Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
ÉHHALÁL KÜSZÖBÉN!!!
Sziasztok!
A segítségeteket szeretném kérni!
Állást keresek a szüleimnek!
Anyukám már mindenfélével foglalkozott amihez nem kell nagy szakmai hozzáértés és szakmai végzettség (gyártosor, takaritás, házmesterség).
Édesapám festő-mázoló-tapétázó, rendszeres szoc.seg. rokanntsági állapotát csökkentették.
Mindketten 50-en fölül. És gondoskodnak az értelmi fogy. chron beteg 24 éves öcsémről.
Anyukámat 2009 novemberben elbocsájtották azóta nem talál állást és szünet nélkül zuhannak a lejtőn.
Kettőjük rendszeres szociális segélyéből, és az öcsém rokkant nyugdijából próbálnak élni napról napra. De ez összesen nincs 70.000
Látom a szüleimen, hogy tönkre mennek ebben a helyzetben, nemhogy Bp.-re álláskereséshez utiköltségre, de KENYÉRRE SINCS PÉNZÜK.
Tudom, hogy anyu mindent elvállalna, de a munkaügyi kp.-ban rendszeresen elküldik, ....sajnáljuk nincs mnka, ....nagyon sokan keresenek állást, sajnáljuk, ....szeretnénk segiteni, de mi sem tudunk.
Ha tudtok valamit, akár csak erre a tavaszi nyári szezonra légyszi szóljatok mert ez akár az életüket is megmentheti!!!!
Amit tudok, segitek nekik, de én is gyed-en vagyok a kisfiammal, igazán csak a férjem keres. Komolyan rémálmaim vannak, uzsorásokról, és végrehajtókról. A csont sovány szüleimről, és a sápad beteges öcsémről...
Kérlek titeket segítsetek!!!!!
Jársz a nagybanira? Még majd találkozunk a nyáron? Írok privit.
A borsót felnyűvik a férfiak, beviszik a gépszínbe és ott az asszonyok leszedik kg-ra. Nem nehéz meló, jól is keresnek vele, és nem vagyunk kitéve időjárásnak. Igaz volt, hogy alig értek be a férfiak, és utána akkora zuhé jött, hogy kint nem tudtuk volna leszedetni.
Szerencsére nálunk a föld "egyhelyben" van, igaz, hogy monokultúra, meg miegyéb, de ha ott van, akkor ott van, nem birom odébb vinni
Ez a borsószedés tényleg jó móka lehet.... Amikor nagybanin vagyok mindig csodálkozok, hogy hogy van hozzá ennyi türelem, már a borsóhoz...
Mondjuk lánykoromban inspirált a cseresznye, mert 2000 ft volt ládája... Eltelt 15 év, és most is annyi, no komment.
65-70 körüliek nincsenek, ilyen idős nők a fóliákba járnak paprikát szedni , nem hozzánk.
na de nem tudom nálad hány évesek de itt a legtöbb ugy 65-70 körül van .
Melozik neki vagy 30 emberke egy helyröl.
Nem olyan bejelentés ez, hanem minden reggel beregisztrálod őket, kik dolgoznak a földön. Van egy jelenléti ív, így ha jönnek ellenőrizni azzal bizonyítják, hogy a bejelentés és a jelenléti ív eggyezik-e?
Hó végén leadjuk a könyvelőnek és ő intézi az utalásokat utánuk.
Akkor ezek szerint én is rendes ember vagyok, mert reggel hozom őket este viszem haza.Pedig 3-4 maximum 5 km-re van a föld, ez a vetésforgótól függ, melyik évbe hová esik.
biztos,hogy nincsenek bejelentve.
Pár közülük es kész . De hát olyan rendes az ember hozza és viszi öket .Na ezen kiakadtam .
Čn nem élek otthon , rokontól tudom aki járt oda. Most megtiltottam neki ahogy megtudtam inkább adok neki kis pénzt de nehogy már 78 évesen ezt csinálja.
Ne aggódj itt nálunk sem mennek el a lakosok spárgát szedni pl hanem hoznak lengyelt, románt, bárkit a német meg inkább nem csinál semmit de nem erölködik egész nap a földön .
Persze nem könnyü meló aláirom de ha nincs mit ennem nem mindegy hogy mit csinálok ?A lényeg,hogy lové van .
Itt a szomszéd faluba van egy nagy meggyes, de ott is teljesítményre szedik, tavaly 60 Ft/kg volt az ára. A gazdától meg 100 Ft/kg-ért vették meg.
El se tudom képzelni, hogy egész napra 1.500 Ft-ot kapjanak. Ezt miért nem jelentik a munkások? Akkor ezeknek biztos olyan "futómelósok", ha jön az ellenőr akkor futnak ki merre lát. De be sincsenek regisztrálva, azaz reggel nem jelentik be őket az APEH-nál telefonon, vagy számítógépen?
