Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szülő meggyőzése
Létrehozva: 2017. július 24. 00:50
Az lenne a problémám, hogy barátom szülei elég nehéz esetek az ottalvas kérdésben. Egyébként imádom őket, de amikor felmerül az ottalvas gondolata, akkor egyből 'nem' a válasz. Ha barátom rakerdez, hogy 'miért?', arra azt mondjak, hogy 'mert nem'.
Szoval semmi észérv, hogy miért nem, csak nem és kész.
Barátom próbált már érvelni nekik, hogy nem a szex miatt, mert ha akarjuk, úgyis megoldjuk máskor és hogy anya is itthon lesz vagy akár én is mehetek hozzájuk, de semmi nem jó.
Ha meg esetleg mégis lenne szex, akkor szerintem azért annyira ismernek a szülei, hohy tudják, hogy felelősségteljes vagyok és a fiuk is az, szóval nem lenne belőle gyerek.
És barátom 18 éves, én 17, szóval annyira fiatalok se vagyunk es 3 hónapja járunk.
Mert akkor azért mégis jobb lenne, ha nálunk aludna, amikor később érek haza és csak akkor tudunk találkozni és nem kellene neki haza vezetnie éjfél után.
Mert hiába csak 10 perc az út hazáig, este, amikor hulla fáradt, az is sok.
Szerintetek? Mit javasoltok?
Szeretned megtudni a cimem,te kis ravasz????????
Ja, a végén lett egy 3. pont. :)
Pontosan erre számítottam, és ez a reakció természetes.
Nem igazán tudom, mire válaszoljak, de talán maradok a konkrét kérdéseknél. A véleményeket elolvastam tudomásul vettem, a vitának több okból sem látom értelmét. Egyrészt mert az általam leírtak totális nemértéséből, félreértéséből fakadnak, másrészt azt mondják meg, hogy én mire gondolok... pedig nem arra, harmadrészt ebben a kérdésben egy nő és egy férfi nem nagyon fog egyetérteni. A nők többnyire meg sem hallják, át sem gondolják mit mond a férfi, leragadnak az alárendeltségnél, és képtelenek attól elszakadni. Ha milliószor elmondja nekik egy férfi, hogy szó sincs ilyesmiről, ők millió-egyedszer is oda lyukadnak ki, és ott folytatják.
Nézzük a kérdéseket!
Babyface83: Mit értek családfői szerep alatt?
Meghozni a család sorsát meghatározó döntéseket akkor, amikor senki nem tud dönteni, és vállalni a döntésének minden következményét. Elsőként feláldozni magát a család érdekében. Létbiztonságot teremteni minden helyzetben és minden áron. A családfői szerep elsősorban szolgálat, és a legfőbb garancia a család boldogulására, biztonságára. A családfő egyszerre pajzs és egyszerre ököl. A családfőt a szíve vezérli, de tetteit a racionalitás jellemzi. A családfő az első feláldozható figura a sakktáblán, de racionalitása miatt a legnehezebben leüthető bábú. A férfi nem azért "akar" családfő lenni, mert maga alá rendelheti a családtagokat! Szó sincs ilyesmiről! Egyszerűen ő akar az első vonalban lenni mert ha a felesége, vagy a gyermekei szenvednének sebeket, miközben ő sértetlen marad, azt nem tudná elviselni. Nagyjából ennyi.
Az írásodra kétféle válaszom van:
1. A te általad felvázolt családfő szerepre addig volt szükség, amíg a nők háztartásbeliek voltak, vagy csak nagyon alulfizetett, egyszerű munkát végeztek. A férfi dolga volt a külvilág felé képviselni a család érdekeit. De gondolj bele: manapság a nők az élet minden területén dolgoznak, az üzleti élettől kezdve az igazságszolgáltatásig mindenhol. A munkahelyükön komoly pénzekről, befektetésekről, adott esetben emberek egzisztenciájáról döntenek, munkájuk része a folyamatos konfrontálódás, az álláspontjuk megvédése. A döntéseikért természetesen felelősséget vállalnak. Ezek után hazamennek, és jön a férj, hogy puszta jó szándékból ő így-úgy döntött a család életét érintő dologban a racionalitás jegyében, és majd ő ezért vállalja a felelősséget. Természetesen mindezt azért, hogy megkímélje a feleségét - nem tudom mitől. A gondolkodástól? A döntéstől? A felelősségtől? Merthogy a nő nem igazán racionálisan gondolkodik és döntésképtelen? Egyáltalán hogy lehet azt mondani, hogy a férj egyedül vállalja a döntéséért a felelősséget, ha a következmények az egész családot, vagy annak valamelyik tagját érintik.
