Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Itt vagyunk régi barátok 2

*zsóka49*
Létrehozva: 2006. június 25. 09:58

Megprobálok uj topikot nyitni. Hátha sikerül beszélgetnünk.Várlak benneteket, akik az Ide, ide régi barátokban voltatok,Hátha igy megy

  1. 2022. május 5. 14:1082701.

    És hurrá !!!! Sikerült.


    Kedves Régi Barátok,


    reggel már tettem egy kísérletet, persze semmivé lett az egész hosszú szöveg. Tudom, próbáltok tanácsot adni, de én annyira béna vagyok az ámítástechnikához, hogy ha egyszer fel is fogom, mit kell csinálni, öt perc múlva elfelejtem Így marad a kísérlezetés, és ha elszáll minden, az úrinőhöz nem illő gondolatok.


    Nálunk főleg házon kívül zajlik az élet, azaz a kertben. Nem nagy, de sűrűn lakott. Fák, bokrok, virágok, konyhakert, és mindenféle állatok. Sünik, békák, gyíkok, madarak.  A minap keltek ki a kis cinkék, abból gondolom, hogy a szülők nagyon szorgosan hordják be az élelmet az odúba. Az odú alá feketerigók fészkeltek be, a tető alá meg rozsdafarkúak, úgyhogy van légiforgalom rendesen.


    Csak a macskát kell távol tartani, mert élénken érdeklődik a még repülni nem biztonságosan tudó cinkefik iránt.


    Ma végre kihordtuk a szobanövényeket, férjem elpalántázott egy csomó paradicsomot, aztán meglátjuk, mi lesz belőlük.


    Marcsi, úgy tűnik, 30-án együtt utazunk. Mi Olympic Beachre megyünk aznap, és közös busz szokott lenni.


    Ha csak le nem fújják elegendő utas hiányában.


    Nekünk az a jól bevált helyünk évek óta.


    Na most megpróbálom elküldeni, aztán ....


    Szép napot Nektek, üdv.


    Éva


     


     

  2. 2022. május 5. 13:5882700.

    Sziasztok szép napot.


    Marcsi vagyok és dühöngök mivel elmentem a háziorvoshoz a jogsim lejárt.Sorba álltam aztán kiderűlt hogy csak bejelentkezésre fogad.Na eldurrant az agyam ,aztán közben volt más problémám mondtam akkor legalább vizsgáljon meg mert rosszúl érzem magam hetek óta.Na így kénytelen volt fogadni na a jogsimra időpontott adottviszont megírt pár beútalót a problémáimra .Elmentem személyesen időpontokat kérni na juliusra és augusztusra kaptam időpontokatMintha azt mondták volna hogy kevesebb lesz a várakozási időNa ez sem igaz független attól hogy az egyik vizsgálatot sürgősségivel kérte a doktórnő.


    Három vizsgálatot írt meg és mindegyik másik időpontra szól hiába próbáltam legalább kettőt ugyanarra a napra tetetni.Azért jól elvagyok jobban mint a bejárok mivel megszünt a vonat közlekedés piszok nagy káosz van,még a sofförök sem tudnak semmit ,van olyan aki még az útvonalat sem ismeri .Térképről nézi meg a navigácíót nézi de igy sem tud eligazodni,hol kell megálnia melyik az ő útvonala stb.A sofőrők mondják hogy van köztök olyan aki még pesten sem járt soha na ez aztán sík ideg ,az hogy varsány létezik na ez is új neki.Mert van olyan járat ami Délegyházáig közlekedik és van amelyik Kunszetmiklósig és naná hogy más az útvonaluk.


    Na de így szép az élet dugó -dugó hátán.


    Kezd jó idő lenni tegnap füvet nyírtunk és kigyomláltam az eper ágyásomat szépen virágzik már az eper.Közben újra kell permetezni a fákat mert az eső az jó de nem a gyűmőlcsfáknak ,lemosta az előző permetezést.


    Marcsi jó szoros lesz az útazásotok de ez a jó sok új élménnyel lesztek gazdagabbak.


