Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Felhívjuk figyelmeteket, hogy a politikai topikokat csak a jogszabályokban kötelezően előírt mértékben moderáljuk, ezért itt fokozott a személyeskedés, vita, anyázás veszélye. Aki ezekbe a topikokba ír, illetve ezeket olvassa, készüljön fel lelkileg, és húzzon vastag bőrt a várható virtuális pofonok ellen, mert a moderátorok itt NEM törlik a bántó hangvételű hozzászólásokat, ha azok nem sértenek személyiségi jogokat, vagy egyéb jogi előírásokat.
A moderálással kapcsolatos további részletek a Felhasználási Feltételekben (http://www.nlcafe.hu/felhasznalasi) olvashatók.
Üdv: a moderátorok
Észak-Amerika napjainkban
Azert nyitom, mert tudod miert nyitom Houstonkam. Tekints el a haziasszonyi szerepemtol, ezt nem tudnam jol vegezni, ebben te vagy a nagyon jo.
Nagyon nagy szeretettel adom at neked, iranyitsd ezt a topikon kedved szerint.
Ez a topik is mint minden topik szoljon a mindennapokrol, legyen benne egy kis ez, egy kis az, minden ami az itteni eletunkkel kapcsolatos.
Magyarorszagon oktoberben valasztas lesz, hogy kernek e a Soros tervbol.
most kuldik ki a kerdoiveket, es azokat majd vissza kell kuldeni.
Soros terve hogy eltorolni a NEMZETISEGEKET.. ne legyen senki francia, nemet, magyar... EUROPAI LEGYEN...
el tudod kepzelni ekkora blodseget????
no persze, olyanok mint a liberalis principal nelkuli agymosott hulyek, akik VALOBAN SEHOVA nem tartoznak, azok ennek a blodnek tapsolnak. Es Brusszelben olelgetik, csokolgatjak.
El tudod ezt az EU szennyet kepzelni?
“I'm all in favor of keeping dangerous weapons out of the hands of fools. Let's start with typewriters.”
― Frank Lloyd Wright
De hogy milyen igaz is.......
Amint láthatod az idegbajos mást sem csinál, mint kiválogat egyes dolgokat valamiféle szemétdombról, és azt írja ide, hogy ilyen Amerika. Ebből látható, hogy teljesen őrűlt.
Tényleg a legjobb lesz figyelmen kívűl hagyni.
te vagy a szenilis mert ilyen hazugsagot elhittel.
ki mondta ezt?
te????
de jo hogy vagy! MIN ROHOGNEK EGESZ NAP, HA TE NEM LENNEL??????????
A fasza-banda....
Weinstein in LA with his middle fingers out at law offices | Daily Mail Online
Rose McGowan Twitter account suspended Weinstein tweets | Daily Mail Online
NYPD confirms they are investigating Harvey Weinstein | Daily Mail Online
Madarat tolláról, embert barátjáról, a buzi a buzit pártolja.
Hillary Clinton is giving Weinstein's donations to charity | Daily Mail Online
Trump szenil.
Bizonyitja az 50 perces interju , amit a Forbes-nak adott- en elolvastam tegnap az atirasat , legalabbis a negybol az elso ket oldalra volt turelmem .... a mellette ulo tanacsado probalta segiteni es terelgetni visszafele a mondanivaloba... de azt nem szereti Trump...folytatta a marhasagok teregeteset...
Vanity Fair Erdemes benezni a kulisszak moge : Trumpot ma örizni kell sajat magatol ...udvariasan ugy mondjak azt ami Trump agya korul tortenik : “losing a step ”
Magyarul ez "gyagyas lett "
Nem latom az extremjobb szerint nem faknyuzozo Fox news-ban , az egyetlen allamilag engedelyezett ujsagban, hogy hol beszelnek a Ben Sasse republikanus szenatorrol ? Hat majd egyszer , talan...
Pedig ez alapvetoen fontos hir , s tegnap este tortent
A szenatorok azok ugye dolgoznak s nem a golfpalyan koltik az adofizetok penzet : szerdan felszolalt John McCain s Trump kepebe kapta , hogy a oroszok elleni szigoritott buntetest elfelejti ervenybe leptetni .
Aztan szerdan szerepelt masik republikanus szenator is : Ben Sasse , s megvetette a tronfosztas alapjait .
Eloszor emlekeztette Trumpot , twitteren , az eskujere : az nem ugy kezdodik naluk, hogy hiszek egy istenben ....
Az ugy kezdodik USA-éknal, hogy az alkotmanyra s annak betartasara eskusznek fel az elnokok...
Aztan ahogy illik : sajtotajekoztato es nyilatkozat .
Gerinccel.
Egyszeruen , egyenesen es nyiltan kimondta : Trump megszegi az alkotmany elso pontjat.
Latom, hogy egyre melyebben repul a Trumpbanda...
Nehez lehet hinni valamiben es latni , hogy az extremjobb oldalt kiveti az emberiseg , az egesz VILAG....
En egyetlen dologban hittem nagyon sokaig...
Nehez volt, amikor rajottem, hogy atraztak.
Azota nekem beszelhetnek feher szakallrol , piros sapirol es eszaki sarkrol erkezo renszarvas huzta szankorol...
Mai szennyes : Az egyetlen hivatalos ujsagon kivul , a tobbiekben , csak olyat hallani , olvasni , hogy "elmebeteg" , "IQ" ????????, "vilaghaboru" , "kossuk be a sajto szajat " , "tiltsuk ki a rasszizmus ellen tiltakozo fekete börü jatekost" , s olyat olvasni , hogy a förasszista ex-tanacsos Bannon csak 30 % eselyt ad Trumpnak ahhoz , hogy ne legyen letaszitva a tronrol...
Na nem az elso amendment /az USAi alkotmany elso pontja/ miatt.... a 25. log a levegoben : szenil s gonosz ovodas parancsolgat a Feher Hazban , 300 millio ember sorsat assa el s a VILAGOT haboruval fenyegeti...
Nem tudja ellatni az elnoki feladatot : se nem melto ra , se nem képes ra...
A gyagyás-faszi kedvence jó körökben mozog......
Weinstein Collateral Damage: The Obamas
And Justice for all....
A Yahoo-n olvasható ugyan, de tévedésből kerűlhetett oda, mivel ők ezt soha nem fogják beismerni.....
The simple truth is that guns help, not hurt, millions of Americans
Húsz éve nem volt ilyen az amerikai tőzsdén
Ennio Morricone - Le vent, le cri - YouTube
Bob Corker Says Trump’s Recklessness Threatens ‘World War III’
Mas : nagy es befolyasos , republikanus , a valasztasok elott vice-presidenti jelolt , szenatornak telt be a bili : Amerika a harmadik vilaghaboru fele megy : mindnyajan meh fogunk halni... ez az elnok Tv realitast jatszik ... a feher haz nem felnott-megorzo/ovoda...
Varom mi szuletik ebbol a bator szembeallasbol.
Nő-e bőr a pofakon , nő-e hátgerinc , ez a fecske elhozza-e az impeachementet=a tronfosztast....
Gyalazat, hova jutott Amerika...
Valamit megis beinditott ez a szimpatikus kis fecske....
Azt inditotta , hogy vegre nyilvanosan beszelnek rola, az impeachment=tronfosztasrol.
S igaz:trumpseggnyaloéknál nem volt ovacio , de nem volt tiltakozas sem !
Kicsoda ez a ven ember hogy EU jovojet (vagy akarkiet) tervezze? Azonkivul hogy billiomos? A regi idokben a kiralyok uralkodtak, rendeztek az orszagok sorsat a tronjukrol, fejukon koronaval. A mostani diktatoroknak nem kell se korona, tron, de nagyjabol marad minden a regiben., He snitched to the nazis where his relatives and neighbors were hiding. For this he was paid handsomely. Utana pedig ment a lakasaikra a ossze kolletktalni az ertekeiket.
