Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Itt vagyunk régi barátok 2

*zsóka49*
Létrehozva: 2006. június 25. 09:58

Megprobálok uj topikot nyitni. Hátha sikerül beszélgetnünk.Várlak benneteket, akik az Ide, ide régi barátokban voltatok,Hátha igy megy

  1. 2017. július 10. 17:0477451.

    Szervusztok!


    Szóval ott is meleg van...tetőzött a meleg. Eddig nem zavart, de ma már én is úgy érzem ez már afrikai hőség. Szerencsére a lakás elviselhető, vályog ház...jól tartja a hőmérsékletet. 


    Én is csináltam kovászos uborkát, most tettem a hűtőbe. Melindát és Elzát szerdára várom, remélem addig en yhül a kánikula...szombaton meg bogrács party lesz, jó lenne ha a napocska kicsit vissza fogná magát.


    A cicácskák ebből semmit éreznek, játszanak, hízelegnek, alszanak. 


    1. Ott túl, a szúnyoghálón ott van a szabadság..a veszélyekkel teli való világ. Ezért csak maradjak még bent. 

    előzmény:
    totyogoka (77450)
    2017-07-10  15:56
  2. 2017. július 10. 15:5677450.

    Sziasztok!


     


    Jaj nagyon meleg van itt nálunk! Szerencsére a lakásban "csak " 25- fok körül de kint 38 volt a téren ahol jöttem keresztül. A víz állandóan a kezem ügyében van , és eszem a kovászos uborkát csak úgy magában csemegének.Én a levét is nagyon szeretem. 


    A tegnapi szülinap is nagyon jól sikerült , bár meleg volt de kertes házba voltunk árnyékos udvaron , a gyerekek fürödtek a medencében. kevés alkohol fogyott viszont a mentás citromfüves limonádé kancsó számra készült.A torta is citromos joghurttorta volt így jól esett a nagy melegben.


    Manyuska! A 30 fok se kutya de ami itt van az már szinte elviselhetetlen. Holnapra talán jön egy kis lehülés.A baj az hogy ilyenkor akár 10 -12 fokot is hülhet és az arra érzékenyeket ez nagyon megviseli.


    Rózsa! nem irigyellek a kialakult helyzetért. nem tudsz csinálni semmit. ma itt állt meg a mentő az ablakunk alatt , már azt hittem , hogy csak nem? De aztán kiderült hogy egy járókelőhöz hívták aki rosszul lett. kb 10 perc után villogva ment el .  Vitte a bácsit is.


    Mazsola! Marikának is jobbulást kívánok elviselhető hőmérsékletet.


    Valika! A tyúkjaid hogy bírják ezt a meleget?


    Gitta Rád is sokat gondolok, mert gondolom , hogy hajnalban locsolsz később meg a kisházban tevékenykedsz.


    Mollyka! Gondolom nálatok se alacsonyabb a hőmérséklet bár a telken még csk csak elviselhető lehet.


    Julika! Hogy van a két kis huncut cicusod? mikor jön hozzád Elza unokád? na akkor lesznek igazán megdajkálva a cicák!


    Kincsike! Jaj de nem irigyellek. Ebben a melegben nem kis munkába fogtatok. De ismered a mondást! lassan érünk messzire. nem kell sietni.


     


    Mindenkinek kellemes napot kívánok!


     

  3. 2017. július 10. 14:3277449.

    szervusztok


    Nálunk csak 30 fok van,gondolom nálatok melegebb van.


    Rózsa


    nagyon sajnállak,hogy ennyit kell szenvedned a férjed miatt,mondd meg neki,ha csúnyán beszél,be sem nézel hozzá,lássa el önmagát.Nagyon elfárasztod magad az unokákkal is,szeretjük öket,de ami sok az sok,hozzá még egy kiállhtalan férj,nem kivánok belöle.


    Én járok vizitornára és talajtornára,hogy megtanuljam a helyes gyakorlatokat a térdeim és derekam miatt.


    Legyen szép délutánunk sok apró örömmel.

  4. 2017. július 10. 01:3877448.

    Marcsi! Jól sikerült a szülinapi buli?


    mazsolaI! Nagy örömmel olvasom, hogy Marimama önállóan evett. Hosszútávon maradjon is ilyen a helyzet.


    Milyen jó, hogy van segítséged a házimunkában.


