Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Babanév - kényszerből
2004-11-15 13:021.
Torolt_felhasznalo_706863
Létrehozva: 2004. november 15. 13:02
Sziasztok!
Teljesen tanácstalan vagyok, a véleményeteket szeretném kérni.
Igaz, még csak tervezzük a babát, de már most komoly nézeteltérések vannak közöttünk, már ami a baba nevét illeti.
Mit lehet olyankor tenni, ha a párotok nagyon ragaszkodik egy névhez, ami nektek egyáltalán nem tetszik, és semmiképpen sem szeretnétek azt a nevet adni leendő csemetéteknek?
A párom hivatkozik a hagyományra, arra h őt is így hívják, és a családjában 5 generációra visszamenőleg a fiúgyermeket így nevezték el, tehát nincs más választásom, ezt ő már évekkel ezelőtt kigondolta, ebben nem alkuszik, stb. stb. Egyszóval köti az ebet a karóhoz. :-(
Totálisan kétségbe vagyok esve, úgy érzem nekem nincs is beleszólási lehetőségem (legalábbis ő így gondolja, h a fiúgyermeket a férfi nevezi el...).
Ti mit tennétek?
Teljesen tanácstalan vagyok, a véleményeteket szeretném kérni.
Igaz, még csak tervezzük a babát, de már most komoly nézeteltérések vannak közöttünk, már ami a baba nevét illeti.
Mit lehet olyankor tenni, ha a párotok nagyon ragaszkodik egy névhez, ami nektek egyáltalán nem tetszik, és semmiképpen sem szeretnétek azt a nevet adni leendő csemetéteknek?
A párom hivatkozik a hagyományra, arra h őt is így hívják, és a családjában 5 generációra visszamenőleg a fiúgyermeket így nevezték el, tehát nincs más választásom, ezt ő már évekkel ezelőtt kigondolta, ebben nem alkuszik, stb. stb. Egyszóval köti az ebet a karóhoz. :-(
Totálisan kétségbe vagyok esve, úgy érzem nekem nincs is beleszólási lehetőségem (legalábbis ő így gondolja, h a fiúgyermeket a férfi nevezi el...).
Ti mit tennétek?
Igazad van Elida de nem mindenben. Nálunk pont az a probléma hogy én magyar vagyok a férjem szerb az az hogy ez nem baj viszont ő ragaszkodik ahhoz hogy az első szülött fiunkat Szergejnek hívják. (mióta kimondta hullik a hajam. )Valószínű mire megszületik komromisszumit kötünk de az hogy a férfiak felfogása ebben a kérdésben roppant tradícionális ei vitathatatlan és nem csak Mo. -on
Arra viszont vissza térve hogy a régi magyaros nevek cikisek lennének szerintem hozzá állás kérdése mert ha Szergej lesz a fiam ugyan úgy fogom szeretni mint ha Albert lenne.
Amúgy meg azt hiszem egy jól megválasztott keresztnév nagyon sokat számít. Engem Korinnának hívnak és valahog hozzá idomultam ehhez a névhez(a bátyám Arszlán)a vezetéknevünk elég hétköznapi ezért választottak ilyet. A véleményem az hogy ha már a név választás a téma a divat nyomásának nem szabad engedni. Szakemberek szerint egy egyszereű vez. névhez lehet keresni bonyolultabb de minden képpen írásmódjában azonos kernevet. ellen péklda(Tóth Dzsennifer)Ezzel nem akarok senkit megsérteni de biztos hogy szebb a hangzása Tóth Diánának és ez már nem is annyira tradícionálois. Sziasztok
Nehezemre esik kimondani, nem szoktam hozzá (és szerintem nem is fogok). (Egyébként Géza. )
Jut eszembe, az évfolyamon volt egy Ödön is, Nagyon jó fej ember!!! Az egyik unokatesóm férje pedig Jenő. . . És van másik neve.
Még valami: anyukám neve Matild. Még a nagyanyám is utálta, csak akkoriban a nagymama beleszólt, azért lett ez. Mindegy, hosszú történet. Mindenki Pipikének hívja mai napig. A szüleim esküvőjén amikor az akkor még tanácson felovasták a neveket a nagybátyám - apa bátyja - hangosan beszólt, hogy ki az a . . . Matild, ő azt hitte hogy a Pali a Pipit veszi el. . . Szal ennyire nem kell a nevet használni, pedig neki még második sincs. :-)
Remélem, nem untattalak, ez jutott eszembe :-)
Kopizd ki innen a hozzászólásaikat, mentsd el, vidd haza, és muti meg neki :-)Fix, hogy észbe kap :-)
Egyébként leírtad a nevet. :-))
Volt egy pasim (ma már csak "kis pöcs" néven emlegetem, amúgy András volt a neve) Még csak néhány hete ismertük egymást, amikor már kereken kijelentette, hogy márpedig ő RAGASZKODNI fog ahhoz, hogy ha fia lesz, az ő nevét kapja. Én meg gondoltam magamban, hogy lópikulát.
