Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2016. november 25. 18:50258201.

    Sajna, ezt nem tudjátok megnézni, mert lezártam a tulaj kérésére. :(

    előzmény:
    macska54 (258187)
    2016-11-25  17:37
  2. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. november 25. 18:49258200.

    Akkor megnyugodtam, megyek tovább filmezni...

    előzmény:
    Picivirág1 (258193)
    2016-11-25  18:14
  3. 2016. november 25. 18:49258199.

    Én végig láttam, Magdikám, nagyon tetszett, és én is szeretem a tajvaniak egészen más hangzású nyelvét. 

    előzmény:
    harangvirag08 (258198)
    2016-11-25  18:46
  4. 2016. november 25. 18:46258198.

    Anikó ...most jövök a Fb-ról..majd vigyázz  szilveszterkor .


    Nekem sok hajam van de látnád,hogy nézek ki...pedig tegnap voltam fodrásznál.


     


    Nézem a Farkashercegemet....valahol elmaradtam ....ugye Ti már láttátok?

    előzmény:
    ancsa46 (258194)
    2016-11-25  18:31
  5. 2016. november 25. 18:42258197.

     


    Ugye milyen szép kis város? Nagyon szeretem. Ma ugyan a ködben kicsit szürke volt ....de igazából olyan csodás mint a képeken.


     


     


    Tegnap írtad, hogy elcsábított a karácsonyi gömb...nekem az angyalok a gyengém ...de most már fékezem magam.

    előzmény:
    macska54 (258190)
    2016-11-25  17:57
  6. 2016. november 25. 18:37258196.

    NEM KELL..MEG VAN!!!!!

    előzmény:
    Picivirág1 (258195)
    2016-11-25  18:34
  7. 2016. november 25. 18:34258195.

    Lányok!


    Az Erport 5 feliratot el tudja valaki küldeni? nem értem miért nem mentettem azt el?Az ágyban nézném a kisgépen és most vettem észre nincsen meg

  8. 2016. november 25. 18:31258194.

    Köszi Veronika. Nekem nagyon tetszik, nézeti magát.

    előzmény:
    veracsek (258189)
    2016-11-25  17:56
  9. 2016. november 25. 18:14258193.

    Gabi!


    Mire megírtam a levelemet megjelent a te aggódásod is. Nem kell aggódni, nincsen semmi bajom, de megállás nélkül jöttünk mentünk,  vásároltunk, megjött a tüzelő, szakkör volt...most nagyon fáradt vagyok, mindenem fáj, izomlázam is van....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (258191)
    2016-11-25  17:57
  10. 2016. november 25. 18:11258192.

    Szervusztok!


    Nagyon  hosszú, mozgalmas napom volt. El is vagyok fáradva. Majd holnap jelentkezem. Azt látom, hogy sokat írtatok..majd elolvasom

  11. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. november 25. 17:57258191.

    Köszi, akkor készen van, remélem majd, ha odaérek a Sorozatbaráton is fent lesz. Még csak a 2. rész felénél tartok. Julika miatt ideges vagyok. Ma tudom fürdőben volt, de mi van vele? Lehet, hogy filmezik és eszébe sem jutunk? 

    előzmény:
    veracsek (258189)
    2016-11-25  17:56
  12. 2016. november 25. 17:57258190.

    Már többször is. Köszi, hogy gondoltál rám. 


    Rust, Aug. 6-7.


    Rust 2015

    előzmény:
    harangvirag08 (258180)
    2016-11-25  16:24
  13. 2016. november 25. 17:56258189.

    Fent van az utolsó felirat a repülőtérből!!!

  14. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. november 25. 17:56258188.

    Annyira foglalkoztat Julika hiánya, hogy abbahagytam a filmnézést és bejöttem. Látom Julika még mindig nincs, mi lehet vele, de itt vannak  képei és videója. Szenzációsak! A két gólya veszekszik a kaja miatt. Kész fotóriporter vagy. Dömös tábla az elején és Dömös vége a végén. 