    Ma délután 4-ig a Honvéd Kórházban ültem, a Marci mellett. Már másodszor játszotta el a haldoklót. A sürgősségi ambulancián nem jut tovább. Orbánc van a lábán és dagad. Minden áron szeretne befeküdni a kórházba.Vérvétel és EKG után kapott vízhajtót. Azzal ült ott több, mint fél napot. Reggel nem tudtam elvinni, mert nem aludt egész éjjel. Ettől én sem. Mikor ébresztett, hogy vigyem be, még bennem volt az altató hatása. Kértem, hogy várjon egy fél órát, hogy magamhoz térjek. Nem várt! A buszmegállóból felhívott, hogy az autóban ülök-e már.


    Nem részletezem tovább. Fáradt vagyok. Este elaludtam. Most megébredtem, mert görögdinnyét ettem, elalvás előtt.


    Jó éjszakát, szép álmokat..........................


     

    előzmény:
    Mazsola72 (77447)
    2017-07-09  21:22
  5. 2017. július 9. 21:2277447.

    Jó estét! Jaj nálunk is nagy a meleg.Ráadásul hoztak a gyerekek csöves kukoricát, én hülye felraktam főzni.30 fok volt a nappaliba délután...


    Ma   Teklával, Levente fiam barátnőjével feltakarítottunk a lakásba, kimostunk,megfőztünk.Jövő héten is majdnem mindig úton leszünk, nem lesz  erre idő.Szegeden van egy lakásunk,amit eladó.Kisebb felújítást csináltatunk benne,ott is lesz dolog bőven.


    Voltunk este Marika néninél.Most jó ízűen, önállóan megevett egy sajtkrémes pogácsát.


    Este locsoltam az udvarban, a lábamat is jól lehűtöttem,azóta nem feszül a lábfejem.


    Legyetek jók, igyatok sok folyadékot.Raktam egy tálba hideg vizet,összevágtam 2 db citromot, 2 db almát,kevés édesítőt és lehűtöttem. Finom.


    Üdv mindenkinek


     


     

    előzmény:
    totyogoka (77446)
    2017-07-09  10:16
  6. 2017. július 9. 10:1677446.

    Szép napot!


     


    Már most nagyon fülledt meleg van. Voltam a piacon virágot vettem mert délután szülinapra megyünk barátokhoz. Remélem az udvaron lesz egy kis árnyék is.


    Tegnap már itt volt a család apraja és nagyja is - főztem is eleget. 


    Mindenkinek kellemes napot kívánok!

  7. 2017. július 9. 02:0377445.

    Aludjatok nyugodtan!


    Csak jelentkezem, hogy nem marasztaltak. Tegnap későn este hazaértünk. Beestem az ágyba és elaludtam. Nem volt jó az előző éjszaka. Majd beszámolok. Marci még mindig nincs magánál. Alig várták, hogy eljöjjünk.


    Pápa nagyon szép város!


    Ma zöldbabot dolgoztam fel, télire. Mosás, pucolás, aprítás, blansírozás, hűtés, zacskózás. A fagyasztóban van. Izomlázas a jobb kezem. Megyek aludni.


    Holnap vissza olvasok.


    Jó éjszakát.......................

    előzmény:
    totyogoka (77444)
    2017-07-08  06:33
  8. 2017. július 8. 06:3377444.

    Jó reggelt!


     


    Tegnap a nagy meleg közepette volt egy kis átmeneti zápor amitől lehülést vártunk, de nem nagyon történt ez meg. Egy óra múlva ugyan olyan meleg volt Most kellemes a hőmérséklet így szellőztetek. Ma jönnek a gyerekek ebédre, holnap mi megyünk szülinapi meghívásra.


    Kincsike! Előbb utóbb látod majd a fényt is az alagút végén. Ráértek nem hajt a tatár! Kissé megkésve de köszöntelek benneteket a házassági évfordulótok alkalmából.


    Rózsa! Lehet hogy mégis marasztaltak a vendéglátók?


    Lányok itt a hétvége. használjátok ki de ne dolgozzátok magatokat agyon!


  9. 2017. július 7. 09:0477443.

    Legyen  szép  napotok .


    Köszönjük még élünk ,bár  nagyon  fáradtak  vagyunk .


    Tegnap  a  kupi  közepén  köszöntöttük egymást a 43.  házassági  évfordulónk  alkalmából .(egy  puszi   és  más  semmi )


    Tapéta  leszdve a szobába, plafon  lefestve az  előszobába  is . Ma  P.  fürdőbe  ment  délután a  keletkezett  repedések


    és  lukak glettelése   következik .


