborsóm, kb egy deci. Arra gondoltam, készítenék a hétvégén valami jó kis zöldséglevest, kicsit gazdagabban, mint a szokásos.

     

    Abban kéne a segítség, hogy hogy készítsem sűrűre habarás, rántás nélkül? Csak a sűrű levest eszi a család....

     

    Ami van:
    Hagyma, fokhagyma,a fél csésze sárgaborsó, bulgur (ezt galuska, betét helyett gondoltam), sárgarépa, krumpli, szalonna, zöldborsó, zöldbab,paradicsom, kelbimbó a fagyasztóban, száraz és zöld fűszerek, tehát a szokásos.

     

    Ti hogy éllnátok neki? Gulyásban, húslevesben majdnem profi vagyok, a zöldségleves nehezebb, de már úúúúúúgy kell a tavasz!

     

    Köszi

    Zajec

    előzmény:
    Laura-1 (1)
    2009-12-17  07:17
  28. 2013. február 28. 17:4923624.

    Szia Banánka!

     

    Igen nekem van, de más ősrégi, de nagyon jól ki tudtam használni, míg 4-en voltunk. Ma már csökkent a család létszáma, így kettőnkre ritkán veszem elő. Azaz akkor, mikor meghívom a gyerekeket reggelire.

     

    Ha veszel, akkor te már az új fajtát vegyél, a kerámia betéteset. Az időt állóbb, és könnyebben tisztítható. Ami nekem van, az azért nem egy papírtörlős kézmozdulattal lesz tiszta!

     

    Az ára pedig úgy jó, hogy ennyiért kettőt adnak. Ezek az akciók csak nagy dumák.

     

    No mint tudod én nagy "turkás" vagyok. Egyszer beszaladtam egy turkába, mert egy nagyon szép szófa volt, és azt megvettem. Közbe míg pakoltak a kocsira, találtam egy szép Zsolnay tálat és egy elég avitt dobozba valamit. Akkor még nem volt annyira divat a Hot Plate. Bontogattam, még az eredeti csomagolásba volt, a nylon se volt levéve róla. Kérdeztem ez mi? Mennyiért adj? Azt mondta a turis, ő se nagyon tudja, egy ismerőse vitte le, hogy próbálja eladni 2.500 Ft-ért. Hát megpróbálta, én meg megvettem azonnal. De tényleg még csak ki se volt bontva, csak a dobozán látszott, hogy nem most jött le a bolt polcáról.

     

    Szerintem egy négy tagú család nagyon jól ki tudja használni, mi főleg hétvégenként csináltunk benne reggelit, meg hurkát-kolbászt sütöttem benne, oldalast, tarját. De finom benne a máj is bacconba betekerve.

     

    De csak kerámia betétest vegyél. Nem mondom ez nem jó, de imitt - amott már látszik a belsején, hogy nem olyan mint kellene. Hiába igaz? Semmi sem tart örökké.  

    Teszek fel pár képet. Az 1-2 sülé selőtt volt. A harmadik már készen, a negyedik meg ettől a kib@szott reklám madártól nem látható. 

    Nálatok is ott van ez a gnóm veréb????? 

    előzmény:
    Banánka (23623)
    2013-02-28  17:03
  29. 2013. február 28. 17:0323623.

    Sziasztok!

    Sarapod,Tőled szeretnék kérdezni,de azért nem priviben,mert hátha mást is érdekel.

    Ma egy újságban láttam egy ajámlatot:Hot Plate elektromos serpenyőt lehet rendelni,egyet fizet kettőt kap akcióban 14 990 Ft-ért.

    Úgy emlékszem,Neked van ilyen serpenyőd. Kérlek,írd meg a tapasztalataidat róla/ Már ha jól emlékszem és tényleg van /. Az is érdekelne,hogy személyesen vetted vagy rendelted.

    Köszi,ha válaszolsz! 

    előzmény:
    Sarapod2 (23619)
    2013-02-23  22:02
  30. 2013. február 25. 18:5423622.

    Szia !

     

     

     

    Köszönjük az infót! Mentettem az oldalt én nem ismertem ezt a blogot.

    előzmény:
    Mirella30 (23621)
    2013-02-25  11:43
  31. 2013. február 25. 11:4323621.

