Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Rossz anya vagyok?

anisa89
Létrehozva: 2016. augusztus 27. 20:25

Sziasztok!Olyan sokkoló élményben volt részem pár napja, hogy az eszem megáll, még mindig..


6 hónapos a kislányom. Pár napja, már nem is tudom melyik nap, de bementünk az apukájához a munkahelyére, ami egy tetováló szalon, mivel a párom tetováló, logikus. Végeztünk, jöttünk ki, már akkor láttam, hogy az út túl oldalán áll egy nő, egy kb. 6-7 éves kissráccal, meg egy babakocsis kislánnyal. A kisfiú hisztizett valamiért, az anyja meg tiszta idegbeteg módjára kiabált vele, de közben meg engem méregetett. Átértünk az ő oldalukra, erre megszólított (vagyis inkább utánamszólt, hogy várjak egy kicsit). Odajött, és akkor elkezdte, próbálom idézni, valami olyasmit hogy "Ne haragudj már, de jól láttam, hogy te egy tetováló üzletből jöttél ki a gyerekkel? Te normális vagy, ilyenekre neveled a gyerekedet? Meg egyébként is, luxus neked a babakocsi, hogy a kezedben cipeled, ez nagyon káros neki, ha nem tudnád. És miért nem lehet normálisan felöltöztetni, ez egy kisbaba, nem divatolni kéne vele, főleg nem ilyen időben. Persze látom, a kis körmöcskéd, meg a szempillád nagyon szép, gondolom a gyerekről is így gondolkozol. Nagyon rossz ezt lŕtni, hogy ilyen anyák vannak manapság, és blablabla"
Vázolom a képet, amit láthatott, igen, a kezemben volt a lányom. Körübelül 20 fok volt, ráadtam egy szürke, rózsaszín mintás Ramones pulcsit (ezt is megszólta a nő amúgy), egy fekete leggingset, és egy Adidas cipőt, mert nekem is olyan van, és szerintem ez aranyos. A körmöm ki volt festve, szempillát pedig 1 hete voltam csináltatni.
Én olyan szinten blokkoltam le, hogy azt elmondani nem tudom. Folytatta amúgy még , hogy biztos nagyon felelőségteljes anya vagyok, elképzelni sem tudja milyen rossz sorsa lehet a gyereknek, biztos főzni sem tudok (wtf???), aztán elment, mert a kisgyereke is hisztizni kezdett.
Én komolyan kérdezem, ILYEN VAN?? Nagyon nagyon sok bunkóval találkoztam már, tudom, hogy Budapest ilyen, de ilyenre még nem volt példa.
Segítsetek már ki, légyszi. Ilyen/hasonló fordult már elő mással is? Vagy tényleg bennem van a hiba? (21 éves vagyok, szóval még bőven a gyakorló anyuka kategória, úgyhogy ezen is elgondolkodtam...) Komolyan nem értem meg..
  1. 2016. augusztus 29. 15:14151.

    Olvasd már el a teljes szöveget, mielőtt ráhúzod a vizes lepedőt a ti-ra.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (143)
    2016-08-29  14:27
  2. 2016. augusztus 29. 15:03150.

    Valahogy nem sikerül eldöntenem, hogy te csak szimplán trollkodsz, és élvezed, hogy kiforgatod más mondanivalóját, vagy egyszerűen problémáid vannak. Valamiért az utóbbira gyanakszom.


    Nem engem minősítenek a hozzászólásaid.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (143)
    2016-08-29  14:27
  3. 2016. augusztus 29. 15:02149.

    Miért is rossz anya? Nekem a bemásolt részből nem derül ki.....


    Illetve nem hiszem, hogy ez így és most megítélhető lenne ennyi alapján.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (146)
    2016-08-29  14:35
  4. 2016. augusztus 29. 15:01148.

    Elég laza, hogy Te innen egy pár mondat alapján ezt meg tudod ítélni...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (146)
    2016-08-29  14:35
  5. 2016. augusztus 29. 15:01147.

    Ööö... egy szóval se írta, hogy ő csalódott lenne.


