Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Köszi a válaszokat!
Anyós2: az utolsó kenyeremnél kivettem a gépből az üstöt, konvektor mellett fél délutánt kelesztettem, és így is csak az üst feléig jött fel. Előtte kalácsot csináltam, annak is kb. 2-3 óra kellett, míg az összefonás után valamennyire megkelt. De az sem lett olyan finom foszlós, elég tömör volt.
lalinea: De igen, felnyitottam a tetejét. Nem szabad? Vagy azzal olyan sok hűvösebb levegő kerül a gépbe, hogy attól nem kel meg?
X2000: kb. 10-15 dkg barna liszt, a többi (50-55 dkg) fehér. Sütöttem már friss élesztővel is, de az sem jött össze. Volt, hogy egy nap több kenyeret sütöttem, egyiket porélesztővel, másikat frissel. Csak a kutya járt jól, én nem...
Nekem hauser bm-663-asat hozott a Jézuska. Karácsony óta sütögetek vele és nem igazán volt eddig problémám, azt már valahol írtam, hogy a fehérkenyér ha megsül akkor a teteje világosabb mint az oldala (de ez másoknál is előfordul, ahogy itt olvasgattam), de ettől még nagyon jó a kenyerem. Túl sok tapasztalattal nem bírok még, de szorgalmasan sütögetek és eddig meg vagyok elégedve. Szoktam úgy is sütni, hogy este bepakolom a cuccot és reggel a friss kenyér illatára ébredünk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy amit a géphez adtak használati utasítát, abban vannak receptek, abból én egyedül egy édes sütit sütöttem meg, de nekem az sem ízlett igazán, a kenyér receptek pedig nem voltak szimpik, így inkább emargit honlapját böngésztem és onnan választottam recepteket. Javaslom ha még nem tetted látogass el oda Te is. Kívánom, hogy sok jó sütit, kenyeret süssél az új gépeddel.
Sziasztok!
Most karácsonykor én is beléptem a kenyérsütő-tulajdonosok boldog táborába . Hauser (BM801) típusú gépem van. Van vkinek hasonló? Milyenek a tapasztalaitok? Mennyire megbízható a márka? És holnapig tudnám még sorolni a kérdéseimet...
b
Majdnem ugyanezt sütöttem, annyi különbséggel, hogy tettem bele barna lisztet, és nem BL-80-as, hanem 50-es lisztet használtam. Valamivel kevesebb cukrot raktam bele, plusz adtam hozzá porkovászt is, kb. 1 teáskanállal. (Kenyérvarázs rozskovász por: Felhasználási javaslat kb.750 g-os kenyérhez: 500 g liszt, 12 g rozskovászpor, 13 g friss élesztő, 10 g só, 300 ml langyos víz. Összetevők: rozs dagadóliszt, búza dagadóliszt, rozsmaláta, tejsavópor, savanyúság-szabályzók.)
Lehet, hogy nem kellett volna bele kovász? Bár amikor anélkül sütöttem, akkor se sikerült. Úgyhogy nem oszt, nem szoroz.
X2000, sikért is raktam bele, kb. 1 teáskanállal.
3,5 dl víz
2 ek olaj
1 ek 10%-os ecet
65 dkg BL-80 kenyérliszt
2,5 kismérő só
2 kismérő cukor
1/4 friss, vagy 1,5 kismérő porélesztő
Köszi, hogy próbáltok segíteni!
Azért sötétebb, mert tettem bele kb. 10-15 dkg teljes kiőrlésű lisztet. 60-65 dkg liszthez szoktam tenni egy negyed élesztőt, porélesztőből pedig másfél kismérővel.
kw14, nekem is Bomann gépem van (cb 596), szerintem nincs hideg a konyhában. Hogy mikor kapcsol be a fűtés, azt nem hallom. De amikor keleszt, biztos hogy nem hideg a gép belseje, hanem kellemes langyos. Még az ablaka is be szokott párásodni.