    Láttam, hogy valaki érdeklődött gyorsan elkészíthető ételekről... Nem tudom, érdekel-e még benneteket, de azért ajánlok néhányat. Én ezeket már kipróbáltam - garantáltan nagyon finomak és egyszerűek.

     

    Maga az oldal is nagyon jó és megbízható, érdemes mást is kipróbálni róla...

     

    Csirkemell őzgerincformában sütve:

    http://gabicsek.blogspot.hu/2012/06/csirkemell-ozgerinc formaban-sutve-kozos.html

     

    Sajtos csirkemelltorta sáfrányos rizzsel:

    http://gabicsek.blogspot.hu/2012/02/sajtos-csir kemelltorta-safranyos.html

     

    Tejszínes tárkonyos csirkemell raguleves:

     http://gabicsek.blogspot.hu/2012/05/tejszine s-tarkonyos-csirkemell.html

     

    Sajtos krémleves pirított kenyérkockákkal:

     http://gabicsek.blogspot.hu/2012/02/sa jtos-kremleves-piritott.html

     

    ...és a világ legfinomabb pogácsája a családom szerint, ami még másnap is jó puha - feltétlenül próbáljátok ki!

    Pehelykönnyű burgonyáspogácsa:

     http://gabicsek.blogspot.hu/2012/04/pe helykonnyu-burgonyas-pogacsa.html

     

    Zárásként ajánlok egy süteményt is, aminek annyira könnyed a tésztája és olyan finom az almás töltelék sárgabaracklekvárral... Nagyon eteti magát ez a süti.

    Finom almáslepény:

     http://gabicsek.blogspot.hu/2011/11/finom- almas-lepeny.html

     

    Valamelyik biztos elnyeri a tetszéseteket - de lehet, hogy mindegyik.

     

     

     

     

    előzmény:
    csitar (23620)
    2013-02-24  10:44
  32. 2013. február 24. 10:4423620.

    Sziasztok!

     

     

     Molly: reméljük jó eredményed lesz. és meggyógyitanak gyógyszerrel is!

     

     

    Sarapod: ez azt jelenti, hogy anyukádat befektették kivizsgálás céljából? Ez jó hír, legalább alapos lesz a vizsgálat.  Tudod, amikor én is viszem a férjem a kórházba, szinte elköltöztetem vele a szobáját, mert annyi minden kell, ami konfortossá teszi a kényszererű  ottlétét. Van egy füzetem, pontosabban  a számítógépemen, ahová mindig beírom a kívánságokat, elvárásokat, és amikor szükséges, csak átolvasom és már pakolom is.

     

    Nagyon guszta ételeket késztettél, az a torta és a sültes tál jöhetne ide is, bár most 3 napig se hús, se hal,  se zöldség féle, mert akarok egy székletből megállípítható vérvizsgálatot.

     

     Ma főzök egy savanyú tojáslevest, tejberizst a férjemnek, én pedig a tegnapról megmaradt makarónira teszek sajtszószt.

     

    Holnapra túrógombócot, keddre krumplistésztát terveztem köménymagos levessel.  Reggelikre, vacsorára, sült krumplit, piritóst, bundáskenyeret, tejbegrízt, tojásrántottát, főtt tojást tormával,  tejfölöstúrót terveztem.

     

    Tegnap itt voltak a gyerekek, főztem a szokásos csirke húslevest, aprólékkal, commbbal, szárnyával, mert úgye mindenki mást szeret.  A vejemnek - imádom - sütöttem előző este tejfölben és csirke fűszersóban bepácolt csirkemellet sült zöldségekkel és rizzsel.  A lányomnak milánói makarónit  pörköltből turmixolt hússal, a lányok ugyanezt a makarónit de, vett bolognai szósszal.  volt még brassói, almáspite és citromhab.

     

    Persze nem kis adakokat készítettem, így feltöltöttem megint a mélyhűtőt, a gyerekenek nem pakoltam, mert nem engedték, anyukámnak készítettem össze, azt majd holnap viszem.