    A  héten  nem  jutottunk  el a kertbe  sajnos .


    Rozsa  jó   utat  .


    Mindenkire  szeretettel  gondoltam .


    Ami  a legfontosabb  nem  látom  még  az  alagut  végét  .


     


     

  10. 2017. július 6. 11:2677442.

    Szép napot!


     


    Ma is döglesztő a meleg már most. Egész délelőtt tekeregtem. Meglátogattam egy volt klubtagomat majd a Lehel piacra mentem és a Decatlonba. izzadtam mint az igás ló mire vissza értem. Ebédre rizses lecsót csináltam a tegnapról maradt sült csirkecombokhoz. leves nincs csak ivő lé ha esetleg hiányolná Apus a levest.nemsokára ebédelhetünk.


    Délután még van egy két intézni valóm nekem is.


    Valika! Bizony nagyon nehéz egyedül csinálni azt amit eddig ketten végeztetek. és most nem fizikailag gondolom, hanem egyébként. bár csak ilyenkor tudja meg az ember hogy mennyire hiányzik a fizikai segítség is. Én is szoktam gyertyát gyújtani a MiLacinkért!


    Rózsa! Nem lesz könnyű dolgod. Hátha elalszik és akkor nem beszél vagy talál valami jó beszédes utastársat és azzal el lesz. Ezzel együtt jó utat nektek.


     


    Mindenkinek további szép napot!

  11. 2017. július 6. 07:0977441.

    Sziasztok vidám napot.


    Rózsa megtudok csinálni mindent egyedül is nem ez a baj hanem apus nagyon szeretett befőzni velem.mindenben segített élvezte az együtt csinált munka gyümölcsét.Persze jobban is haladtam mindennel,savanyúság eltevésnél,magozásnál stb.


     


    Jó utazást és ne idegeskedj,egyik füleden be a másikon ki.

    előzmény:
    rozsaanyu (77440)
    2017-07-05  16:38
  12. 2017. július 5. 16:3877440.

    Valcsi! Ügyes vagy egyedül is. Tudom, hogy Laci pótolhatatlan.............


    Csak azt sajnálom, hogy kevesen gyújtogatjuk azt a "tyetyát"!


    Marcinak pénteken hivatalos ügyintézése van Pápán. Holnap délután 15-kor indul a busz és 09:01-re ér oda. "Sajnos" el kell kísérnem. Nem jól van, ahogy mondja. Ahhoz, hogy be nem áll a szája és folyamatosan szid, mint a bokrot. Ahhoz nincs rosszul. Nem tudom, hogy fogom kibírni mellette 4 órát a buszon. Rokonánál fogunk aludni. Nagyon bírom benne, hogy pénteken hazajöhetek. Jó lenne megkérni a háziakat, hogy ne marasztalják.


    Legyen kellemes délutánototk. Puszi.

    előzmény:
    precon (77439)
    2017-07-05  06:56
  13. 2017. július 5. 06:5677439.

    Rózsa azt hiszem csak gondolatban köszöntem meg hogy apusomnak nyitottál gyertyás oldalt köszönöm.

    előzmény:
    rozsaanyu (77437)
    2017-07-04  17:25
  14. 2017. július 5. 06:5577438.

    Sziasztok békés napot.


    Egész szép mennyiség lett a lekvár 15 literes üveg.Sajna ezt sem sikerült zökkenő mentesen csinálnom mert apus kedvenc lekvárja mindig együtt csináltuk,segített mint mindenben.Szeretett velem ügyködni.

  15. 2017. július 4. 17:2577437.

    A fiú Unokáimat skype-n látom. Ági unokám a Dédinél van. Nincs szó arról, hogy idejönne. A jelen helyzetben nem is lenne célszerű.


    Tegnap a Marci - ismét - a bolondját járatta velem.


    Marcsi! Ha az a bolt, amire gondolsz, a Spar felé, félúton, az VIETNAMI. Egyszer valahogy szóba került. Ők maguk mondták, hogy nem kínaiak.


    Mindenkit elolvastam. Munkára fel, mert besötétedik. Villanynál nem szeretek varrni.


    Szép estét az előttem szólóknak, az utánam érkezőknek és a hiányzóknak is!!!!


    Vacakol a gépem. Kéne már egy alapos tisztítás. Nem enged Tallózni, így a képek maradnak a gépemben.

    előzmény:
    rozsaanyu (77436)
    2017-07-04  17:20
  16. 2017. július 4. 17:2077436.

