Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gyermek keresztelés?
Létrehozva: 2014. Április 22. 00:14
Sziasztok! Igazából azért írok a problémámról, mert abszolút kívülálló emberek véleményére volnék kíváncsi, akik semmilyen szempontból nem elfogultak. Van egy 4 éves kisfiam, aki még nincs megkeresztelve. Egyedül nevelem, ebből adódott, hogy mindig tolódott a keresztelő kérdése, hogy miért, az nem számít most, a lényeg, hogy nagyon szeretném megkereszteltetni. A tesómék lennének a keresztszülők (nővérem és férje), akik amúgy mindketten lelkészek. Én régen nagyon komolyan gyakoroltam a hitemet, de már nem járok templomba, el is távolodtam ettől az egésztől, egyedül magamban itthon és a szívemben élem meg valamelyest, persze már nem annyira intenzíven. Közben a gyerkőcke elég nagy lett, nem tudom, végigülne-e egy istentiszteletet (kétlem), ezért megkérdeztem a testvéreméket, hogy szerintük manapság háznál nem keresztelnek-e időnként. A lényeg és a kérdésem a következő: ők kifejtették, hogy ne haragudjak, de ha nem járok rendszeresen templomba, akkor ne is legyen fontos megkereszteltetnem a picit, mert semmi értelme. Nagyon ellenzik, és bevallom, nagyon rosszul esett, hogy így állnak hozzá. Ha nem vagyok rendszeres templombajáró, ne legyen megkeresztelve a gyermekem??? :( Vajon minden pap és lelkész így fogja látni???
"felsőbb nyomásra ...
...
Én ... mindig is elképzelhetetlennek, szükségtelennek és gúzsbakötőnek tartottam az istenhívést."
Pedig egyáltalán nincs felsőbb nyomás, se gúzsba kötés, Isten nem kényszerít senkit semmire. Teljesen szabadon választott az egész. Ugyanúgy, mint amikor megpróbálod kialakítani a gyerekedben a belső igényt a becsületes életre: nem erőlteted rá, csak megmutatsz neki egy lehetséges életet, amit ha akar, követhet felnőttként is. De mivel te a becsületes életet látod a jó útnak, ezért nem csak messziről mutogatod neki, mint bármiféle másik elméleti lehetőséget a millió közül, hanem te magad is úgy élsz, tehát ő is abba nő bele. A vallásos élet is pont így működik, semmi különbség: úgy lehet megmutatni, megismertetni a gyerekkel, hogy később majd szabadon választhassa, ha maga a szülő is úgy él. De ha ő maga is tényleg ezt látja a legjobb választásnak, akkor ő maga sem kényszerként éli meg, hanem belátja, hogy ezen az úton járva tesz a legjobbat magának is, a gyerekének is, tehát ugyanúgy élvezi az életet, mint te. :)
Kedves Hozzászólók...nem reméltem, hogy egy nap alatt ilyen sokan fognak írni, kaptam hideget és meleget, véleményeket, amiket szerettem volna. Igazából nekem egy nap elég volt ahhoz, hogy döntést hozzak, és köszönöm, hogy ehhez hozzásegítettetek, mindegy hogyan. A lényeg, hogy már tudom, hogy mit fogok tenni. Nem volt időm délután géphez ülni, de már szinte be sem tudom pótolni az olvasást, annyi hozzászólással gyarapodott a topik....
Nem tudom megmagyarázni, nem vagyok annyira vallásos, de nekem is fontos lenne a gyerekem megkeresztelése. Nem külsőségek miatt, valahol belül érzem, hogy muszáj..
Egyébként közben utánajártam,14 év fölött már nem kell keresztszülő a reformátusoknál, elég maga az alany.
Jó éjt!
Sajnos igy igaz...
ha már az értelemre nem lehet hatni, hatottak a pszihére............
jó éjt mindenkinek..
érdekes a topik..
bár nem tudom mit tennék a TI helyében...
A vallás szerintem nagyon jó dolog emberek (tömeg) féken tartására.
Írták többen, hogy fegyverrel hogy irtották egymást a hit érdekében- de talán olyan idők voltak, hogy ezt más eszközökkel nem lehetett kordában tartani.
Kimegy egy sarus fószer az őrjöngő csőcselék elé, és mondja nekik szépen: Jók legyetk, gyerekek, nem szabad ilyen csúnya felnyársalásokat csinálni...
Át is hajították volna a várárkon.
Meg a sok nyomorban, szenvedésben élő.. hogy elviseljék szó (és lázadás) nélkül a földi életet, megígérték nekik, hogy a halál után jobbat kapnak.
Történelmileg és pszichológiailag tökéletesen meg lehet a vallást magyarázni szerintem.
