Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A férjem beleszeretett

didad
Létrehozva: 2005. augusztus 6. 17:48
egy másik nőbe....
Gyanítom nem egyedi eset...De nem találtam meg a topicot és szükségem lene a bátorító szóra.

Szóval ki hogyan élte meg, hogyan élte át és túl?

Én ma elzavartam (eddig elvileg próbáltuk rendbehozni de ma rájöttem pár olyan hazugságra ami nálam végképp betette a kaput)
Sajnos a lelkem mélyén azonban reménykedem, hogy ha vége ennek az őrületnek visszatalál hozzánk (sajnos kisgyerek is van a történetben).

Visszatalált valakihez a párja így? Sikerült ezt túlélniük?

Most megpróbálok enni valamit mert csont és bőr vagyok, mire visszajövök talán valaki lelket önt belém:)
  1. 2005. augusztus 6. 21:15101.
    Olyan jó, hogy megértetek. . . Próbálom elfolytani magamban ezt az érzést. . . De annyira egymásra vagyunk hangolva. . . Ha ír nekem levelet megérzem mikor elküldi, s mire odaérek a géphez már ott vár az üzenete. . . . Most épp szakítani próbálunk. . . nem sok sikerrel. . .

    Érzem, hogy szenvedhetsz most. . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_107689 (88)
     
  2. Torolt_felhasznalo_859244
    Torolt_felhasznalo_859244
    2005. augusztus 6. 21:15100.
    A két érzés nem egyforma.

    A gyerek iránt teljesen mást érez, mint a szerető iránt.

    ugyanúgy, ahogyan a szüleinket is szeretjük, meg a párunkat és a gyerekeinket is. Ezt nem lehet egymás mellé állítani.

    Érzelmek között is van különbség.

    A gyereke akkor is fontosabb lesz bárkinél, hiszen belőle is egy darab.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2005. augusztus 6. 21:1499.
    De kicsit.

    MIndig is kaptam rajta apróbb csúsztatásokon, de amit most csinál. . . Kézzel foghat tények ellenére is tagadja hogy tegnap vele volt. Még azt is mondta hogy ötödike nem tegnap hanem múlt héten volt:))))))

    Alapban ő az a fajta ember aki utál konfrontálódni, és mindenkinek meg akar felelni. Ezért aztán mindent bevállal, nem mond el dolgokat csak nehogy valaki szemében ő ne legyen tökéletes. . . .

    Én pedig maximalista vagyok (voltam) képzelj el két ilyen embert, én sokat várok ő meg próbál megfelelni, és inkább hazudozik minthogy azt mondja hogy bocsi szivem nem megy
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_332192 (91)
     
  4. 2005. augusztus 6. 21:1498.
    Sziasztok! Egirl tetszik nagyon amit írtál, nekem nem sikerült higgadtnak maradni az adott helyzetben, néha még most is idegesít. Persze ez a hiúság miatt van higyjétek el. Valamit nem tudtam megadni, megkapta mástól, mégis velem maradt. Szerintem nincs férfi aki ne lépne félre, ezt én biztosra veszem. Lehet hogy idővel nő sem. Viszont ha engem elhagyna a párom egy másik miatt, akkor az azt jelenti nem vagyok elég fontos a számára és ő nem megbízható. Majd jön valaki aki tényleg családcentrikus és nem csélcsap. Ilyen emberre nem lehet számítani a későbbiekben sem. Ha elmegy az szerintem nagy hiba. Próbáljuk elképzelni fordított helyzetben, én elmegyek és utána keresek valakit. Ennyi tisztelet jár annak akit szerettem és aki mellettem állt. Mindenki érzi mikor van vége egy kapcsolatnak. Miért nem lehet békességben elvállni és utánna bútorozni össze mással?? Én nem akarnám visszafogadni, van büszkeségem, tartásom, kibírom a fájdalmat, az nem tart örökké. Majd meglesz a gyümölcse mikor egy sokkal rendesebb kedvesebb férfit találok. Higyjétek el ha ügyesek vagyunk és hallgatunk a megérzéseinkre, megtaláljuk előbb utóbb az igazit, aki tényleg megbecsül. Soha ne tegyétek magatokat tönkre pasi miatt. Nagyon sok erőt, kitartást mindenkinek!
    előzmény:
    egirl (71)
     
  5. 2005. augusztus 6. 21:1297.
    hááát nálunk ez pont fordítva működik, de én is úgy látom helyesnek, hogy elsők a gyerekei
    előzmény:
    i.nora (96)
     
  6. 2005. augusztus 6. 21:1196.
    Nem!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:)))))))))))))

    Szomorú amit írtam, de a szerető győz, ha vele él a gyerekkel szemben.
    előzmény:
    didad (90)
     
  7. 2005. augusztus 6. 21:1095.
    nő vagyok, de ez így van. Az apa-gyerek kapcsolat is olyan erős, mint az anya-gyerek kapcsolat. egy apának mindig a gyereke marad az első, hacsak nem egy gazember- de Te is írtad, hogy jó ember.
    előzmény:
    didad (90)
     
  8. Torolt_felhasznalo_859244
    Torolt_felhasznalo_859244
    2005. augusztus 6. 21:1094.
    Azt hiszem én nem harcolnék egy olyan pasiért, aki a szemembe mondja, hogy nem szeret már!