    Gittám! Nagyon-nagyon szívből kívánom, hogy a Te SZÜLETÉSNAPOD-at  még sok-sok évig köszönthessen, szeretettel! Jó egészséget kívánok Neked és minden Régi jó Barátnak!!!!


     


    Nem sikerül képet mellékelni!


     

    előzmény:
    rozsaanyu (77435)
    2017-07-04  17:12
  17. 2017. július 4. 17:1277435.

    07. 01. kiszunyIldi születésnapja volt. Szeretettel gondolok rá. Vajon mi lett az Unokájából? Sokáig tartottam vele a kapcsolatot, de egyszer csak megszakadt.


    topicanyánk, Zsóka49-nek csak 10.-én lenne a születésnapja. Nagyon hiányzik Ő is, mint kaposváriÉvike is. Lélekben velünk vannak.


    Talán fentről figyelnek ránk!?!


    Mennek a napok. Mindig van mit tenni-venni. Most éppen gatyagumikat cserélgetek a Marcinak. Ma még ribizlis piskótát is sütök. Kipróbálom az új villanysütő légkeveréses üzemmódját. Drukkoljatok, hogy sikerüljön.


     


     


     


     

  18. 2017. július 4. 14:3077434.

    Szép napot!


     


    Most ugyan beborult de eddig sütött a nap és melegített is rendesen. Most ment el az unoka no meg a hörcsög is így a romeltakarítás előtt még gyűjtök egy kis erőt aztán neki futok a takarításnak. reggel még apus meg Kitty aludtak már ki vasaltam mindent ( ágyneműt ingeket stb)


     


    Mindenkinek további kellemes napot kívánok!

  19. 2017. július 4. 07:4677433.

    Sziasztok mindenkinek ragyogó békés napot kívánok.


    Megint időjárás változás van mert hasogatnak a csontjaim.


    ma sárgabarack lekvárt teszek el a lányomék hozták a barackot.


     


    legyetek jók ha tudtok

  20. 2017. július 4. 07:0177432.

    Szervusz Gitta!


    Köszönöm a jó tanácsot!! Megfogadom. Én is szoktam ízesíteni a paradicsom levet, az az ivólé...nagyon szeretjük. Azok kicsi üvegben vannak. A szószhoz nagyobban. remélem sikerül az idén is saját levet használni a főzéshez. Amikor ilyen bajok jönnek el megy a kedvem, megfogadom, többet nem kínlódom vele, aztán ha eljön az idő kezdődik minden elölről, csinálom a palántát.....


    Én még nem köszöntettelek. Még nem késő. Nagyon sok boldog születésnapot kívánok!!

    előzmény:
    dundori (77431)
    2017-07-03  22:14
  21. 2017. július 3. 22:1477431.

    Julika! Nem tudom, írtam-e, vagy csak akartam a paradicsommal kapcsolatban! Én hetente egyszer lepermetezem szódabikarbónás vízzel. Másfél literes flakonba kb. 3 teáskanállal teszek, feleresztem vízzel, összerázom és átöntöm egy kiürült valamilyen - kimosott - tisztítószeres levegőpumpás flakonba. Ezzel járom körbe a paradicsomtöveket, ráfújva mindenhol. Tavaly bevált, remélem, idén is így lesz. Ha nem fogy el, nem baj, olyankor hetente kétszer fújom le.


    Ma a családommal F.rákoson ebédeltünk, majd kiszaladtunk a "Tóra". Szívfájdítóbb volt így élőben is látni.


    Kiskutya is velünk volt, nagyon rendesen viselkedett az étteremben, de kint a tónál annyi ismeretlen inger érte, hogy nem győzött jelölni... és először életében felemelt lábbal csinálta, nem úgy, mint a lánykutyák.


    Tegnap estefelé itt volt Bálint unokám. Erről is akartam írni, nagyon szép eredménnyel érettségizett. Valószínűleg Győrben tanul tovább a műszaki egyetemen, legalábbis reméli, hogy oda veszik fel. Lehet, hogy ezeket már megírtam egyszer, de már olyan késő van, hogy nincs erőm utánanézni. Ha írtam már, akkor mindenkitől bocsánat!


    Ma kicsit pörgős napom volt, ahogy haza értem, az ajtólilincsre akasztva várt Bálint virágcsokra, majd nem sokkal később a lányomék is megérkeztek. Ők már a kertben találtak, uborkát szedtem kovászolni. Közben jöttek a telefonok, sms-ek. 


