Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
,,Huszonhét vagyok, anyámmal élek"
Létrehozva: 2014. január 20. 10:51
Tizennyolc és huszonkilenc év közötti fiatalok, akikben egy dolog közös: eszük ágában sincs elköltözniük a szüleik lakásából a közeljövőben - holott pár évtizede ez még evidens volt. De vajon mi vezérli az új generáció tagjait: a kényszer vagy a kényelem? Egy huszonéves fiú és egy édesanya segítségével próbáltuk megtalálni a választ.
Nők Lapja Café: ,,Huszonhét vagyok, anyámmal élek\"
Nők Lapja Café: ,,Huszonhét vagyok, anyámmal élek\"
A fiam pont ennyi most.Az évek alatt gyűjtött pénzt, mivel a rezsibe itthon nem adott.Vett 20 km el odébb ,közelebb a megyeszékhelyhez egy erősen lelakott házat, amit most mi segítünk felújítani a két kezünkkel...Neki sincs párja, de ha kész lesz,elköltözik.
Körülnézek a környezetemben és ezt látom.
Meg az doktornőnk is mondja,hogy nem hinném,de az anyukák (és felénk a nők 30+ felett lesznek anyukává) túlnyomó része nem tud főzni és akkor sem hajlandó megtanulni,amikor már gyereke van.
Mert hogy besegíteni egészen más, mint mindent fejben tartani, kigondolni mit kell bevásárolni, megfőzni, elmosogatni, beszerezni a lakáshoz ezt-azt, felújítani, kigazolni a kertet, felsöpörni, felmosni a lépcsőházat, nem gondolnám, hogy ezeket mind ő maga csinálná, csak épp besegít ebbe-abba mikor úgy adódik.
Jaj, ne csináljunk már úgy, mintha OKJ-s képzés kellene, hogy az ember észrevegye, ha fogytán a kenyér vagy a szalámi! Felsöpörni, felmosni a lépcsőházat (vagy a konyhát, előszobát) mitől nagy kunszt?
A főzésből vagy egyéb házimunkából sem kell akkora misztériumot csinálni. Amikor külön költöztem, anyukámmal lediktáltattam néhány gyakori étel receptjét, meg vittem magammal Horváth Ilona szakácskönyvét. Ha nem olyan lett, mint amilyet anyu főzött, utólag megbeszéltem vele. Mint ahogy telefonon meg lehet kérdezni, hogy a gyapjú pulóveremet hány fokon mossam, mit mivel szabad vagy nem szabad együtt mosni, vasalásnál mit kell forróbb, mit langyosabb vasalóval vasalni. Akinek minimális gyakorlati érzéke és kísérletező kedve van, az simán bele tud tanulni mindebbe akárhány évesen.
És ha ketten együtt kezdik el az új életet, akkor - ha tényleg szeretik egymást és van humorérzékük - akkor örömmel kísérletezgetik ki együtt, mit hogyan csináljanak.
Gond akkor van, ha az egyik fél nem szeret, hanem csak elvárásokat támaszt. De akkor úgysem érdemes erőltetni, jobb kivárni azt, aki önzetlenül tud szeretni.
Van erről valami adatod? Statisztika, miafranc?
Vagy a környezetedből élőkről vonod le a következtetést, és tálalod tényként?
Én viszont pl. nagyon nem szívesen költöznék össze egy 26 éves fiúval, aki még sosem volt önálló, nem vezetett háztartást, azt sem tudja mi az magáról 100%-ban gondoskodni.
Pedig a legtöbb 26 éves nő sem tud főzni,háztartást vezetni
Én viszont pl. nagyon nem szívesen költöznék össze egy 26 éves fiúval, aki még sosem volt önálló, nem vezetett háztartást, azt sem tudja mi az magáról 100%-ban gondoskodni. Párkapcsolat terén nagy hátrányból indul, illetve épp ezek a fiúk azok akik visszasírják a mama kosztját stb.
Mert hogy besegíteni egészen más, mint mindent fejben tartani, kigondolni mit kell bevásárolni, megfőzni, elmosogatni, beszerezni a lakáshoz ezt-azt, felújítani, kigazolni a kertet, felsöpörni, felmosni a lépcsőházat, nem gondolnám, hogy ezeket mind ő maga csinálná, csak épp besegít ebbe-abba mikor úgy adódik.
Mikor első barátommal összeköltöztem, huszonévesek voltunk mindketten, bizony lemondásként élte ő meg azt, hogy nem főztem neki minden nap, és a mosatlan edény fogalma is érzékenyen érintette, mert ő ezt eddig mind készhez kapta. És ez nem csak a háztartásban van így, hanem a későbbiekre is hatással volt. Olyan erős volt a kötelék, hogy aztán mindig a mama szava számított, ő volt az aduász, a konfliktusainkba belekeverte őt is ami persze mindig rosszul végződőtt, egyszerűen azért, mert megszokta hogy nincs önmagában, nem voltak önálló gondolatai. Mindig máshoz viszonyított, ami általában az otthonról hozott szokások- elgondolások voltak. Nem akarok általánosítani, hogy ez minden későn elköltözött fiú esetében így van, de fennáll a veszélye azért.