    Nem érdemel meg téged!

    Mit várhatsz akkor még tőle??

    Neked kell eldöntened, hogy szeretnél - e visszacsinálni egy olyan házasságot, ami hazugságon alapul és örök bizalmatlanságon, vagy inkább kilépsz!

    Ha nekem azt mondaná, hogy nem szeret már, akkor ott jöhet bármilyen szexi fehérnemű, bármilyen kedvesség, visszaszeretni már aligha fog.

    De azt én is vallom, hogy ha viszont vissza szeretnéd még ezek ellenére kapni, akkor tényleg nem szabad hisztizni, kedvesnek kell lenni, megértőnek. Csak megérdemli???? Van értelme???

    Ilyen pofon után felállni mosolyogva és kedvesnek lenni ahhoz, akiben a legnagyobbat csalódtál, és még nem is hisztizni??? Ki várhatja ezt el? És meddig mehet ez a színjáték??? Hiszen az, mert belülről nem ezt érzed, hanem dühöt, haragot, sértettséget!!
    Ha meg akarod tartani, akkor mostmár soha nem szabad fel emlegetned a sérelmeidet, akkor végleg temesd el magadban, rakd el nagyon mélyre, és maradj vele mindig vidám és megértő!!

    Te kezedben a döntés, hogy mindezt vállalod -e ilyen áron. És hogy hosszútávon megéri - e.
    előzmény:
    didad (83)
     
  9. 2005. augusztus 6. 21:1093.
    Ettől tartok én is, hogy magának is cicki bevallani hogy szemét módon viselkedik. És mondom itt nem az új szerelemről beszélek, mert ezt még meg tudtam volna bocsájtani. A hitegetés, hazugság fáj, .
    előzmény:
    KisNap (86)
     
  10. 2005. augusztus 6. 21:0992.
    Nem biztos, hogy érdemes csak a gyerekek miatt nem borítani, ha valami nem működik!

    Az én anyukám sem borított, mikor én 3 éves voltam, hanem akkor (ugyanazzal a pasival - bár a közti időben nem volt köztük semmi), amikor 17 lettem. Jobb lett volna, ha előbb teszi. . .

    Az én exem is olyan volt, mint ahogy a tiedről írsz. Én elváltam tőle, és nem bántam meg!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_752969 (78)
     
  11. Torolt_felhasznalo_332192
    Torolt_felhasznalo_332192
    2005. augusztus 6. 21:0991.
    "jó a fenekem meg a mellem " ---- jaj, didad, de most ez nem egy gusztustalan duma? Mint a lóvásáron. . .

    Amúgy már korábban is kérdezni akartam, mit jelent nála h. krónikus hazudozó?
    előzmény:
    didad (83)
     
  12. 2005. augusztus 6. 21:0790.
    Nincs értelme a szimbólumnak! Ha el akar válni menjen, de innentől én is szabad ember vagyok!Én ma reggel és tegnapelőtt este is feladtam, amikor kimondta hogy nem is akar szeretni (mert eddig errőlvolt szó elvileg).

    Fogalmam sincs mit akarok, nem hiszek benne hogy visszajön, fél tőlem, sokat bántottuk egynmást meggyőződése hogy nélkülem boldogabb lenne. (De azért velnk akar nyaralni szeptemberben 2 hétig) és azt mondja ez minden évben lehet igy ha akarjuk. (Kérdés hogy a szeretője ezt hogy fogja birni. . .

    Ugye nem fogja a gyerek helyett a nőt választani? Ugye ha a nőt követelőzni kezd nem fogja a gyereket hanyagolni???? Imádja a kicsi az apját, egész nap apázik ha nincs itt! Ugye az ember a gyerekét jobban szereti mint bármilyen lángoló szerelmet????? Férfiak válaszoljatok!
    előzmény:
    plüssmackó (85)
     