    Én már tegnap este vettem elő a fagyasztóból a mai ebédhez valókat, de a gyerekek nem engedtek főzni, így vacsorára készítettem el. Ezért este újra visszajöttek, kb. fél órája ment el a családom.


    Most még berakom a mosogatógépet, és alig várom, hogy ágyba kerüljek. Mindenkinek jó éjszakát kívánok.

  22. 2017. július 3. 21:5777430.

    Kincsiék! Nektek is szívből köszönöm a köszöntést. 

    előzmény:
    er54 (77428)
    2017-07-03  21:55
  23. 2017. július 3. 21:5677429.

    Julika! Én is saját paradicsomszószt használok, nálunk mindenki nagyon szereti. Persze sosem tudjuk, melyik üveg milyen ízesítésű, ugyanis én alapból mindig főzök bele vöröshagymát és kápia paprikát is. Néha zellert is, vagy bazsalikomot. Ezért minden eltevés más-más ízvilágú. A pizza szószt is magam készítem, ezt olasz fűszerrel (száraz) főzöm össze és sűrűbbre készítem, mint a paradicsomlevet.


    Az elmúlt héten Gyöngyös főzött paradicsomos káposztát, de olyan húsgombócokat főzött bele, mint a töltöttpaprikába szoktunk. Nagyon finom lett.

    előzmény:
    Picivirág1 (77407)
    2017-07-02  10:05
  24. 2017. július 3. 21:5577428.


    Gitta !


    Születésnapodon szeretettel köszöntünk


    Erzsike Pisti


            

  25. 2017. július 3. 21:4677427.

    Kedves Évike (a szomszédból)! Köszönöm, hogy Te is gondoltál rám, igazán jól esett!

    előzmény:
    mandula2 (77417)
    2017-07-03  07:48
  26. 2017. július 3. 21:4577426.

    Totyikám! Köszönöm a köszöntést, Te is az a barát vagy, aki számon tartod ezeket a napokat mindenkinél.

    előzmény:
    totyogoka (77418)
    2017-07-03  08:34
  27. 2017. július 3. 21:4477425.

    Kedves Molly! Nagyon kedves vagy, köszönöm, hogy köszöntöttél. Bízzunk benne, hogy a leleteid rendben lesznek. Én drukkolok!

    előzmény:
    molly49 (77423)
    2017-07-03  17:40
  28. 2017. július 3. 21:4277424.

    Valikám! Nem késtél le semmiről, épp ma van a szülinapom. Nagyon köszönöm a köszöntést.

    előzmény:
    precon (77419)
    2017-07-03  16:07
  29. 2017. július 3. 17:4077423.

    Szép délutánt kívánok!


    Megérkeztem a Szent Imréből! 


    Most volt rendelés... nagyon kíváncsi a doki, mindig kitalál valamit,


    most meg megírta a beutalókat, vérvétel, nyaki UH, pajzsmirigy UH...  


    Az összes lelettel 2018 január 03-án kell visszamennem. 


     


    GITTA, boldog születésnapot kívánok, valamint jó egészséget!!! 


     

  30. 2017. július 3. 16:3277422.

    na nem ezeket akartam elküldeni

    előzmény:
    precon (77421)
    2017-07-03  16:18
  31. 2017. július 3. 16:1877421.

    Ma Zsókánknak lenne a szülinapja remélem le néz ránk.

  32. 2017. július 3. 16:0877420.

    Évikém de rendes vagy puszi

    előzmény:
    mandula2 (77417)
    2017-07-03  07:48
  33. 2017. július 3. 16:0777419.

    Sziasztok szép délutánt.


    Gitta kissé megkésve nagyon boldog születésnapot kívánok.

  34. 2017. július 3. 08:3477418.


     


    Valaki!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Gitta!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


     


    Isten éltessen sokáig! Boldog születésnapot kívánok!



    ( Köszi mandula Évi!)

  35. 2017. július 3. 07:4877417.

    Sziasztok, jó reggelt!


    "Valakinek" ma születésnapja van.


    Isten éltesse sokáig Gittát, erőben egészségben, szeretetben!



    nagy öleléssel: mandula a szomszédból

  36. 2017. július 3. 07:3877416.

    Szép jó reggelt!