    Mindenkinek egy nagy ölelés,legyetek jók.

  3. 2022. május 5. 13:5082699.

    Próba...

  4. 2022. május 5. 07:4582698.

    Mindenkinek szép napot Kívánok!


    Nincs túl nagy forgalom itt a topicon! Főleg Gitta volt már nagyon régen , de remélem nem betegség az oka. Nekünk is nagyon besűrűsödtek a napjaink, szinte minden napra jut valami tenni való. Tegnap a fiam szülinapja volt szombaton az unokámé. Ma jön a sogorom látogatóba hozzánk. Ők ugyan elváltak a nővéremtől de mi mindig meglátogatjuk egymást. Én miért haragudjak rá? Főleg hogy szegény nővérem már jó pár éve halott. Kicsit haragszom magamra mert most még Anyáknapjára nem tudtunk lemenni a temetőbe Anyukám sírjához sem. Mindig volt valami ami közbe jött.


    Kisorsolták az Ibusznál befizetett tombolás nyaralásunkat : ismét Parália lesz , de nem haragszom érte mert szeretjük ezt a helyet nincs túl messze és sok helyre el lehet menni innen kirándulni. A tenger itt lassan mélyülő homokos és hamar felmelegszik. Ráadásul május 29.-én még Hajdúszoboszlón leszünk 30.-án meg indulunk  Görögországba. gyors bőrönd váltás lesz. ja és 19.-én megyek a geringyógyászhoz aki lehet hogy ezt az egészet felülírja majd.


    Ibolya! Kérdeztél Berekfürdőről! sajnos nem tudok róla se jót se rosszat mondani. Mi ott még nem voltunk, így nem tudom , hogy milyen.Viszont a bartaink közül sokan voltak már hajdúnánáson és azt a helyet dícsérik. Most úgy vagyok vele hogy lehet most egy időre elég volt Szoboszlóból és ez az idei lesz egy ideig az utolsó. Nagyon sokat voltunk már és már nem sok újat látunk. Mi már a kezeléseket nem is szoktuk igénybe venni csak napi jeggyel megyünk be.


    Valika! remélem , hogy jól vagy és csak a napi teendőid miatt nem tudsz benézni. 


    Gitta! Marika Cinkefogó ? Ti merre vagytok!


    Kincsike ! Nagyon örülök, hogy te benéztél. remélem a cukrod nem makacskodik és minden rendben lesz.


    Mindenkinek egy nagy ölelés!


    Most megyek a konyhába és ahogy elnézem a főznivalókat amiket terveztem egész délelőttömet ott töltöm!


    Nagy ölelés mindenkinek!

  5. 2022. május 2. 20:2082697.

    szép  estét


    Marcsi  köszönjük  az  összefoglalót  a facén a képeket szinte ott éreztem magam .


    Csendben   telnek a napjaim .


    Szeretettel olvasom történéseiteket  .


  6. 2022. május 1. 10:1282696.

    Kedves Régi Barátok!


     


    Szeretettel köszöntök minden Édesanyát Anyukát nagymamát Dédmamát Keresztmamát Anyák napja alkalmából!


    Aranyosi Ervin: Hálás szívvel – Anyák napjára

     


    Szeretetburokkal vettél körbe, s óvtál.
    Szíved közelében, szíved alatt hordtál.
    Születtem, mert szültél, létre hívtál engem,
    talán egy szép álmot, jövőt láttál bennem.

     


    Anyai szíved a lágy dallamát verte,
    dobogva, jöttömet, létem ünnepelte.
    Karod körbefonta apró kis testemet,
    szép madonna voltál, kit festők festenek.

     


    Belsődből felém a szereteted áradt,
    s történhetett bármi, bele sosem fáradt.
    Adtál, amit tudtál. Tetted csak a dolgod!
    Figyelted csemetéd, mitől lenne boldog?

     


    Lelkem tanítottad jobbá, többé válni,
    szeretet dallamot írni, komponálni.
    Ma már úgy működik, mintha visszhang lenne,
    s megértő szeretet köszön vissza benne!

