Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Pán Péter generáció
Torolt_felhasznalo_802927
Létrehozva: 2011. március 6. 20:01
Sziasztok!
Pán Péter generáció
Azok a 80-as években született fiatalok, akik biológiailag felnőttek, lélekben kamaszok. Sokan szüleiknél élnek, vagy a szülők anyagilag támogatják őket, motiválatlanok és kerülik a felelősségvállalással járó döntéseket. Szexuálisan aktívak, de ezen a területen sem vállalnak felelősséget (házasság, gyerek). A tanulmányi idejűket akár tíz éven át húzzák. Céltalanok, kapcsolatbeli és identitásbeli problémákkal küzdenek.
Készült róla egy 100 oldalas tanulmány, aki érdekel, az itt megnézheti:
http://www.kontramuhely.hu/wp-content/uplo ads/2011/01/80as-generacio-esszekotet.pdf
Kiváncsi vagyok a véleményetekre. (szülői oldal, 20-as korosztály nézőpontja, vagy más generációk meglátásai)
Na végre egy jelenség, amit sokak rossznak tartanak, de lehet egy jó kezdete. Régen a több generációs család volt a jellemző és jól működött.
Ma hallom, hogy sok 3éves gyerek azért nem beszél és nem szobatiszta, mert hiányzik a nagymama, aki a picivel élőszóval foglalkozna. A gyerek felnő a tv, videó előtt, mindent megért, de nem kommunikál.
Itt a megoldás, csak alkalmazkodás, kölcsönös tisztelet és jó indulat kérdése. Én is érintett lehetek, fiam nem nős, szolgálati lakásban lakik más városban, de lehet, hogy családot alapítani hazajön. Ha megtalálja élete párját !!! Mert az még nincs meg. A másik fiam és menyem 8 évig élt velünk, 8 éve elköltöztek, de a mai napig jó a kapcsolatunk, a menyem áll hozzám legközelebb, ő tud legtöbbet a családom dolgairól.
A kis unokám meg életem legszebb ajándéka, akit minden nap tanítgatok szépre, jóra. Így teljes az életem , a gyerekeimmel és kis unokámmal.
Egyébként anyagi oka is van a jelenségnek, egyetemi diplomával 90 ezer körüli kereset, ebből diákkölcsön, miből vegyen saját lakást ???
Személy szerint nem akarok ebbe a kategóriába tartozni, de belekényszerítenek ebbe a helyzetbe, csak azt nem veszi észre senki hogy ettől a helyzettől szenvedünk és valami megoldástkellene találni, és ne ezzel jöjjönek hogy örök gyerekek akarunk maradni!!!!!!!!
Próbálok elhelyezkedni, de mindenhol azt a választ kapom nincs tapasztalatod gyakorlatod, mégis hogy legyen ha nem engednek???
Takarítok és főzök is itthon és tanulok is! Egy kis városban élek ahol nem sok lehetőség van, szeretnék elköltözni egy nagyobb városba, de nézzük csak ha találok is munkahelyet hogy tudom kifizetni az ehhez járó költségeket (albérlet rezsi) ? Voltam kint külföldön is, ahol annyi pénz kerestem hogy a havi költségeimet ki tudtam fizetni, de nem éltem fényűzően, nem jártam szórakozni sem mert már arra nem futotta, nem tudtam félrerakni semmit se, ezért kellett volna kint robotolnom hogy közbe ne tudjak felmutatni semmit se? Most akkor mondja meg nekem valaki mi a helyes megoldás mit kell tenni ahhoz hogy az ember letudjon válni a szüleitől?
Pontosan az ilyen példák miatt írtam, hogy ez egy jelenség, ami mindig is létezett, és nem köthető egy korosztályhoz, nem lehet általánosítani.
Az én gyerekeim '80-ban illetve '81-ben születtek. A kisebbikem külföldön találta meg a párját, ő 2007-ben ki is költözött. A nagyobbik gyerekem a párjával együtt velünk él a családi házunkban. A felső szint az övék. Tény, szükség van mindkét oldalról a kompromisszum-készségre, de enélkül már két ember sem tud békében élni. A gyerekeim is, az itt élő gyerekem párja is tanultak, dolgoztak-dolgoznak ma is. Illetve volt egy szakasz, amikor az egyikük munkanélkül volt. De soha nem jutott eszünkbe, hogy piszkáljuk emiatt. Természetes volt, hogy addig is ugyanúgy részesül mindenből, mint azok, akik termelik a pénzt. És amikor a férjem került nehéz helyzetbe, a gyerekek tettek bele többet a családi kasszába.
Soha nem szólunk bele az életükbe. Ha kérdeznek, válaszolunk, ha kérésük-kérésünk van, megbeszéljük. Nem azt mondom, hogy súrlódásmentes az életünk, de mindent el tudunk rendezni.
Nem rossz dolog a generációk együttélése, de ehhez minden tagnak tudni kell, hol a határ.