     


    Süt a nap! megbeszéltük Kittyvel, hogy korábban kelünk és lemegyünk egy közelebbi kosár pályához dobálgatni. ez nem hiszem, hogy össze jön mert én ugyan fel nem ébresztem, olyan jól alszik. Az este sokáig társasoztunk. Jó pofa játék nagyobbaknak . persze hogy mindig győzött mert sokkal jobban vág az agya.hamarabb reagál mindenre. Tegnap délután kimentünk a Duna partra majd elsétáltunk egészen a parlamentig. ott meg vártuk a redBull versenyzőit de jöttek a felhők mi meg iszkoltunk haza. Mire haza értünk már ismét meleg volt és százágra sütött a nap. A Hélia hotel mellett még Kitty bemutatta fára mászó tudását is!


    Julika! Ez olyan vegyes bolt ahol tisztítószereket üdítőket ajándéktárgyakat is lehet kapni. Inkább olyan egy eurósnak tűnő. A bioboltban is lehet hogy van csak ott drágább biztosan. Csabán szerintem van ilyen bolt de az is lehet ha a ruha boltban dolgozóknak elmondod ők tudnak beszerezni mert maguknak is szoktak ilyet csinálni. Ja Puszedli a hörcsög holnap haza tér az otthonába Kittyvel együtt. Tegnap Kitty már azt is sikernek könyvelte el. hogy a kesztyűre nem támadott és több percig is tudta kézben tartani igaz csak kesztyűs kézben.


    Rózsa! ha kerékpározik Marci az jó hír, hiszen tesz is valamit az egészségéért

  37. 2017. július 3. 06:5777415.

    Most jut eszembe! Lehet, hogy olyan bio boltban is lehet kapni. Megnézem!!!

    előzmény:
    Picivirág1 (77414)
    2017-07-03  06:55
  38. 2017. július 3. 06:5577414.

    Marcsi!


    Köszönöm, hogy leírtad. Elzának ez a kedvence, ha a japán étterembe mennek, megyünk, mindig ezt kéri. Itthon is voltunk a kínaiban és ott is csak azt evett. Na, megpróbálom én is. de milyen kínai boltban veszed? Nálunk csak ruha bolt van..ott is árulnak ilyesmit? 

    előzmény:
    totyogoka (77413)
    2017-07-02  20:45
  39. 2017. július 2. 20:4577413.

    Julika! Én is sokáig csak hallgattam Kittyt , hogy az osztálytársai készítettek tavaszi tekercset és milyen finom volt. Aztán utána olvatam a neten és megcsináltam. Egyre többször. Ami zöldség eszembe jut lereszelem összepárolom, de kell bele egy kis hús féle is. főleg a füstölt sonka tetszik de jó a felvágott is hozzá. A rizslap is érdekes de nem drága 400 ft kb 50 lap. Langyos vízbe egyesével áztatom be illetve szinte csak áthúzom a vízen egy nagyobb edénybe , hogy megpuhuljon. Aztán egy kanál tölteléket teszek rá, magam felől felhajtom a lap szélét , úgy hogy a tölteléket betakarja majd a két oldalsó óldalt középre hajtom és felgöngyölöm. közvetlen fogyasztás előtt forró inkább csak olajozott serpenyőben ( nekem van kerámia amibe nem ragad le) ki sütöm mind a két oldalát pirosra.


    na most aztán jól leírtam  Aztán lehet hogy nem is ez a recept érdekel hanem a saslik


    Küldök képet a rizslapról hogy is néz ki a csomagolása. Kínai boltokban kapható. De  maga a termék vietnami.

    előzmény:
    Picivirág1 (77410)
    2017-07-02  11:17
  40. 2017. július 2. 19:5977412.

    Rózsa!


    Már miért mennék Timi után? Egész héten együtt vagyunk. Neki ott a magán szférája. Én itthon gyönyörködöm a kertemben, ő kint végzi el a munkát. Majd ha jönnek a többiek, együtt kimegyünk. Melinda 12. én jön, hozza Elzát, aztán haza megy egy hétre dolgozni és utána eljön egy hétre. Jönnek a deszkiek is. 

    előzmény:
    rozsaanyu (77411)
    2017-07-02  19:09
  41. 2017. július 2. 19:0977411.

    Szép estét!


    Julika! Timi holnap is a tanyán lesz? Hogy hogy nem mész hozzá? Finom lehet a paradicsomod. Ha beérik, megint lesz tennivalód, hogy jövőre is legyen.


    Marcsi! Nagyon aranyos a kis vadállatod, de nekem csak így képen! Nagyon guszta az ebéded. A rizslapot nem ismerem.


