Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Homlokod mögött titokzat-filmet pergetsz,
Szemedet a Sphinxtől loptad,
Orrod a rózsásra festett Eiffel-torony,
Ajkaid ikerbárkája a Vörös-Tengeren táncol,
Fogaid egymásmellettebbek, mint a zongorabillentyűk,
Ha sirsz, napfogyatkozás van,
De ha nevetsz, csillagzatok születnek.
Híttál, szerelmem?
Lel még a hideg?
Ó, csak napszállat betege vagy!
Vond vállad köré szorosabban az esti szellőt,
Add a homlokod: fürj szavával borogatom,
Ereszd lágyan fejed
A nyugatvörös felhőre,
S ha mindez nem használ:
Vedd be, ím aspirínom:
Egy marék csillag.
A Többiek vándorló nagy tragédiák voltak,
Voltak merengő fellegek,
Voltak álom a Metro-korongon,
Voltak kis csacsik,
Voltak hó, mely tenyérben olvad,
Voltak karcsúra nőtt rózsafák,
Voltak, mint mikor egész este esik –
Oroszországból valók voltak, Braziliából:
A Többiek.
De Te:
Téged nem ismerlek,
Nem tudok Rólad mit mondani –
Szeretlek!
Latinovitscsal. . . :o))
Íme a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.
Gyűjtögetem, gyűjtögetem. . .
Gondolatok, képek rohannak agyamban
Rohanok utánuk, de oly reménytelen.
Fogalmam sincs, mi van ma Velem
Fülembe hirtelen belecsendül hangod,
De mire eszmélnék, addigra már arcod
Libben elém, s Rám mosolyog: Gyere!
Tétován nyúl kezem, de nem érlek el vele.
Itt vagy, s mégse vagy itt. Elszaladsz előlem,
Panaszos kiáltás szakad fel belőlem.
Ne hagyj itt egyedül! Gyere hozzám vissza!
Hangomat a puha éjszaka felissza.
S Te nem felelsz; Egyedül állok a sötétben
Magányom tán még erősebb, mint régen.
Villanás. Rohanok. Tán Te vagy az újra?
Megint nem találok rá a helyes útra.
De nem adom fel. Addig, amíg élek
Hiszem a szerelmet, és kereslek Téged.
Magány lesz a társam, sötétség Napom,
Amíg megtalállak, minden gondolatom
Tiéd. Egyedül csak melletted nem vagyok.
Látlak A szemedben egy kis csillag ragyog.
E csillag útjelzőm. Elindulok érte.
Talán megvársz. Talán boldog leszek végre.
Beléjük nézek és elveszek. . .
Szemedben ragyogó csillagok
Szépséged rajtuk is túlragyog.
Szemedben keserű emlékek
Szemedbe nézek és nem félek.
Szemedben lelkedet keresem
A szemedben benne vagy, kedvesem
gyanús vagy. . .
:o))
Ki vagy te? gyanús vagy!
én lennék?. . . :o)))
Petőfi: Szeretlek, Kedvesem!
Szeretlek kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Szeretem azt a kis
Könnyü termetedet,
Fekete hajadat,
Fehér homlokodat,
Sötét szemeidet,
Piros orcáidat,
Azt az édes ajkat,
Azt a lágy kis kezet,
Melynek érintése
Magában élvezet,
Szeretem lelkednek
Magas repülését,
Szeretem szivednek
Tengerszem-mélységét.
Szeretlek, ha örülsz
És ha búbánat bánt,
Szeretem mosolyod,
S könnyeid egyaránt,
Szeretem erényid
Tiszta sugárzását
Szeretem hibáid
Napfogyatkozását,
Szeretlek kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Amint embernek csak
Szeretnie lehet.
Kivüled rám nézve
Nincs élet nincs világ,
Te szövödöl minden
Gondolatomon át,
Te vagy érzeményem
Mind alva, mind ébren,
Te hangzol szivemnek
Minden verésében,
Lemondanék minden
Dicsöségrül érted
S megszereznék
Minden dicsöséget,
Nekem nincsen vágyam,
Nincsen akaratom,
Mert amit te akarsz
Én is azt akarom,
Nincs az az áldazat,
Mely kicsiny ne lenne
Éreted hogyha te
Örömet lelsz benne,
S nincs csekélység, ami
Gyötrelmesen sért,
Hogyha te fájlalod
Annak veszteségét,
Szeretlek kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Mint ember még soha,
Sohasem szeretett !
