Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Após-anyós gondok
Létrehozva: 2013. július 27. 18:46
Bölcs tanácsra vágynék:)
Adott egy évek óta tartó após-anyós konfliktus. A helyzet kb ott tart, hogy egymáshoz sem szólunk már, viszont egy telekre építkeztünk, így nap mint nap látjuk egymást, így állandó feszültség és nyomasztó légkör vesz körül a saját otthonomban!
Férjem engem okol a kialakult helyzetért, nem mondom, hogy nem vagyok ludas a dologban, de egyetlen olyan megnyilvánulásom sem volt, amiért évek óta köpködniük kellene rám, de volt, hogy após elküldött melegebb éghajlatra, mert mertem megjegyezni valamit (pl: ne vasárnap 6 órakor nyírja a füvet az ablakom alatt., hisz az az egyetlen szabadnapom, amikor 9-ig alhatnék..).
Csöndes kislányként kerültem 10 éve a családjukba, de közben felnőtt nő, majd feleség lettem. Évekig visszafogtam magam, és sosem tettem szóvá nekik semmit se, ha valamivel megbántottak vagy nem tetszett volna.Anyósék úgy vélik én totál kifordultam magamból, pedig milyen aranyos kislány voltam, nagyon szerettek régen. Amikor Feleség lettem valóban kinyílt a szám, hiszen teljes jogú családtaggá váltam, már mertem venni a bátorságot és kifejeztem sok dologban a nem tetszésemet (pl: kopogtassanak ha bejönnek hozzánk, a házasságkötésünk előtt csak jöttek-mentek, folyton ránk rontottak,kiugrasztottak a házból, hogy mit kell rögtön a ház körül tenni. Ez volt konkréten az 1. feketepontom,anyós ekkor vérig sértődött, hogy ő építette két kezével a házat ahol élünk, hogy jövök én ahhoz, hogy megmondjam neki, hogy kopogjon...)
Türelmes vagyok nagyon, de voltak ismétlődő helyzetek, amikor a 10. "beszólás, bántás" után már nem tudtam visszafogni magam és elmondtam a véleményemet. Persze anyóséknak soha nem tetszett a véleménynyilvánításom, hisz nekem semmiben sem lehet igazam, csak nekik, ők a csöndes, "szófogadó" kislányt szerették, akinek még 17-18 évesen oszthatták az észt.
Elismerem, hogy nem mindig találtam el a megfelelő hangszínt (sokszor flegma tudok sajnos lenni-de ezt a fáradtság hozza ki belőlem, valahogy minden konfliktus helyzetben hullakimerült voltam), illetve ha valamiért nem szóltam, akkor látványosan elkezdtem "húzgálni a számat". Ez az évek alatt kiverte a biztosítékot...
Őszintén mondom, hogy sosem akartam velük tiszteletlen lenni, hisz ha nem lennének akkor a párom sem lenne nekem! Sosem gyűlöltem őket, most is szeretném én őket, de úgy érzem, hogy én nem tettem semmi olyat amit ne lehetne megbocsájtani, nem érdemleg meg ezt a viselkedést.
2 éve már volt egy békülésünk, após átjött hozzám beszélgetni a fűnyírós jelenet után, 2 hónapig bírta, hogy hozzám se szóljon, én pedig úgy voltam vele, hogy neki kell bocsánatot kérnie, amiért így reagálta le a jogos mérgelődésemet. Persze a beszélgetés arról szólt, hogy én kifordultam magamból, fejembe szállt a 2 diploma, a jó munkahely...mivel már nem vagyok többé az a szerethető kislány, aki voltam, ők már nem fognak többé szeretni engem, de azért felejtsük el a történteket, ha visszaváltozok azzá, aki voltam, akkor fognak szeretni.....
