Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Felhívnád a szeretőjét?
2005-09-27 19:161.
Létrehozva: 2005. szeptember 27. 19:16
Teljesen összeomlottam! Nem tudom mit tegyek. A helyzet az, hogy amit eddíg csak sejtettem ( csal a párom), az beigazolódott. Ráadásul a lány tudja hogy én vagyok. (azt persze nem sejti, hogy én tudok róla) A párom folyamatosan tagadja a dolgot, beszélni sem lehet vele róla mert egyből kiabálni kezd és még engem állít be féltékeny hárpiának...Nem tudom mi lesz a kapcsolatunk folytatása, de nagyon örülnék egy két ötletnek ti mit tennétek a helyemben. A lány e-mail címét, telefonszámát ismerem. Próbáljak vele higgadtan beszélni, esetleg jelenjek meg egy randijukon....valami drasztikus megoldásra lenne szükség mert ha a páromon múlik még évekig tagad. Szeretném szembesíteni a hazugságaival , még ha vége is lesz...
Bizonyára, ha te mondod:-) Viszont pont azt nyújtom neki, ami miatt eszébe sem jut más nő:-)
Sziasztok Lányok, szia Gitta!
én nem olvastam végig a hozzászólásokat, mert sajnos nincs most annyi időm, viszont csak röviden annyit mondanék, hogy NE HÍVD FELl!!!!
véleményen szerint ha egy kapcsolatba betoppan egy 3., akkor nem a 3. tehet róla, hogy mondjuk annak a kapcsolatnak onnantól kezdve esetleg annyi, hanem a másik két fél. Nem szabad a 3.-at hibáztatni, inkább a párunkkal kell megbeszélni a gondokat... mondd meg neki, de fontos, hogy NYUGODT hangon, MAGABIZTOSAN, hogy hiába tagad, mert Te tudod, (azt nem írod honnan tudod, talán megláttad őket, lebuktak?!), és ha még lát rá esélyt, akkor próbáljátok EGYÜTT megoldani a problémákat, ő mondja el mi a rossz, mit szeretne, min változtatna, miért talált rá egy másik, miért jutottatok el idáig, stb. Ha normális, és nem szándékozik felrúgni Veled a kapcsolatot, akkor értékelni fogja ezt, ez szerintem sokkal jobb módszer annál, mint hogy egy férfi "előtt" két nő egymásnak essen!
remélem megoldódik a problémád, kitartás, minden rendbe jön!
aki más pasijár mászik, vagy hagyja, hogy rá másszanak, az nekem az...
Mi az, hogy ezt osztották?Ezt kifejtenéd?
Na ja, ezzel egyetértek, viszont Myra nem boldog így, ez abszolút lejön a hozzászólásból.
Myra, ez csak kifogás, h. "de szeretem!" Más helyzetben én is takaróztam már ezzel, és utólag rájöttem, mekkora hülyeség volt. Végig azt hittem, h. a szívemre hallgatok, és rájöttem, h. nem is, mert a szívem zúgta, h. nem vagyok boldog, és az nagyon kevés, h. "de szeretem...". Nem a szívemre hallgattam, hanem a félelmemre, h. "jaj, mi lesz velem nélküle". Bár ez nem félrelépős szitu volt, de végül a srác hagyott ott engem. A teljes lelki összeomlásból nagyon hamar felálltam, és rájöttem, h. ez így volt jó. Már előbb vége kellett volna lennie a kapcsolatnak, és lépnem kellett volna. Nem szabad ennyire homokba dugnod a fejed, mert nagy böjtje lesz ennek! És hiába szereted, nem vagy így boldog, h. ott a félelem, h. Te vagy a sokadik... És voltam olyan szituban is, h. megcsaltak. És én is szerettem a srácot, de akkor is meghúztam a végvonalat, mert bizonyos esetekben ez már abszolút nem elég, h. "szeretem". Szerinted?
Gitta!