Oly nagyon szeretlek,
Hogy majd belehalok,
Égy személyben minden,
De mindened vagyok,
Aki csak szerethet,
Aki csak él érted:
Férjed, fiad, atyád,
Szeretöd, testvéred,
És egy személybe te
Vagy mindenem nekem:
Lányom, anyám, húgom,
Szeretöm, hitvesem !
Szeretlek szivemmel,
Szeretlek lelkemmel,
Szeretlek ábrándos
Örült szerelemmel !. . .
És ha mindezert jár
Dij avvagy dicséret,
Nem engem illet az,
Egyedül csak téged,
A dicséretet és
Dijat te érdemled,
Mert töled tanultam
Én e nagy szerelmet !
Halálos szerelem
s ha nem volt még halálos szerelem,
azt akarom, ez halálos legyen,
értelmes kín: mert nincs értelme annak,
ha embernek üres kínjai vannak,
s ha nem szeretsz úgy, mint tenmagadat,
én meg fogom majd ölni magamat,
nem hogy szerelmem vagy bosszúm mutassam,
de jobban fájna elsorvadni lassan,
s árnyék leszek, melytől szorongva félsz,
bíró, kitől büntetést nem remélsz:
Vigyázz! Ne hagyj meghalnom, amíg élsz!
asha: Õszi este a Margitszigeten.
Az őszi alkony narancsszíne sírva áhítozik érted.
A fák lombjai fáradtan hullanak a télbe.
Emléked a köd peremén ülve tekint előre.
Hiányod vacogva hull rám az őszi esőben.
A falevelek százféle színei téged kiáltanak.
Rájukmosolygok, s kérem, hogy hallgassanak.
A csönd homályában végre meglátlak téged.
Kézenfoglak, s együtt sétálunk bele a télbe.
Bolond vagyok, ha nem lehetek veled.
Boldog vagyok, hogy lehetek neked.
asha: Őszi este a Margitszigeten.
Az õszi alkony narancsszíne sírva áhítozik érted.
A fák lombjai fáradtan hullanak a télbe.
Emléked a köd peremén ülve tekint elõre.
Hiányod vacogva hull rám az õszi esõben.
A falevelek százféle színei téged kiáltanak.
Rájukmosolygok, s kérem, hogy hallgassanak.
A csönd homályában végre meglátlak téged.
Kézenfoglak, s együtt sétálunk bele a télbe.
Bolond vagyok, ha nem lehetek veled.
Boldog vagyok, hogy lehetek neked.
Volnál rút, vagy nem volnék esztelen,
ne volna arcod, vagy nekem szemem,
volnál balga te, vagy én józanabb,
ne volnék rab, vagy te ne ily szabad.
De sajna szép vagy, én meg esztelen,
arcod fényétől elvakul szemem.
Nem lehetsz balga, s én se józanabb,
csak rab lehetek én, s te csak szabad.
Oly szépnek látlak-hogy volnék okos?
Szememre üdvöt lényed harmatoz.
S hogy balga-látván okosságodat?
S mert szabad vagy, nem vagyok én se rab.
Okossá hát a szépséged tegyen,
a Gráciák igézzék rád szemem,
okos vagy-nézz balgaságomra hát!
Szabad vagy-hát csak tarts rabul tovább!
Maradj te szép csak, én meg esztelen,
tisztuljon arcod fényén csak szemem,
okosságodban lásd, ilyen vagyok,
szabadságodban csak legyek rabod.
Légy hát te szép és én okos-legyen
arcod neked, s legyen nekem szemem,
légy hát okos te, s én se józanabb,
légy hát szabad te, s én örökre rab.
Gondolatok kergetik egymást az agyamban,
s Te vagy mindegyikben; minden villanásban,
Szívem egészében, minden dobbanásban.
Nincsen rá elég szó, hogy elmondhassam neked
Mit jelent az, mikor kezembe a kezed
Szemembe a szemed simul bele lágyan;
S hogy Neked adjak mindent, ez most minden vágyam.
