Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szülő meggyőzése

Mysecret
Létrehozva: 2017. július 24. 00:50

Az lenne a problémám, hogy barátom szülei elég nehéz esetek az ottalvas kérdésben. Egyébként imádom őket, de amikor felmerül az ottalvas gondolata, akkor egyből 'nem' a válasz. Ha barátom rakerdez, hogy 'miért?', arra azt mondjak, hogy 'mert nem'.


Szoval semmi észérv, hogy miért nem, csak nem és kész.


Barátom próbált már érvelni nekik, hogy nem a szex miatt, mert ha akarjuk, úgyis megoldjuk máskor és hogy anya is itthon lesz vagy akár én is mehetek hozzájuk, de semmi nem jó.


Ha meg esetleg mégis lenne szex, akkor szerintem azért annyira ismernek a szülei, hohy tudják, hogy felelősségteljes vagyok és a fiuk is az, szóval nem lenne belőle gyerek.


 


És barátom 18 éves, én 17, szóval annyira fiatalok se vagyunk es 3 hónapja járunk.


 


Mert akkor azért mégis jobb lenne, ha nálunk aludna, amikor később érek haza és csak akkor tudunk találkozni és nem kellene neki haza vezetnie éjfél után.


Mert hiába csak 10 perc az út hazáig, este, amikor hulla fáradt, az is sok.


 


Szerintetek? Mit javasoltok?


 

  1. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. július 30. 22:37451.

    Eddig ez volt a legjobb! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (448)
    2017-07-30  22:29
  2. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. július 30. 22:35450.

    "De valamiért mégis a nőknek volt gondjuk az évszázadokig rájuk osztott szerepekkel, a férfiak pedig nem igazán vágytak arra, hogy a nők társadalmi helyzetébe kerüljenek. Ebből látszik, kinek volt a jobb."


    Ezt nehéz lenne vitatni, de ma már a férfiaknak is gondjuk van. Lásd a belinkelt dalokat! :-)

    előzmény:
    ágneskamilla (447)
    2017-07-30  22:18
  3. 2017. július 30. 22:33449.

    Azt én is.  Attól félek, hogy én sem tudom megfogalmazni normálisan úgy, hogy én is értsem, meg ti is.


    Legelső sorban mindenképpen az határozza meg, hogy ki a nő meg ki a férfi, hogy mi van a lába között. Az, hogy milyen legyen a férfi (avagy a nő), az már elvárások felsorolása.


    Mindenképpen a kinézete és a viselkedése határozza meg számomra a nőt és a férfit. De attól tartok, nem igen tudok olyan dolgokat felsorolni, ami ne vonatkozhatna mind a kettőre együttesen. Szóval hogy mi különbözteti meg őket..


    Pl. van a városunkban egy nőnek született ember, de amióta az eszemet tudom (jó rég óta :D ), férfiasan öltözködik és viselkedik. Nagyon igyekszik elrejteni női vonásait a testén és az arcán is. A hangját is mélyebben használja és a viselkedése is férfias. A gesztusai, meg minden. Szóval attól, hogy a lába között nő, minden más férfias rajta. De ettől még nem férfi.


    Úgyhogy passz. Talán a kettő együtt. Férfi nemi szervvel rendelkező férfi gesztusokkal ellátott ember az számomra férfi. És innentől lehet rá ragasztani mindenféle minőségjelzőt is, hogy kedves, figyelmes, hódító, ápolt, s a többi..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (445)
    2017-07-30  21:48
  4. 2017. július 30. 22:29448.

    Nekem most esett le a valóság... sose találkoztam még impotens férfivel. Valószínűleg azért, mert alapból kerüljük egymást. Ennyi. ;) (csomó ideig gondolkoztam,miért nem értem, miért nem nekem válaszol, amikor nekem válaszol... de már értem... és nem akarom érteni tovább, van más bajom is, ilyenekre nincs szükségem... ááááááááááááááááááá, utoljára 17évesen éreztem így magam, amikor akaratomon kívül elvittek valami füvesekkel teli buliba... amikor hazaértem, megcsókoltam a padlót, hogy az én környezetemben nincsenek ilyenek... most határozottan ugyanezt érzem. Dumáltam egy férfival, aki nem férfi. Én ezt nem tudom hova tenni, de nem is akarom, mea culpa.) 

    előzmény:
    ágneskamilla (447)
    2017-07-30  22:18
  5. 2017. július 30. 22:18447.

    Szerintem az ember változhat, fejlődhet,  a véleménye alakulhat, árnyaltabb lehet. Jobban megértheti, miért működik a másik úgy, ahogy, például egy vita hatására.


