Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Az én családomban az anyukámnak volt abortusza amikor én már 17 éves voltam. A hugom is váratlan gyerek volt, az ő esetében is felmerült az abortusz de szerencsére még "megúszta" és mindenki nagyon imádja, nagyon szuper nő lett!
Amikor kiderült, hogy anyu terhes szóba sem jött, hogy megtartsa :(
Az én szememben az abortusz egyfajta gyilkosság. Iszonyatosan nehezen éltem meg, hogy a leendő testvéremnek esély sem adtak a születésre. Ráadásul velem fizetette be anyu a csekket és soha nem beszéltünk igazán az egészről. Elment a kórházba apuval, hazajöttek és kész. Mintha mi sem történt volna. Én hosszú-hosszú hónapokig gyűlöltem őket és évekig eszembe jutott azon a napon mennyi idős lenne a testvérem (és fiú vagy lány?).
Mikor pár éve váratlanul és nagyon rosszkor terhes lettem ebből kifolyólag szóba sem jöhetett az abortusz. A döntésemet erősen befolyásolta a felvázolt helyzet. Nehéz pillanataimban eszembe jutott mi lett volna ha. . . de soha, soha nem bántam meg a döntésem és tudom, ha elvetetem akkor a magzatom azt nem éltem volna túl. Azóta kicsit úgy érzem törlesztettem "Isten" felé anyu helyett és remélem meg lesz neki bocsátva ez a cselekedete. Nem vagyok vallásos (!) de hiszek abban, hogy ha egy életről döntünk azzal el kell majd valamikor számolnunk.
Furcsa, hogy régóta topicolvasó-lévén csak most akadok erre a fórumra.
Szeretném elmondani, leírni én is a történetemet, és akkor a végén kiderült, miért is írtam a furcsa jelzőt.
16 éves koromban én is megszakíttattam egy terhességet. Először voltam szerelmes, nagyon-nagyon szerelmes. A fiú éppen katona volt, sajnos ezért nem volt velem, a döntés egyedül kellett meghoznom, ő azt mondta, bárhogyan döntök mellettem áll. Én fiatalnak tartottam magam az anyasághoz, és a nővérem is 17 éves volt amikor megszülte kislányát, ő éppen ezidő tájt vált az első férjétől és talán e rossz példa láttán, inkább az abortusz mellett döntöttem. Számomra borzalmasan fájdalmas élmény volt, akkor fizikailag, most mikor 24 évesen családod szeretnék, most meg lelkileg. 8 évnek kellett eltelni, hogy felfogjam a súlyát ennek a döntésnek.
17 éves voltam, amikor vége lett ennek a nagy szerelemnek. Azóta nem találkoztunk, kivéve mostanáig. Kb. 3 hete megkeresett. Nem tudtam mire vélni, azt hittem valami baj van. Találkoztunk. Kiderült, hogy azért keresett meg, hogy elmondja, én voltam élete nagy szerelme, élete legnagyobb hibájának tartja, hogy elhagyott engem, még mindig gyönyörű vagyok, és mellesleg a hétvégén lesz az esküvője, és a lány terhes. Paff voltam, és feldúlta az életemet ezzel. Két hétig semmiben sem voltam biztos, abban sem, hogy mit érzek a vőlegényem iránt (4 éve élek egy új párkapcsolatban, és két éve jegyeztük el egymást, azóta együtt is élünk).
Feldúlta az életemet azért is, mert mi ketten soha nem beszéltünk arról, hogy én mit éreztem akkor, amikor elvetettük a kisbabát. És azóta sem tudtam senkivel sem megbeszélni. Azóta őrlöm magam.
Úgy gondoltam, hogy talán most felnőtt fejjel ezt meg tudjuk beszélni. Beszéltünk telefonon, én mondtam neki, hogy mindenképpen szeretnék vele beszélni, egy számomra fontos dolog miatt. Megbeszéltük, hogy másnap találkozunk, de előtte hív, hogy pontosan mikor ér oda. Hát, azóta nem hív, én egyszer próbáltam, de nem veszi fel.
Szörnyen nagyot csalódtam benne. Én nem akarom szétdúlni a családi életét, hanem egyszerűen csak jó lenne megbeszélni a legilletékesebbel, ezt a szörnyű lelki terhet. De most is csúnyán egyedül hagyott ezzel.
Sajnos.