Ezek után volt egy kisebb normális időszak, majd következett anyóssal a konfliktus, mert amikor 2 hétre ágyba került (mint utólag kiderült sztrókkal-2 hónap után diagnosztizálták!), akkor ő olyan beteg volt, hogy nem emlékezett a látogatásaimra, amiért annyira haragudott rám, hogy ezért félévig alig szólt hozzám úgy megsértődött. Ezt a konfliktust is megbeszéltük, elmondtam neki(miután sógorom elmondta, hogy miért haragszik rám anyós, sokáig nem is tudtam ugyanis), hogy én többször voltam nála látógatóban, mindennap érdeklődtem felőle, de olyan beteg volt, hogy ő erre nem emlékszik és kértem, hogy ne haragudjon rám azért, ami nem is úgy történt. A férjem akkor maximálisan kivette az ápolásból a részét, ő főzött rá, ő gondozta az anyját, míg én mindennap túlóráztam! Persze anyós azóta sem emlékszik a látogatásaimra, nem tud megbocsájtani.
Férjem nem fog beavatkozni a konfliktusunkba, mert szerinte ez az én harcom az anyjáékkal, rá persze semmiért sohasem haragszanak, csak nekem nem tudnak semmiért se megbocsátani, elköltözni sem akarunk, a kerítést már kezdjük építeni a 2 ház közé, de persze ebből még nagyobb a balhé, mert ezzel felhúzzuk a kínai nagyfalat-szerintük még jobban el fogunk zárkózni!
Nagyon makacs és roppant sértődékeny/haragtartó emberekről van szó. Az utóbbi 1 évben próbáltam "meghúzni" magam, de a múltkori balhé egy "NEM!" szóból robbant ki, após kérdésére kapásból rávágtam, hogy NEM!, hiszen olyan dolgot kért, amit százszor megbeszéltünk, hogy NEM, de mivel én mondtam ki, nem a férjem, egyből robbant is a "hidegháború":( 1 hónapja már köszönni se köszön nekem (ez amúgy általános, hogyha van valami bajuk velem hónapokig nem köszönnek, nem szólnak hozzám se!). Mit tegyek? Bánt a helyzet, mert úgy érzem, hogy megbocsájtható dolgokat vétettem ellenük, nem érdemlem meg azt, hogy így viselkedjenek velem:( Mindennap ez foglalkoztat, hogy hol hibáztam, hogyan tehetném jóvá. Nem tudom mi tévő legyek?
Sikerült már valakinek hasonló após-anyós konliktust megoldani?Mit tanácsoltok???
Igazság szerint félek átmenni hozzájuk leülni beszélgetni, mert lehet meg se hallgatnának, vagy kiosztanának...de akkor hogy lépjek túl mindezen?Hogy legyen béke és harmónia körülöttem?
Segítsetek!!!
Férjem nem fog beavatkozni a konfliktusunkba,
Itt a baj,a férjed nem áll ki melletted.
Úgy elhagynám,mint a pinty.
Azért a kettő nem ugyanaz.
Ti az anyósodék házának a tetőterében alakítottatok ki magatoknak egy lakrészt. Gondolom fafödém volt a ház mennyezete és nem monolit. Így a földszinten lakók pont úgy érezhették magukat mint egy társasházban.
Ez nagyon zavaró lehet, főleg idős korban.
T indító férjének a szülei melletti önálló telken van egy két szintes családi háza, aminek a felépítéséhez hitelt is felvett.
Egy kisvárosban szinte lehetetlen ma normális áron eladni bármilyen ingatlant is. Lehet évekig kellene árulniuk és közben persze törleszteni a rajta lévő hitelt.
Ők meg közben lakjanak egy bérelt lakásban
.
Horribilis és fölösleges pénzkidobás lenne.
Nos! Szép kisregényt irtál.. Szépen bemutattad kiskirálykisasszonyos vonásodat.
Miért is nem vagy képes felfogni az egyetlen és mükődő tanácsot, amit kaptál itt több embertől is..
Nőjjetek fel mindketten a férjeddel együtt.
Ha ez sikerült, akkor le lehet ülni beszélgetni az anyósékkal.