Amerika szennyese????????????
vannak akik ugy gondoljak ha mas szennyeserol beszel... az ove ELTUNIK!!!!!!!!!!!!!
A LIBERALISOK MINDEN ORSZAGBAN IGY MUKODNEK!!!!!!!!!!!!!!
Four officers charged after youth worker with no criminal record was allegedly raped with a police baton, prompting a wave of protests in the area
May Bulman
@maybulman
Monday 6 February 2017
___________
'Sexual assault, violence, rape far too common’ at France’s Dunkirk refugee camp – report
Published time: 12 Feb, 2017
Suppression of data about migrant rapes is "Germany-wide phenomenon.
_
The migration problem in Italy is getting completely out of control
Reuters
__________
Italy gang rape: Tourist attacked in front of boyfriend at seaside resort
A POLISH tourist was gang raped in a “brutal and bestial attack” in front of her boyfriend before he was beaten up at an Italian tourist hotspot.
By LAURA MOWAT
PUBLISHED: 04:14, Mon, Aug 28, 2017
gondolom nem jartal erre mostanaban, de Budapest tele van a mocskos pofaja kepevel. Mert hogy "tervei" vannak Europaval.
a tv hirekben pedig mutatjak, hogy benn ul az Eu parlamentben... ott dirigal.
De hirekben azert mar bemondanak egy ket erdekeset, mint pl hogy Olaszorszagban a BEJELENTETT nemi eroszak
204 EZER... gondold el mennyi a nem bejelentett!!!!!!
a mai hirekben meg "erdekesebb" liberalis hirt is hallhattal...
Svedorszagban mar tanitjak/nevelik a jovo nemzedeket (lasd ovoda, kisiskola) hogy a tobb nejuseg okay... es
az ANAL SEX ami a jo!
most akkor kerdezlek en, EGY OLYAN EMBER AKI AZEKET TAMOGATJA ESZBEN ES LELEKBEN.... MIT VARSZ TOLE?????????????
nevelik oket, agymossak oket, es mivel soha nem volt normalis MAGUKHOZ VALO PRINCIPAL az eletukben, KONNYU OKET VEZETNI, NEVELNI, AGYMOSNI. EZ VAR EUROPARA.. ES AZ ILYEN FAJTA BETETTE A FEJET A JAROMBA ES EZEKET DICSOITI.
nincs elkepzelesuk a jo es rossz kozott.. mimikaja amivel tomik a fejet.. es mast is meg akar rola gyozmni, hogy az a jo!!!!!
szerencsetlen liberalis banda...
Sweden’s Islamic Rape Epidemic: Almost Half of Victims are CHILDREN
July 8, 2017
Danish Government on Escalating Malicious Migrant Crime: “Worst Situation Since 2nd World War”
September 16, 2017 10News
Denmark: Rapes Soared 196 PERCENT Since Liberal Government Took Power, Invited Refugees
August 2, 2017
A boszorkány olyan hazugságokat íratott a könyvébe, hogy még a férje is a szemétbe dobta.......
Insider claims Bill Clinton is ‘heartsick’ over Hillary’s book tour | Page Six
Szép napot, inkább estét neked is, látom már hogy kutyából nem lesz szalonna.Az ő mesterét most kezdik piszgálgatni Olaszországban, lehet hogy rövidesen elfogy a pénzforrás, ezek a taknyok szeretik a mások pénzét költeni.
Van egy cikk róla Magyarul is.Váratlan fordulat! Eljárás indult Soros György ellen, amiért migránsokkal árasztja el Európát! - VilágLátó
Ez az egyen annyira tudatlan arrol mi folyik Amerikaban, hogy nem is lehet vele arrol beszelni.
o mint egy papagaly szajkozza it Cnn hazugsagait, propagandajat, es nekunk akarja bizonygatni
hogy o jobban tudja annál, aki ott el évek óta.
lassuk be hogy ez a totál butaság jele.
Mintha te arról próbálnad öt meggyőzni hogy ott ahol o el, te jobban tudod mi történik.
ugye ez volna a totál baromsag.
EZT képtelen beismerni.illetve, szerintem, arról álmodik, hogy bennünket cukkol.
el sem tudja kepzelni, mennyire nevetseges.
bekepzelt, onfeju, és lássuk be, nagyon BUTA.
Buta emberrel pedig nem lehet vitatkozni, hiszen o mindent jobban tud... Mindenkinel,
hogy te másképpen éled meg, mint amiről o OLVAS.... Ez legkevésbé sem zavarja. Hiszen, buta leven
azt hiszi o jobban informált.
Remenytelen eset. Régen lemondtam róla.
Szep napot neked.
Nem véletlenűl neveznek téged sunyinak,mást sem csinálsz mint kiforgatod/hazudsz az igazságot,mint a jól kiképzett troll.
Egyetértek azzal hogy be kell tiltani a fegyvereket az őrűltek kezében, kezdjük az írógépekkel/ceruzákkal.
Vagy talán korábbiakkal mint forró víz, olvasztott szurok, amit az Egri vár védői használtak.
Teherautókat amit Francia országban használtak a terrosták, stb....stb......stb.....
Tehát utoljára. A te kedvenced nem tudott nyerni,mert a nép ismeri.Mivel itt a fekete lakosság kb. 11-12%, mit gondolsz kik választották meg inkább a feketét? Te rakás syerencsétlenség.Sok feketével dolgoztam együtt a gettóban, akik ellene szavaztak.Egy példa a sk millió közűl.Clinton's '08 slaps still sting Obama - POLITICO
Ha nézed ha nem, itt van neked még egy, azután pedig végképp befejeztem a társalgást, mivel már sokszor bebizonyítottad,hogy nem vagy normális.
Élvezd az szerinted faknúúúúzt, része vagy .
Ps. én jól ismerem ezt a sheriffet is faszikám. Szégyeld magad hogy nemzetünkben ilyenek is vannak mint te faszkalap.
Errol a noszemelyrol valoban csak azt tudom, hogy a hivatalosan amerika egyetlen trumpseggnyalo Tv-jeben vannak a szosszenetei ...
Nem olvasom/hallgatom a linkjeidet, mert virusveszelyesek a linkjeid/videoid....
///a foxnewsrol azt kell tudnia a tisztelt idetevedt olvasonak , hogy ez az egyetlen nem hazug mediafelulet , a tobb szaz tobbi media hazudik eszak amerikaban...by Trump. Kicsit olyan ez, mint anno az orosz befolyas alatt allo magyar sajto : egy volt es kesz///
Tehat tudom azt, hogy a holgy, regebben "juge=biro" volt , ma foxnyuz-féle alternativ igazmondo .
Tudom hogy volt problemaja az igazsaguggyel : lehallgatas ala helyezte szerelmetes ferjet , valas erdekeben...
Ugye mindenki azt habozza ma , hogy ez nagy krimi...
Akkor?
Mit kellene még tudnom a holgyrol ?
Persze azt mondja , a masodik amendement...jog
Mi is az a masodik ? = Vehetsz fegyvert, onvedelemhez.
De önvédelem-e az , amikor az agymosott extremjobb nyugdijas nov.16-an bejelenti , elore , hogy tobb tizmillioan hordanak pisztolyt es januar 20-an a "szemetek " ellen fogjak hasznalni pisztoly-nyujtotta batorsagukat ...
