Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lopós anyukák?

inves99
Létrehozva: 2011. március 7. 10:55

Nagyon sok az olyan frissen elvált, vagy különélő anyuka, aki kevesli a megállapított gyerektartást. Vajon tudatában vannak-e annak, hogy a gyermektertási kötelezettség nem csak az apát terheli, hanem az anyát is? Tudják-e, hogy az ezen a címen kapott pénz mellé nekik is le kell tenniük a maguk összegét és az egészet a gyerekre és csak a gyerekre kell költeniük?

 

Tehát nem a rezsire,  nem a lakásrészletre, nem cigarettára, stb, hanem csakis a gyerekre. mert ugye akkor nem mondható, hogy pl 30e tartás kevés lenne, hiszen ez esetben minimum 60e áll rendelkezésre és ennek ugye elégnek kellene lennie egy gyerek nevelésére, iskolázására.

 

Persze, ha anyuka drága elcseni ezt a pénzt és a saját megélhetésére fordítja, akkor bizony tényleg nagyon kevés. Az egész társadalmat átható nő terror szépen megszervezte ezt. Apuka, ha nem fizet, akkor akár börtönmunkára is ítélhető, de azt, hogy anyuka vajon megfizeti-e a gyerek részére a tartást, vagy még az apa által fizettet is elcseni-e, azt persze nem ellenőrzi senki. 

  1. 2011. március 15. 19:031751.

    Teljesen egyetértek. Tudom, hogy a gyerek nem tehet semmiről, szívem szerint minden gyereknek megadnék mindent, ami a felnőtté válásáig kell.

    Az anyáknak a felelőssége, hogy apát tudjanak megtartani a gyereknek.

    Az apáknak a felelőssége, hogy tartsák a kapcsolatot a gyerekükkel, mert egy gyereknek mindkét szülőre szüksége van.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (1736)
    2011-03-15  07:32
  2. 2011. március 15. 16:001750.

    Ja és mégegy kis adalék: amikor a gyerekek felügyeletét kértük, anyuka azt mondta nekik, apa csak el akarja szakítani őket tőle, és nem akar tartásdíjat fizetni, igazából csak ezért kérjük őket.

    Azóta is nálunk esznek, ha tudnak, mi mosunk, főzünk rájuk rájuk, tanulunk velük, ápoljuk őket, ha betegek, orvoshoz járunk, megvesszük a gyógyszereket, stb

    előzmény:
    cilka (1749)
    2011-03-15  15:47
  3. 2011. március 15. 15:471749.

    Sehogy nem lehet. Ezt mi is végigjártuk. Nálunk anyuka engedte 13-15 évesen a gyerekeket alkoholt inni, vizipipázni, éjszakára többször egyedülhagyta őket. Mi is harcoltunk értük a bíróságon, hiába. A mai jogállás szerint csak akkor veszik el az anyától a gyereket, ha bizonyíthatóan drogos, kurva, vagy mondjuk gyilkos.

    Azért nem, hogy nem ad enni, nem tanul vele, nem mos, nem takarít, a gyerekek vasalnak, főznek, ahogy tudnak. De a tartásdíj jár, különben jön a végrehajtó, és elárverezteti a lakást, stb-stb.

    előzmény:
    zonka (1747)
    2011-03-15  13:30
  4. 2011. március 15. 15:381748.
    Azért ugye nincsenek illúzióid arról, hogy én mit gondolok, egy ilyen beírás szülőjéről, mint a tied?
    előzmény:
    lazy24 (1738)
    2011-03-15  09:06
  5. 2011. március 15. 13:301747.

    Őszintén kívánom, hogy a gyermek nálatok, veletek élhessen!

    Ha a kislány is menne, úgy harcoljatok is érte, mert megéri.

     

    Sok sikert hozzá!

     

    A gyámügyet pedig (ha kívánod megkérdezem a miénket hogyan lehet - ismeretség) valahogy kényszeríteni/rávenni a gyermek valódi érdekeinek elbírálására.

     

    Örülök, hogy valaki tényleg a gyermekért harcol itt és az ő érdekeit tartja szem előtt. Köszönöm.

     

    Anyukának meg kívánom, hogy térjen észhez. 

    előzmény:
    Varázslat2010 (1746)
    2011-03-15  11:13
  6. 2011. március 15. 11:131746.