    Ugye azt a 20 kg almát és 10 kg csirkenyakat nem egyedül cipelted a kocsiba a piacról? Nehogy már te is beállj a derékfájósak közé! 

  15. 2016. november 25. 17:37258187.
  16. 2016. november 25. 17:30258186.

    Szervusztok


     Én is ide értem.


     Mindent végig olvastam.


    Erikát az első bejegyzés miatt nagyon sajnáltam, de láttom ügyes kislány volt és megoldotta a dolgot.


    Macsi nekem tetszenek a képeid. Ha van időd és türelmed csak hozd.


    Veronka, jó gondolatot és finom dolgokat hoztál. szinte megéheztem. Remélem kicsit könyebben vagy.


     Pötyikém, akkor ma Dezsőnek jó napja van.


    Ildike, már biztos kigyönyörködte magát a fiatalok táncából. Vajon meguszta könnyek nélkül, mert én bizony annó nem.Remélem jól szórakozik. A mese tetszett.


    Borsikám, Te egy szenzációs alak vagy. Mindig felviditasz.


    Anikó, láttod minden rosszban van valami jó is. Pl. az, hogy egyedül vagyunk és amikor juj, meg jajunk van nem hallja senki.


    Magdika, kedves dolog volt, hogy meghivtak és biztos nagyon kellemes és szórakoztató utatók volt. Nagyon elfáradtál?


    Sacika remélem gyözni fogsz?


    Marika, akkor ma kitüntetést érdemelsz a sok munka után.


    Julikét én is hiányolom.


    Gabi Te csak ne panaszkodj az utolsó képen is olyan jó frizud volt. Különben én is észre vettem, hogy elvékonyodnak a hajszálaim.  Muszáj lenne fodrászhoz menni, de mikor?


    Sajnos a tervem nem realizálodott, mivel egész nap a gázszerelőt vártam, de hiába. Igy csak az itthoni dolgokat tudtam intézni, de nem henyéltem. Ma föztem is magamnak. Na nem komolyan csak 3 szem burgonyát sóban vizben igy volt leves és csináltam mellé egy kis hust is. Muszáj már valami komolyabb ételt is össze ütni.


    Legnagyobb meglepetésemre a fiam eljött. Hát nem valami fitt az biztos. A lába duplájára dagadva és olyan sápadt, nyuzott.


    Holnap várom a vizóra leolvasót, s utána irány  bevásárlás, mert lassan minden készlet kifogy. Persze egyenlőre csak a legszükségesebbet veszem meg., majd ha kész lesznek a konyhai kiegészitő butorok akkor jön az igazi bevásárlás, na meg lassan már  a karácsonyi sütés-fözéshez is elő kell készülni.


    Jó pihenést kivánok


     

    előzmény:
    harangvirag08 (258184)
    2016-11-25  16:50
  17. 2016. november 25. 17:26258185.

    Magdikám örülök hogy itthon vagy, annak meg még inkább hogy ilyen szép napod volt.  Szép hagyomány, és jó hogy a csapattal tartasz, megtisztelő.


    Erika, örülök hogy nem kell hiányolnunk, gondolom Te még inkább, hogy sikerült megkímélni a pénztárcádat így az ünnepek előtt.


    Sacikám, jó játékot.


    Nálunk akkora köd van, hogyha feldobnék valamit a levegőbe, az le sem tudna esni.

    előzmény:
    harangvirag08 (258180)
    2016-11-25  16:24
  18. 2016. november 25. 16:50258184.

    Julika ....merre vagy???

    előzmény:
    harangvirag08 (258182)
    2016-11-25  16:48
  19. 2016. november 25. 16:48258183.

    Végre megérkeztem.Mint Anikó én is takarítottam/nem gattam/.Komolyan vettem a dolgokat.Rá ment az egész délelőtt.Közben egy kis főzőcskét is be kellett iktatni.


    Anikó szívesen üldögélnék ott veled és a többiekkel is.Vinnék gyümölcsöt, meg valami itókát.