     

    Ma pizsamás napunk van, ki kell pihennem a tegnapi napot, nem a főzés fárasztott el, hanem a rendrakás, mert nem engedtem, hogy a lányom segítsen, de nagyon mérgesen  közölte, hogy ez volt az utolsó eset, hogy enged a kérésemnek, és ezután együtt rakunk rendet.   Utólag rájöttem, hogy igaza van.   

  33. 2013. február 23. 22:0223619.

    Mollykám ezt a képet mentettem, már mint a másodikat.

     

    Anyu már jobban van. A doktornőt megkértem, hogy a lehető leg kevesebb gyógyszerrel oldja meg neki, mert nagyon rossz gyógyszerszedő. 

    Ma este is voltam bent nála, mert délután fél óránként hívott, hogy újságot vigyek be, majd később, hogy a rádióba elemet, aztán meg kéne még hálóing, pedig 4-et raktam be neki, aztán még nincs is bent 4 napja. Mondtam ez nem divatbemutató! Igaz egyiknek hosszú volt az újja, nem tudták felhúzni vérnyomás mérésnél. Vittem be neki még kis szalámit, meg zoknit kért. De meg mondtam neki, ha így állandóan hívogat nem rakok a telefonjára pízt! 

     

    A postával most viaskodom, de nem fogom magam hagyni, ugye ismersz már annyira. Mert ő mondott egy számot, én meg kötöm az ebet a karóhoz, hogy ők mondták hogy ennyiért - ennyit ér a csomag. Nincs miről beszélni. Hétfőn ha kell felhívom a postaigazgatóságot, oszt jól megrángatom őket. 

    Remélem neked is jók lesznek az eredményeid, majd drukkolok érted. Én ebbe a 24 órásba nem hiszek, - de meg van az okom rá - inkább mérem sokszor. Igaz én most jól vagyok, mert hát ennyi göthös meg beteg ember között kell egy aki kiszolgálja őket. Szóval én hivatalból nem lehetek beteg! 

    Finomat főztél, nálunk maradék volt, de holnap már főzök egy könnyű kis levest és sütök oldalast, a nagy fiamnak zúzapörköltet, én meg azt hiszem maradok a tejberizsnél! Tegnap délbe a hurkával nagyon elrontottam a gyomrom, még ma is halálomon vagyok, de mondtam a kaszásnak takarodjon, mert nem lehetek beteg! 

    előzmény:
    molly49 (23617)
    2013-02-23  13:33
  34. 2013. február 23. 21:5323618.

    Sziasztok 

     

    Most voltam bent anyunál, jobban van. Kedden lesz még tükrözése és lehet már délután  haza is hozom, ha negatív lesz az eredménye.

     

    Ma maradékot ettünk, mert én tegnap dél óta nem tudok enni, a meleg hurka betette nekem elég jól. Kis hideg piszkeszószt ettem 3 x, meg sok sok vizet, mást nem is kívánok. A nagy fiam reggelire rántottát csinált, de még a "szagát" - bocs tudom nem szaga van - se bírtam.

     

    Holnapra valami nagyon könnyű levest tervezek, vagy sajtleves lesz, zsemlekockával, vagy zellerkrém leves ugyancsak zsemlekockával. De csinálomnom is kell, mert elfogy már. Mindig sütés után benyomom a pici kockára vágott kenyeret a sütőbe és valamilyen fűszeres olajjal megspriccelem.

     

    Igen, csak a hivatalos dolgoktól mentsen meg bennünket a jó Isten.

     

    Csitár  finomfőzelék is de régen volt már nálunk. Van hájam is a mélyhűtőbe, holnap veszek is ki, és sütök én is. 

     

    Hiába no, mindig tanul az ember! Nekem eddig csak simán ABC sorrendbe voltak, de azt hiszem így kéne tényleg, ha levest keresek, vagy mártást könnyebben megtalálnám. De erre nekem nagyon sok idő kéne, mert már több ezer receptem van elmentve. Bár a fiam mindig órol, anyu minek mented, hiszen a gépen megtalálod mindig ha beütöd a googliba! Lehet igaza van?  

    Katám köszönöm, átadom neki. Anyut már vizsgálják, remélem a jövőhét legelején már hozhatom haza.