     


    Hála muzsikája száll most feléd, tőlem,
    szeretet dallama kibomlik belőlem.
    Neked köszönöm, hogy megtanultam adni,
    szeretnék örökre gyermeked maradni!

     


    Aranyosi Ervin Š 2015-05-03.
    A vers megosztása, másolása,
    csak a szerző nevével és a vers címével
    együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

     




    Read more: 

  7. 2022. Április 30. 08:0482695.

    Köszönöm !nem maradtál le semmiről,nálunk az a divat hogy minden köszöntés belefér nyolc napba

    előzmény:
    margaret3711 (82692)
    2022-04-29  14:25
  8. 2022. Április 30. 08:0282694.

    Sziasztok szép napot.


    Marcsi nagyon jó ez a kis összefoglaló és élveztem ezt is.Sajnos szomorú hogy nálunk a főváros bizony rendesen el van hanyagólva.Mikot megvagyokkal voltam kirándúlni Horvátországban bizony azok a városok is tísztábbak  voltak mint a miénk.Nagyon jó időt is fogtatok ki ja aGPS időnként rendesen kíszűr velünk nekünk meg egyszer az aútós útvonal helyet gyalogosat ado,sehogy sem értettük mire nagy nehezen rájötttünk hogy mi van

    előzmény:
    totyogoka (82693)
    2022-04-29  15:43
  9. 2022. Április 29. 15:4382693.

    Szép napot kedves Régi Barátok!


     


    Tegnap este elég későn értünk haza és ma még egy kicsit az élmények hatása alatt vagyunk , kis kellemes zsiborgás van bennünk, de nagyon kellemesen elfáradtunk minden nap. Mint írtam is most nem utazási irodával voltunk így a látnivalókat előre ki jegyzeteltük illetve segített a GPS ( már ha nem autós üzzemmódot szeretett volna ránk tukmálni. 


    Az első meglepetés akkor ért amikor a Pályaudvarról a kinézett villamosról leszállítottak mindenkit egy balelset miatt így aztán vissza mentünk a pályaudvarra és más útvonalon próbálzunk eljutni ami végül sikerült is.( Végig tömegközlekedtünk, mert Prágában a 65 év feletti úniós állampolgárok ingyen utazhatnak ) Még aznap felfedeztük a kisoldal néhány látnivalóját . Elég nehéz a cseh nyelvet megjegyezni mert szerintem semmihez sem lehet hasonlítani. Sok helyen még most szedték le a Húsvéti dekorációkat . Hamar beesteledett és fáradtak is voltunk. Meglepetés volt még az is hogy a szobánk a XXI. emeleten volt a 21-es szoba így aztán gyönyörű volt a nappali és az esti panoráma is. Másnap alaposabban szétnéztünk a városban voltunk a várban illetve olyan kis és kedves helyek is utunkba akadtak mint pl a John Lenon fal, vagy a szűk utcácska , a Károly híd szobrai csodálatosak, Láttuk a David Cerny szobrász által készített mozgó Kaffka fejet is (https://www.kozterkep.hu/31793/kafka-fej )


    Sokat változott a város az elmúlt 6-8 évhez képest amikor utoljára voltunk, de azt merem mondani, hogy sokkal tisztább környezetére igényesebb főváros mint a mienk és ez elég szomorú. Nincs szemetelés , a fiatalok kulturáltabbak és 3 napos ott létünk alatt több rendőri intézkedést is láttunk, koldusok zsebesek stb Úgy is mondhatnám , hogy nagyobb a rend a városban , de talán a fejekben is mint itthon.Ami nem tetszett az az apró macskakő amivel a járdák borítva vannak mert a második nap végére eltört a cipőm talpa . Szerencsére végig jó időnk volt így nem ázott be. Szóval összeadva a megtett kilómétereket gyalogosan a 3 nap alatt kb 40 km-re jött ki. Ezeket az élményeket látni kell és hálát adok a sorsnak , hogy végig tudtam gyalogolni azt amit nagyon szerettem volna látni. egyébként a közlekedés is jól összehangolt , átszállási lehetőségek adottak a villamosok szinte mind alacsonypadlósak mozgássérülteknek is alkalmasak.