    Ildi biztos jól érzi magát az ünnepségen.Élménybeszámolót és képeket várjuk, ha kipihented magad.Jó mesét hoztál.


    Borsika nagy élményt szerzel mindig az írásoddal.Mi négy éve festettünk és még mindig van a padláson egy batyu.Félig kész terítő, hímző fonal és nyomott anyagok vannak benne.Mikor látom Julika gyönyörűségeit, él határozom, hogy befejezem.Aztán marad minden a régibe.Lehet, már a minta sem látszik.


    Erika gyorsan megoldottad a problémát.Nem kell hiányolnunk.Hova vettél új függönyt.A kopogtatódra is kíváncsi vagyok.Most jut eszembe, még a kabátodat sem láttuk.


    Annuska sikerült el intézni a dolgokat?Kicsit kizökkentél a rámolásból, holnap könnyebben fogod folytatni.Hogy van a fiad?


    Azokra is szeretettel gondolok, akiket nem említtetem.


     


     


     


     


     


     


     

  20. 2016. november 25. 16:48258182.

    Mennyire igaz ...és hányszor elveszítjük a kulcsot.

    előzmény:
    franci47 (258170)
    2016-11-25  12:52
  21. 2016. november 25. 16:35258181.

    Megjöttem én is.......eseménytelen nap után...


    Anikó....szívesen lettem volna vendéged egy pogácsázásra....és főleg egy jó beszélgetésre...


    Magdikám....örülök, hogy szép napod volt.....az adventid nagyon szép és nagyon illik  hozzád...


    Pötyike.......a csládodban sokszor az én szeleburdi családomra ismerek...


    Borsika.....a hajamról már beszélni sem szeretek, nemhogy nézni.....nem elég, hogy vékonyszálú, még egyre kevesebb is lesz...


    Lassan készülődök a játék klubba.....remélem jó csapat lesz...


    Legyen szép az estétek....ez mindenkinek szól...


     

  22. 2016. november 25. 16:24258180.

    Jó napot ...itt vagyok!  Ha hiányoztam, ha nem .


    Még mindig nem enged nekem új hszt írni ....ezért mindig az utolsóra válaszolok .


    Nemrég értem haza.Meghívást kaptam az adventi delegációba.Megmondom őszintén ....nagyon jólesett.Ma reggel idultunk ....most a határ túloldalára.A civil szervezeteket képviseltük.Ruszton kezdtünk. ez egy gólyás város ....gondoltam Rád....ide feltétlenül el kell jönnöd....bár lehet már jártál is itt.Majd Eisenstadtba mentünk ....és onnan tovább.Mindenhol nagyon kedvesen fogadtak bennünket ....igazi adventi hangulatban.Jó ráhangolódás volt.Fotót nem csináltam ....volt velünk profi fotós....talán valamikor kapok képet is.


     


     


    Most már i8tthon vagyok ....visszahangolódva .Olvaslak Benneteket.


    Pötyi én tudod mit találtam a repülős filmben? Mofém kotyogót...ki is akadt a szemem.A "családod".....nem vagyunk mi valahol rokonok?Na, de hát így szeretjük őket.


    Macska ....szépek a fotóid.....akkor is ha nem mindig reagálok rá.Én szeretem többször is megnézni.


    Erika ...örülök,hogy sikerült ",meg javítanod" a gépedet.


    Évike ....megint felvidítottál.


     


     


    Ildiék már biztos úton vannak ....vagy tán meg is érkeztek.


     


     


    Gondolok Mindenkire....legyen szép az estétek.

    előzmény:
    veracsek (258179)
    2016-11-25  14:51
  23. 2016. november 25. 14:51258179.

    Annyian írtatok a repülős sorozatról, hogy én is elkezdtem. Az 1. rész nagyon szomorú, de azt írták is az ismertetőben.

  24. 2016. november 25. 14:17258178.

    Szervusztok!


