Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A Megsúgomba: Nincs szex,.

rockcica
Létrehozva: 2012. november 10. 10:19
Elmondom mi a baj a pasikkal:(tisztelet a kivételnek az enyémet is beleértve) 1. Amikor megismernek, elkezdtek járni, akkor minden szuper, a lehető legtöbb szex van, mert kíván mint az állat, nem hogy egy hét, de még egy nap sem telik el hogy ne legyen szex,(akár többször is)Ez a szám egy-két év múlva lecsökken heti kettőre,feltéve ha van rá mód.2: Aztán, amikor már "megszokott"
(max fél év) a napi kezd ritkulni két napira, háromnapira.3: (és ami a bosszantó része, amire kiakartam lyukadni, hogy SEMMIT nem változik a pasi libidója, csak éppen ez a rohadék internet belerondít a dologba.Hogy miért? Mert tele van pornóval! Bármit ütsz be a keresőbe, megtalálható közte legalább egy szexoldal, társkereső, ahol széttett lábú nők csábítgatják a Drága férfiakat,akik inkább azt nézegetik napi szinten, és hát biztos vagyok benne hogy könnyítenek is magukon közbe, ahelyett hogy a párjukkal szexelnének. Még abban az esetben megértem a pasit, ha egy prűd nővel él együtt, akinek mindig fáj a feje, nem szereti az orális szexet, csak sötétben hajlandó szeretkezni,és nem ad magára, ill. nem bevállalós. De kérdem én, akinek olyan nője van, aki mindent megad a párjának, (Még leszbi kalandokat is bevállal, mert tudja h. a pasik buknak rá)akkor MIÉRT????Nem veszik észre hogy evvel sárba döngölik a nő önbizalmát???Mert az egy dolog hogy nem mindeggyik pornós néz ki jól, nem mind szilikonos, és hosszú hajú nagy cicis, de akkor is. Akkor meg azért gáz, hogy szarabb mint a nő és akkor miért rá gerjed?(Közvetlen érint a téma, mert az egyik legjobb barátnőmnek emiatt ment tönkre nemrég a házassága, és nagyon kiborult, szinte senkinek érzi magát)És megértem, mert én sem bírnám elviselni. A hapsija, ahogy kitette a lábát otthonról, egyből a net előt kavart,(de a telefonján is, ott is volt neki9 de ha lebukott, letagadta, ill .ha be is vallotta, még neki ált feljebb, hogy a lány "felfújja" Csak azt nem tudom, hogy ha a nő kezdene a kapcsolatban nagyf...ú, a párjuktól teljesen eltérő alkatú hapsikat nézegetni, és inkább önkielégítenének de amikor a pasi közeledne, akkor leráznák, és nagy kegyesen heti egyet engednének, mit szólnának? (és nekik állna feljebb)
  1. 2012. november 10. 12:0251.

    Nem ezt mondtam.

    Azt mondtam, hogy nem tudod érzékeltetni vele ugyanazzal a cselekedettel, hogy te, mint nő mit érzel egy adott szituációban, mert ő nem úgy érez, mert ő nem te. És ehhez nem is kell különböző neműeknek lenni.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139320 (47)
    2012-11-10  11:57
  2. 2012. november 10. 12:0050.

    Hat ha ilyenek a mai pasik akkor az tenyleg gaz.

     

    Nalunk nincs ilyen gond, de megertem ha a baratnod romokba hever emiatt, minden normalis no onbizalmat letaposna az ilyesmi.

     

    Szerencsere mint erintett nem tudok hozzaszolni a ferjem nem szereti a pornot (en szivesebben megneznem) es eleg keveset netezik amugy is.

     

    De tenyleg remes ha a ferfiak az elo nok helyett munokre gerjednek.

    előzmény:
    rockcica (1)
    2012-11-10  10:19
  3. 2012. november 10. 12:0049.

    Szerintem itt a szexuális problémák csak következményei más, általunk nem ismert párkapcsolati gondoknak. Lehet, hogy időtlen idők óta nem beszélgettek egy jót. Vagy halálosan unják egymást. Vagy nincsenek közös céljaik. Vagy szimplán csak nem passzolnak egymáshoz. Ezer ok lehet a háttérben, ami miatt már a szex sem működik, de az biztos, hogy egy kiüresedett kapcsolatot nem a leszbi kalandok fogják megmenteni...

    előzmény:
    rockcica (1)
    2012-11-10  10:19
  4. Torolt_felhasznalo_699493
    Torolt_felhasznalo_699493
    2012. november 10. 11:5848.

    Igen? 

     

    Honnan tudod?

     

    Te csak az egyik oldalat képviseled, honnan tudod, milyen a másik?

    előzmény:
    cabron (43)
    2012-11-10  11:51
  5. Torolt_felhasznalo_139320
    Torolt_felhasznalo_139320
    2012. november 10. 11:5747.