    Azt írta, hogy ha abból, hogy milyen ruhát ad a gyerekére, valaki azt szűrné le, hogy csalódott, mert lány, akkor arra nem tud többet reagálni, mint, hogy sokkolva van, tehát pont, hogy nem csalódott.... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (144)
    2016-08-29  14:32
  6. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2016. augusztus 29. 14:35146.

    Bocsi, vártam a kandikamerákat :)


    Ahogy írtam, leblokkoltam. Ez van, szerintem ez mindenkivel előfordul. Azt viszont nem hinném, hogy emiatt egy agyi szinten is lennék vele... Kezd ez már átmenni olyan "tök mindegy, mibe, csak kössünk bele valamibe" dologba.


    egy korábbi válaszolónak, az szerinted, hogy adidast meg ramonest adok a gyerekemre, nem frozenes tüllszoknyát, egyenes arányosságban van azzal, hogy CSALÓDOTT VAGYOK amiért lányom született (ha szerinted ilyen létezik, nagyon kérlek, soha ne legyen gyereked, nehogy csalódj benne..)? Ez kicsit sok(k)..


     


     

    idézet:
    anisa89 (132)
    2016-08-29 13:09:35

    Rossz anya vagyok?


     


     


    Emiatt amit írtál, IGEN.

    előzmény:
    anisa89 (132)
    2016-08-29  13:09
  7. Torolt_felhasznalo_377888
    Torolt_felhasznalo_377888
    2016. augusztus 29. 14:34145.

    Egy ilyen prűd, műmájer, rakás kaka, képes és tényleg kitagadná..mert hülyeszegény!


    Tudod mit kívánok az ilyen szájhősnek? Hogy álljon oda elé a gyereke/unokája és coming out-oljon egyet..már ásná a sírját, hogy nehogy a szomszédmari megtudja.

    előzmény:
    Amarynda (142)
    2016-08-29  14:19
  8. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2016. augusztus 29. 14:32144.

    Mindig van mögötte valami


    .Különösen akkor amikor ilyen baromságot kezdte firtatni, akkor kiderül hogy tojsz a te a világra, nem tudod megemészteni -CSALÓDOTT VAGY - mert lányod lett.


    Na, lesz ott még kutyavásár, a nyócker -ben.

    előzmény:
    anisa89 (1)
    2016-08-27  20:25
  9. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2016. augusztus 29. 14:27143.

    CSALÓDOTT VAGYOK amiért lányom született


     



    Itt van a lényeg.


    És ezt a lányod is érzi, valahol tudja pontosan hogy ezt érzed.ű


    Ezért majd ha felnőtt lesz, ha  van elég esze olyat kapsz tőle hogy arról koldulsz, tuti.


     

    előzmény:
    anisa89 (132)
    2016-08-29  13:09
  10. 2016. augusztus 29. 14:19142.

    mi lesz ha unokad jut majd oda hogy tetovaltat es nem kerdi meg a nagyi velemenyet?


    kitagadod ?


    vagy eppen valamelyik gyereked hazastarsanak a feneke felett pillango vagy barmi mas van tetovalva akkor kivered a balhet? egyaltalan tenyleg azt hiszed hogy ezt te hatarozod meg? lehet hogy van olyan kollegad akinek a feneke van tetovalva vagy a combja tove es te meg sose lattad. ne hidd hogy mindenkinek te parancsolsz mert szulo vagy fonok vagy. ez egy nagy onamitas.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (77)
    2016-08-28  17:10
  11. 2016. augusztus 29. 14:14141.

    Nem, nem kellett volna szólnod neki, jól intézted.


     


    Amúgy 100%-ig egyetértek veled.


    Én sem vettem fel és nem is fogok  magáncéghez kivarrott egyedeket.Rengeteg jó szakember van,  hímzés nélkül is.


    És azt sem engedem meg a beosztottaknak hogy spagettipántos  köldökmutogató frinc-francban lébecoljanak tevepatás miniben.


    Meg kell adni a tiszteletet azoknak akikből élünk.Semmilyen formában nem lehet olyan helyzetet teremteni ami partnereinkre és a cégre nézve kellemetlen.