    A mai napom,  a Marci alsógatyáiban,  gumicsere volt. Ő elment biciklizni, így volt pár nyugis órám. Most az alvógépével pihen. Így most is csendben van.


    Szeretettel gondolok a Régi Barátok-ra, akik előttem voltak és a sok-sok Hiányzóra is!!


     

    előzmény:
    Picivirág1 (77410)
    2017-07-02  11:17
  42. 2017. július 2. 11:1777410.

    Még soha nem csináltam, de nagyon mozgatja a fantáziámat


    Végre láttuk a kis drágát, meddig nyaral nálad? mert ugye nem örökbe kaptad? 

    előzmény:
    totyogoka (77409)
    2017-07-02  10:33
  43. 2017. július 2. 10:3377409.

    Julika!


    Én csak fehúzogattam pálcikára,kicsit meghintettem füszer keverékkel,meg spricceltem olajjal és sütőbe sütöttem.


    A tavaszi tekercs is finom és főleg érdekes! Sárgarépa hagyma káposzta füstölt sonka cukkini vékonyra felszelve vagy reszelve,megpirítom,fűszerezem és rizslapokba töltöm forró serpenyőben kevés olajon megpirítom.


    A rizslapot a kínai boltba veszem.Felhasznŕlŕs előt rövid időre vízbe mártom így könnyen hajlítható! Finom salátával de önmagában is!

    előzmény:
    Picivirág1 (77408)
    2017-07-02  10:07
  44. 2017. július 2. 10:0777408.

    Ez a saslik gyönyörű!!! Hogyan sütöd? Sütőben, grillen? 

    előzmény:
    totyogoka (77406)
    2017-07-02  09:59
  45. 2017. július 2. 10:0577407.

    Szervusztok!


    Remek idő van. Egyedül vagyok, Timi kint van a nyaralóban, mint minden hétvégén, szabad napján. Holnap kötelezően szabadnapot kellett kivenni mert áramszünet lesz. Ennek nem örült, minden szabadságos napnak helye lenne..nem ilyesmire ellőni. na, de mindegy...töltött paprikát főztem nagyon jó lett. Nem mindig lesz jó, hol híg, hol sűrűbb..most ideális. megnéztem a paradicsomokat, már megint karózni kell, alig van már karóm, vágatni kell..még jó, hogy egy ilyen házban van ilyesmi. nagyon sok termés ígérkezik, most használom el a tavalyi levet. isteni sűrű, fantasztikus ízű..saját termés


    Este permetezni fogok, lombtrágyázás, sajnos ilyen a földem, pótolni kell a tápanyagot. Szent elhatározás, hogy ősszel megtrágyázom a "birtokot "ami egy kicsi sávocska, csak én beszélek róla úgy, mint ha birtok lenne. Birtokocska


    A cicácskák, Inci és Vince itt birkóznak előttem az ablak párkányon. Nagyon széles, ez is előnye az ablak cserének. 

  46. 2017. július 2. 09:5977406.

    Lemaradtak a képek: :)

    előzmény:
    totyogoka (77405)
    2017-07-02  09:45
  47. 2017. július 2. 09:4577405.

    Kellemes szép napot!


     


    valóban kellemes és szép az idő kint, így gondolom, hogy aki teheti az a szabadban tölti a napját. Én meg a konyhában, bár amit lehetett előkészítettem, hogy ma ne kelljen túl sok ideig ott lennem. Tyúkhúsleves lesz , meg saslik illetve tavaszi tekercs meg saláta illetve rizs, de van gombócos káposzta is. Éhen nem fog halni a család.


    Kitty előreláthatólag itt marad  pár napig de olyan nagy lány lett hogy , annyi önálló programja is van, hogy követni sem tudom sokszor.


    Hörcsög ügyben semmi újat nem tudok illetve talán annyit hogy kezd rájönni nem kell félni és ha a kesztyűben nyúlok felé akkor hiába a "harapás" nem tud vele ártani.Azért a kutyák macskák sokkal okosabbak és könnyebben kezelhetőek.


    Rózsa! Nem tudok mit hozzá fűzni. sajnálom. 


    Mindenkinek kellemes vasárnapot kívánok!

  48. 2017. július 1. 15:4777404.

    Kincsike! Oké, hogy leszedtétek a barackot. Azt még el is kell tenni. Így ismét tolódik a .......... hej, ráérünk arra még, pakolás. De milyen finom is lesz télen enni a lekvárt.