Ez az elore-elhatarozas az nem az az onvedelem, amit jogod van/volt csinalni , ejjel felriadva , mert a kertedben megjelent az indian es kiskéssel lopakodott a skalpod fele... 1780 fele ez volt az , ami ezt a ma elévult 2.amendementot szülte...
Ma hol is tart Amerika ?
Mar leirtam nemregiben , a Las Vegasi meszarlassal kapcsolatban
"
477 nap alatt 521 lovoldozes volt az Egyesult Allamokban , 585 halottal es 2156 sebesulttel...
Trump nem ismeri el, hogy belso terrorizmusrol van szo.
Szot sem akar hallani arrol, hogy talan le kellene szerelni a sok ven faszit, akik ide-oda fenyegetoznek a nekik nemtetszok lepuffantasaval..."
meh fogunk halni =meg fogunk halni
A nagy USA sakktablan Pisztolyos es Kototus gyalogos fizeti a vice-elnok, Mike Pence , rasszista kiruccanasat .
Hat nulla van a szamlan /mert repulo- testorsereg stb/ s elore meg lett rendezve : odament , leszallt , beult a meccsre , ahogy leterdeltek a himnusz alatt a rasszizmus ellen tiltakozo jatekosok felallt es elhuzott .
Egy pillanat mulva megjelent az elore megirt tweet s gyalazta a rasszizmus ellen tiltakozokat ...ujabb lapat szar a mar kritikusan megosztott amerikai nép hétkoznapijaba..
Bob Corker Says Trump’s Recklessness Threatens ‘World War III’
Mas : nagy es befolyasos , republikanus , a valasztasok elott vice-presidenti jelolt , szenatornak telt be a bili : Amerika a harmadik vilaghaboru fele megy : mindnyajan meh fogunk halni... ez az elnok Tv realitast jatszik ... a feher haz nem felnott-megorzo/ovoda...
Varom mi szuletik ebbol a bator szembeallasbol.
Nő-e bőr a pofakon , nő-e hátgerinc , ez a fecske elhozza-e az impeachementet=a tronfosztast....
Gyalazat, hova jutott Amerika...
Hoppla , megint fordult a szelkakas : alig nehany napja szoritott kezet a demokratakkal a kiskoruak kitoloncolasaval kapcsolatban : ma hatra arc ,s ujra az a hulye fal az elso=a prioritas ....
Erti-e a mai republikanus , hogy a szavazat az felelosseggel is jar? Szep cikk .
Minden ami tortenik ma , a szavazo neveben tortenik.
Minden republikanus szavazat azt mondja ma , azt irja ala ma : Lattam, OK
....A nok hordjak ki a gyereket , az LGBTQ nem jatszik, vadhajtas! Ne legyen lakasa , allasa , csaladja , nyilvanos klotyija , mert "KULONBOZO"
Minden republikanus szavazo beleegyezik abba, hogy ne lehessen repulobe szallni , hogy ne legyen modositva a fegyvertartas , hogy a gazdagok adoja csokkentve legyen , mindnyajan a tudomany ellen szavaznak , mert alairtak, hogy a klimavaltozas faknyuz , mindnyajan beintettek a noi egyenjogusagnak : fizetes , fizetett szulesi szabadsag , egyenloseg a job-valasztasban... Szep cikk arrol, hogy ma mar a republikanusok kozott is kisebbsegben van a kototus es a pisztolyos hadonaszo
Faszikám semmit nem tudsz te az amerikai nőkről.
Áruld el még azt, hogy a burkát a saját fejeden tartod, vagy pedig a kecskéden?
Csak kapdossa az ember a fejet reggelente , az ujsagot olvasva...
Ott , a szep kolbaszkeriteses Aaaaamerikaban a nok kapjak inkabb be , mivel , az extremjobb tamogatast kereso Trumppappa miatt , ujra zsebukbol fizethetik az abortuszt , ha mas lukat keresnek a teremtes koronajanak kielegitesere ...
Ott , a szep kolbaszkeriteses Aaaaamerikaban , egyre-masra jelzozik az illegalisan tronra ultetett , gazdasagot lerobbanto szenilis amatort .
Olyanokat olvasni , hogy " moron , dotard , dum..."
Jajajjjj : amikor nincs tisztelet egy funkcioval szemben , akkor az a funkcio nem mukodik... Az a funkcio KI VAN RUGVA
Olyan ez , mint amikor azt mondja a nepi bolcsesseg , hogy amikor valaki ellop egy tojast , akkor ellop problema nelkul egy ökröt. At lett lepve valami erkolcsi kerites...
Szoval sikerult Trumpnak es az 500 legnagyobb vagyonuak kozott kimazsolazott uralkodo sleppjenek 9 honap alatt szetrombolni egy nagyon nagyon nagyon fontos cuccot : az Obama oroksegebol jovo "viragzo gazdasagot"
Most még ra lesz kenve a vart 90 ezer uj "job" helyetti 33 ezer kirugott faszi esete a hurrikanokra... talan a tozsde még nem fog lefele mutatni , ha ezt beszopja.. egy honapig meg szoritja a feneket , hatha
De teny ami teny : a mezogazdasagtol az iparig , a sok nepellenes , mexikoi ellenes , bevandorlo ellenes intezkedes , az okosan meggondolt vedo es szabalyozo hatarozatok megszuntetese , a fenyegetesek , a sok Obama-ellenes eszetlen trump-TOLLVONAS munkanelkulit szult . 9 honap kellett az elefantnak, hogy osszetapossa az amerikai gazdasagot. De erdekes veletlen : ennyi ido alatt csinal a spermabol gyereket a nö
Es ez csak a kezdet.
Most majd fizetni kell .
A sok , embertarsait pisztollyal fenyegeto ven marha es kototus nyugdijas kibic vegyen zsebkendot mar most a siras-rivashoz: ma egeszen biztosan olcsobb még a zsepi , mint az eljovendo , mar nem-viragzo holnapokban....
Hany eve nem tortent ez meg ? 33 000 elvesztett job egy honap alatt ? Tiz ?
Pedig volt am hurrikan anno is... van minden evben...Itt uborkaszezon van minden osszel , ott hurrikan-szezon...
Hogy neked mennyi időd van!
A saját micro államfődről is írhatnál már, hogy kissé izgalmasabb legyen.
Harom ora varakozas még !
11h-kor hirdetik a Nobel békedijat
Trump nyerte
// Alacsonyan repulo faknyuz , de olyan fökingbiccsezö kedvem van ma//
Peeeenteeek Altalaban penteken "mondanak" le a Trumpban csalodott hasonszoruek....
Ki a soros ?
Gyulik a szennyes
Nahat , nahat : lemaradt a floodgates-es szosszenet
Ezen a kis szosszeneten elkondolkoztam : kinyilnak a zsilipek... egyre tobben merik kimondani, hogy egy unintelligens , egy "bum" , egy "moron" jutott az elnoki szekbe...
Nemde a "Csaszar uj ruhaja " ?
A mai szennyes...
Ujabb es ujabb fejek hullanak le : egyesek nem teccenek s ki vannak rugva , masok tul mohon nyulnak a kincstarba es vannak azok, akiknek van gerince es nem eleg vastag a bore..
Mint pl a ma tavozott belugyi igazgatonak : eltunik az Interior Department executive Joel Clement .
Felig-meddig ki lett utalva es mellekelve, mert a klimavaltozassal kapcsolatban nyilvanosan hangoztatta a velemenyet.
Ugye az alternativ igazsag ugy mondja , hogy a klimavaltozas az fakknyuuuz. ..
Az alternativ-igazsag orszagaban nem Joker klimavaltozas elleni vedekezes melle allni : ez a rossz kartya...
Keszuloben az ujabb ket bucsuzas : Tillerson, es John Kelly ?