Ha kamaszgyerek módon viselkedtek a férjeddel együtt, úgy is lesztek kezelve.
szia, hogy az ordogbe lehett veluk egy telken epitkezni??
ha a ferjed nem all ki melletted, vagy koltozol, ( tok) vagy vege a hazassagodnak.
tessek otthagyni mindent es kezd ujra. sok sikert.
hát majd akkor is mondd el a véleményed, ha egy életen át megdolgoztál valamiért, lesz egy kis földed, házad, odaköltözik egy fiatal kislányka és pont lesz.....-ja azt ami neked fontos. Lehet hogy az asnak fontos , hogy a fű zöld legyen és 2 cm hosszú. Nos, ha ez nem tetszik, akkor nem kell odamenni lakni. Lehet saját házat venni és ott saját rendszert kialakíani.
Véleményem szerint nem elvárható az, hogy beköltözik valaki az anyósék portájára, ott ők mindent adjank oda és közben kussoljanak.
Azt gondolom , hogy a lány ment be a családba, oda ahol az anyós , após élt x éve. Neki kellene alkalmazkodnia. Ha nem felel meg akkor önállóan kell új életet kezdeni.
Én pontosan ezért soha nem költöznék össze egyik szülővel sem. Katasztrófa lenne.
Megértem hogy jólesett kipanaszkodni magad.
De a megoldás még mindig az, hogy a férjed mellédáll és lehüti a kedélyeket és/vagy elköltöztök. Ha ezt nem teszi meg akkor maradnak ezek a sértödések, beszólógatások, néha ordibálások és elvárások anyósodék részéröl. Ök az idösebbek. Nem fognak változni.
A férjed pedig egyáltalán nem értem. Neki semmibe nem kerülne leülni a szüleivel és lefektetni a határokat. Mindezt normális hangnemben, öszintén és vádaskodások nélkül. Miért hagyja hogy a felesége örlödjön? Nagyon csalódnék a páromban, ha ilyen helyzetben nem állna mellém.
Én sem a topicnyitó korosztálya vagyok.
De azért mert elmúltam 50 , nem gondolom, hogy gyöpös öreg lennék.
De azért engedtessék meg, hogy eltérő véleményem lehessen bizonyos dolgokról, mint egy huszonévesnek, és ezért ne tartsanak gyöpösnek, (hogy a te szavaiddal éljek)
Neked nem kell várni addig, amíg megöregszel. Te már most is rosszindulatú BANYA vagy. Igaz nem vén, azt meg kell érni, de fiatal banya,találó névvel.
Látom mindig van nálad papírzsepi.Nyugodtan elhasználhatod a tapír mellől.
Ma jutott csak időm vissza-vissza olvasgatni a Topikomat, sajnálom hogy ezen a csodás hétvégén ennyien hiányoltatok a gép elől..de én boldogan pihentem, élveztem a nyarat,hisz VASÁRNAP volt, az egyetlen pihenőnapom! Ez nem elmenekülés volt!!!
Szabina: majdnem minden következtetésed állja a helyét, de az előző hsz-emmel pontosítottam is. Köszönöm! Nagy intelligenciára vall, hogy Te tudsz értően olvasni és nem beleképzelni mindent egy leírt történetbe!
Amíg nem volt ilyen jó fizetésem/fizetésünk felmerült a külföld gondolata, de ahogy KN18 írja miért menjünk külföldre, ha itthon majdnem megkeressük a külföldön bevándorlóként kapott keresetet és itt a megélhetés sem annyi, mint külföldön, persze a nyugalom az tényleg kárpótolna, így még bármi lehet...
Na én mentek dolgozni, mert mindjárt 9 (most ezért nem jövök egy ideig-mielőtt szóvá tenné valaki)!
Folytatás 2.
Én tényleg úgy érzem, hogy tekintettel arra, hogy nagyszüleim korabeliek anyósomék sosem viselkedtem velük tiszteletlenül.Tisztelem őket mai napig!! Őszintén szeretném rendezni valamilyen úton-módon a helyzetet, a topikot is teljes elkeseredettségemben nyitottam,belátom, hogy ez tényleg egy gyerekes dolog volt… hisz nem sok BÖLCS fórumozó van, aki el tudott volna látni valamilyen használható tanáccsal hogy kell egy ilyen konliktushelyzetet kezelni, megoldani-esetleg személyes tapasztalatból kiindulva!