    Ha csak nem lesz belőle, mint Molliéknál.


    Drukkolok, hogy a két Unokát felvegyék, közel egymáshoz.


    Julika! Pályázni is kell, hogy nyeremény legyen. Szívből kívánom, hogy minél messzebb utazhass az útlevéllel.


    Gitta! Úgy látom, mint totyiM. Akkor is találsz tennivalót, amikor nem ártana pihenni.


    Kihasználtam a kissé hűvösebb napot. Vasaltam. Nem is keveset. Jól összejött.


    Marcsi! Marcinak megint "szófosása" van. Alig alszik 2-3 órát. Mindenhol lerázzák, amin nagyon felháborodik. Nincs már Dfüred, hogy kiküldeném. Már nagyon fáradt vagyok tőle. Keveset van itthon, de akkor is csak beszél-beszél. Nem szólhatok rá, mert félek tőle. Ha nem hozzám beszél, akkor a telefonon ül. Olyan hülyeségeket mond. Felhív mindenkit, aki csak az eszébe jut. Sajnos az én rokonaimat - azt a keveset aki még van - fárasztja. Teljesen nem normális. Már a csornai Nővérével is összeveszett. Most a Soporon-it boldogítja. No', meg az egészségügyi dolgozókat. Már a rokon orvos sem hajlandó vele tárgyalni. Nem tudom, meddig tart ez az állapot. Mikor nyugszik le. 154 kg a súlya. Mondták, hogy min. 50 kt-t le kéne adni. Nagyon felháborodott.


    Sült hekk, sziromburgonya, kovászos uborka lesz az ebéd-vacsoránk.


    Mindenkinek kellemes délutánt kívánok! Kellemesebbet, mint nekem van!


     

  49. 2017. július 1. 10:1477403.

    Szép jó reggelt!


     


    Hűvös és esős nappal indít a július. ugyan kellett a lehülés de hirtelen ez most szinte fáj. Szó szerint mert érzem a csontjaimon és az izületeimben is az időváltozást. Ma már kimostam , voltam lent a boltban pár apróságért és már főzöm a "gombócos" káposztát. Holnap jönnek a gyerekek, Kitty itt is marad , majd meglátjuk milyen programot sikerül kitalálni.


    Kincsike! nem is értem, hogy miért nem veszik fel oda oviba Danikát! Ha már az nem érdekli Őket hogy a szülőnek mekkora strapa két helyre vinni a két gyereket legalább a kisgyerekeket néznék, hogy ott volt a mellette lévő bölcsiben eddig. Bízom benne hogy még sikerül talán elintézni, hogy oda kerüljön Danika is. Igazatok van, nem kell kapkodni 4 Mindig azt a munkát kell csinálni amelyik égetőbb. A barackot most kell szedni a  padló csere várhat.


    Mollyka! Sokan figyelmen kívül hagyják a munkavédelmi előírásokat ( lásd Londoni tűz)   ma már nem divat a szakembereknek lelkiismeretes munkát végezni ( tisztelet a kivételnek ) Szerencsére akadnak olyanok is. Örülök, hogy a cicák jól vannak. A Mi hörcsügünk többet áll kétlábon mint négyen. Állandóan harcra kész boksz állásban van.


    Rózsa! Mi történt?????????? Már olyan jól alakultak a dolgaid pedig. Akkor most az unokák se jönnek?


    Gitta! Te akkor is találsz munkát magadnak ha már egyébként pihenhetnél. De lehet hogy ez tart lendületben. 


    Julika! Örülök, hogy a paradicsomjaid megrázták magukat és legyőzték a penész bacikat! A nyaralód biztosan szép mint ahogy szép az egész Körös part és Körös vidék.


    Valika! Majd eldönti az unokád , hogy meddig marad. Ha jól érzi magát és megtalálja a számításait akkor ha többet is kell dolgozni megéri. 


    Mindenkinek kellemes napot kívánok!

  50. 2017. július 1. 04:5277402.

    Totyika, ekkora szélben nem is lett volna szabad hegeszteni...


    Szörnyű volt a pusztító tűz...


    Ágotának jobbulást kívánok, sajnos nem mindenki bírja a légkondit.


    Mi is óvatosan használjuk. 


    Örülök, hogy a fiadék épségben hazaérkeztek!


    Málta nekünk is nagyon tetszett, egy kis gyöngyszem, ez a kicsi mészkő sziget 

    előzmény:
    totyogoka (77392)
    2017-06-29  20:31

Címlap

top