    Mi a párommal a lehúzós anyukától szenvedünk! Fizeti párom a gyermektartást! Amikor elengedi a kislányt akkor ruha, cipő, ami kell megveszi párom! De és itt jön a DE! Gyakran hiába megy a lányáért NEM HOZHATJA EL! Hiába a kötelező láthatás...  anyuka elutazik, nem szól, hogy nincs otthon! Példa volt arra is, hogy elköltözött és nem szólt, hogy hová! Gyámügy kereste meg a gyermeket! Gyámügyi eljárások garmada van folyamatban a láthatásért! A kislány is jönne! Jól érzi magát velünk, szereti az apukáját! 11 éves, már nem kicsi, okos értelmes, de akkor is még gyermek! Gyermeki őszinteségétől vezérelve sétálás közben ketten voltunk és elmondta, hogy anya úgy engedte el, hogy márkás cipőt vegyen apa, ne kínait, ja és normális telefon is kéne, androidos(11éves gyereknek!), de ne előfizetéses, ja és bicajt is vegyenek! Hát ez nagyon sok pénz!( Cipő ruhák és telefon lett, igaz nem androidos, de a kislány nagyon örült) Anyuka albérletből albérletbe havonta vándorol(hátralékot hagyva), munkanélküli! Akár a gyermeket is magunkhoz vennénk(ötödikes a kislány, és a negyedik iskolába jár), de a gyámügy még mindig nem látja indokoltnak ! Mert kiszakítanánk a gyermeket a környezetéből. Ami havonta változik! Nekünk munkánk és saját lakásunk van! Nem követeli párom családja az eladott ajándékok árát sem, pedig bizonyítást nyert, hogy az anya eladta! Az anyagiak rendezésére az anyát a gyámügy felszólította! A pénz veszteség nem érdekel minket csak a gyerek! Mi lesz így vele??

     

    előzmény:
    inves99 (1)
    2011-03-07  10:55
  7. 2011. március 15. 10:481745.

    Mivel ez egy nyilvános fórum, akkor írok és azt, amit szeretnék.

    Ha neked nem tetszik, akkor nem olvasod el és nem reagálsz rá.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (1733)
    2011-03-15  07:12
  8. 2011. március 15. 10:211744.

    Hát, vannak itt meglepően furcsa gondolkodásmóddal élő embertásaink, akik ráadásul hevenyen szeretik fújni a magukét, mint egy papagáj.

     

    Mi többiek meg állandóan azon veszekszünk - akár egymással is -, hogy elmagyarázzuk nekik és kedves topikindídónknak, hogy:

     

    - igen, vannak rossz nők. Ahogy rossz férfiak is: ugyanis mindannyian különbözőek vagyunk.

    - vannak számító dögök itt-is, ott is. Ennek ellenére nem ez az általános, csak ezektől az ügyektől hangosabb a világ.

    - Van női orgazmus nélküli szex is,  ahogy orgazmusos is..

    - nem csak a nő tehet a terhességről, vannak véletlenek is.

    - a férfi, ha nem akar gyereket, szintén védekezzen. Ha betegséget adni/kapni, akkor pláne.

    - a küret nem veszélytelen dolog, ez nem olyan, mint egy pattanás kinyomása.

    - a gyermekvállalás nem attól függ, hogy hány éve vagyunk együtt, ki kinek nyilatkozott, mennyire eltervezett. Bár szerintem az együttlét, együttélés elején már nem ártana tisztázni, hogy mik az elképzeléseik a kedves feleknek. Legalább úgy nagyjából ismerjük meg párunkat.

    - egy felnőtt embert - akarata ellenére nem fog tudni soha senki megváltoztatni. Csak, ha ő is akarja.

    - egy kapcsolat fontos alapkérdése, hogy a pár tud-e kommunikálni egymással akkor is, ha gond van? Vagy csak harcolni, vagdalkozni képesek-e?

    - mindkét félnek fontos lenne, hogy a gyermek legyen az első. Az igazságosság kell legyen a mérce, nem saját haragunk, sértettségünk, önimádatunk - no, itt jön a képbe a jog.

    - általánosságban lehet beszélni, de ez olyan, mint a konfekció ruha. Vagy jól áll rajtunk, vagy nem.

    - Egy problémát a háttere nélkül nem lehet megoldani. Vitatkozni rajta jókat lehet, de nem érdemes.