    Teljesen mindegy, ki milyen nemű, ha tudom, hogy egy bizonyos viselkedéssel mélyen megbántom a páromat, akkor háromféleképpen dönthetek:

    -befejezem az adott viselkedést

    -befejezem az adott kapcsolatot

    -folytatom a viselkedést, de titokban tartom a másik előtt (átverem).

     

    Azért, mert valaki férfi, nincs feljogosítva arra, hogy hülyére vegye a nőt. 

     

     

    előzmény:
    cabron (43)
    2012-11-10  11:51
  6. Torolt_felhasznalo_699493
    Torolt_felhasznalo_699493
    2012. november 10. 11:5646.

    Akkor ez egy nagy szar kapcsolat, má bocsika.

     

    Az, hogy nem értett, egy dolog, mert nem tudhatod onnan a monitor túloldaláról, hogy mért nem éretette meg...nyilávn nem változott semmi, tehát, lehet, hogy csak ígérgetteke gymásnak, de egyik sem tett semmit, így maradt midnen a régiben...

     

    Ok nélkül nemtesz senki ilyen, viztos vagyok benne.

     

    lehet, csak simán elfáradt a kapcsolat, de lehet sosem volt igazán jó...csak féltek beismerni, és elvannak egymás mellett...de akkormeg miértvan a vita?

     

    Élünkegymás mellett, de hagyjuk a másikat szabadon...vagy keresünk olyan valakit, akivel valóban jól megvagyunk.

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139320 (41)
    2012-11-10  11:47
  7. Torolt_felhasznalo_325436
    Torolt_felhasznalo_325436
    2012. november 10. 11:5645.
    Itt a legnagyobb baj az eltérő értékrend.A férfinak belefér a nőnek nem.A nő szemet hunyhat felette, de bántani fogja mert nem tudja elfogadni.Ez a kapcsoltak csak akkor működhet, ha a nő eltudná fogadni, hogy a párja ezt csinája.A pasi is lemondhatna erről a párja kedvéért, de azt lehet, hogy kényszerként élné meg és egy idő után másban keresne kielégülést.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139320 (41)
    2012-11-10  11:47
  8. 2012. november 10. 11:5444.

    De vajon mi kell ahhoz, hogy el is akarja érni?

    Úgy egyáltalán miért is akar egyáltalán bárkit is elérni?

     

    Ha esze ágában sincs bárkit is elérni akkor meg tökmindegy, hogy nézi vagy olvassa a megszokottól eltérő szexuális ingert.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325436 (42)
    2012-11-10  11:50
  9. 2012. november 10. 11:5143.

    Azért nincs igazad, mert a férfi férfi, a nő meg nő.

    Nem ugyanaz az indíttatás.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139320 (41)
    2012-11-10  11:47
  10. Torolt_felhasznalo_325436
    Torolt_felhasznalo_325436
    2012. november 10. 11:5042.

    De érem mit mondasz. Nagyobb a kísértés. Mert már csak kíváncsiságból is meg akarhat ismerkedni vele.

    Nos, ez ember és kapcsolatfügő.

     

    Igen, mert itt is konkrét személyről van szó.Egy elérhető személyről. 

    előzmény:
    cabron (32)
    2012-11-10  11:38
  11. Torolt_felhasznalo_139320
    Torolt_felhasznalo_139320
    2012. november 10. 11:4741.

    Azt írta, régebben már megbeszélték, a pasi törölte magát az oldalakról, és most megint csinálja. A szóból tehát nem értett vagy értett, csak (már) leszarja.

     

    Játszma? Igen, egy fordulóig az volna a kamu viszontlevél. Viszont remekül kiderülne, hogy a fickónak egyszerűen mások a normái ebben a kérdésben (nem akad ki, ha a nő is így játszadozik alkalomadtán másokkal, hiszen ez ártalmatlan dolog), vagy pedig alárendeltjének érzi a nőt, akinek kevesebb joga van a kapcsolatban, mint neki (kiakad tőle). Mindenképpen segítene tisztábban látni a dolgokat, és eldönteni, hogyan tovább.

     

    A kapcsolat éppen most alapul játszmákon (én félrekacsintok, te meg úgy teszel, mintha nem látnád).

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_699493 (34)
    2012-11-10  11:40
  12. 2012. november 10. 11:4740.
    Én egyszer nem beszéltem megcsalásról. Nem erről volt szó.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_699493 (37)
    2012-11-10  11:43
  13. Torolt_felhasznalo_699493
    Torolt_felhasznalo_699493
    2012. november 10. 11:4739.

    Az sokkal jobban fáj, szeirntem, ha sejtjük, hogy a hátunk mögött jól átb...nak..., vagy ha konkréten megtudjuk...