     


    A magánéletben sem tűrök meg családon belül semmiféle tetkót, alapvetően ez az oka a vállalkozásban az adott határozott feltételek betartatása.Igaz, soha ilyen fel sem merült senki részéről............


     

    idézet:
    Csendike+ (67)
    2016-08-28 16:21:11

    nem ismerem a csaladod felallasat de ugy gondolom felnottekrol van szo ha a vallalkozasodban dolgoznak (ha jol ertettem amit irsz).


    ha felnottekrol van szo akkor olyan nincs hogy "nem turom meg".


    ui. ha a 30 vagy akarhanyeves gyereked tetovaltatni akar akkor fog es nem kerdezi meg toled.


    tehat nem azon mulik hogy TE megturod e hanem hogy o akarja e vagy nem.


    En tetovalas teren semleges vagyok, raadasul itt oruletesen nagy divat, de ha Angelina Jolien lehet tetovalas akkor nem gondolom hogy ez egy ember erkolcsi vagy egyeb ertekeihez hozzatesz vagy levon.


    Sot ha jol tudom Harry hercegen is van tetovalas;-))))


    en is szerettem volna egyet bar olyan helyre ahol nem latszik csak piszokul nem birom a fajdalmat igy a tetko ugrott


    az oltozkodesi kodexet pedig ugyis a munkaltato hatarozza meg de nem gondolnam hogy megnezed mindenkinel hogy van e a bugyija alatt tetovalas vagy koldok piercing;-)))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (67)
    2016-08-28  16:21
  12. 2016. augusztus 29. 14:07140.

    Akkor Te most simán így jártál... :-)


    Egy párszor az ember először türelmesen, majd kevésbé türelmesen meghallgatja, ez szépen gyűlik, aztán eljön az a pont, amikor az első mondat után elküldi a francba. És akkor meg csodálkoznak, hogy miért vagy ilyen bunkó? :-)

    előzmény:
    anisa89 (136)
    2016-08-29  13:24
  13. 2016. augusztus 29. 13:59139.

    Én is 21 évesen szültem. 


     


    Azért kamu, mert az egész szövegből lejön, hogy a topicindító nem szült még, nincs  gyereke.... ez biztos.  (Lásd leggings, meg Adidas cipő , meg egyáltalán bármilyen cipő egy 6 hónaposnak(max. az a puha szövet, vagy bőr cipőcske), aha persze !!!!!!)

    idézet:
    dunakanyar (9)
    2016-08-28 09:47:11

    Na akkor most legyel eros.


    en 1976 ban szultem 20 evesen a fiamat es 8 evesen  BORRUHAT VARRATTAM NEKI maszeknal nem keves penzert mert meg volt zakkanva egy ismerosunk fian latott akik akkor latogattak haza Nemetorszagbol borszerelesen.


    Mivel Mo on ilyesmit akkor nem lehetett ilyen meretben venni kozel a havi fizetesemert csinaltattam a fiamnak borszerelest.


    es ez nem most volt kedves dunakanyar  hanem tobb mint 30 eve.


    lehet hogy neked egy picurka Adidas borcipocske felboritana a haztartasi koltsegeidet de ez nem mindenkire vonatkozik.


    probalj kicsit kitekinteni a csobol amin keresztul nezed a vilagot. vannak jobbmodu emberek akiket se egy szempilla elkeszites se a mukormos de meg egy Miu miu cipo vagy taska se vag le a foldre.


    Mindenki masra kolti a penz es mindenkinek mas a fontos.


    En a macskam elesegere tobbet elkoltok egy honapban mint egy Banladeshi munkas ket eves fizetese. mert megtehetem es nekem az a fontos. lepj tul a negyzeten


     

    előzmény:
    dunakanyar (9)
    2016-08-28  09:47
  14. 2016. augusztus 29. 13:52138.

    A no olyan fokon volt bunko hogy a legjobb lett volna ha az elso mondat utan fakepnel hagyod.


    Nem vagy rossz anya, a pici veled egyutt biztosan csinosan volt oltoztetve es siman le kell szarni az ilyen idiota "osanyat" akinek ott vonyit raadasul a kolyke.


    Sajnos kedvesem ez Mo . ha kulfoldon elnel valami normalis orszagban akkor maximum ha NAGYON FELTUNO VAGY  akkor erosebben megneznek de semmi mas nem tortenik.