    Lehet, hogy ez a vita nem ilyen volt. :)


    De valamiért mégis a nőknek volt gondjuk az évszázadokig rájuk osztott szerepekkel, a férfiak pedig nem igazán vágytak arra, hogy a nők társadalmi helyzetébe kerüljenek. Ebből látszik, kinek volt a jobb.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (440)
    2017-07-30  21:27
  6. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. július 30. 21:50446.

    Maximálisan egyetértek, jó mondat, de sosem fogjuk érteni... Ettől még egymás nélkül nem tudunk létezni. :-)


    A csodálatos nő...

    előzmény:
    Inez_Alvarez (441)
    2017-07-30  21:42
  7. 2017. július 30. 21:48445.

    Ja, és természetesen én is érdeklődve olvasom majd a Te válaszodat. 

    előzmény:
    Inez_Alvarez (442)
    2017-07-30  21:43
  8. 2017. július 30. 21:46444.

    Köszi a kihívást, elfogadom. :) Eszem-iszom-fürdök-gondolkodom... és válaszolni fogok. :) 

    előzmény:
    Inez_Alvarez (442)
    2017-07-30  21:43
  9. 2017. július 30. 21:43443.

    Heteroszexuális létemre most határozottan jobban érzem magam a nők között. :) Menjek orvoshoz? :) 

    előzmény:
    Inez_Alvarez (441)
    2017-07-30  21:42
  10. 2017. július 30. 21:43442.

    Én megkérdezem: számodra mitől férfi egy férfi?


    És ha már itt tartunk, mitől nő a nő? :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (439)
    2017-07-30  20:48
  11. 2017. július 30. 21:42441.

    "Nem ártana érteni egymást."


    Ez de jó mondat.

    előzmény:
    ágneskamilla (438)
    2017-07-30  20:43
  12. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. július 30. 21:27440.

    Számomra előnyös? Jaj dehogy! Még ha tétje lenne a dolognak, de nincsen. Teljesen mindegy, hogy ti mit gondoltok, vagy én mit gondolok erről a dologról, a világot ez nem befolyásolja. A ti családi életetek sem fog megváltozni, és az enyém sem.


    Hallgassunk inkább zenét! Nagyon jó dalok, és a valós problémákról szólnak. Számomra sokatmondó az is, hogy kik az előadók. Értelek benneteket, és a véleményem talán tényleg mesébe illő, de én így gondolkodom, és "nem adhatok mást, csak mi lényegem". :-)


    A nő lázadása


    és


    a férfi vágya.


     


     

    előzmény:
    ágneskamilla (438)
    2017-07-30  20:43
  13. 2017. július 30. 20:48439.

    Én is úgy éreztem, hogy nem válaszolt. :( 


    Én pl. meg tudnám fogalmazni, hogy nekem mitől férfi egy férfi, ha ezt kérdeznék tőlem. Nem csak általánosságban, hanem konkrétan is. Azt hiszem. :) 

    előzmény:
    ágneskamilla (438)
    2017-07-30  20:43
  14. 2017. július 30. 20:43438.

    :) Azt ugye tudod, hogy nem válaszoltál, csak nagyon általános gondolatokat írtál, amit bármelyik vita után oda lehetne biggyeszteni, függetlenül annak témájától?


    Nem, nemcsak vitázunk a vita kedvéért, ezek nagyon kézzelfogható, a mindennapjainkat érintő dolgok.  Túl mindennapiak ahhoz, hogy csak elvi síkon folyó beszélgetésnek tekintsük, mintha a szöcskék nemi élete lenne a téma. Férfiak és nők különböző minőségben, szerepben, de folyamatosan kommunikálnak, együtt élnek. Nem ártana érteni egymást. Azt mondod, el sem jutottam a megértés szintjéig. Azon gondolkodtál már, esetleg te nem akarod értelmezni a nők érveit, mert azok számodra nem előnyösek?  


    Egyébként azokat a gesztusokról nincs vita, amit írtál. Persze, mindig szívesen veszi egy nő, ha előreengedi egy férfi az ajtóban. De ez csak a felszín.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (428)
    2017-07-30  16:23
  15. 2017. július 30. 20:38437.

