Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Egyedül, mikor?
Létrehozva: 2016. május 27. 08:56
Sziasztok!
Kíváncsi lennék, mit gondoltok, egy gyereket hány éves korától lehet egyedül
- oviba/iskolába engedni?
- otthon hagyni míg a szülők elmennek 1-2 órára?
- leengedni a boltba pár dolgot vásárolni?
- barátokkal együtt hagyni játszani a ház előtt vagy játszótéren?
A lányom 7 éves, az iskola mellett lakunk. Csak egy kis forgalmú, szűk utcán kell átmenni. Mellettünk nagy játszótér, aminek minden négyzetcentiméterét ismeri. Maximálisan megbízom benne, nem csavarogna el sem egyedül, sem mással, nem csinálna olyat, amit nem szabad. Szerintem simán mehetne egyedül suliba, jöhetne is haza, nappal lemehetne egy-egy órácskára egyedül játszani. (Ismerősöm csinálja, hogy a gyerek félóránként hazacsenget, jelzi, hogy minden rendben van.) Szoktam is neki mondogatni, hogy ha akar, mehet. De nem akar. Valamiért nem érzi biztonságban magát egyedül. Ezért ő még sehová nem jár egyedül.
Egyébként az otthon hagyni egyedül, vagy a játszótéren egyedül szerintem nem annyira a gyerekek miatt veszélyes, hanem a környezet miatt. Nálunk pl. estefelé elkezdenek gyülekezni a hajléktalanok, iszogató suhancok, drogosok. Olyankor biztos nem engedném le egyedül, 10 percre sem.
Itthon hagyni sem azért félek, hogy ő mit csinál, hanem olyan váratlan helyzetektől, mint pl. tűz, csőtörés... Aminek a hirtelen lereagálása még felnőttként sem egyszerű.
Annak idején én is egyedül jártam haza az oviból nagycsoporttól kezdve, és iskolába sem kísértek soha. De más volt a világ, kevesebb és lassabb autó, figyelmesebb emberek, a keményfiúk legfeljebb ittak, vagy nem dolgoztak.
Van egy kollégám, aki 23 éves, tehát szinte még gyerek, és időközönként azzal szekál, hogy túlféltem a lányomat, mert réges-rég egyedül kéne közlekednie, és a nyári szünet miért gond, miért ne maradhatna otthon egyedül egy 7 éves? Szét tudnám verni ilyenkor a fejét, ugyanis ezek a dolgok egyénfüggőek, és én nem fogom erőltetni, amíg ő nem érzi elég érettnek magát, 7 évesen biztos nem.
Én képtelen vagyok ilyenekre gondolni.
A ház körül is elengedem egy körre (4 lépcsőházas tízemeletes) a gyereket bicajjal/rollerrel, nem lesem a sarokról, hogy visszatalál-e. Mert tudom, hogy visszatalál. 1 éve még igen, én is utána néztem, de azóta többször bizonyította, hogy megérett rá, hogy egy ilyen kis szabadságot engedélyezzek neki.
En is leszidtam volna. Ne menjen el szo nelkul, mellolem. Amugy csinaltak ilyet, hogy igy csaltak el egy kisgyereket az anyja mellol, hogy szoba elegyedtek az anyaval aztan mikor az anyja nem figyelt, akkor kezen fogva elsetaltak a gyerekkel(nem hiszem, hogy ez kitalalt tortenet lett volna, mert teljesen elkepzelheto, nem oly reg olvastam valahol) . A gyerek nem tudja mindig felmerni, hogy mennyire kozeli ismeros az az ismeros, akivel elmegy. Emiatt is, es amiatt is, amit Evi mondott, hogy ne kelljen keresni, mindig szolni kell.
Hát ez nekem nagyon meredek. Mi van, ha mondjuk kigyullad a ház? Tudom, nem valószínű, de elődordulhat. Tudja mit kell tenni, hogy kell segítséget hívni stb? Vagy ha valamilyen baleset éri? Akár csak eltör egy poharat, és megvágja magát a szilánkkal... meg még ezer ilyen történhet. Én csak akkor hagynám egyedül, ha mondjuk már biztosan tud segítséget kérni vészhelyzet esetén, mondjuk telefonálni tud magától.