Ja, amúgy asszem 2 hónap után ki is nyiffant az ügy :-)
1) nem tetszett a neve
2) egy új gyerek új egyéniség. JOGA van, hogy ne egy használt nevet kapjon, hanem egy igazán újat válasszanak neki. Én tradicionális családi nevet CSAK második utónévként lennék hajlandó adni.
3) Nekem speciel a mai napig (komolyan) komplexusaim vannak amiatt, hogy "örökölt" nevet kaptam, mert nem azt érzem benne, hogy egy hagyományt követtek ezzel, hanem hogy még arra se voltak képesek, hogy nevet válasszanak nekem. Most kívánod ezt a saját gyerekednek? Ill. a párod kívánja?
4) Ha "ciki" a név, akkor nem tisztességes kitenni a gyereket annak, hogy majd szívassák az oviban, iskolában.
5) A gyerekenk két db szülője van, és olyan nincs, hogy "márpedig". . . Vagy közösen adtok neki nevet, vagy majd Te adsz. Megmondhatod, hogy oké, akkor nem jössz be a szülőszobába, szívem, és az lesz a gyerek neve, amit ÉN akkor ott kimondok. . .
Hú, ezen én úgy fel tudok háborodni. . .
:-))))
De ő ezt nem fogadja el. . .
Olyan nincs, hogy egy nagyszulo ragaszkodik egy nevhez!! Max. szeretne, ha az unokajat igy vagy ugy hivnak. Az en kedvenc aposom is szerette volna, ha a fiuunokajat Gyulanak hivtak volna, outana. Hal Istennek lany lett:)
De tudjátok mit, én akárhogy elnezném, csak lenne már gyermekem, de még legalább 3 évet várni kell!
Nekem van Béla nevű unokaöcsém(kamasz), volt Sándor nevű barátom (pasim)meg Jani nevű évfolyamtársam is, nem gáz egyáltalán. Max az első-második alkalommal, aztán abszolút hozzá lehet szokni.
Te nem szoktál hozzá a párod nevéhez? Nem a nevén szólítod?
Szerintem minden nevet lehet becézni, sok szülő itt az nlc-n inkább azon mesterkedik, hogy olyan nevet válasszon, amit nem lehet! Ez a probléma is megoldódna! Becézni meg Manónak vagy Bogaramnak is lehet egy kisbabát. . . Szal és simán hívtam volna Sándornak a gyerekemet, ha a fent említett lett volna az apukája. . .
Nálunk ugyan távolibb terv a baba, de leendő apja ragaszkodik a saját nevéhez(Laci) viszont szeretné ha a lány az én nevemet kapná. Mondtam neki, hogy azt én nem szeretném!Egyezség: fiút ő nevezi el, a lányt én vagy közösen, ehhez mit szóltok?
Csak addig még meg kell küzdenünk egymással. . . Ezt a részt szívesen kihagynám. :-))
Ma már van rá mód, hogy a gyermek az anya nevét kapja meg. Kicsit drasztiku, de monss meg neki, hogy ha keresztnvet csak ő választhat, akkor a te vezetéknevedet fogják kapni!!!!!Ja és persze te sem vesyed fel az övét!!!!Szerintem el fog gondolkozni. . . .
Lajos? Béla? Géza? Ödön? Jenő? . .
Végül is azt hiszem mindegy is a név, ha neked nem tetszik, lehet bármilyen divatos és szép név is, ha nem tetszik, akkor nyilván nem adnád a gyerkednek. Megértem.
Nekem is volt hasonló helyzetem, amikor a barátom - még együtt jártunk bejelentette, hogy náluk a családi hagyomány, hogy egy bizonyos elég hülye nevet adnak a fiúgyerekeknek. De jó második névnek is. Hát én ekkor tökre kibuktam, hogy micsoda hülyeség, nem azt a nevet fogom adni, amit apóspajtásék kitalálnak, hanem amit majd együtt kitalálunk. Azt mondtam, hogy ha nem tud letenni erről a hagyományról, én még most amig csak "barát" elhagyom, mert nem szeretnék már házasságban ezen vitatkozni. Aztán lemondott erről, és mostmár a férjem. Nagyon jó házasságban élünk, és tulajdonképpen ő is belátta, hogy micsoda hülyeség egy hagyomány miatt ciki nevet adni a saját gyerekünknek.
Ő választotta ki a jegygyűrűnket is, mert megálmodta, h. neki háromszínű jegygyűrűje lesz, így az lett nekünk is.
Ezek nekem az elején mind nem tetszettek, de mostmár az Annához hozzászoktam , a gyűrűnél meg nicns is szebb :)) Szóval a kompromisszum elengedhetetlen - nem csak a te részedről.
(Miért van az, h. a bemoldaladon zöld a jelzésed? vagy csak nálam bóhockodik a net?)