Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hajmosás szappannal
Sziasztok! Leszögezem, hogy nem vagyok egy nagy ökobioguru, de ma valahogy kísértést éreztem, hogy a mézes glicerines (DM-ben kapható nagyon extra tiszta szappan) szappannal mossam meg a hajamat, ami lassan hátközépig ér. Abszolút bevált, és a végeredményt tekintve így elsőre nagyon pozitív a tapasztalatom, főleg azt nézve, hogy a fejbőrömnek valami extra tisztaság érzete van, amit eddig a samponos hajmosásoknál nem tapasztaltam. Balzsamot mondjuk tettem rá, de úgy érzem, hogy valahogy puhább, tisztább lett a hajam, mint ezelőtt a samponos mosásokat követően.
Vannak akik rendszeresen, vagy esetleg kizárólag szappannal mosnak hajat? Milyen szappan vált be igazán, vannak-e "gyakorlott felhasználói" jótanácsok, amiket szívesen megosztanátok egy "kezdővel"?
Az utóbbi időben egyébként is örömmel fordultam a szappanok felé, már nincs folyékony szappan a háztartásunkban, de lehet, hogy már sampon sem lesz
jovanna'!:-))
igen, a nagyanyaink is hasznalta a hamuluggal "ragasztjak" ossze, nem a gyilkos szodaval, mint mi! :-)
egyszer vettem egy Holt-tengeri teruletrol szarmazo aloe gelt. jo volt nagyon! :-)
(es mar vettem Holt-tengeri sot is. lehet rohogni:-)))
ne legyél már ennyire negatív :)))Holt-tenger rulez..!! Iszappal együtt. Sőt
Én is háznál készült szappanokat kapok, használok, nem nagyüzemit. Mint az afrikaiban is, ezekben is sok shea vaj van. (az afrikai fekete szappan is tartalmaz lúgot, hamulúgot.Tényleg nagyon jó, próbáltam már ezt is).
Lúg nélkül úgy tudom, nincs szappan, de attól meg miért lenne káros? Mindössze kémiai folyamatokat indukál : olajakból szappan lesz. Mesterséges színező és illatanyagokat nem tartalmaznak, ahogy tartósító szereket sem...nézzél szét egy szappanos fórumon, magad is meggyőződhetsz róla :)
na, itt a masik hozzaerto!:-)
johettek akar tomegben is, hulyeseg mindig hulyeseg marad! :-))
pa-pa! :-)
es ha nem tetszik a stilusom, bekaphatod! :-))
bocs, de meg belegondolni is rettenetes, hogy levadasztak azt az iszapot a Holt tengerbol, beletettek hatalmas tartalyokba, elszallitottak, (franc se tudja hogy meddig tartoltak, milyen kemiai folyamatokon ment keresztul azaltal, hogy kivontak a vizbol) aztan tovabb vittek a szappanuzembe, ahol elkeszitettek.:-)) szivesen megneztem volna (egy hozzaerto tarsasagaban) a mikroszkop alatt, hogy mi minden volt abban az iszapban, mielott szappan lett volna belole...
neha abszurd modokat talalnak ki egy termek eladasa erdekeben...en sajnos keptelen vagyok elhinni, hogy a Holt-tengeri iszapnak, mire a furdoszobaba er, barmilyen eredeti es jotekony tulajdonsaga megmaradt volna, hacsak nem egy egeszen minimum (vagy annal is minimumabb), mar csak azert is, mert a lug eleg durva anyag, lenullazza a jotekony hatas nagy reszet...
nem tudom hogy ismered-e az afrikai (ghanai) feketeszappant. asszonyok nagy ustokben a szabad tuzon (nem am a laborban, gyarban) a kunyho elott fozik helyi palma-kokusz-shea olajbol. nagy faaggal kevergetik. kerul abba idonkent egy kis faszen, egy kis ez-az (az eredeti recept hetpecsetes titok), meg fene tudja mi, de legalabb a fozestol kidoglik belole minden karos anyag! :-)). termeszetes korulmenyek kozott keszul a termeszetes szappan, nincs benne lug, semmi vegyi anyag. isteni jooooo.
Szerintem is elég száraz, sprőd a hajad, ezáltal tűnik dúsnak, de igazából nem az.
Azok után, amit itt művelsz, azt hittem, hogy valami csodát fogok látni a hajadat illetően, de hát nem.
Lehülyézel másokat, mert van akinek beválik a samponszappan, amit te soha nem próbáltál. Ez eléggé ellenszenves.
Ha te igazából segíteni akarnál másoknak, nem csak okoskodni, akkor azt alázattal tennéd.
Nálam nem hosszú lejáratúak a szappanok :))) Egyébként nem veszem, ajándékba kapom a szappanokat, minő szerencse, ezért is hajlok rá, hogy elhiggyem amit azokról a szappanokról ír-mond a készítőjük. Kénes szappanja is lesz, de az büdös állítólag
Azt olvastam, hogy a rózsaszín agyagot pakolásokba is teszik, száraz, érzékeny bőrre használják. valóban Vas-oxidot tartalmaz, én nem értek hozzá, szerinted miért káros? Ha így lenne, nem használnák biokozmetikákban, nem..? Vagy naív vagyok?