     


    Hurrá és még egy nagy hurrá........sikerült megfejtenem a hibát és orvosoltam is......Az történt, hogy tegnap kitakarítottam a billentyűzetet és az egeret.....valamit nem jól csináltam, ezért nem működött semmi.....Nem tudtam görgetni.stb.....Elmentem és kihasználva a fekete pénteket vettem egy billentyűzetet és egeret. Kettő az egyben akcióban egy egér áráért......Most van szép új egerem ami működik......és a billentyűzetemben sincs semmi kaja maradék.....Ezentúl jobban vigyázok!


    Azért amit megspóroltam gyorsan el is költöttem......ne húzza a bukszámat


    Mivel a délelőttöt elcsászkáltam, szokásomtól eltérően nekiállok konyha ablakot pucolni....Ráérnék holnap is. de szeretném feltenni az új függönyt, meg a kopogtatót......És még az asztali díszemet is meg kell csinálni.....


     


    Francika gondolok rád.......büszke lehetsz Bencére!


    Ancsa jövök pogácsázni, ugye maradt még?


    Megyek, mert ennyi időm volt csak........


    További szép napot!

  25. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. november 25. 13:46258177.

    Macsikám, nem kell egy hsz-ben válaszolnod, én mindig egyenként válaszolok, nem tudnám megjegyezni. Nem kell spórolni a papirral. Én azt írtam, hogy az első felhívásodnál a szavazásra, nem volt megadva a link, csak ma tudtam szavazni és lehet, hogy elkéstem vele. Remélem, azért András némileg kárpótolva lett és lesz. Csodálom azokat az embereket, akik saját anyagi erőből tesznek az állatok mentéséért, megérdemlik a támogatást. Sajnos csak civil támogatásra számíthatnak. 

    előzmény:
    macska54 (258175)
    2016-11-25  13:15
  26. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. november 25. 13:39258176.

    Borsikám én is rájöttem a megoldásra, ha fájós tagokkal ébredek. Mozogni, tornászni kell. Egyszerű gyakorlatokat, főleg nyújtásokat, mind Ildi írta. Ez nagyon fontos, mert éjjel órákon keresztül csak össze vagyunk gömbölyödve, aztán úgy maradunk, amikor fel kell kelni. Már a székről is négykézláb indulok el, rövid üldögélés után. Hamarabb kirúgjuk magunkat, mintha csak egyszerűen mozgunk, teszünk-veszünk. Ha nem is látjuk egymást Lacival, mert a másik szobában van, halljuk, amikor a másik helyet változtat, mert nyögdécselünk... 


    Az én hajam is ritka már régóta. Rájöttem, hogy rövidre kell vágatni rendszeresen, mert ha megnő, akkor a saját súlyától szétválik. Hátránya, hogy sűrűn, legalább 8 hetente vágatni kell, mert lenőve nagyon slampos. Nem túl előnyös a kerek arcomhoz, de ahhoz más sem előnyös, ha a ráncokra gondolok... 

    előzmény:
    BORS (258171)
    2016-11-25  13:01
  27. 2016. november 25. 13:15258175.

    Megjöttem, szép napot mindenkinek.


    gabimami: azért mentem mert nem nyert András. vittem 50 kg almát és 20 kg csirke nyakat. Legalább ennyivel előrébb van.


    veracsek: köszönöm a napindítót és a reggelit.


    potymama: A másodiknak nem jár semmi.


    ancsa46: húúúúúúúúúú nem toom mit akartam neked írni, majd amikor vissza tudok lapozni, hahaha, bocsánat.


    Képeket később kaptok, most lefekszem egy kicsit pihenni mert elfáradtam. Fél 3-kor keltem. És még a szervizbe is beugrottam valami apróságért.  


     

  28. 2016. november 25. 13:14258174.

    Drága Borsikám, angyalom, de jó hogy helyreugrott a térded. Nekem a lapockámnál van becsomósodva a hátam egy pontban, tegnap vettem egy teniszlabdát, és azzal rüszöltem az altófélfánol, majdnem bepipiltem kínomban, mondtam hogy jaj-juj-meg.