Annak is kell legyen valami oka, hogy amikor kivettem a gépből, utána nem kelt meg. Ez alapján a tésztával is gond lehet? Mert szobahőmérsékleten egy normál kelt tészta régesrég megkelt volna, míg ez az üst alján maradt.
Visszanéztem, tényleg nem receptgond.
Az előbb elfelejtettem a hőmérsékletről írni. Nem tudom a konyhádban milyen meleg van, de úgy tudom (legalábbis az én gépemnél bomann cb-594), hogy a kelesztés során a fűtés ciklikusan bekapcsolódik, ha nem megfelelő a hőmérséklet. Halk, de jól hallható a fűtés be- és kikapcsolása. A kelesztés során az üst és a tészta felmelegszik kb kézmelegre, illetve egy kicsit melegebbre. A te gépednél is így van? Hallatszik a fűtés bekapcsolása, ha hidegebb van a konyhában? Ha azt tapasztalod, hogy hideg a tészta, illetve az üst a kelesztés során, akkor valószínűleg nem működik közben a fűtés. A programlefutási táblázatban jelezve van, ha a kelesztés során működnie kéne a fűtésmek.
Kérjük a receptet és a fotót!
Beírnád a receptet, ami alapján készült? Akkor talán kiderülne, hogy receptgond, vagy gépprobléma van. Az első kép alapján úgy gondolom, hogy az összedolgozással nincs probléma, elég homogénnek tűnik a tészta.
Kicsit most meg száraznak tűnik, és tényleg nem kelt meg rendesen. Mennyi élesztőt használsz mennyi liszthez? A liszt is lehet bűnös, bár nem igazán tűnik fehérnek!
Sziasztok!
Talán még emlékeztek rám, az én kenyereim a topik szégyenei...
De egyre biztosabb vagyok benne, hogy a gépemmel van gond. Most is sima fehér kenyérrel próbálkoztam, kevesebb vizet tettem a tésztához (ahogy tanácsoltátok), de mégse lett jó. Mellékelem a képeket, időpontokkal együtt. Múltkor sütöttem kalácsot, azt is nagyon sokáig kellett keleszteni. Ezt a kenyeret is kivettem, és külön kelesztettem.
Lehet, hogy a gép nem jól dolgozza össze? Vagy nincs elég meleg, amikor keleszti?
Teljesen tanácstalan vagyok...
Én is Hauser (bm-663) kenyérsütőt kaptam karira és eddig még nem volt gondom vele, szinte naponta használom, valóban egy kicsit világosabb a fehérkenyér teteje, de ezen lehet segíteni, ahogy a többiek is írják, de a kenyér jó.
Igazából nálunk a graham lisztes kenyér megy nagyon (az is emargit lapárjáról van) és semmi gond nem volt eddig. Sokszor egyébként a liszt minősége sem a legjobb, ami szintén számít.
Tejpor és víz helyett lehet használni tejet. A tejpor csak akkor lényeges, ha késleltetve sütsz, mert akkor a melegen megromolhat a tej.
A kenyér teteje akkor szakad be, ha túl sok az élesztő, vagy a folyadék. Ilyenkor a kenyér morzsálódós, törékeny, mert túlságosan megkelt.
A kenyérsütőgépek általában világosabb kenyeret tudnak sütni, ezen úgy tudsz segíteni, ha alufóliát teszel a sütő ajtajára (lecsavarozod az üvegtető belső oldalát, és a két üveg közé alufóliát teszel), ez visszaveri a hőt felülről is, és sötétebb lesz a kenyered teteje.
Szerintem legközelebb próbáld meg kevesebb folyadékkal, illetve élesztővel elkészíteni a receptet. Másik lehetőség, hogy ha úgy látod, hogy a tészta kb egy újjnyira van az üst tetejétől, akkor indítsd el a sütést. Így elkerülhető a tészta túlkelése.
Szia!
Szerintem látogass el emargit honlapjára és ott biztosan találsz nagyon jó recepteket, http://www.gportal.hu/portal/emargit/ hidd el megéri. Jó böngészést és sütögetést.
