Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ezért maradok mellette, annak ellenére, hogy ver

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. szeptember 22. 10:57
Egy megdöbbentő videó, amelyen egy híres amerikai focista eszméletlenre veri a menyasszonyát egy liftben, indította el a Twitteren a #WhyIStayed, vagyis a "Miért maradtam" kampányt, már ha kampánynak lehet nevezni. A megvert nő azóta feleségül ment a sportolóhoz, teljes a felháborodás az USÁ-ban, hogy ez hogyan lehetséges. Ezért írják le bántalmazott nők pár mondatban, miért maradtak benne egy kapcsolatban, amiben nem kellett volna. Szomorú!

Nők Lapja Café: Ezért maradok mellette, annak ellenére, hogy ver
  1. 2014. szeptember 23. 07:0251.

    Az erőszakos személyiségnek a csíráját igenis észre lehet venni,csak nem kell rózsaszín szemüveget hordani.Nagyon is.


    Egyébként is egy nő mindig csak annyi gyereket szüljön,amennyit egymaga is fel tud nevelni.


     


    Én pl sosem állnék szóba egy nálam eleve  kétszer nagyobb,kigyúrt pasival.


    A férjem olyan vékonyka,hogy én is leütném,kicsit hasonlít Johnny Weir-re.


    És igen,kiépíteni valamiféle önálló egzisztenciát,nem csak élni a világba.


    Egyébként ez sosem késő.Csak sokszor kényelmesebb a bántalmazott eltartott szerepében tetszelegni,mint saját lábra állni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (3)
    2014-09-22  11:25
  2. 2014. szeptember 23. 01:2350.

    Volt egy osztalytarsnom altalanosban akinek az apukaja hulyere verte az anyukajat minden heten tok reszegen. Mindenben belekotott es semmi nem volt jo neki, barmikor barmiert kikapott szegeny asszony. De volt neki egy novere akinek allandoan panaszkodott. Na ez a nover egy szep napon megelegelte a sok panaszkodast es azt talalta mondani a hugicanak hogy ha meg egyszer jon panaszkodni hozza hogy megverte a ferje, akkor O veri meg. Lass csodat...jobban felt a no a noveretol mint a ferjetol, pedig tole is felt rendesen.


    Kovetkezo alkalommal mikor reszegen jott haza a ferj...kerdezte hogy mi van vacsorara. A feleseg reszketve mint egy falevel, mondta hogy most fo a krumplileves. Na a ferj kiverte a balhet es mar lendult is az okle. A feleseg meg amilyen fraszban volt lekapta a tuzrol a forro levest es szemben ontotte vele a ferjet....azt mondta neki hogy ha megegyszer meg meri utni, almaban leszurja, ugyhogy ugy aludjon el.


    Meg egyszer beprobalkozott a ferj, de akkor a forro vasaloval talalta magat szemben...es tobbet az eletben soha meg csak nem is emelte fel a hangjat, soha nem utotte meg vagy veszekedett a felesegevel....


     


    Mert szembeszallt vele a no. Na most en tudom hogy ezt nem minden esetben lehet megtenni, de csak egy pelda volt arra hogy ha nem mutatod hogy felsz akkor hatalmat veszti feletted.

  3. 2014. szeptember 23. 00:3449.

    Nincs palacsinta sutod,vagy kovacsoltvas serpenyot,egy nagyot a ketrecharcos fejere,nem lehet olyan kemeny a koponyaja,hogy ezt kibirja......

    előzmény:
    Eperke2222 (29)
    2014-09-22  14:59
  4. Torolt_felhasznalo_672736
    Torolt_felhasznalo_672736
    2014. szeptember 22. 22:2448.

    Pontosan! Túl sok az ostoba, önállótlan  liba.


    Sajnos nekem az egyik családtagom is ilyen, aki papíron okos, intelligens, tanult nö. De ennek ellenére "rangon aluli" kapcsolatban vegetál csak hogy elmondhassa magáról hogy neki van valakilye. Mert ugye milyen ciki már ha egy nö szingli...


    Annyira szánom szegényt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (3)
    2014-09-22  11:25
  5. 2014. szeptember 22. 18:5847.

    Vagy Kamera. azokban a helyiségekben ahol megfordul.
    végül is.. akár azt is megtehetem, hogy kamerát tetetek  a lakásom helyiségeibe.. 
    vagy riasztó!


