Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Olasz csillár póz. .
2002-04-15 10:071.
Torolt_felhasznalo_742265
Létrehozva: 2002. Április 15. 10:07
" . . . igen. . . Beus felhúzta magát két kezével a csillárra, mélyet sőhajtott, majd harci üvöltéssel vetette magát az alant épp csak levegőt kapó "áldozatra". . . Kezében egy egy égő lámpa, a vezeték rugóként feltekerve ment utána - engedett az istenadta - aztán felcsavarta a feszültségszabályzót, a statikus töltőpálcát kilengésig dörgölte, selyemkendőjével eltakarta a delikvens szemét, ne is lássa mi következik még. . . majd határozott, stabil, négypontos alátámasztással tudatta vele: JUSZT IS ENYÉM!
Aztán elmerült a váltakozó áramú hullámzásban, majd addig fokozta az amplitudót, míg a csillár lámpái sorra kipukkantak. . . Aztán visszatért - kis pihentető alvás után - és közölte velünk: No igen. . . volt némi áramló áramlás. . . "
Naháááááát! Te is előkerültél?
mi van az import utanpotlassal ?
es most ki merre mivel
Meselj ! Mi van itt ?
Csak nem serultek meg az olasz csillarpoz gyakorlasa kozben ?
ez mind ?
Részben nem függő.
- segg hülye
- hp (nő) ill. hf (ffi)
- farka által irányított (ffi)
- húgyagyú
- seggfej
- f.fej (ffi) vasvei (német helyesírás szerint)
Driva !
Van olyan nyelv ahol a volt =wolt a lengyel is ilyen de a kepletben V a jele .
Jol van na gondolatban mar mashol jartam es elutottem
Hallod most keresem az az intim IQ definiciojat
szerinted ?
ááá én nem csillározok....
Engem nem a 220 V rázott meg, hanem a 600 V, de ha emlékezetem nem csal, nok-apja nem volt arrafelé, és csillár nem üzemel 600 V-ról. Igaz, elég régen volt már.
W = Watt
V = Volt
Nem mindegy.220 Watt kicsit fura lenne egy csillár esetében.