A flegmaságot rosszul fogalmaztam meg. A házasságkötésünkig semmi probléma nem volt, egyetlen szóváltás sem volt, viszont utána minden gyökeresen megváltozott... Rengeteget kezdtem dolgozni, már nem tudtam úgy besegíteni anyóséknak, mint korábban:pl nem jutott már időm a haját befesteni, mert folyton dolgoztam+ apóséknak rengeteg lett ezzel párhuzamosan az idejük, elkezdtek mindenért cseszegetni. Pl:ép hazaértünk, de már jöttek át hozzánk, hogy mit csináljunk meg a mi házunk körül:pl a mi részünkben, az én virágos kertemet azonnal locsolni kell-persze én visszaszóltam, hogy ne tessék megharagudni, de először szeretnénk vacsorázni, ráér még 1 órát a locsolás, persze erre ment a sértődés, mert én nem mentem azonnal azt csinálni, amit ők mondtak. A mi házunkba történt a berontás, nem amikor náluk töltöttük az időt!! Szóval a szájhúzgálásom ezekre a jelenetekre volt, hogy mi mindent megcsináltunk volna a saját házunk körül, de had döntsük el, hogy mikor van éppen rá időnk, ne ők osszák be a mi életünket, ami időnket.Ezt kezdetben mindig szépen fogalmazva mondtuk nekik, de nyilván egy tízszer-húzszor ismétlődő jelenet után elszakadt a cérna…a „flegmaságom” ekkor jött ki. Gondoljatok bele, hogy fáradtan hazaértem, erre már megint jött anyós, hogy na gyerekek mi a feladat, én meg örültem volna egy kis pihenésnek! Nem nekik kellett segítenünk, hanem ők akarták nekünk megmondani, hogy a mi portánkon éppen mit mikor csináljunk meg, mert ugyebár ők egésznap otthon voltak és észlelték, hogy ideje lenne már füvetnyírni… Ha segítségre szorultak, akkor mindig segítettünk, tény, hogy nem vagyunk gondolatolvasók, így kérniük kellett mindig…persze ezt is nehezményezték, hogy mi nem magunktól megyünk nekik segíteni, de én nem tudom magamtól kitalálni, hogy miben kellene nekik éppen segíteni!
Ismeritek milyen a munkaerő piac: én is féltem a melóhelyemet, örülök, hogy van egy normális, viszonylag jó fizetésem. Ha van egy határidős munka, akkor nincs mese meg kell csinálni, muszáj túlórázni, vagy elküldenek.... Az hogy a párom ápolta az anyját, részéről természetes volt, szó nélkül megtette, kivette a részét helyettem is. Azápolás abból állt, hogy a férjem mindennap főzött nekik. Mivel az MRI-re 2 hónap után kapott időpontot, így csak később derült ki, hogy mi baja volt, akkoriban nem tűnt egyáltalán súlyos dolognak, csak szédülgetett anyósom, ezért főzni nem tudott magukra. Én nem tudtam volna miben segíteni anyósomnak, csak a főzés nem volt megoldott minden mást apósom, a lányai anyósnak el tudtak látni! A férjem amúgy szakács...evidens, hogy ő főzött…
Írták sokan, hogy költözzünk el, de az semmit sem oldana meg!
Próbáltam összefoglalni Lillaréka a sok félreértésedet, nem kell mindig a legrosszabbat feltételezni! Sajnálom, hogy a hétvégedet az én többéves hsz-eim visszaolvasásával töltötted! Remélem így érthetőbb a helyzet!
A sztori nem kamu, miért tölteném azzal feleslegesen az időmet, hogy ilyeneket kitalálják?! Nem is értem egyeseknek ez miért fordul meg a fejében… de úgy látom a magyar „mentalitás”, pesszimizmus” kijött, a hsz-ekből…Kösssz
"Kiskirálykisasszony"
Folytatás 1.