Nézd, ez vitte előrébb a világot.
Ha logikusan végigtekintünk rajta, egy csomó dolgot nem lehet észérvekkel megmagyarázni. De nekem maga a világegyetem keletkezése is ugyanilyen rejtély, úgyhogy beletörődöm abba, hogy ez nem az én csöpp agyamhoz van méretezve.. :-))
Az örök kételkedés, szerintem egy nagyon jó tulajdonság....
Gondolkodó embert jelent.. .:-)
Ha feltételezzük, hogy létezik egy Mr. Legfelsőbb Lény, akkor Ő biztosan nem rekeszt ki senkit, függetlenül attól , hogy van- e Hite és van a vallása- vagy éppen miben hisz, vagy mi a vallása.
Az, hogy egy másik ember mit mond ezzel kapcsolatban az max vélemény lehet... és mindenkinek más a véleménye.
Néhányan tényleg úgy élnek, vagy a kényszerítő körülmények, vagy családi helyzet/születés miatt...
Épp ma láttam Audrey Hepburn-ös fotókat afrikai nagykövetsége idejéről... Hát hálát adok istennek, hogy ide születtem.
Ja, és ebbe a korba.
és mi van akkor ha a mennyország és a pokol is itt van a földön az élőknek??
Pont ezt akartam írni Trivialnak. Hogy a hit meg a vallás nem feltétlenül ugyanaz.
Szerintem van egy Vigyázónk, csak minden vallás másnak nevezi, és más szertartásokat alakított ki hozzá..
De micsoda gikszer, nem, hogy erről (a mennyország létezéséről) csak a halálod után bizonyosodhatsz meg, akkor meg már késő? :-))
Valaki jöjjön vissza, és mondja már el.
Szerintem két különbőző dolog a HIT és a VALLÁS!.
HINNI- miért ne hihetnél Istenben... vallás nélkül??
Csak úgy önmagában is lehet Hited.
Pont erről beszélek. :))
Nem is tudom, ki volt az a híresség, aki valami olyasmit mondott, hogy jobban megér neki istenben hinni, hogy ne essen el az üdvözüléstől, ha halála után kiderülne, hogy mégis csak létezik isten, mint fordítva.
Mondjuk régen rossz lenne, ha valaki csak emiatt járna templomba. :-))
Mondjuk én azt gondolom, hogy a "hallani róla" nem azt jelenti, hogy valaki egyszer azt mondja a jelenlétemben, hogy "Isten" vagy "Jézus", és akkor többé nincs mentség.
De aki hallott már arról - aki nem akar, az most ugorjon tovább
- hogy a bűnünkből Jézus Krisztus kereszthalála árán van szabadulásunk, és aki ezt magára nézve elfogadja, azt Isten igaznak fogadja el az utolsó ítéletkor, az már komolyabb "hallást" jelent, amire valami módon reagálnia kell az embernek. Vagy úgy, hogy igent mond, vagy legalább elkezd érdeklődni. Vagy nemet, annak minden következményével együtt, már ha ez érdekli egyáltalán azt, aki eleve Isten létezését is kétségbe vonja.
Ha lenne Isten, nem lehetne ennyire kicsinyes (az), bosszúlló(az), gonosz (az), stb.
Ne hülyéskedj már.
Mi az, hogy üdvözölni? Ez csak a vallásos emberek számára bír akármilyen jelentéssel.
Aki nem hisz, annak ilyen nem létezik.
Nekem speciel inkább vicces ez az egész dilemma. Jó, filozófiailag lehet rajta rágódni, de máős értelme nincs.
Engem teljesen hidegen hagyna az is, ha a pápa személyesen név szerint engem átkozna ki, és küldene pokolra.
Na jó, ha Isten tenné ezt, már nem röhögnék:-)) De ahhoz kicsit több szükséges, mint amit idáig produkált.
Hát mindenre én sem tudom a választ
Mert amit most írok, azt már lehet szkeptikusan fogadni, és azt mondani rá, hogy "hja persze, mert én hiszek, azért látom így...."
Szóval ha most bejönne hozzám lelkigondozói beszélgetésre valaki, és az lenne a nagy problémája, hogy ő akar hinni, de nem tud, akkor azt mondanám, hogy vigyük imádságban Isten elé az akarását. Mert én hiszem, hogy nem azért ismerteti meg magát akárkivel is, hogy csak elhúzza a mézesmadzagot, és a végén meg kárörvendően képen röhögjön.
Egyébként én még olyannal nem találkoztam, hogy valaki minden erejével akart hinni, de nem tudott.
De lehet, hogy nem egyértelmű számomra, amit írtál. Hogy mit értesz akaráson, és mit a nem-tudáson.