    A hajvékonyodásról csak annyit, hogy már nagy erőfeszítést okoz hogy egyáltalán eltakarjam a fejem tetejét, a fésű ezen már nem segít, de még a fodrász sem. Helyrehozhatatlan a kár.

    előzmény:
    BORS (258171)
    2016-11-25  13:01
  29. 2016. november 25. 13:04258173.

    Szép délutánt és estét, érezd jól Magad. A zsepit ne felejtsd el!!!!!

    előzmény:
    franci47 (258169)
    2016-11-25  12:50
  30. 2016. november 25. 13:02258172.

    Szép ez a mese is!

    előzmény:
    franci47 (258170)
    2016-11-25  12:52
  31. 2016. november 25. 13:01258171.

    Jaj, neee.. Erika! Micsoda hálátlan az a sz.gép!!!  Tudhatná, hogy szükségünk van Rád. Abszolute.  Tán valami jó csoda történik majd.


    Pötyike, imádom, ahogy elmeséled, milyen váratlan fordulatok történnek nálatok. Hasonlít a mi zajos életünkre. A Dió kutya gondoskodik az edzésekről. Karban tart!  Nagy zsivány lehet!  


    Eddig történtek: későn és fájós térddel ébredtem, elkeseredve kenegettem és fásliztam. Hiába nyafogok, össze kell porszívózni, ..na, ez kellett csak nekije! Párszor letérdeltem és valahogy helyre ugorhatott a térdizületem, mert már fa@@án hajlik. Hajolgat. Mégis csak kedvel engem a Teremtő. Most annyira örvendek. Mégis csak szép az élet. Most összeütök magamban vmi köszönetimát,   és föladom az angyaloknak, hogy iktassák és kézbesítsék az én Jótevőmnek.


    Tegnap egy alternatív karalábé levest főztem, ..amit találtam, beledobtam répa helyett. Érdekes szine lett, de egy kis zellerlevéllel feldobtam. Határozottan jó lett. Ma is azt eszem. A desszertet már előre megettem:  bolti kalács + 3 db mandarin. 


    Anikó nagyon szorgalmas vagy, mint mindíg is. Te sem tudsz munka nélkül létezni!!  Jó még a frizud?  ..képzeld, itt-ott ritkul a hajam! Tegnap bátran elővettem az ovális tükröm és felmértem a károkat. Akkor derül csak ki, ha előre fésülöm a hajam. Ha hátra, akkor nem látszik, csak érezni, hogy véknyabb. Tapasztaltatok-e Ti is már hasonló csapást? 


    Annuska kincsem, jó hogy Írtál, és milyen sokat!! Úgy örülök, hogy lassan túl leszel ezen az óriási változáson, kegyetlen sok munkán. Nem semmi ám a mi korunkban egy helyváltoztatás! Tudom, én is benne voltam. Még most is van két kis vacakos böröndöm cserepekkel. Nincs kedvem elővenni, mert Á.-domra emlékeztet még az is.   .A kedves fiacskád jól van-e már?  megírod majd?

    előzmény:
    erry (258165)
    2016-11-25  08:38
  32. 2016. november 25. 12:52258170.

    Mese az ajtóról és a hozzá való kulcsról.  /rólunk szól/


     


    Egy fiatal kovács különös álmot látott: egy angyal egy kulcsot adott át neki és megbízta, hogy keresse meg azt az ajtót, amelyik azzal a kulccsal nyitható. Ébredés után a kovács észrevett a kőpadlón, egy fényes bronz kulcsot.
    Összepakolt, becsukta a műhelyt, és elindult, hogy megkeresse az ajtót.



    Múltak az évek, a kovács megöregedett, de az ajtót, melyet a kulcs nyit, még mindig nem sikerült megtalálnia.
    Elkeseredett a kovács és visszament az elhagyott műhelyébe. Megjavította a tetőt, kitisztíttatta a kutat és hamarosan hallani is lehetett a nehéz kovács kalapács hangját. A kovács bronz zárat kovácsolt a kulcshoz, és majd beszerelte a zárat a műhely ajtajába.
    Mindannyiunknak van ilyen Kulcs- önmagunkhoz. Ezzel a Kulccsal rendkívüli ajtókat nyithatunk ki… Ajtót a sok jóhoz... De– sajnos,- gyakran, az emberek akarják birtokolni más fajta kulcsot: a világhoz- meg akarják változni és menteni a világot, holott azt sem igazán tudják, hogyan kell saját magukat megmenteni.