Egy nagyon csöndes falusias környéken élünk, így az ominózus "fűnyírózást" úgy kell elképzelni, hogy a fszt.-i ablakom alatt, a háztól 2 méterre kezdődik a füves terület, ahol elkezdte a munkát apósom. Ez nem 17/18 éves koromban történt, hanem 25 évesen, amikor már 12 órákat dolgoztam akkoriban minden hétköznap+ rendszeresen túlóróztam is (2 munkahelyem volt/van), szombatonként egyetemre jártam, így nyilván csak vasárnap tudtam nem 5 óráig aludni, hanem pl: 8-9-ig.Ezt apósék tudták a legjobban!
Nem volt kiosztva apósnak a fűnyírás, nem is kellett volna helyettünk megcsinálnia, nem kértük rá, de ő sosem bírta kivárni azt, hogy mi megcsináljuk, mi is megcsináltuk volna vasárnap reggel 8-9kor, de ha apósnak kedve támadt füvet nyírni, akkor lenyírta.Ebből sosem volt vita, mert megosztva nyírtuk a füvet, após nyugdíjas, mi dolgozunk neki több ideje volt mindig füvet nyírni...
A szomszédaink nem csinálnak zajt, mert mellettünk nincs füves területük, csak tömbház van, de nyilván nekik sosem szólnék, mert idegenek, nem is ismerem őket. Ha após nem 6kor, hanem pl:8kor kezdett volna füvetnyírni (a leghangosabb öreg fűnyíróval, amit el tudtok képzelni!), akkor nem szóltam volna!!
A házunk mögötti kertrészt apósék gondozzák, mert mi úgymond nem tartottunk rá akkoriban igényt (most már az egész be lett térkövezve) , ők pedig beveteményezték. Mi egésznap dolgozunk, én este 10-re érek általában haza, anyósom-apósom 10 éve rokkant nyugdíjaztatta magát, de mindig "fusiztak" mellette, így ráérősök, de jó anyagi körülmények között is élnek. Hál az Istennek erejük teljében vannak, egyelőre nem szorulnak semmilyen segítségre (sem fizikai, sem anyagi)!
1 év után a rokonoknak elismerte apósom, hogy valóban akkor ő hibázott, mert mivel már öreg nem jutott eszébe se, hogy vasárnap nem 6 órakor kellett volna fünyírózni, mert aludnánk... Ő nyugdíjas, ráér. Engem ebben a szituációban csak az bántott, hogy én el akartam ütni egy poénnal a dolgot, hogy máskor vegye észre, hogy minek mikor van itt az ideje és azt mondtam neki, hogy "Apuka köszönöm szépen a reggeli ébresztőt!"-persze kis érccel a hangomban, de azért kedvesen szólítottam meg, hogy kapcsoljon!!! erre ő 10 percig üvöltött velem az udvaron (ez már 10 órakor volt), hogy mit képzelek magamról, hogy ne merjem megmondani neki, hogy mikor mit csináljon, menjek a kurva anyámba...+10 percig cifrázta a szitkózódásokat!
Ezek után ő volt az, aki megsértődött, és nem szólt hozzám, mert én milyen vagyok (Én simán túljutottam volna az egészen másnapra) Miközben én jogosan szóltam azért, hogy mindennek megvan az ideje, de ő még sosem nyírta pl: hétfő reggel 6kor a füvet, mert hétköznap 5kor már fent vagyunk...neki nem először jutott vasárnap kora reggel eszébe…
1. rész
Kedves Lillaréka kicsit korán ítélkeztél, illetve ítélkeztetek sokan...
Bocsássatok meg, hogy most reagálok az indított topikomra és (ahogy kértem) bölcs hozzászólásaitokra, tanácsaitokra, de én ebben a 42 fokban nem ültem egész hétvégén a gép előtt, hanem élveztem a nyarat:) Remélem megértitek! Azért hálásan köszönöm, hogy sokan itt ültetek egész hétvégén és bölcselkedtetek nekem:)
17 évesen ismertem meg a mostani férjemet, én konkrétan 16 éves koromtól dolgozom (diákmeló, hostess munka, éjszakáztam is a gimi mellett a Tescoban), kiemelt ösztöndíjasként végeztem el az egyetemet (nem volt még akkoriban tandíj), így 17 éves korom óta eltartom magam (szüleim sajnos nem tudtak kicsit sem támogatni, anyának egyedül kellett felnevelnie), 16 éves koromtól én segítek mai napig anyukámnak a megélhetésében, mert itt nincs munkalehetőség 50 fele.