    Sültek voltak, és majonézes saláták - 3 féle - de mindből kevés. Volt még zöldséges rizs, és sültkrumpli jóasszony módra. A párom kérése volt a szokásos oroszkrém torta!  Rakok fel pár képet a menüről. Csináltam egy családi fotót, de olyan homályos lett, hogy alig lehet kivenni ki van rajta. Mindenki ugrált ott az asztalnál, mondtam is, hogy olyanok mint a makik!

  35. 2013. február 23. 13:3323617.

    Szép napot kívánok mindenkinek!

     

    Editkém, undorítóak ezek a hivatalos dolgok! ha ők tévednek nincs semmi következménye semminek a törvény nem védi meg az állampolgárait!

    Ha az állampolgár vét valami kicsi dolgot, rögtön dörgedelmes büntetés jár érte!

     

    Hogy van anyukád? milyenek lettek az eredményei?

     

    Nekem egy gyógyszer kombinációval tudták beállítani a vérnyomásom, jövő héten kedden újra megkapom a 24 órás vérnyomásmérőt, hogy folyamatosan lássák a gyógyszerbeállítás eredményét.

     

     Hétfőn Bpesten leszek a Szent Imre Kórházban, akkor tudom meg a januári mellékvese vizsgálat eredményét.

     

     

     

    Remélem a postán tudtad érvényesíteni a törékenyre vonatkozó elbánást?

    magyarán kaptál kártérítést?

     

    Ma tanyasi paprikáscsirkét főztem gombásan + krumpli  + nokedli.

     

    Szilvalekváros leveles tésztás sütit sütöttem.

     

    Orsikám is itt ebédelt

     

    Mindenkinek kellemes napot kívánok!

    előzmény:
    Sarapod2 (23610)
    2013-02-19  23:13
  36. 2013. február 20. 22:2223616.

    Van nekünk egy Zsuzsák is, bár már nagyon régen jelentkezett!

    Igaz Lzs4? Remélem minden rendben van veletek!

     

    Neked is kívánok névnapod alkalmából minden jót!

     

    És gyere, ha tudsz!

  37. 2013. február 20. 22:0023615.

    Szia Edit!

     

    Párodnak nagyon boldog születésnapot kívánok!

     

    Biztos finomakat ettetek, és legalább együtt volt a család.

     

    Anyukádnak ez a magas vérnyomás nem jó, biztos zavarja is. Bár hallottam olyanról, aki észre sem veszi. Amit írtál a torkáról az a refluxtól is lehet, de igazad van, jobb utána járni.

     

    előzmény:
    Sarapod2 (23605)
    2013-02-17  22:33
  38. 2013. február 20. 20:0423614.

    / csak 3 üzenetben fért el /

     

     

    A fenti felsorolásokat fejből írtam, azok természetesen és minden esetben abc rendben jelennek meg.

      

    Ezeken a címszavakon belül minden egyes receptnek nyítok egy word dokumentumot, és ezt elnevezem pl. pisztráng töltve , tejszínes csirke, kuglóf

     

    Amennyiben hasonló elnevezések vannak pl. a kuglófon belül sok féle van, azt mind a kuglóf címszó alá mentem és így tovább.

     

    Remélem érthető volt, amit írtam.

     

    Kiváncsian várom a többiek módszereit is.

    előzmény:
    csitar (23613)
    2013-02-20  20:00
  39. 2013. február 20. 20:0023613.

     

    Van a Könnyvtár, ezen belül a Dokumentumok ezelatt a Receptek, ezen belül a mappák a különböző nevekkel. PL.

    befőzés, savanyúság,                                                   Diabetes

    zöldségek                                                                   fűszerek

    befőttek, dzsem                                                          bonbonok

    italok                                                                         káposzták

    előételek,                                                                   köretek

    leves                                                                         mártások

    kenyerek,                                                                 főzelékek

    pizza                                                                        szendvicsek

    krémek,                                                                   gyümölcsök

    mézesek                                                                  palacsinták

    halak                                                                       parfék

    csirke                                                                       tészták

    marha                                                                      teák

    sertés                                                                     torták

    szakácskönyvek

    kelt tészták,                                                           édes sütik

    sós sütik,... és így tovább szakácskönyvek

    előzmény:
    csitar (23612)
    2013-02-20  19:55
  40. 2013. február 20. 19:5523612.

    Sziasztok!