Az egyikrol kiszivargott az alternativ tisztelet az elnok irant : az O szemszogebol Trump egy “f*cking moron” ... innet az epp folyo bunyo es "moron-gate" ....
John Kelly meg , aki az osszes trumpi-jobaratot kirugatta s a TV-ben latszik, hogy el akar tunni szegyeneben a Fold szinerol, valahanyszor Trump kinyitja a szajat... indult volna Las Vegasba a nagy csapattal minap es lam : kipenderitette Trump a gepbol ?????
Szoval az alternativ igazsag az , hogy a nagy csapat erosen meg lett tépve..
Mindig , minden kormanyban van valtozas/valtoztatas.
De ennyi es ennyi botranyos cucc miatt ???????????
Virtualis "jo-gonosz" jatekokban...hatasvadasz filmekben ...OK! De majd'400 millio embert vezenylo csapat????????
Mi is volt a kivalasztasukhoz vezeto alternativ igazsag ? // - mintha az lett volna a kivalasztasi kriteiumok egyike , hogy legyenek milliarderesek , mert azok tudnak penzt csinalni ? -//
Hianyzanak mar , a nagyok kozul , -mert meg egy tucat kirugott/elhuzott "pici" is van-, az alternativ-igaz elnok alternativ-igazsagu elnokoskodesenek alternativ-igaz eredmenyeivel buszkelkedheto kormany 9 honapja utan :
Joel Clement a legujabb.... s Michael Flynn , Sean Spicer , Mike Dubke , Reince Priebus , Anthony Scaramucci , Carl Icahn , Sebastian Gorka , Tom Price , Steve Bannon....
De , -mint mondtak az orosz korszakban Magyarorszagon- : "Hazudik a radio"
"beirasai amit IGAZKent idekopkod semmi más mint hamis szszélsőbaloldali provokáló propaganda, amit IIGAZSÁG címen"
Az igazsagrol.
Vizsgalat ala helyeztek a Kellyanne Conway-t.
O az a noszemely, aki a trumpszotar feltalaloja .
Tole van az "alternativ igazsag" kifejezes.... Feher Haz-i szovivo-idoszakabol....Ez a huzasa belekerult a wikipediaba
Jelentese : az igazsag az olyan cucc , amit a sajat szemszogedbol igaznak talalsz.
Trump , -mondta nyilvanosan Kellyanne- , amikor igazsagoskodik , akkor az azert igazsag , mert Trump szemszogebol nezve igaz.
Ennyi. Ennyire pofonegyszeru az igazsag.
Az pedig, hogy TENYEK bizonyitjak az ellenkezojet, az kit is erdekel ? Kirugva !
Errol jut eszembe a mai szennyes ....
A kutya ugat s a karavan halad.... Szegeny szegeny Amerika....
Mai szennyes , roviden : ????????????
Szenilis lett-e a first-csaladfo ?
Lemondhatta volna a Porto Rico-i utazast , Las Vegas miatt ... mert nem mindennap "buszkelkedhet" megvert recorddal : az orlandoi lovoldozesben , 477 nappal a Las Vegasi elott , "csak" 48 ember halt meg..
477 nap alatt 521 lovoldozes volt az Egyesult Allamokban , 585 halottal es 2156 sebesulttel...
Trump nem ismeri el, hogy belso terrorizmusrol van szo.
Szot sem akar hallani arrol, hogy talan le kellene szerelni a sok ven faszit, akik ide-oda fenyegetoznek a nekik nemtetszok lepuffantasaval...
Odahuz inkabb Porto Ricoba "reprezentalni" , s az aldozatok vigasztalasara szant beszed kellos kozepen szemukre hanyja, hogy szetrugjak az Allamok evi koltsegveteset....
Megszoritja a mar inzultalt polgarmesterno kezet es/de nem hagyja meg sem mukkanni : magasra emelt orral tovabbigyekszik....
Bejelentkezik a segelyosztok koze s mint a TV-s realiti-jatekon, valasztasi meetingen, vagy a biciklis Tour de France bemelegito hirdetoinek a rago es egyeb gumit dobalo kocsijai : ! papirkeztorlo csomagokat dobal a tomegbe , mondvan : "szorakozzatok" =“Have a good time!” ??????????
First-csalad paklibol a "lany" : Ivanka es Jared egyre melyebbre sullyednek a privat levelezesek fertojeben... ezek az alakok ket even keresztul uszitottak a nepet Mme Clinton ellen privat levelezese miatt...
A first-csalad paklijabol lecsapom meg ma a "fiu" kartyat : hazugsag hazugsagra.
Eloszor "semmi orosz kapcsolatot" jelentett be , aztan idovel ez atvaltozott "ja de mégis"-re es talalkakra , aztan meg tobb izben lett "ja de mégis" .
A legujabb "ja de mégis" az az , hogy az orosz ugyvedno felfedi , hogy Mme Clintonrol es az alapitvanyarol kért kompromittalo papirost...
Nem letezel!!!!!!Ki vagy radirozva,te szornyeteg.......
Es ez volt az utolso.........
En most Eu-bán nyaralók, jövő heten megyek haza. Akinek van kedve időnként beszélgetni, mindegy hogy miről, jöjjön át a másik topikba. Azt úgy tudom olvasni mindenki tudja de beírni csak aki tag.
Mert lehet beszélgetni mindenről, sőt nem kell egyetérteni. De a baromság bol elég .
Befejeztem.
Gumipuskát emlegettél?
Hazugság minden szavad,azért neveznek téged sunyinak.
Egyetértek.
Egy buzi agitátor nem fogja megbocsájtani hogy nem sikerűlt becsempészni egy másik buzit elnöknek.
A kormány nem lacifaszázik. Ki is volt az elnök amikor imádkozó nőkre-gyerekekre támadt tankal, lángszóróval?
Waco CNN Live Coverage - Part 1 - YouTube
Kedves fórum ttársak ugye észre veszitek hogy ennek a fasiszta beironak egyetlen célja van, az Amerikában élőket CUKkOLNI
beirasai amit IGAZKent idekopkod semmi más mint hamis szszélsőbaloldali provokáló propaganda, amit IIGAZSÁG címen
hangoztat.
Egyetlen mód van ilyenekkel elbanni: NEM KELL ESÉSZREVENNI.
o egy nagy nulla, aki valaki szeretne lenni, és amíg valaki is észreveszi addig el... Ha senki, akkor MEGHALT.
temessuk öt el, talán a pokolban mar várnak rá a többiek, hasonszőrű agy betegek.
BÉKE póraira!
A masik elnokjelolt , aki a csalas es az orosz beavatkozas ellenere a népi szavazast megnyerte , lefegyverezte volna az amerikai nyugdijast s ma nem lett volna halott...
Igy marad az a legyilkolt aldozatoknak , hogy Mme es Mr elnok imadkozni fognak ertuk...
Az amerikaiak egy resze es a golfot imado elnok ur s csinos neje evangelistak...
Az evangelistak most nyitnak , novemberben , muzeumot : Biblia muzeumnak nevezik...=Museum of The Bible
Milliarderes csalad projektje ,a trumpert szovegnyomo Steve Green banda , Ok a - Hobby Lobby = barkacsboltosok.
Tavaly harom es fel milliard dollaros evi hasznot "tudtak be"... sokkal gazdagabbak, mint golfos es csini .
Mi a ciki ezekkel a nagyon evangelistakkal ?
Hagyjan , hogy megakadalyoztak az abortuszt , s hogy az iskolarendszerbe beleszartak , de mi is van a MUZEUMMAL ?
Volt az iraki haboru... Irak.