Karolina
Azt hiszem itt az ideje, hogy mi szülők nézzünk magunkba és már az óvodás korban megkezdjük a gyermekek felkészítését az életre. Itt elsősorban arra gondolok, hogy nagyon sokat beszélgessünk a gyerekkel, hallgassuk végig a mondandóját, figyeljünk a higiénés felvilágosítására. Szerintem a porszívózás várhat fél órát, de a gyerek mondandója nem, mert ő már fél óra mulva nem fogja elmondani, ha leintettük őt. És ez a viszony amit kialakítunk a gyerekkel az a kamaszkorban, a felvilágosításnál nagyon sokat fog segíteni.
Én megértem az olyan embereket, akik betegség vagy más egészségügyi okból elvetetik a gyereküket, annak ellenére, hogy abortuszellenes vagyok. Sok vita folyik arról, hogy gyilkosság-e vagy sem. Szerintem az. Az a gyerek abban a pillanatban élni kezd és minden joga megvan az élethez. Soha nem lennék képes megölni egy magzatot, van is két gyerekem. Amin kiakadtam, az az, hogy, idézem szavaidat: "A hasam nagyon fájt, de én nem kértem fájdalomcsillapítót, mint annyi szobatársam", ettől különbnek érzed magad a szobatársaknál? Vagy ez egyfajta lelkiismereti dolog, hogy "legalább én is szenvedek. . "? Mert a magzat is szenved. Bocs, de nem akartalak ezzel sértegetni, csak úgy általánosságban ez a véleményem.
2 héttel előtte már meg sem lepődtem, mikor a terhességi teszt bebizonytotta a sejtelmemet. Akkor már második hete késett és a hasam folyamatosan fájdogált. A tesztet a barátommal együtt végeztük el. Pozitív lett. Másnap nőgyógyász. Akkor voltam először nőgyógyásznál életemben és szörnyen megalázottnak ésbutának éreztem magam. Az orvos elküldött ultrahangra (hat hetes petecsomó volt látható), majd a Családvédelmi szolgálathoz (fel sem merült bennünk, hogy megtartjuk; suliba jártunk és még mi magunk is gyerekek voltunk), ahol egy idősebb nő megkérdezte, hogy miért kell megölni azt a szegény gyereket. Megírta a , , beutalót" a műtétre, de elmondta, hogy 3 munkanapot várni kell mielőtt bemegyünk a kórházba (esély a gyereknek, hátha meggondoljuk magunkat). a három nap letelte után a barátommal és az anyukájával elmentünk a kórházba (az enyémnek nem akartam elmondani, annyi gondja baja volt akkoriban) és leültünk a váróban. Nagyon sokan vártak még ott rajtunk kívül, egészen megdöbbentem. Mindannyian kaptunk egy ismertetőt, le volt írva, hogy mi fog történni velünk, ki kellett töltenünk egy nyilatkozatot, hogy nem vagyunk érzékenyek egyes szerekre. Furcsa, de mindvégig egyáltalán nem úgy gondoltam rá, mint , , gyerekre, akit meg fogok ölni", hanem, mint egy olyan tényezőre, ami ha bent marad, tönkre fogja tenni az életemet és nagyon vártam már, hogy megszabaduljak tőle. Ezért megkönnyebbültem, de féltem is ugyanakkor, mikor végre elkezdődött a két napos megpróbáltatás. A felvétel napján délután már be kellett menni a műtőbe, hogy feltegyék a lamináriát (tágítót; nemszült nőknél ez szükséges, hogy a méhszájat kitágítsák a műszer számára). Ez szörnyen fájt. Ahogy felnyomták a méhszájamba, úgy éreztem szétszakadok. . . . Ezután még a műtőben félretoltak és hagytak pihenni kb 10 percig, aztán a műtősfiú viszavitt az ágyamba. A hasam nagyon fájt, de én nem kértem fájadlomcsillapítót, mint anyi szobatársam, hanem megpróbáltam aludni valamit. Reggel aztán szép sorban elkezdtek szólítani minket. Mikor én kerültem sorra, először kimentem a folyosóra és ott vártam. Az előttem szólított lányt kicsit később kitolták a műtőből (megrémültem, mikor láttam a vért a lepedőjén és hogy mennyire nem volt magánál. . . Nem számítottam altatásra. . . Kocsival betolták a kórterembe és a műtősfiú tette vissza az ágyába az eszméletlen lányt. Mikor beszólítottak a műtőbe, megint csak a megkönnyebbülés vett rajtam erőt és örültem, hogy az utolsó fázishoz érkeztem. Beadták az altató injekciót, pillanattal később egy furcsa vegyszerszagot éreztem és lecsuktam a szememet. . . . Az ébredés keserves volt. Sokáig mocorogtam, közben elmozdult a vatta és ahogy dőlt a vér, persze mind az ágyon landolt. Visszaaludtam kicsit, hallottam, hogy a többiek beszélgettek, ez erőt adott, hogy nekem is fel kellene kelnem végre. . . . Kinyitottam a szememet, de nem keltem ki az ágyból.