    Nem annyira húzos összeg felszereltetni egy riasztót.. havonta párezer forint  és kimegy az örző védő cég, ha riasztás van.


    Nekünk olyan van, hogy  többféleképpen is be lehet kapcsolni...  tehát.. pl ajtónyitást érzékel.   de a belső mozgást nem,


    Megy a vadbarom és nyitja az ajtót.-- elvileg  rövid időn belül  jönnek a ruhásszekrények méretek..  ellenörizni mi történt.

    előzmény:
    Kristine (44)
    2014-09-22  16:14
  6. 2014. szeptember 22. 18:1246.

    aha, tehat ezek szerint nem hozzad ragaszkodik, hanem a hazba invesztalt penzhez... ha igy van (es nem ertettem en felre) akkor nem megoldhatatlan a helyzet, amennyiben rendezed-rendezned azt a 1.5millios kerdest...

    előzmény:
    Eperke2222 (34)
    2014-09-22  15:38
  7. 2014. szeptember 22. 17:3645.

    Nincs arra ok, hogy valaki egy ütős mandró mellett maradjon. Talán csak egy - ha élvezi, hogy ütik...De az pszichiátriai eset.

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-09-22  10:57
  8. 2014. szeptember 22. 16:1444.

    ha belép a kertbe, magánlaksértés, és hívd rá a rendőrt tényleg. majd fogja érdekelni a jog, ha néha beviszik kicsit, bent nem lesz olyan nagy fiú. ne hagyd magad, a gyerek miatt se, ő se azt lássa, hogy rszketsz az apjától. állj a sarkadra, küldd el a véres f.szba, és ha hozzád ér, azonnal rendőr, látlelet, ha belép  akertbe/lakásba akkor rendőr azonnal, és zárcsere. akár még ma!

    előzmény:
    Eperke2222 (39)
    2014-09-22  15:55
  9. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. szeptember 22. 16:0543.

    Nem hiszem, hogy szeretné a gyereket. El se tudja tartani. Nem is tud róla gondoskodni, nemcsak anyagilag, semmilyen szempontból nem tudja biztosítani a neveelését. Max velem kiszúrni erősködhetne de nem hiszem, hogy fog.


     

    idézet:
    Eperke2222 (48)
    2014-09-22 15:57:11

    Nem lehet valami IQ bajnok, gondolom a jogot sem ismeri még hírből sem.


    Csak az erejét fitogtatja, az a legkönnyűbb és legprimítivebb eszköz.


    Ha anyagilag sincs esélye arra hogy a gyereket ellása, esélytelenül indul veled szemben.


     


     

    előzmény:
    Eperke2222 (41)
    2014-09-22  15:57
  10. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. szeptember 22. 16:0242.
    Amikor szakítottam vele, megmondta, hogy tönkreteszi az életemet. És így is tesz. Feljelentettem zaklatásért, fenyegetésért. Ma kaptam meg a végzést, hogy ököllel beleverni a konyhaszekrényembe egy 95 kilós palinak, azzal a felkiáltással, hogy ha velem szórakozol a következő ilyet te kapod, nem fenyegetés, tehát nem bűncselekmény, ezért az eljárást megszüntetik. Tehát a jóistenhez forduljak?
    idézet:
    Eperke2222 (2)
    2014-09-22 10:57:43

    Nem a JóIstenhez mert az nem segít hanem egy jó ügyvédhez. Ha megtudod tenni anyagilag.


    Nem vagy könnyű helyzetben.


    A legszomorúbb hogy a kisfiad ezek után az apja pártjára áll, miközben még csak 6 éves és esélye sincsen átlátni a helyzetet egy felnőtt szemével.


    Hagyd magad egyszer hogy bántson (persze elég merészen hangzik) aztán irány az orvos látleletet vetetni  + egy jó ügyvéd.


    Hang/videofelvétel is jó megoldás lenne bizonyítéknak.


    Jahh és szerintem felejsd el a kidobósrácok segitségét mert felhasználhatja ellened késöbb egy birósági tárgyaláson.


     


     


     


     


     

    előzmény:
    Eperke2222 (2)
    2014-09-22  10:57
  11. 2014. szeptember 22. 15:5741.

    Nem hiszem, hogy szeretné a gyereket. El se tudja tartani. Nem is tud róla gondoskodni, nemcsak anyagilag, semmilyen szempontból nem tudja biztosítani a neveelését. Max velem kiszúrni erősködhetne de nem hiszem, hogy fog.