    Nálunk ma nagyon furcsa idő volt, írtam hogy késő estétől esett a hó, reggelre igazi tél volt.  Később olvadni kezdett, majd a napsütés hatására az éjjel esett hó el is tünt. 10 órától aztán szinte minden órán belül volt:

    tél -  havazott,

    nyár - melegen sütött a nap

    tavasz- napsütés/ felhő váltakozás, erős szél,

    csak kapkodtuk a fejünket, ilyet még nem tapasztaltunk.

    Sarapod:  leírom én milyen szisztéma szerint tárolom a receptjeim, pillanatok alatt megtalálom, majd hozza Ani is, remélem  a többiek is írják , tanulhatunk majd belőle.

     

  41. 2013. február 19. 23:3723611.

    Sziasztok!

     

     

    Nem irigyellek a sok bürokratikus slendrián munkából adódó gondnak, de ameddig a sógor-koma  vagy a politika dönt a munkerő felvételéről és nem a szakmaiság, s ez így van már sok éve, és továbbra is így lesz. Arról már nem is beszélek, hogy ez mennyi pénzbe kerül mind az államnak, mind az ügyfélnek.

     

    Én szerencsére  ritkán intézek hivatalos ügyeket, de szinte mindig megvívom a csatámat a felkészületlenséggel,  a jogszabályt nem ismerővel.

     

    Itt havazik, már mindent borít a hó.

     

    Én sem főztem, ma is és holnap is mardék lesz, igaz csinálok egy fínomfőzeléket a férjemnek.

     

    Tegnap  barátainknál ebédeltünk, fínom borsóleves volt és sok-sok első sertéskörömből pörkölt, együtt főzött krumplival / kérésünkre /.  Sajtos rudak és  a nagy kedvencem hájas süti.

     

    Bizzunk benne. hogy minden rendben lesz anyukáddal!

     

    előzmény:
    Sarapod2 (23610)
    2013-02-19  23:13
  42. 2013. február 19. 23:1323610.

    Sziasztok 

     

    Én is csak beugrottam, gyors olvasás, pár szó.

    Csitár köszönöm a jókívánságokat, úgy érzem most eléggé rá/ránk fér. Anyu vérnyomását már napi 3 x mérem. Holnap 11-re megyünk orvoshoz vele. De valamiért nem tud nyelni, a gyógyszer is alig megy le neki. Kértem időpontot gastroscopiára, szerencsére 02.26-án vihetem, akkor majd kiderül mi az? Sajnos egyenlőre nem úgy néz ki, hogy haza mehet. 

     

    A papírmunkát én és a nagy fiam csináljuk, de annyi negatív hatás ér, hogy már tudnék néha őrjöngeni. 2005-be költöztünk az új házba és a biztosító még mindig a régi címre küldi ki az autók csekkjeit. Tavaly kész lett a gépszín, átírattuk a telephelyet, mindezek ellenére még mindig a régi címre küldi. Én csak 3 x jelentettem már be a címváltozást, de a brókeres nő is jó pár levelet váltott már, még sem tudják kijavítani. Aztán megérkezetek az új csekkek, amin már jó a lakcím, de a tárgy: késedelmes fizetési felszólítás. No elöntötte a sz@r az agyam, gondolhatod. Mikor egész évre kifizetek mindent, nem vagyok nótórius nem fizető. Ők írják el a címet és akkor még ők küldenek nekem fizetési felszólítást. Telefonáltam nekik, a többit inkább nem írom le. De most sorozatba érkeznek ilyenek sajnos, mintha összeesküvés lenne ellenünk. Törékenyként - időgarantáltan feladtam a egy csomagot, természetesen emelt díjjal. Az meg megint természetes, hogy késve és összetörve ért oda! 

    De nem is folytatom.

    Ma nem főztem, tegnapi maradék van bőven, még holnapra is. De van azért mit csináltam. Ma mostam egy adag világosat, vasalni fogok délután. Bár nem tudom mikor jövünk meg az orvostól. Főleg ha be kell vinnem a városba a kórházba.