2. Van az a mondás, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Feltételezem, hogy a családot érintő döntésedet, mint családfő a legjobb szándékkal hozod meg, nem uralkodni akarsz. a feleséged felett. De azt is mondod, hogy ebben a kérdésben a nők és a férfiak soha nem fognak megegyezni. Lehet, hogy nem akarsz uralkodni a feleséged felett, de ezek szerint te is úgy gondolod, hogy a nő rosszul érzi magát ebben a szerepben. Te úgy gondolod, nem uralkodsz felette, ő meg még úgy érzi. Ilyenkor mi van?
3. Tényleg volt idő, mikor a tigristől, a vihartól meg a szomszéd falu fosztogatóitól meg kellett védeni a családot. De most mikor van szükség arra, hogy a családfő első vonalban legyen, akár képletesen is? Jól hangzik, amit írsz, szívhez szóló, de ez hogy valósul meg a mindennapokban, hogy ne csak gy szép frázis maradjion? Mikor kell egy családfőnek pajzsnak meg ökölnek lenni manapság? O.k, ha mondjuk éjjel sétálunk haza, és jön a garázda-tolvaj-erőszaktevő, akkor nekem pl. az 54 kilómmal szükségem van védelemre. De ez viszonylag ritkán fordul elő, ennyiért felesleges fenntartani a családfő státuszt. Ha nem fizikailag fenyegetnek manapság egy nőt, a többség van annyira határozott, hogy nem kell pajzsként maga elé tolnia a férfiembert. Ha a munkahelyén ki tud állni a véleménye mellett, talán a nagyarcú hűtőgép-szerelővel vagy a tahó szomszéddal is mer vitatkozni adott esetben.
Nekem a te által felvázolt családfő figuráról a Körhinta című régi film jutott eszembe. (Törőcsik Mari, Soós Imre, Szirtes Ádám, stb.) Az apa a maga választotta vőlegényhez akarja hozzáadni a lányát, mert az se lépett be a tsz-be ( :) ), és ketten milyen jól tudnak majd gazdálkodni. (Mer" az a fontos, jányom, a megélhetés!) De a lány a tsz-be belépő fiút szereti, hozzá akar menni. A végén a kedves családfő megkínálja a lányát egy fejszével, ami szerencsére nem talál. Kétség sem fér hozzá, az apa szándéka a maga szempontjából a legjobb volt, jót akart a lányának, előre tolt pajzsként harcolt a családért, de hát na....
Szóval a mai nők jó része - nem mindenki - nem a gondolkodástól kímélendő virágszál; nem gyerek, akinek a saját érdekében a feje felett kell döntenie a jóságos családfőnek.
Sajnos mindig van lejjebb... ha megnézed, amik a nagyvilágban is mennek... ez csak egy lenyomata az egésznek...
Tudom, pláne szombat este, de már mindegy.
Igazából csak elvileg szerettem volna tudni, hogy meddig süllyedhetünk még.
De ez már off.
Szerintem a modik (ha léteznek egyáltalán) azt se fogják érteni, mire írtad ezt. Bár, hátha. Ne adjuk fel a reményt, ne lehessen már bármit megtenni következmények nélkül.
Asztadeizigi!
Na most olyan dolog fog következni, ami még nem volt!
:)
Erre is ígértem választ, csak elkanyarodtunk közben. :)
Amit a családfői szerepről írtál, az elméletben tényleg nagyon szép, megható, és a gyakorlatban is az tud lenni, ha a felek tényleg felelősséget éreznek a családjuk iránt. De szerintem ez ugyanúgy igaz a nőkre is. Az általam ismert olyan családanyák, akiket én valóban jó anyának tartok, azok egyöntetűen elvállalnának bármit azért, hogy a családjuk ne éhezzen, ne nyomorogjon. A bármi szó alatt tényleg bármi értendő. Szóval remélhető, hogy mindez nemcsak a férfi dolga, hanem minden emberé, aki utódot hoz erre a világra. Mert kutyakötelessége róla gondoskodni onnantól, tényleg a tőle telhető bármi módon.