Le akarom írni, milyen gyönyörű vagy,
S mennyire szeretlek; de a szó cserben hagy;
Nem találok jelzőt, képet, hasonlatot;
Vallomásom csak szememből olvashatod.
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.
Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.
Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.
/József Attila/
Szemed csillogása maga az élet,
Ketten vagyunk mi, és én már nem félek.
Minden pillantásod arcom égeti,
Mert forró tekinteted már nem bírom ki.
Szerelmes szavaid megőrjítenek,
S mindig eszembe jut őrült tekinteted,
Az a különös fény, mely benne ragyog,
Mellyel, ha rám nézel, nyomban meghalok.
Csak nézlek és nézlek, némán, szótlanul,
Mosolygó szemed, mely rám mered vadul.
Visszamosolygok, és egy imába fogok:
Add meg Uram, Őt, akit én akarok.
Szavaid súlya, mely itt él bennem,
Nem szakíthatod ki, te sem Istenem!
Mert bármi mást elvehetsz, mi enyém,
Őt nem adom, Őt már rég kértem én!
Magamat nélküle el nem képzelhetem,
Add nekem Őt, mert Ő az életem.
Szeretlek, mint Hold az égboltot,
Nem szabadulhatsz, ezt most már tudod.
Szerelmes szívem, mely hevesen dobog,
Nem a máséba, a te kezedbe adom.
Rendelkezz vele, mert már csak a tiéd,
S vele együtt fogadd el egy angyal életét
szia
Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,
amelytől fénylik a szirom,
amelyből felszökik, kévéjében a napnak,
szivárvány-szikra, milliom.
Ne, ne hajolj reá, bárhogy vonz e merész láng,
ez a vízcseppbe zárt, percnyi kis fényözön-
mi távolabbról:mint a gyémánt,
az közelebbről: mint a könny.
(Nemes Nagy Ágnes)
"Akarlak, szeretlek, kellesz nekem,
dacos síró szived csupa vad szerelem,
csupa vágy, csupa láng, csupa konok erő,
már lankad az ész, a védekező.
Félelem? távolság? mit jelent?
mindig több, több éhséget teremt,
hiszen elpusztulunk így te meg én
két árva, fuldokló, néma szegény!
Akarlak, szeretlek, rég elég
titok és várás és szenvedés, boruljunk össze, mellre mell-. . . "
Egy kis ideje nézegetem a topicot. Szóval, ezek szebbnél szebb versek - mit mondjak?
DE! Van egy privát kérésem-kérdésem!
Nem tudja valaki véletlenül a Tanulj Tinó c. filmben elhangzó verset???? Tudom, az nem szerelmes vers, de gyönyörü. A filmet vagy hŕromszor lŕttam, de nem tudtam leirni teljesen a verset.
Segitsetek megtalálni!! Köszönöm!!!
ha vágysz rá, hát szólj róla!
új utak végső születésében,
rózsákban, s személyes hajnali
tárgyak színes ruháiban.
persze furcsa nem lakni többé
a földön, régi szokásokat
elhagyottá tenni. elszokni
lassan a földtől
puszta létünktől
megfosztva vágyni
a vágyat.
szépség, semmi egyéb.
EGY ASSZONY ESTI BÚCSÚZÁSA
I.
Mért a könny, a lárma,
Sérelem?
Jobb aludni, drága,
Énvelem.
II.
Nincs vadabb a szónál:
Elriaszt.
Mintha héja volnál,
S én is az.
III.
Lásd, közénk lopózhat,
Nem hagyom!
Csöndesitsd a szókat
Arcomon.
IV.
Neked az igazság
Rossz barát -
Hol kígyó harapdált,
Hagyd a fát,
V.
Hiv az alma, mégse
Menj közel:
Éva s én az Édent
Vesztjük el.
VI.
Isten légy, övezzen
Büvköröd!
Férfi légy, öleljen
Két karod!
VII.
Csak tanits ki, drága,
Teljesen,
Szellemed bejárja
Szellemem,
VIII.
S elfogadva sorsát
Végzetül,
Testem-lelkem hozzád
Lényegül.
IX.
Holnap az egészet
Rádhagyom -
Mára már elég e
Fájdalom:
X.
Igy ni, sirdogálva
(Érdemes?)
Alszom is, te drága,
Csak szeress.