     

    Ani nagyon örülök, hogy végre akkor irányt tudsz mutatni nekem, hogy kell szortírozni a receptjeimet, mert rengeteg van, de soha nem tudom hol keressem őket. Mert van olyan, hogy csirkés - de közbe gyümölcs is van benne - és van gyümölcsös is, ilyenkor nem tudom hová is rakjam be? Én már nem veszek szakácskönyveket, újságokat, mert nekem ezek a mai, túl extra kaják nem igazán jönnek be. A családomnak meg egyáltalán nem. Gyere máskor is. 

     

    Mollykám köszi és átadom a páromnak. Sajnos egyre többet van, úgy, hogy áthúzzák az ember napjait. Vagy ehhez is hozzá kell szokni lassan. Egy biztos anyu ha véletlenül haza fog menni nem fogja se a vérnyomását mérni se naplót vezetni. Azért addig jó míg itt van, de ő meg vágyódik haza.

     

    No el is köszönöm, mert elfutott az idő, korán lesz reggel. Jó éjt kívánok mindenkinek!  

     

     

  43. 2013. február 18. 16:1223609.
    Szia Ani61, gyere csak és hozzál jó kis recepteket
    előzmény:
    Ani61 (23607)
    2013-02-18  13:51
  44. 2013. február 18. 16:1023608.

    Szép hetet mindenkinek!

     

    Editkém, így szokott ez lenni eltervezünk valamit, azután a körülmények miatt változtatni kell, de hát ilyen az élet.

     

    Vidd anyukádat orvoshoz, nekem is ilyen volt a vérnyomásom, feltették rám a 24órás mérőt, majd kiderült minden értékem rossz volt... a két db reggeli tablettám mellé kaptam egy estit is és most már ötödik hónapja, vérnyomásnaplót kell vezetnem. Most talán így jó lesz 21-én megyek a körzetbe.

    Nem ártana anyukádnak egy pajzsmirigy vizsgálat sem...

     

    A párodnak Boldog születésnapot kívánok!

     

    Gondolom szép ünnepet rendezel neki

     

     

    A papírmunkához sok türelmet kívánok

     

     

     Én is várom már a jobb időt, mert szeretek a kertben derekat fájdítani

    előzmény:
    Sarapod2 (23605)
    2013-02-17  22:33
  45. 2013. február 18. 13:5123607.

    Sziasztok. ebben a topikban még új vagyok, szívesen csatlakoznék, és megosztanám veletek kulináris tapasztalataimat. 52 évvel a hátam a mögött nyugodt szívvel mondhatom, hogy kitaposott helyem van a konyhában. Gyerekeim még velünk élnek, az egyetemen bizonyítanak minden nap, én meg nagy szívvel főzök rájuk na és persze a csodás férjemre is. a kedvenceim közé tartozik, ha már magyar ételről van szó, a töltött káposzta, ami nem is olyan nagy őrdöngősség, mint aminek látszik, hús+rizs+fűszerek és kavar , kavar és tölt...egyedül a csinos kis káposzták tekergetéséhez kellett több gyakorlás. és végül kifőzni paradicsomos vízben...isteni :) de persze az én életemben is eljött az a pillanat, amikor kiégtem...rengeteg magazint rendeltem meg, lapozgattam, olvasgattam, remek dolgokat találtam. de egy idő után elvesztem a rengetegben: nem emlékeztem melyik számban volt az a bizonyos recept etc. a lányom mutatta, hogy a Samsung tévénken van egy olyan lehetőség (okos aplikáció, tanulok:)), ahol főzőműsorokat, videókat tudok nézegetni, rengeteg recept közül válogatni, azokat szerkeszteni saját ízem szerint, sorba rakni, rendet tenni, heti/havi menüket szerkeszteni...csodálatos. bármikor elő tudok keresni egy pizzatészta receptet, márpedig azt, ami nálam már bevált. nálam ez a rendszerezés vált be.

    Ja és ma sült kacsacombot fogok csinálni vacsira, almaszósszal :)

  46. 2013. február 17. 23:0523606.

    Sziasztok!

     

     

    Délután kialudtam magam, most  jöttem ide bekukkantani.

     

     

    Sarapod:  Párodnak jó egészséget és sok boldogságot kívánok!