    - Igenis, akármennyire is van beleérzőkénk, akármennyire is sokat látunk, a gyerek iránti szeretetet csak akkor értjük meg igazán, ha már nekünk is van. Ez nem sértés: ez ha tetszik - ha nem, így van. Bárhogy is vannak elképzeléseink, terveink, egy gyerek rendre felülírja azokat.

     

    Úgyhogy hajrá, öljük csak egymást, érveljünk - úgysem megyünk semmire. Topikindítónk feldobott egy labdát, ráugrottunk és veszettül kergetjük, teljesen feleslegesen. Nem tudjuk, a labda honnan van, milyen meccset is játszunk (focit, vagy kosarat...), milyen pályán, mi a tétje és ki a bíró. Inves99 meg röhög a markába.

     

    További jó szórakozást kívánok mindenkinek.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  9. 2011. március 15. 10:161743.
    Ezért próbállak téged terelgetni a jó irányba.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (1742)
    2011-03-15  10:14
  10. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2011. március 15. 10:141742.

    A te kifejezési módod, nem is érti meg tisztességes, elfogulatlan, gondolkodó ember.

    Jószágterelgetésre lehet megfelelő.

     

    előzmény:
    vrekuci (1740)
    2011-03-15  10:06
  11. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2011. március 15. 10:061741.

    Nem tudom mi a nem érthető?

    Van szemét pasi aki utólag akar kitáncolni! (nem tehetné, ha lenne az ominózus nyilatkozat)

    Van szemét nő aki nyakába varr gyereket a pasinak (TEHETI, mert semmi baja nem lesz belőle a bíró így is a pasira veri rá a tartásdíjat)

    Ami messze áll az igazságosságtól!

    Akinek fogigátló szedése közben becsúszik az vetesse el, 1. mert nem akarták azt a gyereket, 2. telegyógyszerezett ne rizikózza a születendő egészségességét.

     

    Egy jogon végző ugye tudná értelmezni, hogy senki nem állította a 100% garanciát a fogigátlóról!

     

    A későn vette észre, hogy terhes, már nem tudja elvetetni dumára meg, hagyjuk már Ibolykát………..

     

    előzmény:
    szajgon (1739)
    2011-03-15  09:29
  12. 2011. március 15. 10:061740.

    Úgy sem tudod meggyőzni,mert el sem jut az agyáig,hogy a másik mit mond.

    Csak a magáét hajtogatja.

     

     

     

    előzmény:
    szajgon (1739)
    2011-03-15  09:29
  13. 2011. március 15. 09:291739.

    "HA lehet az így járt megközelítéssel megítélni az milyen dolgokat, akkor a gyerek is így járt az anyja így járatta."

     

    ????????????????????????????????????????????? ???????????????????

    Maga az milyen hogy hogyan magyarul tud? 

     

     

    Nos vannak asszonyok, akik tényleg nem törődnek a gyerekeikkel olyan szinten, amely elvárható lenne tőlük. Vannak olyan asszonyok, akik olyan ostobák, hogy pénzügyi megfontolásból szűlnek.

     

    DE AZ MIÉRT OLYAN ELKÉPZELHETETLEN, hogy valakinek véletlenül születik baba (hiába szedett gyógyszert és későn vette észre h terhes), vagy az, hogy a férfi veri át, mert az utolsó pillanatban kitáncol a felelősség alól???

     

     

    (adalék az előző mondathoz:

    A fogigátló akkor sem 100%-os biztonságú (ha a feneked a földhöz vered akkor sem)... a 3% mindig ott lesz, hogy becsússzon a baba. - És ez az adat a gyógyszer előrásoknak megfelelő szedése mellett  igaz.)

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (1736)
    2011-03-15  07:32
  14. 2011. március 15. 09:061738.
    Figyelj már, még válás előtt egy garzonban laktatok? Csak azért mert állítólag luxus 1,5 esetleg több szobá s lakásban lakni, vagy is a TE kényelmed lenne, vagy nem igaz? A gyereknek nem kell ruha minek, nem kell kaja minek, nem kell semmi! Vagy nem jól értem? Mert abból a picipénzből mire futja? Elgondolkoztál rajta? És azon miért váltak el tőled? Szerintem Te egy idióta vagy akinek senki nem számít csak saját maga, hát akkor azt kívánom, hogy légy boldog magaddal! 
    előzmény:
    inves99 (1)
    2011-03-07  10:55
  15. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2011. március 15. 07:501737.

    """""""""ebből valaki tudja, hogy mástól és nem magadtól idéztél?