Egyszer hallottam, ahogy két tanárnő pont erről a generációról beszélt. Az volt a meglátásuk, hogy ezek a gyerekek pont akkor születtek, amikor a szüleiknek, az én generációmnak, a nyakába szakadt a fene nagy szabadság. Amivel igazából nem tudtak mit kezdeni. Sokan voltak, akik belevetették magukat a rosszul értelmezett karrierépítésbe, az emberi tényezők meg kimaradtak. A gyerekeik anyagilag mindent megkaptak, csak épp az emberi oldal sikkadt el. Mit láttak ezek a gyerekek? A szüleiket nagyon ritkán. Úgy szocializálódtak, hogy a felnőttek inuk szakadtáig keccsölnek, igaz, a gyerek mindent megkap. A szülők híján maradnak a haverok, a laza életvitel. Hiszen az nem tetszik, hogy hajnaltól késő estig csak a munka. Én azt hiszem, ezek a szülők igazán nem mutattak utat a gyerekeiknek.
Ja, és én is ehhez a generációhoz tartozom
81-ben születtem, mióta az egyetemet elkezdtem, nem élek otthon. És nem, nem kaptam lakást, koliban húztam le 7 évet!
Eldöntöttem már rég, hogy 30 előtt szülök legalább egy gyereket. Kipipálva :)
Azért hogy a mai generációnak esze ágában sincs 30 előtt szülni, az egy elég nagy általánosítás... Sokan szeretnének, csak nem merik bevállalni, amíg nincs lakás, kocsi, ezaz. Mások bevállalják albérletbe, pici lakásba is. És persze, van még az a csapat, akiknek minden fontosabb, mint a gyerek.
Ja, és ki ne hagyjam a Pánpéter-es: otthon ülök, nem kell nekem férj/feleség, van anyukám
Elkezdtem közben beleolvasni a hozzászólásokba. Nem tartom elítélendőnek, ha valaki a szülőkkel él.
Ha: van normális párkapcsolata emellett
nem húzza 2x annyi ideig a tanulmányait
hazaad a rezsire a fizetéséből és nem csak elbulizza, elissza...
Magyarul nem azért van otthon, hogy eltartsa anyuci-apuci, hanem mert mondjuk ugyanabban a városban dolgozik és így nem kell albérletet fizetni.
De: sokaknál ez úgy működik, hogy anya mos rám, anya főz rám, anya intézi a dolgokat, én meg vagyok, mint a befőtt :S
Van lassan 30 éves barátnőm is így, és anya még örül is, hogy a kislánya nem hűtlen hozzá, és nem hagyja el őket...
Soha nem volt még barátja, nemhogy komoly kapcsolata.
Még egy kicsit magyarázom, amit az előbb leírtam: ide sorolnám azokat a fiatal férfiakat, akik nem a saját korosztályukból választanak társat, ahol férfi szerepet kellene betölteniük, hanem maguknál jóval idősebb elvált asszonyt, "készen kapott" több gyerekkel, ahol a gyerekszerep kínálkozik számukra.
Van fordítottja is, amikor a nő nem akar felnőni, apapótlékot keres a párjában, vagy elszakadni nem tud a szüleitől és 50 évesen is az anyja utasításainak engedelmeskedik, mint kislány korában.
Ugye, nem csak én ismerek ilyen személyeket?
Véleményem szerint ez a szülők kudarca.
Örök vesszőparipám, hogy most lett huszonéves az a generáció, akinek a szülei a szocializmus összeomlását követő években a jogod van-kötelességed nincs felfogásában éltek és nevelték a gyerkeiket.
Íme az eredménye.
Az, hogy ilyen a világ és a világ nem ad jövőképet nem hibáztatható ezért, mert akkor mindenkire jellemző lenne ez az életfelfogás.
Huszonéves korára saját jövőképest, értétkeket és küzdeni tudást illendő azért kialakítani az ember gyerekében.
Mint jelenség, kétségkívül létezik, de egy korosztályhoz kötni enyhén szólva, butaság.
Gyermeklelkű felnőtt korú emberek "pánpéterek"mindig is voltak, lesznek is.
A tanulmány szerzője maga is azok közé tartozik, ezért nem lát tovább a saját orránál, ill. korosztályánál, ezért köti a jelenséget az adott generációhoz.
Pedig a pánpéterek ugyanígy megtalálhatók más életkorúak között is, csak kicsit jobban körül kellene nézni.
Sziasztok!
A "Pán-Péter generáció" ha jól értem nem születési év szerint kategorizál, hanem azokra a fiatalokra vonatkozik akik nem akarnak elköltözni otthonról és eszük ágában sincs a felnőtt létnek a kötelezettség oldalából részesedni.
Szóval nem azokról beszélünk akik nem tudnak elköltözni, mert nincs rá lehetőségük, de fizetik a számláikat és igyekeznek tartós párkapcsolatot kialakítani....stb.