  13. 2005. augusztus 6. 21:0689.
    Legynagyobb hülyeség (talán álszentség?) hogy a gyerekek miatt nem válunk . . .
    Miért? Jó a gyereknekm gyerekeknek, ha anyja apja utálja egymást, vagy egszer se szólnak egymáshoz, vagy folyton veszekednek?
    Ugyan már!
    A gyereknek az a jó, ha kiegyensúlyozott, boldog szülő mellett nőhet fel.
    Nem kellene álszentkedni. Leginkább a közös vagyon miatt nem válnak el az emberek. A gyerek csak ürügy.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_107689
    Torolt_felhasznalo_107689
    2005. augusztus 6. 21:0688.
    Pont ilyen cipőben járok, jártam. Csak nekem nincsennek gyermekeim. Én a való életben ismerkedtem meg egy nős, családapával. Nagyon boldogok, és őrült szerelmesek voltunk. Több mint egy évig tartott, s most 2 hónapja lett vége, ő mondta ki, a családra hivatkozva. Tudtam, hogy ez bármikor bekövetkezhet. S ő hívott fel utána, s azóta is beszélünk, de találkozni nem találkozunk, bár ő már célzott rá!Hiányzom neki, ő meg nekem. Egyikőnk sem találkozott még ilyen érzésekkel sem előtte sem közben, sem most. SZERETEM!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_752969 (78)
     
  15. 2005. augusztus 6. 21:0587.
    Ez így van, de úgyse hiszi el senki. . . . Akit megcsaltak, az biztos nem!
    előzmény:
    plüssmackó (82)
     
  16. 2005. augusztus 6. 21:0486.
    VAGY azért hazudik valaki, h ne legyen gonosz. . . . hogy ne kelljen felelősséget vállalni és ne kelljen a másik szemébe nézni. szerintem ennek két oldala van. az is, amit írtál, de ez is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_834067 (65)
     
  17. 2005. augusztus 6. 21:0185.
    ne vedd le a jeggyűrűt. . . szimbólum. . . .
    ne add fel. . . hát csak ennyit ér az egész ?
    előzmény:
    didad (83)
     
  18. 2005. augusztus 6. 20:5984.
    Szia! 17 éve történt nálunk ugyanez. hagyni kell elmenni, úgyse fogja jól érezni magát. lelkiismeretfurdalása lesz, bizonytalan lesz, hogy jól döntött-e és állandóan veszekedni fog az új nővel. Ha megy hozzátok a gyerek miatt, légy békés, nagyon fogja bosszantani a nőt, hogy semmi rosszat nem mesél a családról. Nálunk így lett vége a "nagy szerelemnek" ami miatt elment. Visszaköltözött, majd újra becsajozott. Bár a gyerekek nehezen viselték, megszokták, rendszeresen jött hozzájuk, jön azóta is. Mi jó barátságban vagyunk, segítünk egymásnak amiben tudunk, persze az új és újabb nők ezt nem bírják, pedig tényleg csak baráti a kapcsolat. én nem foglalkoztam azzal, hogy milyen tetű volt (egy 3 éves és egy 3 hónapos gyerekkel hagyott itt), mert azt akartam, hogy a gyerekeknek megmaradjon az apja. nehéz volt, de megérte. Most 18 és 21 évesek a lányaink, és nagyonjó a kapcsoltauk, imádják egymást, sokat vannak együtt, hetente többször. Nagyon kemény volt, de megérte.
    Hány éves/évesek a gyerek/ek? Mindenjót, ha tudok segítek, szívesen!
    előzmény:
    didad (10)
     
  19. 2005. augusztus 6. 20:5883.
    Egirl írása szerint gondoltam én is, hogy akkor innetől hüvös barátként fogok viselkedni és ha ő intéz új albérletet költözünk, ha nem akkor addig maradunk.
    Visszatartani mostmár nem akarunk bár amikor először mondta hogy nem szeret és én nem tettem semmit és ő kérdezte hogy most akkor ennyire harcolok érte?!

    De mostmár ez sem jó.

    Azóta egyébként próbálok szexis lenni, rend van otthon meleg étel és tiszta ruha szintén, de rettenetesen le vagyok fogyva és előtte sem voltam valami nagy darab márpedig úgytünik neki az jön be.

    Bár 1 hete mondta hogy a külsőm alapján most is kezdene velem, még mindig szépnek tart, jó a fenekem meg a mellem (persze. . . . másfél év szoptatás után) de valószinüleg csak vigasztalni akart.

    Alig egy hete (3 napig otthon volt velünk) pont úgy éreztem hogy rendbe jöhetünk, kedves volt, bejött beszélgetni, aztán 1-2 nap bent a munkahelyén azzal a nővel és megint válni akar. . . .