Szerintem sem jó ötlet beszélni a "szeretővel". Mi értelme lenne? Ha a lány úgy is döntene, hogy kiszáll a kapcsolatból, és elengedi a párod, akinek újra csak Te leszel, Te mit nyersz? Lesz egy kapcsolatod, ami már soha nem lesz a régi. Szerintem nem tudnál teljesen megbízni a srácban megint. Folyamatosan ott motoszkálna Benned a dolog, hogy nem csal-e meg újra? És tényleg! Ha egyszer megtette ezt Veled, ráadásul elég sunyi módon, akkor miért ne tehetné meg újra?! Gerinctelen Tőle, hogy még Téged állít be féltékeny hisztérikának. Talán jobb lenne elengedni Őt...
Sziasztok!
Még csak most találtam ezt a topicot, elkezdtem elolvasni az elejétől, de nem jutottam a végére, inkább írok.Nagyon rossz, amikor az ember úgy érzi, a kapcsolatába belépett egy harmadik.De nem biztos, hogy az a helyzet, amit Te látsz.Tudom, ezért majd kapok jót is, rosszat is, de azért leírom a véleményemet.Lehet, hogy elhanyagoltátok egymást a pároddal, és neki meg imponál, hogy van egy nő, aki odafigyel rá.Egyáltalán nem biztos, hogy megtörtént a fizikai megcsalás.És ha nem szeretne Téged, nem akarna Veled lenni, akkor már rég elmondta volna, és élne tovább boldogan a lánnyal.De ne ez történt.Ugyhogy sztem valamilyen formán csak fel akarja hívni a figyelmedet arra, hogy ez így már nem olyan jo.Szerintem le kéne ülnöd a pároddal, higgadtan elmondani neki amit tudsz, és megkérdezni tőle, hogy mi az ami valójában történt.Mond el neki, hogy hajlandó vagy meghallgatni, és a felmerült problémákat együtt megoldani, de akkor őszinteséget szeretnél tőle.
A harmadikkal meg ne foglalkozz.Amíg a párod hozzád megy haza, addig Te vagy a kedvezményezett, és hidd el, neki éppen olyan rossz, mint neked, hiszen nem Ő a "barátnő"!!!Gondold át ezeket, és hogyha ugy látod, kell neked a párod, akkor beszélj Vele, de higgadtan, és ha nyugodt maradsz, talán ő sem kiabál majd!!!Ha meg ezzel a tudattal nem tudsz tovább Vele élni, akkor lépj ki ebből a kapcsolatból, mert csak a Te egészséged rovására megy a dolog!!!Tudom, nagyon nehéz továbblépni, de annyi szép és jó dolog van a világon, pláne ha a családod melletted áll és segít, akkor később meglátod, nem érte volna meg!
Szóval, mérlegelj, és dönts!!Remélem segítettem kicsit!!Sok sikert, és kitartást!!!!
Alli
ja bocs, rosszul olvastam. na mindegy.
baromsagokat irsz
Szia, csak az indítóhszt olvastam el, a többit nem, így bocsi, ha ismétlek valakit.
Én felhívtam, először csak kértem, majd örjöngtem, fenyegetőztem, de semmi értelme nem volt.
Ha megcsalt/megcsal, és ez tuti, azon nem igazán tudsz változtatni. Vagy olyan tipus vagy, hogy bele tudsz törődni, és továbbra is vele tudsz maradni, vagy lelépsz.
Én leléptem, és nem bántam meg. Nagyon hosszú lenne leírni a kálváriámat, borzasztó volt, de megérte, ma már tudom.
Csak most találtam ezt a topikot.
Én nem hívnám fel a csajt.Minek??Ezt a párommal kéne elintéznem.Ha ő meg még ezek után Téged kiált ki féltékenynek?!?,hááát.... akkor nincs mit tenni,ENGEDD EL.
Ez a legelegánsabb (hiszen nem csinálsz magadból bohócot,és nem akaszkodsz rá! A higgadt és határozott reakciód talán el is gondolkodtatja.
Ha meg nem,akkor sajnos egyértelmű,hogy már nem akar semmit...