    A nemkáromkodás-nemsírásról nem állítottam, hogy te mondtad, hanem hogy ugyanolyan felesleges és okafogyott dogmák, mint pl. hogy a férfi keressen többet, és ha nem tud valami miatt, akkor érezze magát rosszul, és lehetőség szerint gondoskodjon róla, hogy mások is rosszul érezzék magukat körülötte. :) De én is sejteni vélem, hogy miről is írsz valójában: él valamiféle ősi ábrándkép benned az erős, oltalmazó férfiról meg a megmentésre vágyó, gyenge nőről. Nem új dolog ez, nem is nevetséges: a romantikus történetek ezt az ábrándképet variálják évszázadok óta, csak hol hős lovag a férfi, és elrabolt királylány a nő, hol pedig dúsgazdag úriember és az ex-prostituált Vivien királykisasszony, alias Julia Roberts. :D Még a Szürke ötven árnyalata c. irgalmatlan rossz regény is azért tudott világsikerű lenni (szerintem), mert a nő behódolhat végre egy erős férfinak benne. Valahol minden nő arra vágyik, hogy meghódítsák, és azt hiszem, a férfiak is szeretnek megküzdeni a nőért. De ez a mindennapokban azért át tud alakulni rendesen... mert ott vannak a lelki defektek, a komplexusok, a társadalmi elvárások, a küzdelem a pénzért... szóval egy csomó minden illúziógyilkos dolog, ami sokszor felül is írja az eredeti tündérmesét. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (428)
    2017-07-30  16:23
  16. 2017. július 30. 20:02436.

    Őt pedig -Vakkomondornak-   vagy dajcstompinak. 

    előzmény:
    Inez_Alvarez (433)
    2017-07-30  19:28
  17. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. július 30. 20:00435.

    előzmény:
    Inez_Alvarez (434)
    2017-07-30  19:30
  18. 2017. július 30. 19:30434.

    Hogy átjött, az túlzás, de kifilóztam.


    Lehet, hogy szépen írsz, de a gondolatod pontos megfogalmazása nem annyira megy. :)) Találgatni kell érzés szerint, hogy megtudjuk mire gondolt a költő. :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (432)
    2017-07-30  17:40
  19. 2017. július 30. 19:28433.

    Gondolom Turulnak és Vesszentrianonnak hívják a gyerekeit.

    előzmény:
    Lillaréka (431)
    2017-07-30  17:32
  20. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. július 30. 17:40432.

    Megérte küzdeni! Végre valami átment! 

    előzmény:
    Inez_Alvarez (430)
    2017-07-30  17:25
  21. 2017. július 30. 17:32431.

    én ma megint tanultam valamit.. 


    a megbánós cikk alatt bénike nevűtől.

  22. 2017. július 30. 17:25430.

    No, én ezen gondolkodtam a hétvégén.


    Egyelőre nem jutottam tovább a gesztusokon. Úgy, mint magasság, járás, gesztikulációk, hangszín, hanglejtés, ilyesmi. Pl. egy sóbertnorbi számomra egy libidógyilkos antiférfi. Nem keverendő az érzékeny, kedves, figyelmes, szeretetét kimutatni tudókkal, mert ez csak még vonzóbbá tesz egy férfit és még férfiasabbá. Engem pl. simán meg tud venni egy babakocsit tologató sármos férfiember. De egy szavakat becézgető már nagyon nem.


    Valamiért azt gyanítom, hogy nem a nőn való hatalom gyakorlása az, amire te akarsz kilyukadni, hanem az, hogy a nő a törékeny, a férfi az oltalmazó, erős. A férfi a hódító, a nő a csábító. De lehet, hogy félreértelek én is.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (428)
    2017-07-30  16:23
  23. 2017. július 30. 17:17429.

    "Nem szeretném, hogy egy nő nyisson nekem ajtót, vagy ő segítse le a kabátomat."


    Sarkítasz megint. Ezek a dolgok az emancipáció mellett ragyogóan megférnek. Attól még lehet egyenjogúság, hogy észreveszem a másikban a nőt, és udvarias, előzékeny vagyok vele.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_178203 (428)
    2017-07-30  16:23
  24. Torolt_felhasznalo_407541
    Torolt_felhasznalo_407541
    2017. július 30. 16:23428.

    Először is köszönöm szépen a marasztalást! Jólesett, ugyanakkor kellemetlenül is éreztem magamat miatta. Még egyszer köszönöm, de inkább ne! :-)


    Figyelemmel kísértem a beszélgetéseteket, és a hétvégét arra szántam, hogy választ találjak saját kérdésemre. Többé-kevésbé sikerült, de a folytatást illetően nem akarok állást foglalni.


    A távolmaradásnak a sértődéshez semmi köze! Nem vagyok sértődős típus, megbántani legfeljebb azok tudnak, akiket ismerek és szeretek. A jelenlét értelme kérdőjeleződött meg bennem, az gondolkodtatott el. A modorosság mibenlétét is sikerült megfejtenem, és nem találtam benne sértőt.


    Az elvi síkon folyó viták többnyire értelmetlenek és ez különösen igaz, ha férfiak és nők között, férfiakat és nőket érintő kérdésekben folynak. Ez a vita tökéletes példa erre, noha a férfi oldalt egyedül képviselem. A legnagyobb jóakarat mellett sem jutunk el még a megértés szintjéig sem! Ezt talán ti is érzitek, de ágneskamilla válasza számomra kizárólag erről szól.