Ugyan ez a helyzet nálunk is, helikopter, meg az írigy szomszéd.
Igaz én csak kapállásnál, fűnyírásnál fizetek ennyit, a szedést teljesítménybe oldom meg. Így az ügyesebbje jól jár, a nagyhangúk pedig elhallgatnak.
Nem bizony! Annyit nem ér az egész!
Sőt, felénk helikopterekkel járnak, + van helyi besúgó is
Gyönyörű.......
Nálunk, ha sürgős a munka (felénk dinnyeszedés), akkor 600-ig is felmegy az órabér.
De szintén népbetegség, hogy a magyar ember addig nem megy dolgozni, amíg egy sörre való csörög a zsebében, tisztelet a kivételnek.
Ez a mezőgazdaság retkes egy munka, de valakiknek ezt is csinálni kell
Nálunk is pont ennyi az órabér, plusz amit fizetsz utánuk az állam felé. Mert gondolom te se reckírozol, hogy elkapjanak feketemunkásokat nálad.
hát én csak zalában tudok rola ahol osztrákok vettek meg földeket és almást csináltak ott. Oda visznek ki a közeli falukból embereket.
igen ennyi 1500.- az almaszedés is igy megy alig kapnak valamit.Aki meg haza akar menni elöbb mert nem birja az csak kb 700-800at kap meg.
Rengeteg nyugdijas van akik csinálják ,hogy legyen kis mellékesük.
Bocs, hogy beleírok, de 1500 napidíj?????????
Én az embereknek 450 ft-os órabért fizetek, szintén mezőgazdaság
Sajnos nállunk 50 felett szinte lehetlen munkát találni.
Segíteni nemtudok, nállunk is ugytörtént a munka keresés, hogy az ismeretség alapján.
Megkell kérdezni minden ismerőst, hogy nemtud e- valami munkát a szüleidnek.
Manapság csak ismerttség alapján találsz munkát, protekció kell hozzá.Addig is próbáld támogatni a szüleidet, ami tudom nehéz egy kerestből.
Hasonlóan érzek én is, végigolvastam a hsz-eket, hát...
Az tény, hogy sikeres vállalkozást ma az tud működtetni, akinek van hozzá hátszele. Családi és anyagi értelemben egyaránt. Nekem pl. vannak ötleteim, és van affinitásom is ahhoz, hogy vállalkozó lehessek. Sokat agyaltam már ezen. De, ahogy ti is írjátok, minimum 2 év, mire nyereséges, ha ugyan el nem bukik végleg. Ami az elindításhoz, és a nyereségességig eltelő idő alatt a megélhetéshez kell, az csak milliós nagyságrendben mérhető. Miközben a valóság az, hogy sikeres hónapnak számít, ha befizettük az összes számlát és kajára is maradt pénz. Mondhatni, teljesen reménytelen.
A paprikaszedésről: azt sem bírja ám mindenki fizikailag. Jelen pillanatban én is fekszem a gerincem miatt, pont át tudom érezni. Ha a helyzet úgy hozza, szívesen megcsinálnám, bár valószínű, hogy egy nap után fel se tudnék kelni. :) Egyébként pont a napokban olvastam valahol, hogy az ilyen napszámos munkákért vagy 1500 ft körüli napidíjat fizetnek, vagy teljesítménybért, de olyan normákkal, hogy akkor sem viszel haza többet.
"Látod, erről beszéltem? Ha nekem most valaki ideadna akár csak 800 négyszögöl földet, már meg tudnánk termelni azt, amire a családunknak szüksége van, sőt valószínűleg még tudnánk belőle értékesíteni is. De sajnos nem adja senki oda ezt a földet, én meg megőrülök attól, hogy csinálnám, de nem tudom!"
Javaslom, mielőtt megőrülnél a földért, menj be egy mezőgazdasági szaküzletbe és tájékozódj a föld műveléséhez szükséges anyagok áráról.
Majd ha azt mondják neked, hogy 800 négyszögöl földön termelhetsz, de minimum 300 ezer forint kp. befektetése után még semmi garancia nincs, hogy szüretelsz is, akkor érdemes elgondolkodni, hogy a munkakedv ér-e ennyit. Nem kizárólag lopásra gondolok, de amit a tavaszi víz meghagy, azt elviszi az aszály, ha azt is megúszta a termésed, jön egy jég, stb.
Ennyi földre nem kapsz állami támogatást. Anélkül pedig kizárt nyereségesen termelni.
Mi több évi próbálkozás után parlagon hagyjuk. Így tudjuk csökkenteni a veszteséget. Olcsóbb, ha csak lekaszáltatjuk.