    Pedig az, egyetlen reálisan menthető dolog az ember számára, az önmaga... Mégis, ehelyett arra összpontosítanak, amire nincsenek valódi hatással... Eközben a Kulcs itt van... de közömbösen elmennek mellette...

  33. 2016. november 25. 12:50258169.

    Sziasztok.


     


    Kész a pogácsa, 1 kg lisztből, visszük sósként.


    Elfáradtam képzeljétek el.  Korán ébredtem igaz, de valahogy végigtalpaltam az egész délelőttöt.


    Lehet, hogy lefekszem egy fél órára.


    Olvastalak benneteket, Erikát sajnálom a számgépe miatt. Írni kellene a Jézuskának/Jézuskáknak hátha történik valami csoda.


    Mindjárt készülnöm kell, korán megyünk, későn jövünk.


    Legyen szép napotok.


     

  34. 2016. november 25. 11:57258168.

    Szervusztok.


    Takarít/gattam, szóval olyan muszáj volt, meg  vasaltam, és itt a dél, igaz nem keltem korán.


    Veronika, kösz a finom falatokat, alighanem a helyszínen töltöm a nap hátralévő részét. Társul valaki?????? Viszek egy kis pogácsát.


    Macska, kösz a szép képeket, engem nem zavar, az sajnos előfordul majd hogy csak végigpörgetem,nem tudom alaposan végig nézni mindet. Igazán szép gesztus ez a madármenő akció, gratulálok.


    Pötyi, tényleg ritkán látni mosógépet a filmekben, de hát ez mégis csak egy mai időben játszódó sori. Még én is csak az első részt néztem meg.


    A családi megnyilvánulás nem ismeretlen


    Annuska, örülök hogy szépen haladsz a berendezkedéssel. Jánosnak jó lábadozást otthon.

  35. 2016. november 25. 11:23258167.

    Én is szavaztam, sajnálom hogy csak második lett a madármentő..András? Nem jut eszembe a neve.


    És a második nem kap díjat?


    Csúnya dolog.


    Sziasztok!


    Reggel kicsit ködös volt az idő, de már sütöget a nap.


    Már megint itt van a hétvége..úgy szalad az idő.


    Úgy volt ma itt lesz Dió..éppen most toltam le Dalmát, mert direkt reggel 6 kor már leszaladtam a boltba tudván, hogy Balázs 7-re hozza a szörnyecskét.


    Macskát elzártam, növényeket felraktam és ültem, vártam.


    Erre most..11.15 -kor kapok egy sms-t Dalmától.."nem visszük a kutyát, gondolom észrevetted"..és mosolygós smájli.


    Na, ilyen a kis családom. Már megszokhatnám.


     


    Én is megnéztem az első részt a filmből...és mit tűnt fel?


    Volt mosógép!!!!


    Végre nem dézsában lábbal taposták a ruhát.


     


    Milyen jó, hogy így dél felé érek ide..még marad a reggeliből..ez nekem ebéd lesz és mindjárt itt vannak a boros hordók..ihatok rá!!!


     

  36. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. november 25. 09:35258166.

    Ez az én mai "találásom": 

  37. 2016. november 25. 08:38258165.

    Jó reggelt!


     


    Halódik a gépem.......pont jókor így karácsony előtt......majd a telefonomról vagy a tabletről tudok jelentkezni.....de vagyok, élek!!!!!


     


    Legyen szép napotok!

  38. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. november 25. 08:38258164.

    Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem most hidegfront van. Minden elképzelhető porcikám fáj, még az ujjaim is, a csuklóm és a derekamról nem is beszélek. Nagy nehezen megcsináltam a nyújtásokat, most már a mozgás segített valamennyit. Eddig csak a melegfrontra voltam érzékeny, most már mindkettőre. Valami mindig van, így a fájdalmak megmaradnak. 