     

    előzmény:
    Kristine (37)
    2014-09-22  15:42
  12. 2014. szeptember 22. 15:5640.

    Csak én. Neki bejelentett címe se volt ott soha, tulajdona se. Vagyonmegosztás nem lesz, nem voltunk házasok.


     

    előzmény:
    Kristine (36)
    2014-09-22  15:40
  13. 2014. szeptember 22. 15:5539.

    Igen ez a baj, hogy mindig egyedül állok vele szemben. Tudom, hogy nem kell beengednem, nincs joga. Csak őt a jog k nem érdekli.

    előzmény:
    Kristine (35)
    2014-09-22  15:39
  14. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. szeptember 22. 15:5038.

     Ezért maradok mellette, annak ellenére, hogy ver


    Az ezértet nagyon sok más valós indokkal lehetne helyetesíteni:


    - nincs hova mennem


    - függők anyagilag


    - tulaljdonképp egyedül vagyok ebben a világban, a szüleim nem állnak mellettem/nem tartom velük a kapcsolatot/már sajnos nem élnek


    - a gyerekek miatt maradok


    - "kapcsolatom áldozata vagyok" vagyis érzelmeket táplálok íránta és ezért maradok még akkor is ha érzelmileg/mentálisan/testileg bántalmaz


    - mindennek az összesége


    Nem csak testi bántalmazás létezik, a hosszantartó mentális és érzelmi terror is tönkreteszi az embert és súlyos sérüléseket okoz.


    De lehetne szó "lightosabb" helyzetekről is. Amikor a férfi a 3 gyermeke mellett barátnőzik amiről tud a feleség, néha - néha gyermek is születik a párhuzamos kapcsolatból. A nő marad egy olyan házasságban ami már régóta tönkrement.


     

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-09-22  10:57
  15. 2014. szeptember 22. 15:4237.

    ez sajna ma már nem biztos, lehet, hogy nem anyunál lesz a gyerek...ha az apa is akarja, akkor lehet, neki adják az elhelyezést. a gyámügy sajna sz.rt se ér :(

    előzmény:
    soleluna (33)
    2014-09-22  15:35
  16. 2014. szeptember 22. 15:4036.

    a tulajdoni lapon csak te szerepelsz? akkor a tied, a vagyonmegosztás majd lemegy, addig is első dolgod a zárcsere legyen.

    előzmény:
    Eperke2222 (34)
    2014-09-22  15:38
  17. 2014. szeptember 22. 15:3935.

    akkor sem vagy köteles beengedni, ha nincs távoltartási, ha a lakás/ház a te tulajdonod. sőt, ne is menj ki, engedd ki a gyereket, és zárd be az ajtót. ne vedd magadra  aszemétkedését, ne ijedj meg tőle, ha látja, hogy meg tud félemlíteni, ő nyer. és te meg kikészülsz. az ilyenek ellen csak az ő módszerükkel lehet harcolni. mindig legyen veled valaki, aki hallja, mi történik, , kell a tanú. add át a gyereket, vagy csak engedd ki, de azonnal fordulj sarkon és zárkózz be. ezt egy ismerős is megteheti, aki átadja a gyereket ill. átveszi, amikor visszahozza.

    előzmény:
    Eperke2222 (32)
    2014-09-22  15:24
  18. 2014. szeptember 22. 15:3834.

    Igen, együtt is éltünk ott, elküldtem, elköltözött, de úgy jön mintha az övé lenne. Azon az alapon, hogy mikor építkeztünk, beletett 1,5m ft-ot illetve ő építette (én meg eltartottam és fizettem mindenét közben) tehát az övé. Szerinte. El se mertem kérni a kulcsát megmondom őszintén. Felakaszt az ajtófélfára.


     

    előzmény:
    soleluna (33)
    2014-09-22  15:35
  19. 2014. szeptember 22. 15:3533.

    A gyerek biztosan nálad lesz elhelyezve és onnantól már kérhetsz segítséget a gyámügytől. Amíg jogilag nincsenek elrendezve a dolgok, addig sajnos a hatóság is tehetetlen. És simán bejár a lakásodba?

    előzmény:
    Eperke2222 (32)
    2014-09-22  15:24
  20. 2014. szeptember 22. 15:2432.