    Itt (gondolom Mo on is) kaphatoak a gyerekekre kis "mutetovalasok" amik mint egy matrica ugy kerulnek rajuk artalmatlanok es siman lemoshatoak.


    Gyakran latom amikor pl. a papa meccsre megy a csaladdal a 2 eves babanak az arcara ra van "tetovalva" az aktualis focicsapat cimere eppen.


    ne torodj az ilyenekkel, hidd el nem erdemes.

    előzmény:
    anisa89 (1)
    2016-08-27  20:25
  15. 2016. augusztus 29. 13:31137.

    Nem gondolom, hogy hülye lenne, ha egy ilyen beszólásra köpni-nyelni nem tud, és aztán egy fórumon próbálja kibeszélni magából a feszültséget amit ez keltett benne, főleg, ha amúgy mással nem nagyon tudja megbeszélni.


     


    Az első 1-2-3 alkalommal engem is teljesen meglepett, hogy mikkel szembesül egy kismama a pocakjával, és kisgyerekkel ez még masszívabb. Kellett néhány alkalom mire túlléptem a kezdeti értetlenségemen, és mostmár felkészült vagyok :), tudom kezelni a szituációkat. 


     


    Szóval szerintem majd a posztoló is belejön - nem félnék attól, hogy nem lesz gyakorlata benne, ahogy mások is írták, valahogy döbbenetesen sok olyan van, aki ismeretlenként úgy érzi, hogy joga van valamilyen módon mások privát életébe belegyalogolni. Az, hogy az első alkalom a baba 6 hónapos korában történt, már önmagában mázli :).


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (123)
    2016-08-29  05:42
  16. 2016. augusztus 29. 13:24136.

    Hát bennem minden volt, csak perverz kíváncsiság nem :))

    előzmény:
    évi* (135)
    2016-08-29  13:18
  17. 2016. augusztus 29. 13:18135.

    Ez egy olyan dolog, hogy az embert megszólítják az utcán: egy kisgyerekes anya. Az ember naívan hallhatni kezdi, mert azt hiszi, segítségre van szüksége, vagy mert álmában sem fordul meg, hogy egy kötekedő köcsög. Kell egy kis idő, mire rádöbben, mire megy ki a móka. És akkor innen több irányt vehet a történet: Elküldi a francba, vagy a perverz kíváncsiság mozgatja, és tovább hallgatja, mi sülhet még ki ebből... :-)

    előzmény:
    Sissi52 (131)
    2016-08-29  12:45
  18. 2016. augusztus 29. 13:15134.

    Figyelj, en eddig sem bantottalak. Ha valakik ilyesmikkel vadoltak, akkor legyszi nekik valaszolni, ne nekem. Persze, leblokkoltal, de mi volt abban az elvezet, hogy oly sokaig hallgasd ezt az ostoba not? Egy egesz regeny, hegyibeszed a topikinditod.


    En csupan abban probaltam teged meggyozni, ha olyanna akarod formalin a gyermekedet, amilyennek te szeretned, nem teszel jot, sot rosszat. Tetkot magamra soha nem tennek, de mas felolem azt csinal, amit akar. Olvass vissza.

    előzmény:
    anisa89 (132)
    2016-08-29  13:09
  19. 2016. augusztus 29. 13:13133.

    A leggins témához: nem vagyok egy nagy divatolós, de kb. 4-5 hós kora óta adok leggingset a lányomra. Egyrészt body+leggings elég jókombó játszós ruhának is, tök jól bevált, egyszerű ráöltöztetni ha kiviszem mondjuk hidegebb időben, de a lakásban pont elég, nem kell azt néznem, hogy hordozásnál hogyan van rajta a rugi és visszahajtódik-e a lábfeje, és nem utolsó sorban könnyen rá tudom tenni bármikor a légzésfigyelőt, ha pl nem a kiságyában aludna el.