Vidéki város zöldövezetében laktunk, itt a gyerekek általában 2. osztályos koruktól jártak haza egyedül. Itt mindenki figyelt mindenkire, illetve akik busszal jártak, azokra ránéztek a tanítók, tanárok, akik szintén busszal mentek.
Most Kanadában élünk, itt tilos a gyereket 12 éves kor alatt egyedül otthon hagyni. Ami viszont furcsa nekem, hogy az iskolából viszont már 7-8 éves koruktól sokan egyedül sétálnak haza. Az utca biztonságosabb, mint otthon?
A lányom is egyedül jár 8 éves kora óta, a közeli boltba is szívesen elmegy egyedül, de itthon nem maradna szívesen egyedül, pedig már 10 éves. Baráttal, unokatesóval maradt régen, csak ne egyedül keljen.
Egyébként együtt néha nagyobb hülyeségeket tudnak kitalálni.
Én 10percekre már otthon hagyom a fiamat, ha leszaladok a szemközti ABCbe. Nézi a tévét, esetleg kiteszek ilyenkor neki vacsit vagy nasit (időtől függ) meg egy pohár vizet..stb. Először is nem szeret velem jönni vásárolni, másodszor ezt nem tartom hosszú időnek. Ennyit a zuhany alatt is eltöltök, mig ő mesét néz.
Meg az is egy jó alap lehet, hogy ő maga mikor kezdi forszírozni ezeket. (nekem ez mindenben jó kiindulási pont, pl. kényes témákról is akkor beszélünk, ha ő kérdez rá, és annyit, amennyire ő kíváncsi, hogy ne terheljem túl érzelmileg olyannal, amire még nem érett)
Otthon maradás egyedül: előbb-utóbb szerintem minden gyereknek igénye is lesz rá (hacsak nincsenek másból fakadó félelmek a háttérben az egyedülléttől). Én a mai napig emlékszem, mennyire jól tudott esni már gyerekként is, ha néha egyedül lehettem otthon, ha csak egy órácskára is. Nekem ez nagyon ritkán adatott meg, mivel anyám legtöbbször otthon volt már, mire én is, és néha irigyeltem azokat, akiknek később értek haza a szüleik, lehettek picit egyedül otthon. Aztán ha már ő maga mondogatja, hogy kipróbálná, akkor lehet már érdemben is, gyakorlatiasan is átrágni, hogy mikor mi a teendő, mit szabad és mit nem, veszély esetén hova menjen, kinek szóljon stb.
Ugyanez a boltba menéssel egyedül: ha már a gyerek igényli ezt, akkor áldozatot is hajlandó hozni érte, odafigyelni arra, amiket feltételül szabsz neki ehhez. Suliba menéssel dettó.
Ebben egyet értünk. Van egy halom helyzet, amit életkorából kifolyólag nem ismer, így nem is tud kezelni, és nem tudod mindenre felhívni a figyelmét.
Csak egy példa: Szomszéd csaj pont ezt mondta, hogy a gyereke megáll az úttest előtt, de nem teljesen megbízható, és azt látja rajta, hogy a gyerek nem fogja, hogy mit jelent az, hogy ha az autó kivasalja, akkor az örökre szól. A 8 éves már tudja. És még van egy halom hasonló dolog.
Másik: Nem mindegy, hogy a lakótelepen széteresztett neveletlen kutya az 5 évesnek megy neki, vagy a 12 évesnek. Nem azért, mert kevésbé fáj, hanem az 5 éves néz ijedten, a 12 éves pedig felrúgja, vagy mászik a kerítésre.
Én pedig értem: Mehet veled a gyerek, de SZÓLNIA KELL, hogy anya én most lelépek. Ha nem először történt a szó nélkül elhúzás, akkor a büntit is megértem. Ha először, akkor nem.
Ha épp nem nézek oda, amikor elbringázik, akkor keresem, hogy merre járhat? Nem. Szóljon, hova készül. Én magam is szólok, ha akár csak a nagynénémhez átmegyek. Nem kell engedélyt kérni, de tudjak róla. Ahogy ők is rólam.