    Szóval talán még ő sem tudja mit akar, de szóban mindig azt hangoztatja hogy már nem szeret, nem akar velem élni. Én ma levettem a jeggyürüt, az orra előtt, ő még hordja. MINEK????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2005. augusztus 6. 20:5882.
    SOHASEM A HARMADIK A HIBÁS !!!!
    Ezt tessék megjegyezni és szem előtt tartani !
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2005. augusztus 6. 20:5881.
    én voltam már ilyen helyzetben. 3, 5 éve mint gaz megcsaló. nem lett megbocsájtva soha. 3 évig azért még próbálkoztunk együtt a férjemmel, de ahogy azok után bánt velem- hát nem kívánom senkinek. jó depis voltam. Aztán itt elkezdtem dolgozni, találtam egy kollégát akivek jól el tudtunk beszélgetni a problémáinkról. Őneki is van sok a feleségével. Én már egyedülálló vagyok azóta, hála neki volt erőm pontot tenni megaláztatásaim végére- vhogy azóta preque- exem is tiszteeletteljesebben néz rám. De Ő még nem lépett. A gyerek miatt-mondja. De igazából fél az új szerelemtől, néha felhív, de nem annyiszor, mint akarnám, néha együtt vagyunk, és akkor látszik, alig akar elválni tőlem, a munkahelyünkön is ha csak teheti, vmi ürüggyel mindig körülöttem sendereg, de nem akar még lépni. Türelem, mondja nekem (és még inkább magának). És én várok- tudom, hogy szeret, tudom, hogy szeretem. Majd kialakul vmi. Csak néha nagyon hiányzik egy társ, és ő elég keveste van velem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_859244 (74)
     
  22. Torolt_felhasznalo_834067
    Torolt_felhasznalo_834067
    2005. augusztus 6. 20:5880.
    Természetes dolog, hogy most haragot érzel, meg dűhöt , megbántottságot, csalódást. Nem rongy ember, azért amit tett ezt ne felejtd el ezt csak a dühöd mondatja veled. Ki kell tisztulni az agyadnak, hogy láss a dolgok mögé. Ha ordítozol kapálózol, meg ilyenek mondasz és teszel, ezzel csak a harmadik fél malmára hajtod a vizet.
    Forró fejjel ne hozz döntéseket!
    A fal építés is normális reakció, de ha külön éltek nem is fog leomlani, csak magasodni.
    Ne úgy próbáld visszatartani, hogy belécsimpaszkodsz. / ezt arra írtam, hogy írtad nem akartad elengedni és haragudott érte/
    Legyél Nő , életvidám/ mondtam, hogy piszok nehéz/ ne legyél megtört mutassd meg a régi önmagadat amiért beléd szeretett.
    Elengedni és elválni két nagyon különböző dolog.
    előzmény:
    didad (62)
     
  23. 2005. augusztus 6. 20:5779.
    Mi anno 2x váltunk el. . . . és 2x gondoltuk úgy 11 év alatt hogy együtt az igazi. . . végül nem sikerült harmadszorra
    Itt az igazi okokat kell tisztázni. . . semmi melléduma
    Megbocsájtani mindent meg lehet (én is azt tettem) elfelejteni bízni hinni jóval nehezebb. . de ez nem kizárólag rajta, hanem elsősorban RAJTAD múlik. . . . A kérdés az Te mit akasz ?. . . de igazán
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2005. augusztus 6. 20:5678.
    Most lehet nekem fogtok esni azért , amit írok.

    Nekem is 2 kisgyerekem van, a házasságom jónak mondható. Legalábbis eddig azt gondoltam. Rengeteg bántásban, és megaláztatásban volt részem a férjem részéről, de mindíg tűrtem és megbocsátottam, mert szeretem. Aztán mikor elmúltak a "rohamai" minden újra jó lett. Most is ilyen szakaszban vagyunk.

    Nemrég azonban megismerkedtem itt a neten egy sráccal, aki olyan idős , mint én. Olyan összhang van köztünk, mint soha senkivel. Minden téren. Szerelmesek vagyunk. Ennyire még sosem voltam. De neki is családja van, kis gyereke. Szenvedünk.

    Ennek nem lesz folytatása, mert a család szent. A gyerekek miatt nem borítunk.
    De egy olyan lehetőséget szalasztunk el, ami nem lesz több az életben.
    Nem vagyok egy gerinctelen nő, és eddig én is úgy gondoltam nős pasi tabu. De mikor ennyire szerelmes vagy. . . .

    S bizony el kellett gondolkodnom, miért van ez így. Valószínűleg gondok vannak mindkettőnk házasságában. MI 17 éve vagyunk együtt.

    Az nő sem a rést kereste a pajzson, hanem egyszerűen szerelmes lett. . . .
    előzmény:
    didad (64)
     
  25. Torolt_felhasznalo_859244
    Torolt_felhasznalo_859244
    2005. augusztus 6. 20:5477.
    Ha valaki el akar menni, engedni kell! Akarata ellenére senkit nem lehet magunkhoz láncolni.

    Még ha sikerül is, ne sajnálatból maradjon. Hanem valóban akarja!
    előzmény:
    didad (75)
     

Címlap

top