A munka megengedése: valóban sok helyen fordult ez plusz női teherré. DE csak a saját példámból kiindulva megint: én sokat vagyok egyedül a gyerekemmel a férjem nélkül, mert a munkája miatt sokat utazik. Ilyenkor a teljes házimunka az én nyakamba szakad munka mellett is (a gyerek már kezd segítgetni, de nyilván, amíg kisebb volt, ez a segítség minimális volt...), és azt tudom mondani, hogy ez azért nem akkora teher szerintem, hogy bele kelljen rokkanni. Sok modern háztartási gép van már, takarítani se kell azért minden áldott nap, legalábbis nem patika szinten, elég szinten tartani sokszor a tisztaságot és a rendet... szóval azokat a nőket, akik folyamatosan a házimunka miatt sipítanak, én nettó rinyagépeknek tartom, és szerintem jó okom van rá, ha munka mellett és segítség nélkül se gondolom ezt nagyobb feladatnak, mint a mindennapi kötelező tevékenységeket, amelyek az életben maradásunkkal járnak. Ettől függetlenül, ha van férj és jelen is van, nyilván vegye ki ő is a részét az egészből, de a mai világban azért szerintem tényleg nem kell már ebbe senkinek belehalni. Nem a pataknál mosunk és nem mi vágjuk az állatainkat... (a legtöbb helyen). Egy idő után meg tényleg a gyerekek is bevonódnak ebbe, és mindenkinek ugyanúgy vállalható szinten maradnak a feladatai.
A kollégád: áldozata lett ezek szerint egy alaptalan társadalmi elvárásnak, beidegződésnek. Mi lenne, ha hirtelen munkanélkülivé válna, és teljes hónapokra a felesége tartaná el őt is? Én azt mondom, teljesen természetes és érthető helyzet lenne, és nőként abszolút nem csinálnék ebből gondot, fordított helyzetben is elfogadnám, hogy a férjem tart el, míg én munkát nem találok. Ő viszont - a leírtakból kiindulva - kb. a házasságukat is tönkretenné ez idő alatt az önértékelési zavaraiból keletkező hisztijével. Ezért is mondom végül azt, hogy ez még akár szépen is hangozhatna, hogy családfő meg minden, aki a vállán viszi a dolgokat, valójában azonban veszélyes és önpusztító dogmává képes változni.
Trivi, írtam "privit".
Istenem, de szép is lenne, ha már itt tartanánk....
De ez a szép új világ még messze van. Pláne mikor még néhány gonosz vén picha (akik tenyerüket dörzsölni jönnek ide állandóan, hogy nyomozzanak a TI után, vajh milyen témákat indított még...) megtámogatja őket szmájlikkal. És akkor azt hiszik, hogy ők most aztán jól beszóltak és kurvajófejek. Ámen.
nincs kedvenc. raadasul mindegyik annyira egysiku, hogy megcsak nem is feladat oket utanozni. csak szorakoztatom magam, igy konnyebb elviselni a butasagukat.
Mindig bírtam, ahogy parodizálsz nickeket... :D Nagyon találó. :D És még azt is sejteni vélem, melyik a kedvenc karaktered, mert benne nagyon profi vagy...
Én azt vettem észre, hogy ha vannak értelmes témák, és az általad is említett "összeszedett", kulturáltan vitázni képes fórumozók viszik a szót, akkor visszatalálnak a régiek is... persze nem mind, de valahogy fel-felbukkannak mégis... :) ha meg tényleg csak azt látni a felső kétszáz hozzászólást görgetve, hogy megint egy "vivitopik" (én ü.a. és asszisztensei által szétbarmolt topikokat hívom így a régi név alapján), akkor - én legalábbis - bezárom megint pár hétre a fórumot. Nem is tudom, most hol lehet, na nem, mintha hiányozna. :D
A stílushoz: kénytelen leszek egy kis tanári tudálékoskodással kezdeni magam is, előre is elnézést érte. :) Szóval a stílus fogalma: a stílus a megnyilatkozás módja. Vagyis nem az, hogy mit ír valaki, hanem az, hogy hogyan. Tartalmi szempontból nézve én is egyaránt megbecsülöm mindazokat, akik kulturált hozzászólásokkal képesek megtisztelni egy fórumot. A stílus értékelése azonban ugyanúgy relatív, mint mondjuk a szépségé. Kinek tetszik, kinek nem. Még attól is függ, hogy az illető miket és mennyit olvas. Nekem is van még a szépírók között is olyan, akinek kifejezetten eret tudok vágni a stílusától, holott elismert, híres író - nyilván nem is alaptalanul. Ez ellen nem lehet tenni.
Maga a modorosság szó nekem elsősorban "túlírtságot" jelent. Ha valakit zavar ez, akkor szerintem minimalista stílusú szerzők olvasásával próbálhat lefaragni a manírjaiból, vagy egyáltalán: sokféle szépirodalom olvasásával, hogy érezni kezdje a különbségeket.
