Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kifutok az időből?
Torolt_felhasznalo_571783
Létrehozva: 2005. február 10. 13:14
Sziasztok! Nem tudom, egyedül vagyok-e ezzel az érzéssel, vagy más is érez így?
A "problémám" röviden: hamarosan betöltöm a 30-at, jó munkám, biztos egzisztenciám van. Csakhogy: "fiatalabb" koromban azt gondoltam, ennyi idős koromban már férjnél leszek, és kb. mostanra "terveztem" az első gyereket... Tulajdonképpen mindenem megvan, kivéve egyet: nincs párom! Két igazán komoly kapcsolatom volt, a másodikban már az elejétől konkrétan terveztük az esküvőt, gyereket, csakhogy ebből a kapcsolatból ki kellett lépnem. Ennek már több, mint egy éve. És azóta a nagy semmi! Igaz, nem is nagyon kerestem párt (megjegyzem, a direkt keresésben nem is hiszek!), és bár igyekeztem nyitott lenni, azóta nincs senkim. Ami talán nem nagy baj, dehát hogy lesz így családom. Mert ugye, ha teszem fel, holnap jön a herceg fehér lovon (bár jönne!) , akkor is: előbb ismerkedünk, majd összeköltözünk, ezután esküvő, és utána jöhet a gyerek... na hát erre már nincs valami sok időm, attól tartok (már csak ha a dolgok biológiai oldalát nézem is). Igaz, általában sokkal fiatalabbnak gondolnak a tényleges koromnál, de akkor is - harminc után már nem nagyon ugrálhat az ember lánya, nem?
Mondjatok valami bíztatót!
A "problémám" röviden: hamarosan betöltöm a 30-at, jó munkám, biztos egzisztenciám van. Csakhogy: "fiatalabb" koromban azt gondoltam, ennyi idős koromban már férjnél leszek, és kb. mostanra "terveztem" az első gyereket... Tulajdonképpen mindenem megvan, kivéve egyet: nincs párom! Két igazán komoly kapcsolatom volt, a másodikban már az elejétől konkrétan terveztük az esküvőt, gyereket, csakhogy ebből a kapcsolatból ki kellett lépnem. Ennek már több, mint egy éve. És azóta a nagy semmi! Igaz, nem is nagyon kerestem párt (megjegyzem, a direkt keresésben nem is hiszek!), és bár igyekeztem nyitott lenni, azóta nincs senkim. Ami talán nem nagy baj, dehát hogy lesz így családom. Mert ugye, ha teszem fel, holnap jön a herceg fehér lovon (bár jönne!) , akkor is: előbb ismerkedünk, majd összeköltözünk, ezután esküvő, és utána jöhet a gyerek... na hát erre már nincs valami sok időm, attól tartok (már csak ha a dolgok biológiai oldalát nézem is). Igaz, általában sokkal fiatalabbnak gondolnak a tényleges koromnál, de akkor is - harminc után már nem nagyon ugrálhat az ember lánya, nem?
Mondjatok valami bíztatót!
Egyértelmű, hogy ez egy ördögi kör: amíg magányos vagy, nem tudsz kellően laza lenni, de amíg nem vagy kellően laza, addig nem is kellesz senkinek. . . aztán ennyi.
Nagyon szeretném, ha valaki meg tudna győzni ennek az ellenkezőjéről, mert az az utóbbi időben kezd rögeszmémmé válni. Mindenki azt mondja, hogy ez hülyeség, de hogy miért, azt senki nem tudja érvekkel alátámasztani. . .
28 évesen nem vagy lemaradva semmiről. de valszeg hozzámész az első kérőhöz majd, és lehet, nem lesz szerelemse, különösebb érdeklődésse, de ugyi nem akarsz tovább várni. aztán majd pár év múlva, mikor szarospelenkák meg büdöszoknik vesznek körül, és semmi érzelem, csak keserűség, azon sopánkodsz majd, miért nem éltél picit, miért nem élvezted az egyedüllétet, melót, tanulást, utazást:)
Ha meg baromi laza lennék, az természetellenesen hatna. . . (reakció: "ha-ha, a kis hülye hogy megjátssza magát, úgy tesz, mintha nem is érdekelné az egész. . . na, engem nem ver át!")
Van amelyikünk elpocsékolt 1-2-3 esetleg több évet egy férfira--várva--arra ami normális. ÉS? Egy napon kiderül, hogy beborult.
A Viccet félretéve-normális társat találni hol tudunk? Talán a munkahelyen---de ez nekem előbb-utóbb bonyodalmat okozott-s rosszabb ha vége.
A legjobbakat kívánom mindenkinek!
Én 29 vagyok, és éppen a szakadék szélén, azaz most vagyok azt hiszem egy kapcsolat végén. . . . amit én borítok. Sokat gondolkodtam azon, hogy bölcs lépés ez részemről vagy sem, éppen a tiedhez hasonló félelmek miatt!! De aztán rájöttem, hogy a félelem rossz tanácsadó és kockáztatni merni kell. . . . . és most ehhez gyűjtök erőt!!!
Egyébként nem szabad hinni az általánosításoknak, én egyetem alatt 3 évig voltam egyedül (szép, fiatal voltam) és senkivel nem gabalyodtam össze. Miután kikerültem az egyetemről és kevesebbet jártam ide-oda, rögtön lett párom és azóta folyamatosan van!
Tehát szerencsén múlik túlnyomó részben és a hinni kell benne vakon!
(lehet, h túl zárkózott vagy, vagy nem túl kedves, vagy túl határoott, vagy túl gyermekorientált vagymittudomén)