Anyósoméknál sosem laktam, anyagi segítséget én sosem kaptam tőlük, tanulmányaimat nem ők állták! hanem 17 évesen kerültem a családjukba, mint a párom barátnője. Mindent amit elértem az életemben a saját erőmből értem el! Nem volt sohasem kiskirálykisasszony életem! (Férjem szintén 18 éves kora óta dolgozott, eltartotta már akkor is magát...) Párommal kb 20 évesen költöztem össze, addig anyával éltem!
Anyósomék kezdettől fogva jöttek-mentek a párom újonnan felépített lakásába, volt, hogy este 10-kor az erkélyen jöttek be, mert nyitva hagytuk a melegben az ajtót, sosem kopogtak, házasságkötésünket követően, úgy éreztem az otthonba való bejutások módját már jogosan én is szóvá tehetem... főleg,hogy többször még a zárt lakásba iskulccsal bejöttek, számtalan kényes helyzetet produkálva......
Mivel nagy a párom közötti különbség, szerintem anyósék sokáig nem hitték, hogy én valaha is a felesége leszek a páromnak, így sajnos én csak a házasságkötésünkkor éreztem azt, hogy már családtag vagyok-sajnos ezt én így éreztem
Természetesen amikor 17 évesen megismertem a páromat sokat voltunk anyósoméknál, hétvégente a nagy családi ebédeknél részt vettem náluk, de ahol átlag 8 emberre jutott kaja, ott nekem is jutott a "madárétkemmel", ezért cserébe minden étkezés után én mosogattam, segítettem sütit sütni, festettem anyós haját, illetve rendszeresen takarítottam anyósomék 3 szintes lakását (külön szó nélkül!!), hisz hetente több napot ott töltöttem az első 2 évben, míg le nem érettségiztem. Kerti munkát tény, hogy sosem végeztem, mert nem értek sem a permetezéshez, sem a veteményezéshez, de amiben tudtam segítettem, amíg sok időt töltöttünk a szülőknél(sokszor locsoltam a füvet, fát is aprítottunk)!
Az érettségi után elkezdtem dolgozni, majd 1 év után felvételt nyertem az egyetemre, az egyetem alatt is félműszakban dolgoztam!
A párom több, mint 10 évvel idősebb, amikor összejöttünk már 5 éve folyt az építkezés a családi telken, a szülők a telket adták (amit 40 éve örököltek a nagyszülőktől), az építkezés költségeit a párom rakta össze, a szülők kétkezi munkával segítették.A ház a páromé, papíron a telek is gyerekkora óta (nem kérte, hanem a szülők egyenlő arányban minden gyereküknek biztosítottak egy telket, hogy arra majd saját pénzükből építkezni tudjanak)!
Így adott volt a helyzet, hogy az anyósék által vásárolt telken élünk majd a jövőben. Ez nekem már nem volt választási lehetőség! Akkor még senki sem sejtette, hogy ideáig fajul a viszonyunk! Az építkezést már "együtt" fejeztük be, nyilván ehhez én nem járultam hozzá anyagilag (19-20 évesen) ,a párom hitelt vett fel, hisz a keresetem a hároméves egyetem alatt a saját és a közös költségeinket fedezték csak. 3év után költöztünk össze, 6éve lakunk kb együtt. A párkapcsolatunk csodás, nagy a boldogság, melyet csak anyósmékkal való konfliktus árnyékol sajnos be. De én ezen nagyon szeretnék változtatni, javítani!!!!
Mivel nagy a párom közötti különbség, szerintem anyósék sokáig nem hitték, hogy én valaha is a felesége leszek a páromnak, így sajnos én csak a házasságkötésünkkor éreztem azt, hogy már családtag vagyok-sajnos ezt én így éreztem!