    Feljelentettem. Kértem távoltartást. Ezután végre beadtam a gyerekelhelyezésre és tartásra a keresetet, várom az időpontot. Nincs bejelentett munkája, soha nem is volt és kínosan ügyel, hogy ne is legyen, röhög a markába, mennyit fognak megítélni. Nekem az a fontos, hogy a fiú nálam legyen elhelyezve.


    Nem vagyok köteles beengedni, viszont ő meg van győződve, hogy a ház az övé is, neki ott joga van nekem meg kötelességem. Most még jó míg tart a távoltartás 2 hétig, csak a kapuig jöhet. Aztán jön a folytatás. Amikor már előző nap nem vagyok se élő, se hol,t mit fog megint alakítani.


    Amikor ilyen durva jelenetek vannak, remeg kezem-lábam. Nem tudom eltitkolni, hogy félek, mert ilyenkor nagyon félek tőle.


     

    előzmény:
    soleluna (31)
    2014-09-22  15:21
  21. 2014. szeptember 22. 15:2131.

    Nem téged akartalak kritizálni, csak a gyerek szemszögéből néztem a dolgot. Bizonytalan, sebezhető ezért inkább az erősebb oldalra áll. 


    Természetesen fizikailag és szóban sem érdemes vele leállni. De ne szegd le a fejed. Legyél vele tárgyilagos és ne lássa, hogy félsz tőle. A bíróságra meg menj el nyugodtan, kérj gyerekelhelyezést és gyerektartást, mert ez magától nem fog megoldódni. Úgy tudom, hogy bizonyos esetekben lehet kérni közvetítőt a gyámügyön keresztül, akik jelen vannak a gyerek átadásakor a láthatáskor. De ehhez az kell, hogy kérd a láthatás szabályozását. És ha a te házadban laktok akkor nem vagy köteles beengedni.


    Tényleg nem bántani akartalak.

    előzmény:
    Eperke2222 (29)
    2014-09-22  14:59
  22. 2014. szeptember 22. 15:0130.

    Fenyegessem én is? Verjem meg? Kiröhög.


     

    előzmény:
    Eperke2222 (29)
    2014-09-22  14:59
  23. 2014. szeptember 22. 14:5929.

    Egy picit erősnek érzem így látatlanban ezt a kritikát. Nem egy kis verést kell bevállaljak - 50 kg vagyok, egyedül nevelem a gyerekem, fizetem  ahitelt, eltartom magunkat és járunk 40km-re naponta dolgozni meg oviba. Apuka 95 kg agresszív és ketrecharcos.


    Ennél jobban nem tudok magamért/magunkért kiállni. Elnézést kérek, de én bizony összesz*rom magam, ha ő a ketrecharcos habitusával ököllel beleb*sz a kredencbe, hogy  akövetkező ilyet te kapod. Lehet a Te szemedben gyenge vagyok, én bizony félek tőle.


    Elég egy kis fenyegetés? Kidobtam az apját. Hónapok óta fenyeget, lassan egy éve. Szóban és/vagy demonstrálva is, felém megindulva, lendül az ökle majd megáll előttem.


    Szted én vagyok a hibás mert nem lépek fel ennél határozottabban? Feljelentettem. Kértem távoltartást.


    Mit tegyek még, szerinted, hogy határozottabbnak látsszam??


    A gyerek meg még ösztönlény. És fiú. Férfi mintát másol. Szerintem.


     

    előzmény:
    soleluna (28)
    2014-09-22  14:55
  24. 2014. szeptember 22. 14:5528.

    "Mikor mondja, hogy én veszekszem apával és mondom de hát kisfiam csak álltam ott mint hülye és apa mondta a magáét, válasz: akkor miért nem hívtál rá rendőrt?"


    A fiad azt várja tőled, hogy kiállj magadért és őérte. És mivel melletted nem érzi magát biztonságban, átáll az erősebb oldalra. 


     


    Ha éveken át azt fogja látni, hogy egy nővel bármit meg lehet tenni, elég egy kis fenyegetés, akkor sajnos ő is így fog viselkedni.


    Én lehet, hogy inkább bevállalnék egyszer egy verést, amivel aztán mehetek a rendőrségre, minthogy valaki egész életemben terrorizáljon.

    előzmény:
    Eperke2222 (23)
    2014-09-22  13:21
  25. 2014. szeptember 22. 14:0127.

    előzmény:
    eda-1952 (4)
    2014-09-22  11:30

Címlap

top