Ez a milliarderes felvasarolt iraki muzeumokbol ellopott ertektargyat...ezzel toltogette a muzeumat....
Persze a santa kutya esete...masfel millio dollarert vasaroltak be 5500 felbecsulhetetlen erteku , a szetlott Iraki muzeumokbol ellopott cuccot .
El lettek kapva , vissza kellett fizetni stb... es most juliusban lett publikus...
Persze a lovoldozo nyugi-dijas 1db ilyen cucc csempeszese miatt dutyiban ulne..
Az , aki evente 3-4 milliardot szed ossze , az nem ...
Suba subahoz , guba gubahoz ?? De ez meddig mehet ?
Szoval ilyen dolgok vannak az ajtatosan ertunk imadkozo evangelikuseknal.
Las Vegas-i lövöldözés: további halálos áldozatok, Trump is nyilatkozott
Megszólalt a Las Vegas-i tömegmészáros testvére
Átlagos nyugdíjas az USA legnagyobb tömeggyilkosa
A milliárdos Insta-sztár, Dan Bilzerian is ott volt a Las Vegas-i lövöldözésnél
AZ A CIKI , HOGY HA NEM LENNE FELFEGYVEREZVE a sok millio hazugsaggal es gyulolettel agymosott amerikai nyugdijas , akkor nem pakolna 10 fegyvert maga melle a 32.emeleten, es nem löné ki onnan a concerten resztvevo egyéneket...
Imadkozik ertuk a csinibaba es a golfnagymester: errol jut eszembe....mi is van a novemberben nyilando washingtoni Biblia muzeummal ? Valaki tudja , mivel van telerakva ?
Mr es Mme elnok
Legyszives normalis hangot megutni.
Ha vitatkozni akarsz , mondj ellent es kerj vitat.
Azt fitogtatni , hogy hogyan vagy kepes piszkos nyelvezettel szemelyeskedni, az itt erdemben off . Itt téma van.
A szemelyeskedes ugyan itt megengedett , de nezzed csak meg a Moderacios topikban : a ket topiktag , akik itt evekig sajat szemszogukbol nezve, sajat szemuvegen keresztul beirta a napi politikai extremjobboldali hireket , lehulyezve a nem extremjobboldaliakat , lehulyezve a topikhoz nem hozzaszolo es bologato s e miatt a fogadtatas miatt az evek soran lemorzsolodo magyarokat , MA pityeregve panaszkodnak az itteni ocsmany hangvetel miatt , a MOderatoroknal.
Hiaba nem tetszik az Neked , amit itt objektiven ES KORREKT HANGON leirok : ez a mai hir , ez az , ami ma Amerikabol jon.
ILYEN MOCSKOS , ilyen népölö/népellenes/joggyalazo , ilyen Vilagot fenyegeto szar az ami ma AMerikaban történik.
Lassacskan felvazolodik , jogos igazsagugyi eljarasbol , hogy Amerika csalassal tronra ultetett egy valakit .
Ennek ebben a pillanatban az egesz Vilag issza a levét.
Ez a topik temaja : Eszak Amerika napjainkban
Ennyi.
Ket even keresztul jarta a nota , a hazudozas , az uszitas : Mme Clinton maganlevelezest folytatott... s ezert a crocked helye bortonben van.
S ezt szajkozta megallas nelkul , habozva , a pisztollyal önbatorito maganseriff , a kötötüs ven rasszista harpiak klubbja.... Most mar a masodik privatlevelezo cime sül ki a hirhedt parnak : Jared es Ivanka titkos levelezesi cime is bortont erdemel..???????
Allitolag beszolgaltattak az ujabb paksameta levelet..Allitolag.
Azt belole amit akartak , vagy amit nem toroltek , mint az öreg a gyalazatos tweetjeit...
De majd kisul, es lesz ujabb es ujabb es ujabb botrany.
Ezeknek a becsuletszojaval komoly problema van...
Ivanka Trump and Jared Kushner private email scandal explodes
„Jaj annak a népnek, amelynek történetét az ellenségei írják!” (Caius Suetonius)
"Tudod hogy a Dummkopf= hulyet jelent german nyelvben ?"
Tudom.
Faszikám.
Sheriff=a törvényt képviseli.Mielőtt kinyitod a pofád, legyél tisztában azzal hogy mit írsz/beszélsz a moslék helyett. Pl. olvasd el az Amerikai Alkotmányt.Constitution for the United States - We the People
Hogy nem sul le a kepedrol a bor?????Ennyi ember meghalt es megsebesult,mert valaki bekattant,meg nem tudjuk ,hogy miert,es te itt gunyolodsz??????
Nem felsz hogy rad szakad az eg??Velejeig rossz ember vagy,aki meg egy tragediabol is viccet csinal,neked semmi emberi erzesed nincs????
Torolve vagy,meg az emleked is,mint ha sosem lettel volna.
Las Vegas...feher ember csinalta ...
Feher csinalta , tehat nem beszel a nagyfonok Trump terrorista aktusrol ?????
... Egy faszfej nyilvanos helyen a leheto legtobb embert le akar puffantani... ez a terrorista aktus definicioja Usa-eknal...
Ideje arrol beszelni , hogy miert is nem lett semmi abbol , hogy a lovoldozo/fenyegetozo sheriffeket lefegyverezzek....
Ez a nagy jotetemeny ///=legyen csak mindenkinek fegyvere , oszt majd eloszedjuk, ha a "szemeteket" megunjuk//// is Trump szar valasztasok elotti igerethalmazaban/ajandekcsomagjaban diszelgett....
Hat most majd orra ala lesz dorgolve ....
Bravo Facebook! Bravo Mark Zuckerberg !
Ma megerkezik "böngészésre" a Kongress-hez a 3000 politikai hirdetes , amivel az oroszok befolyasoltak a valasztasokat.... beszolgaltatja a Facebook azt is , hogy Ki fizette , mennyit fizetett , hanyszor kattintottak , kit celoztak ezekkel a hirdetesekkel , MINDEN SZEMETSEG , MINDEN FAKNYUUZ ki fog sulni.... Ezert ugral es mocskolodik ket napja meg intenzivebben Trump : szeretne ezt a hirt felulirni ... de ez olyan olyan olyan nagy dolog , hogy lehetetlen felulirni . Google es Twitter is keresgelnek portajukon s Ok is segiteni fogjak az IGAZSAGSZOLGALTATAST
Tic tac tic tac tic tac tic tac ..............egyre kozelebb kerul a dutyi fele a sok léha csalo es lopos bunozo
Ellentetben veled,en nem menekultem sehova,Ferjhez mentem egy osztrak fiuhoz,aki SF-ban nevelkedett,Becsben laktunk[legalisan],es a szulok akik SF-ban laktak vissza hivtak,ugy mentuk oda teljesen legalisan,minden menekules nelkul.
Edit Cavellor csak annyit akartam idezni[osszetevesztettem az elsot a masodikkal,bocs]amit halala elott mondottNem szabad,hogy gyulolet legyen a szivunkben.Benned annyi a gyulolet,hogy idaig hallom ahogy a sav kimarja a belsod....
Ellentetben veled,en nem menekultem sehova,Becsben eltem legalisan[oda sem menekultem[ hanem ferjhez mentem,mivel a ferjem SF-ban nott fel,es ott eltek a szulei,vissza hivtak,es megint legalisen oda koltoztunk...ha valamit nem tudsz,akkor csend!!!!!!