     


    Szóval lehet furcsa elsőre a gondolat, de a rugikhoz képest 20x praktikusabbnak találom és nálunk totál bevált a body+leggings kombó. Ha hűvös van, zoknit is kap, de idebenn általában a szőnyegen nem igazán igényli. :)

    előzmény:
    dunakanyar (22)
    2016-08-28  13:22
  20. 2016. augusztus 29. 13:09132.

    Bocsi, vártam a kandikamerákat :)


    Ahogy írtam, leblokkoltam. Ez van, szerintem ez mindenkivel előfordul. Azt viszont nem hinném, hogy emiatt egy agyi szinten is lennék vele... Kezd ez már átmenni olyan "tök mindegy, mibe, csak kössünk bele valamibe" dologba.


    egy korábbi válaszolónak, az szerinted, hogy adidast meg ramonest adok a gyerekemre, nem frozenes tüllszoknyát, egyenes arányosságban van azzal, hogy CSALÓDOTT VAGYOK amiért lányom született (ha szerinted ilyen létezik, nagyon kérlek, soha ne legyen gyereked, nehogy csalódj benne..)? Ez kicsit sok(k)..


     


     

    előzmény:
    Sissi52 (131)
    2016-08-29  12:45
  21. 2016. augusztus 29. 12:45131.

    Hat igen, ha a beszolo babaja nem sir fel, meg a haloszobajukba is bemereszkedik a no, szajilag, a konyhaban mar bent volt. Igy van, en sem ertem, miert kellett vegighallhatni ezt a hegyibeszedet. Talan azert vannak beszologatok, mert vannak, akik vegig is hallgatjak oket. Mert ugyan kit erdekelnek, de akkor tenyleg erdekelnek valakiket? Jelek szerint igen. Van ra 'kereset'.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (123)
    2016-08-29  05:42
  22. 2016. augusztus 29. 12:25130.

    Olvasd mar vissza magadat. Az a sok ocsmanysag, amit te itt reszegen osze-visszaordibalsz. Mert nekem ne mondja senki, hogy egy ember jozanul kepes ekkora ocsmanysagra. Gozod lila, kozlrol meg nem lattal diplomat, ha ennyire felhuzod magadat a hallatara is.

    előzmény:
    Lédienn (128)
    2016-08-29  11:50
  23. 2016. augusztus 29. 12:24129.

    Hát akkor szívből ajánlom a páromat 

    előzmény:
    dunakanyar (106)
    2016-08-28  20:04
  24. 2016. augusztus 29. 11:50128.

    Off:


    A pecsétes papír még messze nem jelent diplomát,a diploma meg intelligenciát! Ennek éppen te vagy itt az egyik ékes bizonyítéka.


    Ha valóban lenne diplomád,azt sosem kellene bizonygatnod,főleg egy bulvár fórumon. Azért sem,mert a valóban tanult,diplomás,intelligens emberek ennél sokkal szerényebbek,másrészt semmi értelme. Dicsekedni,bizonygatni ilyesmivel azok szoktak,akiknél semmi alapja nincs. Nálad ráadásul minden megnyílvánulásodnál is 'kilóg a lóláb'!


    A diplomások nevében mondom,szégyen amit itt teszel,mondasz a pecsétes papírodra hivatkozva!


    On:

    előzmény:
    Sissi52 (121)
    2016-08-29  01:51
  25. 2016. augusztus 29. 11:33127.


    ...és tőlünk nyugatabbra az emberek nem merik venni a bátorságot,eszükbe sem jut,hogy vadidegeneknek utcán,vagy bárhol beszólogatnának,kioktatnának másokat külsejük,ruházatuk,kinézetük miatt,vagy bármi módon megsértenék egymást. Mindenki úgy öltözik,öltözteti a gyerekét,tetováltat,visel piercinget stb,ahogy neki tetszik,úgy él,azt tesz,amit jónak gondol,mert ehhez idegeneknek semmi köze amíg ezzel másoknak nem árt,egyéb sérelmet nem okoz.


    Erre mentalitásra azonban itthon a frusztrált,lelkileg is sérült,korlátolt többség képtelen. Itt a fórumon,ebben a topikban is rendre ékes bizonyítékát adják ennek a mindig kötekedő trollok. 

    előzmény:
    NancyBotwin (125)
    2016-08-29  10:22

Címlap

top