     

    Remélem anyukád hamar rendbejön, és a vérnyomását is beállítják. Biztos kap 24 órás mérőt, utána pedig változtatnak a gyógyszerein. A szükület a torkában talán gyulladás, de lehet stressz következménye is, pl. a vérnyomása miatt, vagy vágyik már haza, csak nem akarja neked mondani.

     

    Sajnálom, hogy még mindig a papirokkal foglalkozol, de az bizony fel tud halmozódni, ha nem foglalkoznak vele napi szinten.  Én a mi mini háztartásunknál is csinálom havonta kb 8 órát, mire a megfelelő dossziékba elrakom a papirokat, visszaigazolásokat, és itt még csekk sincs, mert minden átutalással történik. 

     

    Ma kacsasült volt az ebéd tárkonyos levessel. Most nem veszek semmit hetekig, ki kell ürítenem a mélyhűtőt. Egyrészt van benne készétel, másrészt jönnek névnapok, születésnapok, Húsvét , kell a frissnek a hely.

     

    Jó ez a cserekereskedelem, így mindig van az épp aktuális idényre jellemző alapanyag.

     

    én még sohasem sütöttem fonott kalácsot, de most szeretnék Húsvétra, de kifejezetten sósat, ha van ilyenetek, osszátok meg a receptet, olyat ami másnap is puha lesz. 

     

    megyek, megnézem " Az eastwicki boszorkányokat, nem emlékszem, hogy láttam volna már.

     

     

    előzmény:
    Sarapod2 (23605)
    2013-02-17  22:33
  47. 2013. február 17. 22:3323605.

    Üdv. mindenkinek 

     

    Ez a hét is eltelt, nem igazán úgy ahogy terveztem, de ez van. A jövő hét is eléggé húzós lesz. Anyut el kell vinnem orvoshoz mert napi 3 x vérnyomásmérésnél 180 alá nem akar menni neki, de a pulsusa is 100 körül mozog. Aztán valamiért elment a hangja, a nyelőcsővénél valami szűkületről beszél, nem tudom mi lehet, de a végére járunk. Lehet meg kell tükrözni. Szóval nem egyszerű most az élet nálunk.

     

    Holnap tartjuk a párom születésnapját, igaz ma volt, de a fiúk ma délután értek haza, hosszú hétvégén voltak. Remélem minden simán megy, mert már szinte mindentől tartok. A papírmunka még mindig sok, egy úgy érzem nem fogok a végére érni soha.

     

    Ma marhafarok levest főztem, eperlevél tésztával, sült hús volt és piszkeszósz, nagyon szeretjük, akár hidegen és minden feltét nélkül.

     

    A hűtőkbe rámoltam, mert megkezdődtek a disznótorok és falun indul a cserekereskedelem, vitték a szalmát, babot, paradicsomot tőlünk, most ők hoznak kóstolót. Anyukám teljesen el van ájulva rajta.

     

    Csitár a receptet én is mentettem. Jobbulást kívánok és tényleg nagyon romantikus a párod.

     

    Kata aranyos az unokád, nem csodálom, hogy hiányzik.

     

    Molly baba letudva, te recept mentve, garnéla Isteni volt, de nem lesz havi kaja nálunk se.

     

    Margó ez a net szinte rabjává teszi az embert. De jön nekem is nemsokára a fóliázás, és akkor le fogok szokni róla. Nálunk is a kelt tészta a nyerő.

     

    Banánka, sajnos egyet tudok, mindig a hivataloknak van igazuk, még ha nincs is.

     

    További szép estét!  

  48. 2013. február 16. 17:2423604.
    Csitar, köszönöm szépen, pihenj sokat!!!
    előzmény:
    csitar (23601)
    2013-02-15  16:53
  49. 2013. február 16. 17:2323603.

    Kata, tüneményesek a picurok!!!

     

     

    előzmény:
    PNE-KATA (23600)
    2013-02-15  15:18
  50. 2013. február 16. 17:2223602.

    Szervusztok!

     

    Margókám, nálunk is olvadás van...

     

    A regisztrációt ne feledd el, csak a külterületekre vonatkozik, amely belterületen van arra nem.

     

    Nemsokára megérkezik a vendégem, már telefonált, hogy fél órát késik

    előzmény:
    bmargo55 (23596)
    2013-02-14  20:35

Címlap

top