Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szeret és elment
2003-01-11 19:031.
Létrehozva: 2003. január 11. 19:03
Csütörtökön elköltözött a másik felem. Másfél éve éltünk együtt. Egy csúnya házasság végén ismertem meg, elváltak, de az asszony ki akarja semmizni. Hozzám költözött, és ezernyi lelki sérülést kellett megoldanunk. Kiálltam mellette, imádtam, segítettem neki. Nagyon érzelmes típus, mindent a lelkére vesz. Most azt mondta, pánikérzése van, fél, de nem tudja mitől. Problémái vannak, magányra vágyik, de nem akar elveszíteni, szeret. Mégis elment. Állítólag gondolkozni akar, nem tudja mit akar. Most is pánikban van. Fél, hogy valami helyrehozhatatlant követett el. Állítja, hogy nagyon szeret. De levegő kell neki. Hiányzom neki. Telefonálgat. Időt kér. Én meg azt gondolom, hogy vége. Hiszen elment. Vele akartam leélni az életemet. Ő volt a másik felem. Nem vagyunk már irtó fiatalok, ő 37 lesz, én 27. Boldog voltam vele. Istentelenül hiányzik. Talán rá fog jönni, hogy mit tett és vissza akarja majd csinálni. Még utolsó este is úgy ölelet, úgy simogatott, mint minden este. Más nője nincs, ebbeől a szempontból nagyon konzervatív és nagyon megbízható. De elment. Mert őrlődik a volt felesége hadjárata miatt, amiatt, hogy a saját húga ki akarja túrni az örökségéből, amiatt, hogy jelenleg nincs saját tulajdona, amiatt, hogy még soha életében nem volt igazán független és önálló, hiszen iszonyú korán házasodott és onnan azonnal hozzám jött. Úgy érzem, hogy ezt nehéz lesz túlélni. Van arra esély, hogy valóban rájön, hogy a legjobb dolgot dobta el az életéből és megpróbálja helyrehozni a dolgokat? Hallott már valaki ilyen "sikersztoriról"? Ja, itthagyott egy pár dolgot, szerinte csak átpakolt máshova, és ez nem jelenti azt, hogy végünk. Csak egy kis időt akar. De hát együtt éltünk!!! És már nem. Vissza szeretném kapni őt, de nem akarom, hogy sajnálatból vagy hirtelen döntésből jöjjön vissza. Azt mondtam, legyen vége rendesen és van egy kis idő a meggondolásra, amíg még vissza lehet csinálni. Azt mondtam, ne hívjon, ne keressen. De hív. Én meg belehalok. Legszívesebben lerombolnám a lakást a földig, mert itt minden kettőnkről szól. Nem tudok így élni. Ebben a bizonytalanságban. De én sem akarom elveszíteni őt. Tehetetlen vagyok. Csak sírni tudok. Soha nem voltam még olyan boldog, mint az elmúlt másfél évben. Miért ment el? Visszajön? Túlélem?
Én megkértem 4,5 év utána barátnőm kezét mondhatni, lángoló szerelemben. Majd fél évre rá elhagyott... Nekem nehéz volt kiheverni... Nagyon.
Ó, engem is szeret és imád, gyönyörűnek talál és kívánatosnak, de nem tud velem együtt élni.
Ja, inkább a szingli klubba írok :)
nocsak nocsak!
ki van itt?
hmmm... :-)
Sok boldogságot kívánok Neked, Watta!
Watta! Erdekel a sorsod, mi lett azota veled.
Igaz regen volt ez a topik, de talan meg olvasod a forumot.
"Az elet nem egy tal tejszinhabos eper"
Köszi
Ezt tudom,csak vajon megtalálta már az igazit????Vagy még mindig az egyedüllétre esküszik????
Vajon még mindig nem szeretne gyereket
Minden jót
Nem tudom. lehet-e még ide írni!!!!
Iszonyatos érdekes volt a történet, végég olvastam. Kiváncsi lennék, mi van mostanában Wattával.
Ha vki tud valamit, kérem, jelezze nekem, valóban nagyon izgat a dolog))))))))
Remélem éjfélkor pezsgővel a kezetekben kívántatok valami szépet!
Ha erre jártok írjatok pár sort. Mi van veled Watta?
Egy másik elkezdődik. . .
És így tovább. . .
Mindig újabb és újabb fejezetek követik egymást.
Van végkövetkeztetés?
Van ennek a fejezetnek zárszava?. . .
Watta***************
De jó kis topik volt :-)
De veled egyszer mindenképpen külön is.
Én is szoktam járni.
És Párizs is. . .
Jó nyarat :-)))
Üdv, Vété