    Most megyek biciklizek egyet, aztán lassan összerakom magam. Sajnos fűző nélkül nem tudok létezni, pedig már úgy utálom, mert a gyomromat nyomja, ha meg nem elég szoros, nem ér semmit. 

  39. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. november 25. 08:29258163.

    Türelmesen végignéztem az első részt és szépen kialakult a szereplők közti kapcsolat. Érdekesnek ígérkezik. 

    előzmény:
    franci47 (258156)
    2016-11-24  20:06
  40. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. november 25. 08:26258162.

    Macsi! Tegnap én is szavaztam, lehet, hogy már későn, de első alkalommal nem adtál elérhetőséget a szavazáshoz. Remélem azért még számított. 

    előzmény:
    macska54 (258158)
    2016-11-25  05:33
  41. 2016. november 25. 06:42258161.

    Szét nézek a kamrában:

  42. 2016. november 25. 06:38258160.

    Mindenkinek jó reggelt!


    Napindítók:


    Amiként a szem elé emelt kéz eltakarhatja a legmagasabb hegyet is, úgy akadályozhatnak meg bennünket a mindennapok megszokásai is abban, hogy észrevegyük a világot kitöltő mérhetetlen ragyogást és a rejtett csodákat. (Közmondás)


    Az orvos a maga dolgát köteles megtenni, de arra is képessé kell tennie betegét, segítőit és a körülményeket, hogy azok is tegyék a maguk dolgát.


    Norman Doidge


     
  43. 2016. november 25. 06:03258159.

    Szervusz, Te "madármentő mentő!"


    Nagyon rendes vagy, hogy még ilyeneket is csinálsz!

    előzmény:
    macska54 (258158)
    2016-11-25  05:33
  44. 2016. november 25. 05:33258158.

    Tegnap lezárult egy szavazás ahol egy madármentőnek küldtük a szavazatokat. Sajnos csak második lett nagyon szoros versenyben. De én azt gondoltam ne legyen nagyon vesztes a mi pártfogoltunk ezért útnak indulok 20 kg almával és 10 kg csirke nyakkal. 3 mentett gólya nevelkedik nála és még rengeteg más madár.  Már korán hajnalban pénzt is utaltam. 500.000 ft lett volna a nyeremény. De remélem hogy más is utal majd. 

  45. 2016. november 25. 03:09258157.

    Mindenkinek!

  46. 2016. november 24. 20:06258156.

    Aludj jól.


    Szépek a képek, hozd csak. Külön szerencse, hogy szereted csinálni. A fotók is szépek.


     


    Gabi, örülök, hogy tetszik a film. Kíváncsi leszek a többi részt is meg tudod-e nézni. Szerintem neked elég egy rész egy napra.


    Nekem sem volt több, csak az elején,mert, akkor  több részt összevártam.


    Jó éjt mindenkinek.

    előzmény:
    macska54 (258155)
    2016-11-24  19:50
  47. 2016. november 24. 19:50258155.

    Mindenkinek:

  48. 2016. november 24. 19:23258154.

    Miért zavarnál bárkit is?


    Akit érdekel , gyönyörködik benne, és örül neki, akit pedig nem érint meg mélyen, átugorja.

    előzmény:
    macska54 (258151)
    2016-11-24  18:40
  49. 2016. november 24. 19:16258153.

    Az a több éves átlag. De lehet pár nap ide-oda. A 2016-os nyár is ilyen volt.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (258152)
    2016-11-24  19:04
  50. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. november 24. 19:04258152.

    Nekem biztosan nem lesznek ellenemre a gólyák, szegény Julcsikával mindig beszámoltunk, hogy hol mit láttunk. Imádom a kis gólyababákat. 


    Miért éppen március 23-án jönnek a gólyák? Honnan tudjátok? 

    előzmény:
    macska54 (258151)
    2016-11-24  18:40

Címlap

top