    Én is idéztem mástól, de odaírtam KITŐL, vagy az idézett írás sorszámát 87562.

    Tanuld meg kifejezni magad világosan a magyarnyelv gazdagsága sok lehetőséget ad rá.

    előzmény:
    vrekuci (1734)
    2011-03-15  07:24
  16. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2011. március 15. 07:321736.

    A gyereket a nő szüli, azt is a nő dönti el, hogy kinek szüli. A SZÜLŐANYA felelősége a gyerekét milyen helyzetbe hozza.

    HA lehet az így járt megközelítéssel megítélni az milyen dolgokat, akkor a gyerek is így járt az anyja így járatta.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416332 (1727)
    2011-03-14  22:33
  17. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2011. március 15. 07:271735.

    200 éve nem fizettetett a bíróság 20 évig tartásdíjat, amióta ezt rendelte el a törvényhozás, kellene tiszta viszonyokat is elrendelni, övé egyáltalán a gyerek, akarta a gyereket vagy kapta, utólag akarja letagadni, hogy akarta, vagy csak csellel simán csőbe húzták.

    ÉN meg a NŐ, ha nem akarok gyereket 1000% akkor nem fogok úgy szexelni, hogy a gumira van bízva és nem védekezem a nők rendelkezésére álló valamelyik lehetőséggel.

    Ha meg így is baleset történik, egyértelmű, hogy elvetetem, mert úgy korrekt.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_416332 (1726)
    2011-03-14  22:30
  18. 2011. március 15. 07:241734.

    Te nagyon okos.

     

    Tudod mit jelent a következő jel a mondat elején?  "'

     

    És köszönöm ,hogy ezek szerint csak az én hsz.re  koncentrálsz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (1732)
    2011-03-15  07:04
  19. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2011. március 15. 07:121733.

    Nem kell írogatni másoknak, ha azt akarod ne olvassa.

     

    előzmény:
    bamope (1723)
    2011-03-14  20:16
  20. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2011. március 15. 07:041732.

    A gyengébbek kedvéért!

    Te példálóztál a saját ismeretségi köröddel, hogy JÓ pár együgyű van, akik a gyógyszer mellett becsúszott gyereket megszülték! Majd lesz valahogy alapon.

    1746. nincs közöm, nem is olvastam.

     

    előzmény:
    vrekuci (1717)
    2011-03-14  16:58
  21. Torolt_felhasznalo_494056
    Torolt_felhasznalo_494056
    2011. március 14. 23:161731.

    Te meg irigy. Innentől kezdve pont nem érdekel, hogy mit írsz, mert csak ezen fogsz pörögni.

    Pá...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_274279 (866)
    2011-03-09  10:40
  22. 2011. március 14. 22:461730.

    tökéletesem igazad van ,söt van sok olyan betegség is ami  a pasinak nem is jön ki de a nöi szervezet megkapja és rengeteg gond lehet belöle.

     

    Egy egy ilyen akár meddöséghez is vezethet.

    előzmény:
    vrekuci (1705)
    2011-03-14  12:18
  23. 2011. március 14. 22:441729.

    németországban a tinik körében is elszaporodott a terhességmegszakitás . Sok 16 év alatti is van már .

     

    Söt sok leányanya is . 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (1711)
    2011-03-14  13:27
  24. 2011. március 14. 22:421728.

    ez hülyeség ugy ahogy van . Igenis lehet a nö gyogyszer mellett terhes ha a doki csak kiirja mindig és nem vizsgálja meg közben,hogy jo-e még az illetönek mert ha változik a hormon háztartás akkor lehet,hogy már nem elég erös  a gyógyszer sem .Hoppá már lehet is terhes.

     

    Az emberi nöi szervezet nem gép,hogy 100évig ugyanugy müködik .

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (1713)
    2011-03-14  13:49
  25. Torolt_felhasznalo_416332
    Torolt_felhasznalo_416332
    2011. március 14. 22:331727.

    "Ahogy az előbb írta Amarynda a pasikra vonatkozóan, nem jól választott apát, hát akkor úgy járt.

    Ezzel ez is akkor le van rendezve."

     

     

    Igen, az anya részére. Nem is tehet semmit, úgy járt. De a gyerek nem választotta az apját, ő készen kapta. És megilletik bizonyos jogok emiatt. Őt, a gyermeket, nem az anyát. Nagy különbség!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (1694)
    2011-03-14  09:37

Címlap

top