Volt, hogy én is ott hagytam a nagyobbakat egy-egy fél órára, aztán amikor azt láttam, hogy azzal szórakoznak, milyen jól szikrázik a kisvonat vezetéke, amikor összeérintgetik, meg milyen vicces, hogy ha a párásító megfelelő helyére nyúlnak szétszedve, akkor bizsereg az ujjuk és hasonló okosságok, akkor úgy gondoltam, hogy ez még nem időszerű...
És nem, nem gyújtották fel a szőnyeget, meg nem vágta agyon őket a 220, de ez nem azon múlott, hogy ők megfelelően felelősen bántak az árammal, hanem a szerencséjükön.
Mostanában nincsenek ilyenek, megint egy kicsit eresztettem a pórázon, jöhetnek haza isiből egyedül, ha úgy adódik, mehetnek utcára játszani (zsákutca), de igazából nem annyira igénylik, hogy egyedül járkáljanak, nekem meg nem sürgős.
Szerintem ebben a történetben nem a sarok vs. kapu a kérdés, hanem az, hogy nem úgy csinálta, akit megbíztak a feladattal, ahogy megkérték rá, vagy ahogy szokták. Ez a része engem is zavarna.
Anyukám pl. soha semmi olyat nem enged meg, amit én nem engednék. Azt mondja, hogy döntsem el én, hogy milyen hosszú a póráz, ő nem indít magánakciót.
Ha épp ott van időben az, akiről az ilyen figyelem feltételezhető...
Lehet, én is azt vettem észre, hogy a lányok érettebbek - általában.
Fiúkkal nagyon sokat beszélgetünk, kívülről fújják a traumatológiát (ugye nekem szakmai érintettség is), ennek ellenére olyan f...ságokat tudnak csinálni, hogy ha a kutya bevenné, megveszne tőle.
Mostanában - lekopogom - talán a nagy mintha komolyodna, látszanak jelek, figyelek erősen.
Szerintem ez egy olyan kérdés, amire nem lehet konkrét válaszokat adni, mert nagyon gyerek/család/környezet függő.
Én például totál megrökönyödtem azon, hogy otthon hagyod az 5 évest. Enyém 4 éves, de el nem tudom képzelni, hogy 1 év múlva már nyugodt szívvel egyedül hagynám otthon. Mi van ha történik valami? Biztos vagy benne, hogy mondjuk egyedül fel tud hívni, van egyáltalán nála telefon? Meg még vagy ezer kérdés átfutott az agyamon. De mondom nyilván gyerekfüggő, én csak az enyémből tudok kiindulni.
Ezt a túlféltést én is tapasztalom. Pont hasonló történt hétfőn. Többen voltunk egy fagyizóban, barátok. Egyfelé is lakunk, tehát mikor haza indultunk, ugyanarra vettük az irányt. A gyerekek és a felnőttek közül is néhányan biciklivel vagy rollerrel voltunk. Barát-kislány is biciklizett utánunk (míg az ő szülei csak gyalogosan voltak) és csatlakozott is hozzám. szépen közlekedett, tartotta a tempót. Erre mikor megálltunk már közel a házhoz, akkor hallom, hogy az anyja annyira leszidta, hogy még 2 nap büntit is kapott, amiért "szónélkül" elbiciklizett mellőlük. Ezt én sehogy sem értettem. Velünk, volt, barátokkal, felnőttekkel, nem idegenekkel. A szülei látták is, hogy utánunk jön, nem pedig elkóricál másfelé. Nekem ez a balhé, kicsit fura volt és feleslegesnek éreztem.
Anno én is mehettem oviba 6 évesen, igaz a szomszéd fiúval, aki kb fél évvel idősebb volt nálam.
De nem volt messze az ovi, 1 úton kellett csak átkelni, ami a nagyparkolóhoz tartozott.
Én az 5 évest már hagyom otthon egyedül, de csak 10-15 percekre. Míg leugrok a boltba vagy kenyérért, esetleg elmegyek este futni.