    Nem fogom gondolatról gondolatra cáfolni, magyarázni a soraitokat, hiszen már így is azt érzem, hogy vitázunk a vita kedvéért. Nem szeretem a nyögvenyelős, erőltetett dolgokat, és egyes érvek mögött már szinte csak ez van. A magamé is azzá vált, de megint csak ágneskamilla válaszára kell visszautalnom.


    A lényeglátó képesség egy fontos dolog. Még akkor is fontos, ha elfogadjuk a mondást, miszerint a lényeg a részletekben rejlik. A részletelemzés viszont nem szavak kiragadásáról és szolgálatba állításáról szól!


    A vitában nem túl szerencsés dolog a partner gondolatait saját interpretációban felhasználni. (Sehol nem állítottam például, hogy egy nő nem káromkodhat, és egy férfi nem sírhat. A pillanatnyi indulatból, vagy viccesen kimondott trágár szavak, illetve a minden második szavam „baz’meg” között óriási különbség van. Azon vitázni, hogy ez férfi, vagy női oldalról közönségesebb, végső soron tényleg nem érdemes. A másként-látás, egyik eklatáns bizonyítéka a nemek közötti különbségnek.


    A témához visszatérve nem szeretnék egy olyan világban élni, ahol a férfi és a nő különbsége kimerül abban, hogy mi van a lábai között. Nem szeretném, hogy nők harcoljanak a kegyeimért, és én döntsem el, kit fogadok be oda. Nem szeretném, hogy egy nő nyisson nekem ajtót, vagy ő segítse le a kabátomat. Nagyon sok dolgot nem szeretnék még, de ebben a három mondatban már benne van a lényeg. Aki akar, megért, aki nem, annak a háromszáz mondat is hiábavaló.


    A nők az egyenjogúságot már régen kivívták, de az egyenjogúság még csak papíron létezik. Szívből kívánom, hogy a papír egyszer valósággá váljon, de ne akarjatok a nőiességetekről lemondani, mert eldobjátok legfőbb értéketeket és szegényebbé teszitek a világot!


     


    Férfiakkal éltek együtt, akikre remélhetőleg férfiként tekintetek. Vajon le tudnátok írni, hogy mi képviseli bennük a férfiasságot?

  25. 2017. július 29. 23:15427.

    Nagyon tetszett, köszi. :) 


    A körhintás hasonlat is baromi találó volt szerintem. :) 


    És tényleg összefügg ez az egész egy csomó apró(nak hitt) dologgal még: pl. az említett fizetés-komplexussal. Jelesül, ha a férfi valamiért kevesebbet keres a feleségénél, és még rabja annak a mára már teljesen okafogyottá és feleslegessé vált dogmának, hogy márpedig a férfi a család feje és eltartója, akkor ettől képes még töketlennek is érezni magát, túlvállalni, vagy egyszerűen valami más bosszút állni a családján a saját kisebbségi komplexusa miatt, ami ettől lett. Ismertem egyébként ilyen családot személyesen is, el is váltak, amikor a pasi egy jól fizető multi kivonulása után időlegesen munkanélküli lett, és egészen egyszerűen nem bírta feldolgozni a tudatot, hogy - ha átmenetileg is - de a felesége tartja el. Először maga ellen fordult, öngyilkos ugyan nem lett, de nem sok híja volt, aztán már mindenkiben ellenséget látott, a feleségében is, aki végül két gyerekkel hagyta el. Igen, ehhez persze kell egy pszichésen sérült alapszemélyiség is, ezt belátom. De hogy ez a mai világban már teljesen védhetetlen, mégis sokakba belé nevelt társadalmi dogma is szerepet játszott ebben, az is biztos. 


    Ugyanilyen magyarázhatatlan, logikátlan dolog ez már, mint hogy "egy nő nem káromkodhat". Miéééért? "Egy férfi nem sírhat. Miéééért? Ezek az értelmetlen tilalmak élethosszig tartó munkát biztosítanak pszichológusok tízezreinek. Mindkettő dolog feszültséglevezető és érzelemkifejező jelenség ugyanis, tehát nemi alapon kisajátítani őket a psziché elleni vétek. A lány igenis káromkodja, a fiú igenis sírja ki magát, ha arra van épp szüksége. Ne nyomja már el magában ezt a természetes emberi ösztönt, csak mert egy régi téveszme ezt sulykolta az emberekbe. Már majdnem a "szép kezeddel fogjad a villát"- szintű butasággal vetekszik ez is. 


    Miért csinál magának az ember oda is korlátokat, ahol véletlenül szabadon is élhetne? :) 

    előzmény:
    ágneskamilla (424)
    2017-07-29  22:45

Címlap

top