Felelotlenseg, Lina, egyezem vele, de a mi eszunkkel meg tapasztalatunkkal, szerintem egy 18 eves lanynak toleralja az elet , mert szandekmentes, nem igazan kategorizalhato. Inkabb szulje meg az elso gyermeket 30 eves koraban, minthogy ne tudjon mit kezdeni vele 18 evesen, szerinted nem?
A többi amiről irtam csak az emberi felelőtlenség.
Ugye felháboritó, és szivszorongató megtudni, hogy előrehaladott terhességeket szakitanak meg, 5-6 hónapos végső emberi formára kifejlődött csecsemőket darabolnak fel?
És a már meglévő gyeremekere ki figyel?
Magyarországon minden hónapban meghal egy gyerek szülői bántalmazás következtében (és minden héten megöl egy asszonyt a férje).
És ezek a kimondott bánatalmazásból eredő halálesetek. Hányan halnak meg a szülói, felügyelői gondoskodás hiánya miatt? Csak az elmult két hétben vizbefulladt egy 7 és egy 4 éves kisfiu. Emberekkel kürülvéve strandon. Amikor veri a szomszéd a gyerekét, hányan csukják be az ablakot. Miért vannak tele a korházak összeégett, egy életre megnyomoritott gyerekekkel?
Olyankor hol vannak a felháborodottak?
"Az utóbbi fél évszázadban Magyarországon megdöbbentő számú abortuszt hajtottak végre. A meglévő adatok csak a legális művi terhességmegszakításokra vonatkoznak, nem számolva bele a törvénytelen beavatkozásokat és a spirál, valamint gyógyszeres abortív hatást előidéző szereket. 1950 és 1980 között összesen 4. 528. 240 abortuszt végeztek, azaz átlagosan naponta 325-öt. A kivágott magyar életek száma Svájc 1950. évi lakosságával azonos. Az abortusz hirtelen 1956 után hatalmasodott el. Ekkor engedélyezték államilag. 1957-1966 között 1. 642. 417 abortuszt végeztek, az évenkénti átlagos szám 140-180 ezer közötti volt. Az abortuszok száma ezen a magas szinten állandósul 1973-ig, majd a fogamzásgátlók hatására csökkent és 1977-től a családáldás elleni védekezésnek a hormonális fogamzásgátlók szedésével történő gyakorlata terjedt el. 1967-1976 közötti tíz évben az abortusz 1. 616. 787 volt. Ebben az időszakban voltak évek, amikor az abortuszok száma kétszázezer fölé emelkedett, majd 1974-től 100. 000 alá csökkent. 1977-1987 évek közötti abortuszok összes száma egymillió alatt maradt: 902. 286, az éves abortuszok száma pedig 78. 000-90. 000 között ingadozott. 26 Napjainkig a számok elérik a 6, 5 milliót.
Abasáron 1991-ben egyedülálló emlékművet állítottak, az akkor "még csak" 5 millió kioltott magyar gyermekéletért, amelyet azóta számos bel- és külföldi politikus keresett fel, és rövid idő alatt az élők közös engesztelő imahelyévé vált. "
En azt mondom 12 hetes korig rendben, dontson az anya, ha az elete, ha a korulmenyei, egeszsege ugy diktalja, azonban kesobb csak a sors.
A sajat elet a gyermek vallalasa is.
A sajat elet alatt ertendo esetleg egy helyzet felmerese, atlatasa, hogy van-e eselye a megszuletendo emberkenek hozza melto eletre, avagy sem. Az anya per pillanatnyi tudasa, erettsege bizony fokozott tenyezo, mert tole fugg a gyermek jovoje, ez is meghatarozo.
Teljesen szenvtelenul kovetkeztetve irom ezeket a dolgokat, csak logikusan gondolkodva, en minden uj eletet megaldanek, csak ehhez hit, remeny es szeretet is szuksegeltetik, aki egynek is hijan van, nem biztos, hogy hasonloan tud allast foglalni es ezt is el tudom fogadni. Ez az, amit nemigen lehet torvennyel regulalni, mert termeszetfuggo