Én azokról beszélek, akiknek van állásuk, volna lehetőségük csak: kevük nincs, mert kényelmesebb ha nincsenek elkötelezettségek....
egyébként sztem főleg a fiuknál kezdődik ez, persze a lányok gyakran jobb híján követik a példát....
OFF
8:39-ig raerek netezni, utana kell kivennem csak a mosogatogepbol az edenyeket. Milyen onalölo vagyok.
ON
Az onallosaghoz sok minden szuksegeltetik. Parom tizeneves kora ota dolgozik. Nagyon sokszor azonban a kulon elethez hianyzik otthon a berlakas-rendszer, ami segitsegevel akar tizenevesen elkoltozhetne a gyerek.
Egyebkent itt - kulfold - nekem nagyon furcsa volt, hogy a szulok sokkal hamarabb kuldik el gyermekuket ugymond otthonrol, onallosodni, mint Magyarorszagon.
Ez nem szocializmus vagy nem szocializmus kerdese csupan.
Az olasz fiataloknal figyelnek meg egy visszafordulo tendenciat, egyre tobb huszoneves, harmincas csucsul ujra a mama szoknyajan.
Én még pont 1979 végén születtem! :) Talán ezért nem ehhez a generációhoz tartozom....
18 évesen költöztem el a szüleimtől egy vidéki kisvárosból Bpre egyetemre. Ahogy sokan mondják a popsim alá lett tolva egy 36 m2-es egyszobás komfortos lakás a 8. kerben, ahol imádtam élni a nővéremmel, aki akkor már 2 éve Bpen élt. Ő dolgozott és fizette a rezsit, én végeztem a házimunkát, és főztem. Mellette diákmunka nekem is. Majd ő elköltözött, ő is kapott egy hasonló kaliberű lakást a szomszéd lépcsőházban.
Soha nem bántam meg az önállóságot ennyi idősen.
Több unokatesóm a Pán Péter generációhoz tartozik. Mindenki dolgozik, besegít a szülőknek, ha otthon él, és tanul, nem halasztgat a fősulin. 100 %ig biztos vagyok benne, hogy szülőkön sok múlik, hogy mit hoz ki a fiatal a 20as éveiből. :)
Munkanélküliség. (Igen, diplomás is.)
Létbizonytalanság.
Önálló otthon megteremtése a fiatalok túlnyomó többségének = szép álom. (Már a hitelt sem osztogatják úgy, mint korábban. Tehát aki nem örököl, az leshet. Vagy anyuapu a feneke alá teszi a saját kecót, az aztán az önállóság.)
Tartós partnerkapcsolatok válsága. (Az első generáció, aki azt látta, nagyobb eséllyel válnak el a szülei, mint együttmaradnak.)
Min kell csodálkozni?
A mostani negyvenesek feleslegesen háborognak, az ő "idejükben" egész mások voltak az életkezdés feltételei, sőt, az ügyesebbek lehettek a rendszerváltás nyertesei.
A mostani huszonéves generáció élete ebben az országban kilátástalan.
Mi motiválja őket? Hogyan vállaljanak felelősségteljesen családot, mikor soha nem lehetnek biztosak benne, hogy holnap még meglesz a munkahelyük (ha van egyáltalán)? Milyen célokat tűzhet ki az ember a totális káoszban?
Ez igaz .DE!
Ahhoz, hogy elfogadj valakit, hogy együtt élj vele ( nem néhány évig!) ,ahhoz alkalmazkodni, "illik" . Ezért merészeltem azt írni, hogy ....
Mert biztos sok szülő mg sem érdemli meg még a szülő nevet se. De azért a többséggel ha együtt tudnak élni a fiatalok kb. 20 évig, amíg NEKIK szükségük van rájuk, akkor talán megy ez később is. Akarat , no meg talán szükség kérdése is .
Ismerek olyan családot (tudom ritka) ahol a három gyerek a párjukkal, gyerekeikkel a szülők házában élnek. Ráépítve, meg mellé épített lakrészben. Nem két-három éve!
Én szimpatikus találom ezt a formát.
Azt persze elutasítom, hogy kitartani felnőtt gyereket. Meg hogy ne vegyen részt a közös házimunkában, vagy rezsifizetésben.
Viszont az is igaz, hogy manapság soha nem lehet tudni ki mikor lesz munkanélküli, kap-e rokkantnyugdíjat, vagy nyögdíjat........ Tehát nagyon nem tetszett az a hozzászólás, amikor valaki huszas éveiben kijelenti, hogy ő nem tartja el majd a szüleit. Naja. Inkább menjenek a híd alá, amiért ilyen gyereket neveltek!
Nem muszáj válogatni :)
Ha mindig ugyanazt veszed, az majdnem olyan, mint anyukád a Nettodorral.
Igen, mindez igaz, de ez talán nem vezet oda hogy valaki ne akarjon önálló életet élni és a kényelmesebb utat válassza....