A stílus miatt szerintem senkinek nem kéne abbahagynia az írást, sőt, igazából ezáltal is fejlődhet, ha szeretne. :)
Utolso mondatod kekelefantul: 'na pa, itt mar semmi erdekes,neked nincs eletted??? nekem van na mentem.....'
:)
Én kifejezetten elefánton még régebben filóztam el, és én a józan pillanatát vártam sokáig, amikor esetleg fejét fogva visszaolvasgatja a részeg ámokfutását. Utóbbi nem történt meg. Valaki szerint azért nem, mert nincs már valszeg józan pillanata (talán létezik az a szintű alkoholizmus is), vagy már tényleg végleges károkat okozott nála valami szer, ami nem biztos, hogy alkohol, hanem lehet akár gyógyszer is vagy bármi. További lehetőség, hogy mindig is idióta volt. Utóbbiból csak annyi biztos, hogy rosszindulatú mindenképp, mert a szerek is csak felerősítik az alapvető érzéseket, nem pedig teljesen újakat tesznek bele egy emberbe. Egyszer én egyébként össze is gyűjtöttem a hozzászólásai zömét, mindegyiknek ez volt a tematikája, hogy odament valahova, két logikai lépésnél tovább nem volt képes követni magát a vitatémát, így egy találomra kiválasztott hsz-hoz odafűzött valami otrombát, majd amikor szembesítették a butaságával/rágalmai alaptalanságával, akkor közölte, hogy az illető buta, már senki nincs a fórumon értelmes, a t.i.-t is elüldözték (többnyire ő támadta egyébként leginkább), és általában azzal zárta/zárja a mondatnak azért nem nevezhető odaokádásait, hogy "na én megyek". Bár tenné. De nem fogja, gondolom, ez az egy szórakozása van, mert kétlem, hogy élő ember még szóba állna vele a valós életében. Tehát nekünk kell tenni a dologért, mégpedig azt, hogy (szerintem) nem szabadna rá reagálni. (Láthatjátok ugyanis, hogy ha nincs valós belekötni való, akkor rágalmakat kreál. Az meg senkinek nem esik jól, még ha légből kapott is. Szóval szerintem legjobb kivetni magunk közül, ha már egyéb úton nem fogják, mert nem fogják.) Na, ennyit róla, több időt pazaroltam már én is, mint amennyit itt összességében érdemelt volna az évek alatt.
Az még viccesebb, amikor ugyanezek az emberek az empátia hiányát róják fel a fórumnak :)
Igen, már ügyintézőnél is elgondolkodtam ezen a jelenségen, és ugyanerre jutottam :)
Ha nagyon lemegyünk a szintjére, végül is végig lehet követni, hogy jut idáig. Magához a témához nem tud hozzászólni, de valamit mondani akar. Valahogy vissza akar vágni. Nyűglődik, vakarózik, nagyokat sóhajt. Szeretne visszavágni, de nem tud mivel. És akkor beugrik neki a briliáns ötlet.
Amúgy elefánt felvetéséhez, hogy a szüleim az állapotom miatt voltak velem ilyen engedékenyek, csak annyit, hogy a tesómnál is ott alhatott a barátnője, szóval erről ennyit.
Egyébként mocskosul tudálékos tud ő is lenni, ha igazán összeszedi magát... Lehet, hogy ez férfitulajdonság :)
Ez meg csak nem is erzelmi kerdes. Egyszeruen a 'zero tolerance' kategoria.
Huamindenit, 'kibicel' visszavonva:)
Az még egyáltalán nem lenne baj, hogy említi. Már sokszor leírtam, hogy én ezt a dolgot felvállaltam, ha fájó lenne a téma, akkor nem írtam volna le ide, nem teregettem volna ki ezt az infót magamról. Nekem ez a lényem része, hozzátartozik az életemhez, nekem attól nem lesz sem jobb, sem rosszabb, ha beszélünk róla. Sőt, kifejezetten utálom, ha valaki óvatoskodva kerüli a témát olyan szituációkban, amikor nem kéne, úgy csinál, mintha nem venné észre... Egy cseppet sem zavar, ha valaki nyíltan beszél róla, vagy kérdez. De azt nagyon utálom, amikor olyan helyzetekben dörgölik az orrom alá, amikor ez abszolút nem téma, semmi köze a beszélgetéshez, csak úgy odaveti, mintegy szurkálásként, mert úgy gondolja, ezzel visszavághat egy vitában. De igazából ettől sem fogom telesírni a párnám, magáról állít ki szegénységi bizonyítványt az, aki ezzel gúnyolódik.