Szia!
Margitra (mindkettőre   érdemes hallgatni. Az utolsó 1 perc szükséges és elegendő ahhoz, hogy márványos legyen a kalács.
Delton és HM 1000 -es sütőknél 70dkg- os beállítás esetén (ez 40 dkg liszt) a kijelzőn 2:16 látható. Megéri még a franciakenyér progin is kalácsot sütni, nekem ezen foszlósabb lesz, de ennél nem tudom a beállítást, valahol otthon van leírva. Egyébként nem nagy dolog ez a "kifigyelés", sütsz egy sima kalácsot, egyszer kell rászánni az időt, és a gép közelében sertepertélni, megéri.
További jó sütögetést!
Deédes
Köszönöm szépen mindenkinek az ötleteket. A hamburger zsemlét, ha lesz időm a hétvégén kipróbálom.
Lalinea, én láttam emargit honlapján a zsemléről készült sorozatot, de én olyan béna vagyok, hogy ez valahogy nem megy, de lehet, hogy csak gyakorolni kell, tehát többet kell csinálni, végülis nem ehetetlen, csak nem szép.
Szerintem próbáld kikísérletezni, a Te géped mennyi idő alatt dolgoz bele a tésztába egy kanál kakaót vagy lisztet...
Nagyon szeretnék szerezni egy fogyókúrás kenyér receptet, tudtok ebben segiteni?
Évi
Szia!
Itt találod Margit oldalát
Sziasztok !
Kérdezném, hogy Latsiáról tudtok valamit?
Köszi: Bedke
E.Margitot idézem:
"A dagasztás legutolsó percében kell beletenni a - kevés vízzel sűrű péppé kevert - kakaót, de vigyázzatok, ha kelés közben még ejti a gépetek a tésztát, akkor ki kell venni a lapátot a kelesztés elején, mert különben teljesen belekeveredik a kakaó."
Próbáltam párszor, de még nem sikerült "elég későn" beletennem.
2 hete találtam erre a topicra, és kedvet kaptam a sütögetéshez. Elkértem anyu sohasem használt ezeréves kenyérsütőjét, és megsütöttem már a nyitott csíkos kalácsot. (E.Margit) Nagyon finom lett. Sajnos nem fotóztam le.
Ma egyszerű kiflit sütöttem "halawa"receptje alapján. A kép telefonnal készült , de nem lett ennyire sötét a valóságban.
Ha ez megnyugtat, eleinte én sem tudtam, hogyan lesz a zsemle teteje és oldal szép, sima, mert formázáskor nekem is elég girbe-gurba lett. De aztán rájöttem, hogy formázáskor úgy próbálom "hajtogatni-gyúrni" a tésztát, mintha egy négyzet sarkait próbálnám behajtogatni a négyzet közepére. Persze egy zsemlét nem négyzet alakú tésztából csinálom, hanem egy gombócból, de így tudom leírni a legszemléletesebben. Aztán a hajtogatott rész (ami nem túl szép) lesz a zsemle alja! Így a teteje szép, sima és gömbölyű lesz! Ha ezzel volt a gondod, remélem, talán segítettem egy kicsit!
Igen, erre kezdek rájönni. Mármint hogy hiába írja a gép tájékoztatója, hogy azok mind kipróbált receptek és ha mindent betartok, csodálatos kenyereket fogok alkotni, nem egészen így van...
Margitka oldalát már az elején átnéztem, most tanácsot is kértem tőle, annak alapján módosítottam a recepten, de így sem az igazi.
Az én gépemhez (hauser bm-663) is vannak receptek, de meg kell, hogy modjam talán egyszer, vagy kétszer csináltam belőle kenyeret, de ezek a receptek, amiket innen szedek le, illetve az emargit honlapján találhatók is sokkal jobbak, próbáld ki azokat. Persze, ha a géppel van probléma, akkor más a helyzet.