En ossze tevesztettem az elsot a masodikkkal,Edit Caval szoktetett es bujtatott sokat,es ezert ahogy haboruban szoktak,kivegeztek,az Angolok sem tettek sokat a megmenteseert,de a lenyeg lenne amit halala elott mondott:NE LEGYEN GYULOLET A SZIVUNKBEN,pedig neki oka lett volna.....te annyira tele vagy gyulolettel [ahogy mar mondtam]hogy idaig hallom ahogy a sav marja a belsodet.Ha annyira odavagy csomagolj ossze es vidd le amid van Portoba,es allj be a javito munkasok koze....
Folytatas : tehat volt a hurrikan , volt a nagyon kesoi amerikai segitseg s lett 17 halott -nem a hurrikan alatt ! utana .
Patakbol iszik a 3 millio fedel nelkuli lakos s nincs ennivalo...
Ujsagiro az van, s kikerdeztek a polgarmestert , aki leirta a dramai helyzetet... s segitsegert esedezett s tiltakozott is .... merthogy Trump elnok nagy pofaju vallveregetese : "minden jol van" - az bizony NEM IGAZ .
Szombaton Trump elment golfozni , de arra idot szakitott , hogy twetteren raokadjon a martyr-sziget polgarmesternojére : Maganak a demokratak mondtak , hogy En gonosz vagyok...Maguk ott azt akarjak, hogy mindent maguk helyett csinaljanak...
....
Altalaban az fizet szamlat , akinek penze van.
A gazdag , a nyugdijas , az aktiv dolgozo , vagy a kinai bankok ratesznek a sok trilliard "kolcsonadott" gubara, az amcsiadossagra, egy lapattal...
Nem , a milliarderesek nem fizetnek szamlat , mert Ok mar tojashejjal a seggen , vagyonalapitaskor , rajottek , hogy hol szedik a penzt , hogy sok kicsi sokra megy : a nyugdijas es az aktivan dolgozo fizeti a hatalom "teccik ugye , megigertem ugye , kapd be " fantaziait , mindenutt a vilagon.
Foleg olyan vezeto reteg a ciki , akik ugy lettek kivalasztva ,hogy "az en csapatomban csak milliarderes lesz , mert azok uzletemberek es tudjak, hogy csinaljak a penzt.."
Figyu!
Nem jo a link : itt a szamla
Mert a penz az nem fan terem : azt valaki megcsinalja, munkaval es a nagylelkuskodest ezzel a megcsinalt penzzel , a szamlakat , valakinek fizetnie kell
Nemsokara jon a szamla ?
PORTO RICO!!!!!!!
Greeeet nyuuuuz ! - veri a mellet az Egyesult Allamok elnoke , aki milliardos baratai zsebenek erdekeben ket hetet vart a "segitseggel"=felfuggeszteni a Jones act-ot, a hurrikan rombolasa utan....
" Itt forrasvizet isznak az emberek es nincs mit enniuk... itt emberek halnak meg s a halal az nem grét nyuuuz!" - mondja a polgarmester
Ez is Trump.
Ma golf lesz...es kisult hogy a Jarednek el lett magyarazva, hogy miert nem szabad magan-levelezessel kommunikalnia... es megis. O is "bunos", "bortontoltelek"?
Mme Chao McConnell -, megint egy "ha pofa be, akkor belepsz a kormanyba"-valasztott "vezeto" ,- keze tele a magafele terelt "adozokpenze"-vel...
Trump elfelejtette ervenybe leptetn/applikalni i a ket honapja alairt russzkiellenes szigorutast: de most fulonfogtak es nem csak a demokratak .... Kirugva az egeszsegugyminiszter: tul sokat kolt repulore az adofizetopenzbol ??? :o))) pedig nem is koltott el annyi dollart, mint elnok ur golfra es annyit sem nyult le , mint amennyit apa-es-fia lenyultak a rakos gyerekeknek osszeszedett adomanyokbol ... de pl a hiresneves ugyvedek allami finansziroza sem kutya
Majd ezekrol meg lesz szo, tronfosztaskor
S most latom : megint torveny ele kerul a legujabb valtozata a migrancs-torvenynek ? :o)))Beleirta diktator az osszes szemelyes ellenseget..????
Szoval a mai USA szennyest is szajtatva kell nezni
Szegeny-szegeny Amerika
A cikk a Politoco-ban es Palmer Riportban
Micsoda banda Hat ilyen Amerika...
Kot kot kot kot
kotkodacs
Minden napra egy tojas....
?????????? Pence????
Mike Pence has sold out Donald Trump in the Trump-Russia investigation
Bravo petite Liz !
Liz visszautasitotta a Melania konyv-adomanyat : Itt nalunk , Madame , 9000 konyv van , es van a konyvekhez diplomas konyvtarosunk..iskolank hires , nagyon jo eredmenyeket ernek el a tanulok es van penzunk.... Legyen szives olyan iskolaknak adni ezeket a konyveket , akiket a Betsy Devos altal helyretett politika elfelejtett es nem finansziroz....
.....ma olvasom itt a Noklapjan ezt , magyar , Usa-ba "menekult" joasszonytol valo :
"Mikor Edith Cavellt kivegeztek a 2-ik vilaghaboruban kemkedesert[nem penzert csinalta ,hanem meggyozodesbol,naci katonakat bujtatott]"
Mindenki ismeri Edith Cavellt- Piafot pl Edith-nek neveztek el a martirra avatott apolono emlekere...
Mit is csinalt ?
Kitort az elso vilaghaboru.
Minden resztvevo orszagban behivtak , tetszett-nem tetszett , a sorozaskoteles ferfiakat ... es akkor bunyo volt, oldokles , halal , parancsra.
Voltak olyanok a behivott sorkatonak kozott , akiknek a haboru es a verengzes nem tetszett : pl nem ertettek egyet azzal az oldallal , ahol kotelesek voltak oldokolni..ezeket hivtak ugy , hogy "dezertalok" .
Na ilyen "dezertalokat" bujtatott es segitett atmenni a "masik oldalra" , kb 200-at , ez a hos apolono.
Ezek a katonak nem NACI katonak voltak.
1914-18-ban a nacizmus meg nem letezett.
nacizmus az valami nagyon csunya dolog es ezt varrni egy nagy noi peldakepnek a hatara nagy kulturahianyra es tanulatlansagra utal.
Mi a nacizmus ?
Volt egy olyan part , 1920-ban kezdodott a kialakulasa , hogy Nemzetszocialista Nemet Munkaspart.
Hitler volt a vezetoje.
Extremjobboldali szarsag volt es mint mindenki tudja , uralomra kerult es lett a Masodik vilaghaboru.
A naci katonak itt voltak , ebben a haboruban; De itt sem volt minden nemet katona "NACI" ; Itt is csak az volt naci , aki az ideologiat beszopta : es a naci katona 6 millio zsido halottat csinalt .... a naci katona kiolte a ciganyt , a feketet , a nyomorekot , mert a naci katona buszkegerman volr , arja , es elsobbrendubb-felsobbrendubb mindenkinel a VILAGON.
Mi volt az ideologiaja , miben "hitt" a naci ???
Sovinista volt=buszkegerman , rasszista volt , antiszemitista volt , primitiven antikommunista volt s egy csepp darwin is volt az ideologiajukban : aki gyenge vagy selejtes , az csak dogoljon meg : termeszetes szelekcio...
Amikor kitudodott , a masodik vilaghaboru utan valakirol, hogy naci katonat bujtatott , az bizony dutyiban vegezte es lekopve , a kollaborans=nemettel egyuttmukodo noszemelyek kopaszra lettek borotvalva nyilvanos tereken , mindenki elott...
Es MA , az ujnacik es a szelsojobb KKK-s felsobbrendu , neger es zsidoellenes mozgalmak elleni tiltakozas innet ered : a szelsojobb es az kirekeszto ideologiak verengzest szulnek es emberirtasra uszitanak...