     

     

    de sokan a homokba dugják a fejüket, és csendben kínlódnak, és arra várnak, hogy majd megoldódnak a dolgok, közben meg eltávolodnak és gyanusítgatják a másikat...szánalmlas

     

    előzmény:
    cabron (36)
    2012-11-10  11:43
  14. Torolt_felhasznalo_325436
    Torolt_felhasznalo_325436
    2012. november 10. 11:4538.

    Értem,neked belefér, nekem már nem.:)

     

    Nekem ez már túllép egy határt. 

    előzmény:
    cabron (32)
    2012-11-10  11:38
  15. Torolt_felhasznalo_699493
    Torolt_felhasznalo_699493
    2012. november 10. 11:4337.

    Azért kiváncsi lennék, mi lenne, ha konkrétan megtudnád, hogy teszem azt évek óta csal a párod...

     

    pusztán a szex miatt?

     

    Elhinnéd?

    előzmény:
    cabron (35)
    2012-11-10  11:41
  16. 2012. november 10. 11:4336.
    A legtöbb mély párkapcsolati probléma azért van, mert félünk attól, hogy lehet, a beszélgetés qrvára fog fájni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_699493 (34)
    2012-11-10  11:40
  17. 2012. november 10. 11:4135.
    Nem, mert ott tényleg valós személy van. Érzések (illatok, hangok stb.) aura, valódi kontaktus.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325436 (31)
    2012-11-10  11:35
  18. Torolt_felhasznalo_699493
    Torolt_felhasznalo_699493
    2012. november 10. 11:4034.

    Mért nem lehet csak simán, egyszerűen megbeszélni a dolgokat? 

     

    Mert fáj? 

     

    Igen,először, de ha 2 ember szereti egymást, odafigyelnek egymásra, akkoar meg kell tudniuk beszélni mindent. Szerintem.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139320 (29)
    2012-11-10  11:29
  19. 2012. november 10. 11:3933.
    Játszmákon alapuló párkapcsolat. "Király"...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139320 (29)
    2012-11-10  11:29
  20. 2012. november 10. 11:3832.

    Ha viszonyt akar folytatni valakivel, ha kell neki egy hús-vér nő, akkor az annyi.

    Ahhoz nem kell se chat partner, se pornó. 

     

    De érem mit mondasz. Nagyobb a kísértés. Mert már csak kíváncsiságból is meg akarhat ismerkedni vele.

    Nos, ez ember és kapcsolatfügő.

     

    Nálam ez is beleférne, mert ismerem a férjemet. Semmivel nem tulajdonítanék neki nagyobb jelentőséget, mint annak, hogy néha pornót néz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325436 (24)
    2012-11-10  11:23
  21. Torolt_felhasznalo_325436
    Torolt_felhasznalo_325436
    2012. november 10. 11:3531.

    Akkor ilyen elven kurvázni sem rosszabb, hisz ott meg nem kommunikál, csak szex van. Ez is csak egy eszköz a vágy kielégítésére.

    előzmény:
    cabron (27)
    2012-11-10  11:28
  22. 2012. november 10. 11:3430.

    Én hagynám a francba, már eleve nem csináltam volna belőle balhét, sőt szerintem nem is tudnék róla.

    De ez én vagyok. Én nem érezném megalázónak, nem érezném magam kevesebbnek stb. 

     

    Ha én valamit nem úgy teszek a kapcsolatomban akár szexuális téren, ahogy az a páromat és ezáltal engem is igazán boldoggá tesz, arról azonnal tuomást szerzek. Mert megmondja.

    előzmény:
    andreanya (23)
    2012-11-10  11:22
  23. Torolt_felhasznalo_139320
    Torolt_felhasznalo_139320
    2012. november 10. 11:2929.

    Véletlenül találjon ő is egy hasonló levelezést, amit te folytattál (persze lehet kamu). És figyeld meg, mit reagál.

    Van, akinek bele kell verni az orrát a kakiba, hogy felfogja, a másiknak mennyire büdös, ha arcba dobja vele. Játékból.

    előzmény:
    andreanya (23)
    2012-11-10  11:22
  24. 2012. november 10. 11:2828.
    Pontosan így van! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_699493 (25)
    2012-11-10  11:25
  25. 2012. november 10. 11:2827.

    Kivel kommunikálnak?

    Nincs szemkontaktus, érintés, intim szféra...

     

    Kommunikálhat egy 13 éves fiúval, egy 70 éves hölggyel/úrral, bárkivel.

     

    Semmi más, mint egy leírt szöveg.

    Ugyanaz, mint egy pornójelenet. Az is kommunikáció.

    Azért csináltam, filmeztem le, tettem fel a netre, hogy nézz, gerjedj, izgulj fel, élvezz el. Tök ugyanaz.

    Nem mindegy, hogy kép, vagy szöveg?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325436 (22)
    2012-11-10  11:20

Címlap

top