Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nem várom a karácsonyt!
Nem várom a karácsonyt!
Gyerekkoromban is nyomasztóak voltak az ünnepek, köztük a karácsony is!
Talán ez az oka, hogy karácsony környékén már rámtör a szomorúság.
Nincs kedvem készülődni. Nem érdekel az egész felhajtás.
Persze lehet az is az oka, hogy nálunk nincs összetartó család és sajnos a karácsony mind a mai napig nyomasztó a párom szüleinél és
az én szülőmnél is.
Úgy tűnik a gyermekkori nyomorúság elkisér felnőtt koromban is. Egyszerűen a múlt még mindig itt van, és gyakran visszaköszön.
Egészség az van (a páromnak és nekem főleg, a szülőknek már nem igazán) és tudom, hogy ennek legalább örülni kell.
Jó lenne azért olyanok fórum írásait is olvasni akik lelkében - főleg karácsonykor - ott a szomorúság.
Na ezért hezitáltam én is. Arra gondoltam nem lehet, hogy más is érez így.
ezzel nem vagy egyedül:-) A férjem alapból utálja az ünnepeket,szóval őt nehéz ráhangolni a hangulatra.
Gondoltam,na majd átragad tőlem(persze miután a sajátom megalapoztam..).Aztán elmegyünk valamelyik bevásárló központba és hétköznap délben egymást tapossák az emberek két héttel karácsony előtt(szabin voltam...de hogy ennyi ember velem együtt ezt a napot szúrta ki...).A kültéri égősorról fogalmam sincs, hogy rakjam ki mert rövid(gondoltam ha már kaptam két éve,most az új lakásba olyan hangulatot csinálok..hát nem csinálok mert nem tudom kirakni anélkül,hogy balesetveszélyes lenne).Aztán ötletrohamom támadt,hogy csinálok kis ajándék dobozkákat(vettem rá giccs ezüstpapír -trombitás angyalkát is)erre elbénáztam valahol és nem tudom összehajtogatni.Gondolhatod,hogy nem karácsonyi hangulatom lett ezek után,hanem idegzsábám.(és én hülye még bonbont is szeretnék gyártani....ezek után meggondolom,hogy eröltessem-e ezt a hangulat dolgot,vagy maradjon a fenének..)
Azért ez kicsit vigasztal, hogy nem vagyok egyedül. Azt gondoltam, hogy majd kapok itt a nlcafen, mert ahogy írtátok is, itt eddig csak olyan topikokat olvastam ami a arról szól, hogy mennyire várják a karácsonyt emberek.
Ajándékokat már néhány éve nem vásárolunk egymásnak. Ez nem is hiányzik. Inkább egy boldog, összetartó családot szeretnék akikkel együtt ünnepelhetek, de úgy látszik, hogy nekem ez nem adatott meg.
Tudom, hogy ezt kell elfogadni, mert ez van. Természetesen nem adom át teljesen magam a rossz hangulatomnak. Gyújtok gyertyát, lesz egy picike feldíszített fa és egy egyszerű vacsora. Az a legnyagyobb gond, hogy a párom szülei, és az én szülőm (mert csak egy van gyakorlatilag) is igen nyomasztóan hatnak rám.
Én sem.
Nem is a karácsonnyal van bajom, hanem a körítéssel. Hidegráz, hogy október végén már mindenhonnan ez csöpög. Hogy lesajnálnak mert kézzel készített ajándékot adok a szeretteimnek. Hogy idegenek kérik számon rajtam, hogy miért nem utazok le vidékre a rokonsághoz, de persze jöjjek be dolgozni, mert ők UGYE szabadságon lesznek.
De általánosságban, hogy válság van, munkanélküliség, de azt hallom magam körül, hogy ennyi és annyi áruhitelt vesznek fel, baromságokra. (Aztán jövőre jön a szöveg, hogy de szegény vagyok, milyen drága minden, bla-bla).
Nekem sem a családommal van bajom, de ugyanezt mi az év egyéb napjain is megadjuk egymásnak. Viszont dühít és frusztrál, hogy annyira álszent, felszínes mindenki, hogy pénzben mérik, ki mennyire szereti a családját. ÉS csak ezen az EGY napon!
Különben is a szeretet vagy van, vagy nincs az emberek között. Attól semmi nem változik, hogy kinevezünk valamit a szeretet ünnepének, meg elhatározzuk, hogy na most akkor mi nagyon szeretni fogjuk egymást.
A vallásosoknak könnyű, de a magamfajta örödfattyának, akit ez az egész kisjézuskás sztori nem annyira hat meg, csak nyűg a karácsony.
Arról nem is szólva, hogy tényleg igyekszem minimális pénzt költeni ajándékokra, de ha az utazási költséget meg a karácsony egyéb járulékos költségeit összeadom, már kb. 30-40 ezer forintnál tartok, ami az én anyagi helyzetemben nagy kiadás. Minden szaros újévet úgy kezdek, hogy gyakorlatilag nullán áll a bankszámlám... :(
ez sem feltétlen igaz.Nekem nagyon szép emlékeim vannak a karácsonyról,megvolt mindennek a menete és megvolt a hangulataami gyerekként mély nyomokat hagyott.
Pedig nem voltak égősorok az ablakokban(max csokimikulás figurák)nem volt nagycsaládi ebéd(négy fős családom van,nincs rokon)és mégis.
Aztán felnőttem és elveszítette a varázsát. Nem igazán tudom mikor,de már nem arról szól amiről az elején.
Azon agyalni,hogy kinek mit vegyek és miből....Az egész eröltetett lett.De ha lesz gyerekem igyekszem majd neki is olyan emlékeket adni,amiket én is kaptam.
Szerintem meg erről nem Ti tehettek, hanem a körülmények ill. az hogy senki nem mutatta meg a szép oldalát!
Ha soha nem láttátok hogy milyen is egy igazi békés és tényleg boldog karácsony.
Szia!
En sem vŕrom. De azért, mert mŕr szeptember végén meglŕttam az elsö csokolŕdé Télapokat a Lidl polcain, és azota beleuntam, hogy mindenhol ezt lŕtom, hallom...
Én sem várom. Illetve egyet várok, hogy minél hamarabb vége legyen, túl legyek rajta. Én nem vagyok szomorú, hanem feszült. Nem szeretem a karácsonyt, semmit nem jelent nekem, ami pozitív. Ez az egész körítés egyszerűen nem érint meg. Számomra a karácsony valami, amibe úgymond "belekényszerítenek", amin túl kell esni, noha egyetlen porcikám sem kívánja.
Én sem várom. Nem is tartom. Bár szomorú ettől igazán nem vagyok, inkább közömbös.
De hát téged ez - gondolom - nem nagyon vigasztal. Egy hét és túlleszel rajta...
Szia!
Én se..... :) (viszont tartok tőle hogy mindjárt megjelennek, azok akik vagy lesajnálnak, vagy meg akarnak téríteni, mert az nlc-n 99%-ban szeretik a karácsonyt és már október vége óta erre készülnek :) amivel persze nincs is semmi baj, még mielőtt valaki azt hinné.... )
Tudom hogy ez kellően csúnyán fog hangzani és a többiek levonják ebből a messzemenő következtetést hogy egy érzéketlen farönk vagyok, de nem igazán hat meg a karácsony, főleg hogy rá pár napra, mehetek szakdogát védeni