Természetesen amikor 17 évesen megismertem a páromat sokat voltunk anyósoméknál, hétvégente a nagy családi ebédeknél részt vettem náluk, de ahol átlag 8 emberre jutott kaja, ott nekem is jutott a "madárétkemmel", ezért cserébe minden étkezés után én mosogattam, segítettem sütit sütni, festettem anyós haját, illetve rendszeresen takarítottam anyósomék 3 szintes lakását (külön szó nélkül!!), hisz hetente több napot ott töltöttem az első 2 évben, míg le nem érettségiztem. Kerti munkát tény, hogy sosem végeztem, mert nem értek sem a permetezéshez, sem a veteményezéshez, de amiben tudtam segítettem, amíg sok időt töltöttünk a szülőknél(sokszor locsoltam a füvet, fát is aprítottunk)!
Az érettségi után elkezdtem dolgozni, majd 1 év után felvételt nyertem az egyetemre, az egyetem alatt is félműszakban dolgoztam!
Tüncike, ne erőlködj, mert aranyered lesz.Ti tényleg nem vagytok semmik..Látom, közben már én lettem a topikindító, mert merészeltem az ügyeletes hangadó rosszindulatú banyákkal nem egyetérteni...
Nem, ki kell ábrándítsalak titeket, nem én vagyok, nem is ismerem, csak rámutattam, hogy ennyi információból kicsit merész dolog ilyen mély következtetéseket levonni, amiket itt egyesek megengednek maguknak.
Eldöntöttétek, hogy anyósék viselkedését egyes egyedül a topikindító provokálta ki, hogy ők tartják el a csajt 10 éve, sőt, ők is iskoláztatták, hogy őhelyette nyírják az ő füvét, satöbbi.
Eszméletlenek vagytok, és fényesen bizonyítjátok, hogy a kor még nem garancia sem a stílusra, sem az intelligenciára. De akkor miért feltételezitek azt, hogy anyósék csakis tökéletesek lehetnek?
Én nem a topikindító korosztálya vagyok már egy jó ideje, de veletek ellentétben nem felejtettem el, milyen fiatalnak lenni és el tudom képzelni, milyen lehet gyöpös öregek által lekezelve lenni. Nektek csak a másik oldal megy.
Csak nem te vagy a topikindító ?
Segítséget kért ?
Kapott sok választ. Ha nem tetszik, akkor az a jó: el kell rajta gondolkodnia, hogy miért nem tetszik.
De ez a viselkedés, flegmázás, meg az, hogy ő várja el, hogy az apósa bocsásson meg neki ???!!! mert ő füvet mert nyírni ???!!! a saját és a kislányka kertjében is ? Helyette is ?
Ahhoz, hogy a világ változzon körülöttünk NEKÜNK kell először megváltozni.
Ez a kislány a 2 diplomája ellenére is olyan éretlen, mint egy 13 éves kistini.
Segíteni senki sem tud, csak ő saját magán.
Mi a fészkes fenéért kellene külföldre költözni annak, akinek van tisztes otthona, jó állása és szerető családja itt MAGYARORSZÁGON?
Még egyszer felteszem ugyanazt a kérdést.
Mégis miért nem jössz vissza a saját topikodba?
Após szemszögéből írtam, illetve egy majdani anyóséból.
Anita: ha rendszeresen fordul elő, akkor tényleg nem szép dolog. Ha olyan helyen nyírnál le a füvet, ahol nekem kellene, nekem jó, ha szépen néz ki, akkor akármennyire is szarul esne az ébredés, nem szólnék. Elvégre helyettem, a férjem helyett csinálta meg.
Vasárnap reggel 6-kor füvet nyírni bunkóság. Otthon sosem nyírok vasárnap, nem zajongok semmivel.
Itt meg még a rendőrt is kihívják, ha valaki zajong, a vasárnap tabu, semmi hangos tevékenység, és ezt itt be is tartják.
A többi oké.