    A korona vásárlói értéke jobb mint a mi forintunkké.Elfogadnak eurót is meg kártyával is lehet fizetni mindenütt.


    Lehet hogy bővebb beszámolót vártatok tőlem de most csak ennyire futja mert még mindig kába vagyok illetve mostam bevásároltam mert jönnek a gyerekek hiszen Anyáknapja lesz a hétvégén.


    Mindenkire szeretettel gondolok jó egészséget kívánok!

  10. 2022. Április 29. 14:2582692.

    Keves Valika


    Sajnalom,hogy nem nem kukkantottam ra a 2012 naptarra amit egy topiktarstol kaptam mikor unokajaval canadba jott latogatoba


    2011 szeptember honapban.


    Itt nem emlekezunk meg a nevnapokra.


    Kicsit kesve,koszontelek navnapod alkalman.

    előzmény:
    precon (82685)
    2022-04-29  09:22
  11. 2022. Április 29. 09:2682691.

    Köszönöm szépen 

    előzmény:
    franci47 (82679)
    2022-04-28  15:39
  12. 2022. Április 29. 09:2582690.

    Köszönöm szépen 

    előzmény:
    totyogoka (82681)
    2022-04-28  15:45
  13. 2022. Április 29. 09:2582689.

    Köszönöm szépen 

    előzmény:
    Ibolyka43 (82682)
    2022-04-28  19:41
  14. 2022. Április 29. 09:2582688.

    Köszönöm szépen 

    előzmény:
    er54 (82683)
    2022-04-28  20:06
  15. 2022. Április 29. 09:2482687.

    Köszönöm szépen 

    előzmény:
    sorbet (82684)
    2022-04-28  21:11
  16. 2022. Április 29. 09:2382686.

    Köszönöm szépen Évike.

    előzmény:
    mandula2 (82678)
    2022-04-28  12:54
  17. 2022. Április 29. 09:2282685.

    Szerbusztok csodás békés napot kívánok mindenkinek.


    Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a Névnapi jó kívánságot.


  18. 2022. Április 28. 21:1182684.

    Kedves Valika! Névnapod alkalmából mi is jókívánsagainkat küldjük. Ölelünk. 

  19. 2022. Április 28. 20:0682683.


    Valika 


    Névnapodon szeretettel  köszöntelek


  20. 2022. Április 28. 19:4182682.

    Kedves Valika


    Boldog nevnapot kivánok szeretettel.

  21. 2022. Április 28. 15:4582681.

    Drága Valika! 


    Névnapod alkalmából szeretettel köszöntünk. Még bőven van előttünk út,hiszen még csak Brnoban vagyunk. De estére már saját ágyikóban alszunk👍😘🌹🌷🌹🌷

  22. 2022. Április 28. 15:4082680.

    helyesb. Jóbarátok = Régi barátok.

  23. 2022. Április 28. 15:3982679.


    Kedves Valikám, nagyon boldog névnapot kívánok, és persze jó egészséget, ami elengedhetetlen. 


    Remélem jól vagy, bár már olyan jól soha nem lehet az ember mint 'anno'.... 


     


    Ezen kívül  szép Anyák napját, ugyanezt kívánom a Jóbarátok csoportjának is. 

  24. 2022. Április 28. 12:5482678.

    Szervusztok!


    Valikát jöttem köszönteni névnapja alkalmából.


    Sok szépet és jót, jó egészséget kívánok. 


    Szeretettell ölellek  


    mandula   

  25. 2022. Április 28. 09:1182677.

    Nagyon várom a prágai beszámolót, kedvenc városom, kíváncsi vagyok, Marcsinak hogy tetszett, mit sikerült végül megnézni pár nap alatt.

Címlap

top