Régen nem volt ilyen gyors az információáramlás
. Mind1, én spártain neveltem a gyerekem. Sajnos, ha valami rossz történik, vagy történHET, azt nem tudjuk elkerülni. Én bízom benne, ő bízik bennem.
Meg korszakfüggő is. A mai gyerekeket már hajlamosak annyira túlfélteni, ami irreális. Persze, történhet akármi, de nem ebből kéne minden nap minden percében kiindulni, a gyerekbe pedig egy világ iránti bizalmatlanságot plántálni. Van ismerősöm, aki csúnyán összeveszett az anyjával, amikor ő vitte a gyerekét iskolába, és kiderült, hogy nem kísérte át az iskola kapuján, hanem már a sarkon (a suli épületének sarkán) elköszönt tőle, és kb. húsz métert egyedül tett meg a gyerek (meg azzal a másik hatvan gyerekkel, aki szintén befelé sétált). Nekem mesélte felháborodottan. Utána visszakérdeztem, hogy te ebben a korban hogy jártál? Hát busszal és egyedül. Ühüm, a gyereked meg a sarokig se. "mert ez már egy más világ" - hangzott a válasz. Nem tudom, hogy más-e, talán akkoriban még nem terjedtek úgy a rémhírek, mint ma. Szóval szerintem nem több a veszély, csak több a rossz hír, ami folyamatosan ömlik ránk netről, tévéből.
A segítséget úgy értem, ha pl. látná, hogy elesett a biciklivel a gyerek, odamegy, felsegíti stb. Vagy fél szemét rajta tartja a gyereken a buszon, nehogy valaki zaklatni kezdje a látásból jól ismert kiskorút, akivel naponta együtt utaznak reggel, de akár még egy ottfelejtett tárgy miatt is figyelmeztetik a gyerkőcöt. Kisebb városokban ez abszolút működik.
Mondhatjuk vajon, hogy nem függő is a dolog? Én is egyke vagyok, mint te, de engem már óvodába is elengedtek egyedül (még az "átkosban
). Sőt, hagytak is otthon egyedül, de lány létemre eszembe nem jutott ökörséget csinálni....
Ha megfelel elmondom, hogy nálunk hogyan volt
. Gyermekem 2 évig volt óvodás, minden nap együtt bicikliztük az óvoda-haza távolságot (közben: jobb oldalon menjél, állj meg kereszteződés.... mondjuk ez egy kis város, 4 nagyobb kereszteződéssel, nekünk).
Elsőben ugyanez, majd 2. osztálytól mehetsz egyedül.
Ennek már tizen éve, mondjuk ő mindig akaratos volt
, gimnáziumot se a legközelebbit választotta, ami 15 km, és vonattal lehetne mindennap bejárni, hanem választott egy várost (160kmre), hogy ha törik, ha szakad, ő oda fog menni, és lőn. Kollégista lett, és néha 2 hetente jár haza, mert jól érzi ott magát.
Szerintem ez abszolút habitus kérdése, valamint nevelésé, én nem féltettem túl, pedig egyke gyerek.
Szerintem arra nem lehet számítani, hogy majd idegen segít. Csak azt kell mérlegelni, hogy a gyerek erre alkalmas-e és a környék is. Pl nagy forgalmú út, közbiztonság - kell-e kihalt utcán kóvályogni...
Gyerek és környék függő.
Legnagyobb fiam 9 és fél éves. Mostanában komolyodott nagyon sokat, de kb fél évvel ezelőttig minden nap bebizonyította, hogy nem lehet egyedül otthon hagyni.
Szerintem olyan tízéves kora környékén, de azért ezt oda-vissza módosíthatják a körülmények: a gyerek érettségi szintje, felelősségtudata, az, hogy előtte mindenhova kocsival vitték-e vagy már ezerszer megjárta azt az utat gyalog/busszal/biciklivel is, csak most már majd egyedül teszi ugyanezt, milyen az adott helyen a közbiztonság, figyelnek-e egymásra az emberek, segítenek-e egy gyereknek, ha az bajban van vagy továbblépnek rajta, mekkora a forgalom, mennyire van a gyerek túlféltve stb. Egyéni mérlegelések sorozata.