Nekem akkkkkor is jó a samponszappan
"Most tiszta olívaszappant használok, babérolajjal készültet, azt hiszem ez a csúcsok csúcsa :"
az aleppoi szappan valoban verhetetlen, a baberolaj az egyik legcsodalatosabb olaj, de en odavagyok a vajszappanokert is (90% vaj, 10% olaj).
a haziszappan borotvaszappannak is jo, valoban.
az erzekeny bornek a feher (caolin) agyag legmegfelelobb, a rozsaszin "gazdagabb", es sajnos tisztatlansagban is... ezert nem szabadna hosszu lejaratu termekbe tenni (mint a szappan), mert az sok miazma a porban felszabadul... de tudom en hogy nagy uzlet ez, es az emberek nehezen hiszik el... es mert az emberek fejeben az van a kep van: az agyag jot tesz, a szappan tisztit, tehat a ketto egyutt maga a csoda, de sajnos nem igy van... pattanasos borre kenes (kén) szappant probald meg ha gondolod.
samponszappan, mint olvashattad: HHHHHHHHRRRRRRRRRRGGGGGGGGGGG
Használtam már iszapos szappant (Holt tengeri iszapos) és rózsaszín agyagosat is, az iszapos nem nézett ki valami bizalomgerjesztően, és tényleg iszap-szerű szaga volt, nekem nem is jött be, mert kicsit szárított, ellenben a párom hátán lévő gyulladt pattanásokat két hét alatt eltüntette.
A rózsaszín agyagosat nagyon szerettem, még az én kicsit érzékeny és száraz bőröm sem talált benne semmi kivetnivalót.
Most tiszta olívaszappant használok, babérolajjal készültet, azt hiszem ez a csúcsok csúcsa :) Meg a kecsketejes körömvirágos...engem meggyőztek a natúr háziszappanok, borotvaszappannak, samponszappannak is jók (utóbbinak tényleg csak ecetes öblítéssel)
koszi szepen! :-)
224. hsz.
"Ez most nem jött össze, mert a felével egyet értek.
Én is hennázom a hajam évek óta. Jót is tesz neki, és szebb vörös az eredmény, mint hajfestékkel "
en 1:3 aranyban higitom.
lejjebb leirtam a csicseriborso-lisztes tisztitast. de ha korpas is a hajad, akkor inkabb igy csinald:
kapj elo egy poharat, es a kovetkezo aranyban rakj ossze:
1-1.5 kanal csicseriborsoliszt
3 kanal kimelo sampon
9 kanal viz
alaposan keverd ossze, es ezzel moss hajat. oblitsd ki alaposan.
NE DORZSOLJED EROSEN A FEJBORODET a keverekkel, hanem csak nagyon-nagyon finoman, szinte simogatva.
hasznalj balzsamot, anelkul hogy a fejborodhoz erne.
a szodabikarbonat en nem ajanlanam, zsiros hajra egy el fel kiskanalnyi a felhigitott samponba elmegy (es csak az elso mosasban), de korpas hajra nem...
azt irta? hol?
Mennyi vízben kell felhígitani a sampont?
Ha zsíros a hajam, akkor ebbe tegyek egy tk. szódabikarbónát?
Vagy mint ajánlasz még zsíros, korpás hajra? Köszi.
no', sajnalom hogy eldurvult a topic, innentol semmifele provokaciora, fikanickre nem reagalok, viszont tovabbra is szivesen segitek barkinek, ha tudok.
:-)
Meg lehet nézni a neten a termékeidet?
Küldesz egy linket? Köszi.
baba, legyen a tied az utolso szo!:-))
te nem csak bunko vagy, hanem hulye is, buta is, es gerinctelen is a fikanickeddel!
es nem fejezem be a csatat edes, a hulyeseg ellen mindig is kuzdeni fogok, es mert mivel en ismerem a temaba vago HELYES infot, megosztom az emberekkel ingyen es bermentve, megvedve oket az ilyen analfabetaktol mint te!
szoval erted (vagyis biztos vagyok benne hogy nem erted), nem a gyulolet vezerel, hanem a segiteni vagyas! :-)
Ez a szappan hol kapható?
Csak neten lehet rendelni, vagy van gyógynövényesnél, esetleg Müller-ben?
Még mindig jobb, mintha bunkó lennék
De jó lenne, ha észbe kapnál (ha tudsz olyat, ha lenne hova kapni), hogy ez a hely nem erre való, hogy szócsatázz és mindig Tied legyen a végső szó.
Akárki írta ide a véleményét, ami nem egyezett a tieddel, rögtön nekiestél.
A fölösleges energiád nem itt kéne levezetni utálkozással.
Nyilván nem ismered azt a szót, hogy eszmecsere, rögtön személyeskedsz.
teged meg igen, es lam, 0 valtozas! tovabbra is fakocka maradtal! :-))
ne faraszd magad baba, keves! :-)
Igazad van, mert Te nem az vagy. Téged még nem faragtak ki.