Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kérdezz a nőgyógyásztól!
Kedves fórumozók!
December 12-én hétfőn, délután 1 órától a fórum vendége Dr. Bárdos Péter szülész nőgyógyász szakorvos.
Bármilyen szülészettel, ultrahang-vizsgálattal, terhességgel vagy éppen fogamzásgátlással kapcsolatos kérdésetek volna, tegyétek fel bátran, a doktor úr válaszolni fog.
Dr. Bárdos Péter 1998-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen "summa cum laude" minősítéssel.
2000-óta dolgozik a Péterfy Sándor Utcai Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályán, és 2003-ban tette le a szakvizsgát szülészet-nőgyógyászatból.
2004-től magánorvosként, önkéntes segítőként tevékenykedik a Péterfy Kórházban. Ügyeleti tevékenységet lát el, az általa gondozott terhesek szüléseit vezeti le.
Tisztelt Doktor Úr!
Kb. 20 éves koromban kezdtem el fogamzásgátlót szedni, ekkor elsősorban a rendszetelen vérzésemre kaptam. Soha nem volt két ugyanolyan hosszúságú ciklusom, mindig összevissza jött meg.
Az első fajta gyógyszer nevére nem emlékszem, azt egy évig szedtem, állítólag "bevezető" gyógyszer, most Regulont szedek. Már az első gyógyszernél is úgy volt, hogy a gyógyszerszünetben 5 napra jött meg a vérzésem, nem 2-3 napra, ahogy írták a használati utasításban: általában szerdán fogyott el a gyógyszer, és hétfőn jött meg. Majd pár év múlva kedd reggel jött meg, aztán kedd este, most ott tartok, hogy szerda reggel jön meg. Előtte 6 napos volt a vérzésem, hétfőtől szombatig tartott. Most megjön szerda reggel, és szombaton van vége. A nőgyógyászom szerint ez nem baj. Évente járok rákszűrésre, eddig majdnem minden vizsgálatnál kiderült, hogy bakteriális fertőzésem volt. Legutóbb Vitagyn-C-t kaptam rá.
Kérdésem: normális így a vérzésem? A visszatérő bakteriális fertőzés ellen mit lehet tenni?
Előre is köszönöm válaszát: Betty
Kedves Doktorúr!
31 éves nő vagyok, van egy 2 éves fiam.A terhesség előtt pcos-t diagnosztizáltak nálam.
A terhességem alatt terhességi diabeteszem volt, diétáznom kellett.
A cukrom jelenleg rendeződött, de a pcos szindrómámra Meforal tablettát szedek.
Szeretnénk még egy gyereket a párommal, de félek hogy a 2. terhesség alatt is diabeteszes leszek. Kicsit félek attól is hogy esetleg a diabetesz végleges marad már a terhesség után is.
Milyen tapasztalatai vannak ilyen téren?
Köszönöm válaszát!
Tisztelt Doktor Úr!
A petefészek kímerülésről szeretnék kérdezni.Szeretnék elmenni egy ilyen fajta vizsgálatra.Igazából nem tudom,hogy van-e alapja,de elégé rövid a mensruációm.(kevés)Úgy hallottam,hogy az ÁNTSZ-be meg lehet csináltatni.Netán másik helyet is tudna ajánlani?Nőgyógyászati beutalóval lehet menni,vagy a körzeti álltal is megoldható?
Előre is köszönöm szépen a válaszát!
Válaszát nagyon szépen köszönöm.
További szép napot
Eszter
Tisztelt Doktor Úr!
29 éves vagyok és a férjemmel kisbabát szeretnénk! Március végén hagytam abba a fogamzásgátlót, de még sajnos nem estem teherbe! Ön szerint milyen vitamint vagy mit érdemes szedni, hogy hamarabb jöjjön a baba? Milyen gyakori szeretkezést érdemes betartani ovu környékén??? Illetve még egy kérdésem lenne. Ön szerint az utalhat valamilyen problémára, ha menszesz előtt van egy kis barnázás?
Válaszát előre is ksözönöm!
Üdvözlettel: K. D. É.
Mai napon ennyi fért bele. Nagyon megtisztelő, hogy kérdéseikkel bizalmukba fogadtak, remélem, néhány apróságban segíteni tudtam.
Jó egészséget, kellemes ünnepeket kívánok!
Dr. Bárdos Péter
A betöltött 37. és 41. hét között érett szülésről, kiviselt terhességről beszélünk. Jelentősek az egyéni különbségek mind az anyukát, mind a babát tekintve. A 8 napos eltérés nem probléma.
Okos a természet. A szülés legtöbbször akkor indul be, amikor a kisbaba számára a méhen belüli környezet már kezd nem optimális, esetleg veszélyeztető lenni (pl. meconiumot ürít a vízbe).
Természetesen bőven van esélye még az egészséges terhesség kiviselésére. Az a tapasztalat, hogy egy vetélés sok esetben segíti, felkészíti a női nemi szerveket a további terhességek kiviselésére.
Sajnos azonban amennyiben a vetélés ismétlődik, érdemes erre szakosodott ambulanciára fordulnia (ismétlődő habituális vetélés szakambulanciák).
Tisztelt Doktor úr,
2009ben 2x elvetéltem ( 22. hét, ill. 20. hét) - valószínű h. méhszájelégtelenség miatt . A harmadik terhességem 16. hetében szerklázs műtéten estem túl és a 30. hétig szigorúan betartva az előírt ágynyugalmat, sikerült elérnünk a terhesség teljes kihordását ( 38.hétig, ekkor programozott császármetszéssel született meg kisfiunk).
Jövő évben ismét babát tervezünk, kérdésem mekkora a valószinűsége hogy ismét feküdnöm kell a következő babánál is? Mivel az ún. "bevarrás" nálam nagyon bevállt és kibírta a 38 hetes, 3300 gr baba súlyát, lehetséges h. nem kellene olyan szigorú fekvést előírni?
Tudom hogy vizsgálat nélkül erre nehéz válaszolni, mégis kiváncsi lennék a véleményére.
Köszönettel
Eszter
Itt a legjobb tudásom szerint az ima segíthet, vagy esetleg - bár ez Magyarországon ritkábban alkalmazott, de külföldön elfogadott -, hogy gyorsan, a nem védett aktust követően három napon belül méhen belüli eszközt (spirál) felhelyezni.
A sürgősségi fogamzásgátló tablettákat is alkalmazhatja 72 órán belül, de ez esetben néhány napig nem szoptathat.
A migrén szempontjából a csak progeszteron tartalmú fogamzásgátló lényegesen jobb választás, általában sokkal jobban tolerálják a betegek. Érdemes kipróbálnia. De tudnia kell, hogy e típusú tabletta mellett nem rendszeresen fog megjönni a vérzése, sőt az is lehet, hogy hosszabb időre elmarad.