Es amit ma olvas az ember szerte a vilagon Trumprol , az bizony az , hogy ez egy olyan ember , aki pl a KKK ideologiajat , a rasszizmust nem iteli el , sot: nyilvanosan kimondja orszag-vilag elott, hogy "van kozottuk jo ember". Batoritja oket arra, hogy eljek nyugodtan az ideologiajukat...
Porto Rico... a Maria hurrikan - a halottak - az ehezes - a hajlektalanok...
Ezek az "elfelejtettek" amerikai allampolgarok.. s privat orszag- amerikai muvesz es osszefogo segit , de az Tromp befogja a fulet..Penz , penz es penz megint. A gazdagok penze. Hanyas .
A segitseg megvonasanak oka felszinre kerult : a majdnem 100 eves Jones akta...
Trump : " Sok baratom es ismerosom van a tengeri kereskedelemben , akik sokat vesztenenek azzal , ha ezt a torvenyt ideiglenesen felfuggesztenem... "
azt mondja ez az 1920-as torveny , hogy veszhelyzetben is csak amerikai szemelyzettel hajozo-amerikai tulajdonosu-amerikaban epittetett hajo vihet portekat.... Namost ez azt jelenti, hogy a Trump altal emlegetett milliardos hajotulajdonos baratok kenytelenek lennenek nehany napra csapot-papot otthagyni es elvinni porto ricoba a segelyt... ezert mondta/uzente azonnal a russzkisegitseggel elnoksegtol meglopott Hillary Clinton: B+ ne gyilkold le a termeszeti katasztrofat szenvedett szigetlakokat : OTT VAN A HADITENGERI FLOTTA !!!!!!!!
Trump told a pool of reporters that “We have a lot of shippers and a lot of people that work in the shipping industry that don’t want the Jones Act lifted.” That’s his actual quote. He’s openly admitting that because some of his wealthy cronies in the shipping industry don’t want to lose a few days’ worth of revenue, he’s willing to let people continue to die in Puerto Rico. Again, these people are United States citizens.
Ezt a tollvonast megtette Floridaert es megtette a Texasert...
De ugye a milliarderes baratai nem tudnanak lemondani nehany nap bevetel kieseserol....
Mai szennyes
Kep
Umpappa, Umpappa, Umpappa
Nagyon szegyenlem, de utalom ezt a not . Europa neki fogja koszonni a szelsosegesek eloretoreset. Tudod hogy a Dummkopf= hulyet jelent german nyelvben ?
Mindnyajan kurvak vagyunk , Trump elnok szerint, mert : a gyerekunk a rasszizmus ellen terdre ereszkedik....
Bravo Sheila Jackson-Lee
Rosenberg is bucsuzik .
Nyilatkozott is pa-pazva : ez az elnok szarik a torvenyre
"...convinced that President Trump had little respect for the law..."
Mi nem tetszik neki ?
Az elnok felhivta a rendoroket a "gyanusitottak" elleni brutalitasra .... ///s a letartoztatott nem bunos , ha beverik a fejet ? Artatlan az ember addig, amig az ellenkezojet RA NAM BIZONYITJAK ??///
....a most bucsuzo fonok elsorolja , milyennek kell lennie, mihez kell tartania magat a torvenytisztelo rendornek . S a kis mondatat szeretem : keresztulhuzta azt , hogy az onbiraskodo tereprendor a "parancsra-tettem" moge bujhasson : kotelessege a rendornek szolni/beszelni arrol, ha/hogy baj van... s ezt teszi, amikor azt mondja: EZ az elnok szarik a torvenyre/torvenyessegre...
In a July email obtained by NBC, Rosenberg told his staff that “we have an obligation to speak out when something is wrong.”
His email came after Trump made remarks in a speech that seemed to encourage police officers to treat suspects roughly.
Rosenberg wrote in his email that the president’s comments “condoned police misconduct.” He listed values that he said were central to how law enforcement professionals should behave. Those included “Rule of Law, Respect and Compassion, Service, Devotion, Integrity, [and] Accountability.”
Na es ami meg izgalmas itt : hogy van Luther ? Es a nagyon nagy elnok, aki rossz lora tett ?
Izgalmas het kovetkezik : a fekete baranyok mind mennek kihallgatasra.... majd szepen elrendezik a szénat a baranyfovezer feneke alatt: kifele alll
kep
Houston,irj csak roviden,minden rendben mar nalatok?????????
A tudatlanság nem végleges állapot, de a hülyeség igen.
A Föld IQ-ja szinte állandó, csak egyre többen vagyunk hozzá.
FRAU DUMMKOPF.........
Houston !!!!!
Adjatok mar eletjelt !!!! Aramszolgaltatas visszaallt.
Elelmetek ivovizetek, fertotlenito szeretek van eleg ?
Nekem emailben nem jokat irnak a teruleten rekedt ismeroseim
Lock her Up - ezt uvoltotte trumppappa honapokon at a valasztasok alatt - pedig az igazsagszolgaltatas bizonyitotta, hogy mme Clinton nem kovetett el bunugyet...
"Lock her Up Ivanka! "
Most a nota : "Lock her Up Ivanka! " , "Lock her Up Jared ! "
A "Politico" a Kushner botranyrol
Kushner used private email to conduct White House business
Congress prepares to drop the subpoena hammer on Donald Trump
Sep 25, 2017
Steve Bannon tried to plant a mole inside Facebook to help rig the election for Donald Trump
Sep 25, 2017
NFL television ratings are in, and Donald Trump’s call for a boycott has backfired
Sep 25, 2017
NFL spokesman to Donald Trump: you’re the problem
Donald Trump seems to signal that he thinks indictment is imminent
Sep 25, 2017
Donald Trump’s racist Alabama candidate Luther Strange is in deep trouble
Sep 25, 2017
Hillary Clinton steps in on Puerto Rico and shows Donald Trump how a president is supposed to lead
Sep 25, 2017
Lock Him Up: Jared Kushner’s explosive new criminal scandal
Sep 25, 2017
Dale Earnhardt Jr defies NASCAR owners, sides with protesters against Donald Trump
Sep 25, 2017
Jared Kushner’s email scandal may accelerate Special Counsel Robert Mueller’s takedown of Donald Trump
Sep 24, 2017
Donald Trump, weakling
A legerdekesebbet elfelejtem : az , aki errol a buntenyrol levette a fatylat , belulrol jon , a Trumphoz legkozelebb allok egyike kopte be az ujsagnak ...
Mai szennyes
Olyan dolgokra kellene felelet , hogy ha Mme Clintont bunozonek nevezte s bortonnel fenyegette a kesobben illegalisan elnokke valt szenilis oregur a valasztasok alatt , megallas nelkul , az privat szerveren kozlekedo elektromos posta miatt ... akkor most , hogy a hires legfobb tanacsadoja , a Jared Kushner , privat szerveren titkositott dokumentumokat kuldozgetett jobbra-balra...akkor most mi van ?
Most is uvolteni fog, hogy bortonbe vele , bunozo stb ?
Vagy a torveny es a hazaarulas az Trumpra es csaladjara nem lenne ervenyes ?
Lock Him Up: Jared Kushner’s explosive new criminal scandal
Hanyas banda
Ha lenne annyi eszed mint egy tyúknak, akkor lehetne beszélgetni veled, de sajnos nincs, ezért most én is feladom minden további tanácskozást veled, elfogyott a borsóm amit eddig a falra hánytam.
1,...Nem vagyok semmiféle jobb/bal-oldali, még az életben nem tartoztam semmiféle politikai ganghez, nem is fogok, független vagyok, mégpedig nagyon.
2,...Amikor az emberek két nagyon rossz közűl választhatnak, akkor a kevésbé rosszat választják, ez történt az utolsó elnök válsztásnál, semmi más.Lesser of two evils principle - Wikipedia
3,...Az Alkotmányunk szerint mi nem szavaz/unk/hatunk az elnökre. A mi képviselőink választják meg azt hogy ki (lesz) az.Who Will Elect the President? The Electoral College System | League of Women Voters
4,...Az emberi jogokat a te kedvenceid tapossák.Az a fennálló hatalom ami elég nagy mindenkinek mindent megadjon, az elég erős ahhoz, hogy mindenkitől mindent elvegyen. Lásd Stálin, és a többi diktatúrát.
Hazudozásokat emlegetsz?Olvass....Hillary Clinton says she has 'both a public and a private position' on Wall Street: WikiLeaks - Washington Times
Legyszives korrekt hangot megutni.
Hallod!
Mi tortenik? Egyre nepszerutlenebbek lesztek,Ti,extremjobbok. TENYLEG tapossatok az emberi jogokat es az amerikai ertekeket?
Es a hulye nep nem engedi....
A mai szennyes ?
Hanyas
http://www.palmerreport.com/politics/mother-kaepernick- trump/5082/
Kellet=kell
Es ezeknek is prostitualt az edesanyja
Mert ŕ rasszizmus ellen tiltakoznak
https://uploads.disquscdn.com/images/474ebd8e27537bf29b6 2c3b86c9db006d203d0dd1d4dd807a152299fcfa503b9.jpg
Trump, az USA elnok szerint ezeknek az elsportoloknak az edesanyja kurva es ki kellet rugni a tereprol
https://uploads.disquscdn.com/images/963d3e6ec6f2b8744325 7332fefb3c68fbd9b84d17f5c5570f784f4a3ba97bd3.jpg
Ezeknek az edesanyja prostitualt ?
Faszikám csak nyugodtan pofázzál akármit, mindegy milyen hülyeség, azt csinálta a boszorkány is....... ugasd meg a Holdat is.
Clooney says Hillary Clinton wasn't fit for White House | Daily Mail Online
Nincs mit mondani :egy kopet, egy kopedek
Donald Trump campaign adviser calls for another Trump adviser to die in prison; he responds with ethnic .......
If you’ve been waiting for Donald Trump’s campaign advisers to begin viciously turning against each other as the Trump-Russia scandal threatens to take them all down, that moment has officially arrived. One senior Trump campaign adviser is now calling for others to die in prison if they’re indeed guilty of what it looks like they’re guilty of. In response, one of those advisers has responded in frustration by using an ethnic slur.
Trump campaign manager Corey Lewandowski gave a speech in which he said “I think if anybody, and I’ve said this, if Paul Manafort, Roger Stone, or Rick Gates or Carter Page, or anybody else attempted to influence the outcome of the U.S. election through any means that’s inappropriate — through collusion, coordination, or cooperation — I hope they go to jail for the rest of their lives” (link). Considering that some of those people have already been all but proven to have coordinated with Russia, Lewandowski is indeed calling for them to die in prison. One of them didn’t take too kindly to it.
Lewandowsi . Ez a pasi le lett valtva ŕ valasztasok alatt s helyettesitve Manaforttal. Na most,hogy ket napja kitudodott hogy a FISA lehallgatta Manafortot, Lewandowski nyiltan lepukkantja Ot es az oroszseggnyalo bandat : dutyiban a helyuk,mondja
A kutya ugat s a karavan halad.....A ven marha most mit fog valaszolni ? Szidod az anyamat ! .....es behuz ????
Ugye vilagos hogy a primitiv amerikai elnok veri a mellet es provokal mint a sarki bisztroban az agyatlan alkoholista
Olvastad ?
Joseph Uscinski :“Conspiracy theories are for losers,” “People who are on the outside, people who lost, people who lack control, tend to believe in conspiracy theories.”
http://www.psypost.org/2017/09/losers-likely-believe-co nspiracy-theories-study-finds-49694
http://www.psypost.org/2017/09/losers-likely-believe-co nspiracy-theories-study-finds-49694
http://www.psypost.org/2017/09/losers-likely-believe-co nspiracy-theories-study-finds-49694
Tehat a bomba az volt, hogy a megfuseralt valasztasok alatt Manafort ur lehallgatas alatt alt
ki szoritja a valagat : foleg az elnok ur, Pence ur
Amikor ŕ viragarus hivja anyuci szulinapi csokorja miatt a Manafort urat, az nem azt jelenti hogy a FISA lehallgatja a viragarust
Ez sem engedi a szobor linkjet ?
Rational
2004
Plaster and plexiglas
80 x 55 x 55 cm
The sculpture embodies the dichotomy between pleasure and fear, thought and desire, reason and instinct.
DETAILS
http://www.yoan-capote.com/en/artworks/sculpture-installa tions/rational-0
http://www.yoan-capote.com/en/artworks/sculpture-installa tions/rational-0
http://www.yoan-capote.com/en/artworks/sculpture-installa tions/rational-0
Houston !!!!
Bizom benne hogy minden rendben. Most nem tudom sirjunk vagy nevessunk. Kitiltott a facebook 24 orara egy zomeben azsiaiak
hasznalta
Great Philosophical Problems
profilba felhelyezett kepem miatt . kozoltek velem torlik a kepet.
Topic cime : Why men have more orgasms than women ?
en ezt valaszoltam a kep melle irva :The Difference Between the Male and Female Brain.
OMG!!!! The future of Europe ? Kulonben a facebook kozolte velem hogy valaszolhatok intezkedeseikre .
AZt mondja a mai szennyesben a Palmer bacsi , hogy amikor nagyon nagyon botranyosan viselkedik az amerikai elnok , az azert van , mert valami nagyon nagy disznosaga fog megjelenni az ellopott valasztasokkal kapcsolatban , s biztositani akarja elkepeszto marhasagaival azt, hogy az ujsagirok betoltik veluk a hasabokat .
A nagy disznosagara keves hely s figyelem marad , kisebb lesz a mocskaval telt hirbomba "beutesi" helye ....
A Palmer bacsi varja a sokadik , leplet-emelö , dutyifele vezeto , hirt...
Donald Trump’s ghostwriter says Trump will let his kids rot in prison
Sep 17, 2017
Donald Trump gives away that a major Trump-Russia bombshell is about to land
Sep 17, 2017
Donald Trump makes ridiculous “Rocket Man” reference. It doesn’t go well.
Sep 17, 2017
Donald Trump goes berserk, tweets demented violent video of himself and Hillary Clinton
Sep 17, 2017
Donald Trump is holed up in Bedminster and no one has any idea what he’s doing there
Sep 16, 2017
Donald Trump strangely tried to sell people on “Big Luther.” It didn’t go well.
Sep 16, 2017
Egy kis szennyes is ? Hmmm ?
Facebook is kopi be a "vasarlokat" : azokat , akik Oroszorszagbol vasaroltak a valasztasok alatt hirdetesi feluletet Clinton fake-nyuzolni...
A szepseges urikisasszony , az Ivanka 2018-ban lelep ? Csaladostol ? Koltozkodik ??? Nahaaaat
es miert ?
mintha nem ment volna at a hozzaszolas.
Nem ismerte fel... kezet razott vele.... huha . Ez tenyleg szenilis. Vagy alzheimer ?
A lanyat visszarangatta ket hete es megcsokolta...
Az egesz "beszed" alatt himbalodzott , lathatoan unatkozott es a beszed vegeztevel , megrazta a kezecsket , udvariasan gratulalt es szepen odebbtolta. ODEBBTOLTA! " Menjen szepen innen kisholgy , koszonjuk , koszonjuk..."